Címke: Endurance Világbajnokság (WEC)

  • Roger Penske Indianapolisba hozná az Endurance VB-t

    Az IMS tulajdonosa, Roger Penske elárulta, hogy szeretné Indianapolisba hozni az Endurance Világbajnokságot.

    Penske már korábban is kifejezte azon törekvését, hogy az Indy 500 otthonában – amelyet az IndyCar Series-szel együtt vásárolt meg 2019 novemberében – egy jelentős endurance-versenyt hozzon létre.

    Most azt mondta, hogy az Indy Road pályán tervezett esemény a WEC egyik fordulója lehetne.

    Jelenleg is tárgyalunk erről, még nincs mit bejelenteni, de fantasztikus lenne” – jelentette ki Roger Penske. „Beszéltem Frederic-kel [Lequien, a WEC főnöke], és azt mondtam, hogy lehet, hogy érdekel minket.

    Ami Indianapolist illeti, a karjaink tárva-nyitva állnak: jöjjenek és versenyezzenek. A helyszín készen áll majd.

    Lequien elmondása szerint nyitott arra, hogy a következő szezonokban egy második WEC-fordulót is rendezzenek az USA-ban.

    De lekicsinyelte annak az esélyét, hogy rövid távon a Sebring 1000 mérföldes verseny mellett Észak-Amerikában is rendezzenek futamot – akár Indianapolisban, akár másik pályáról lenne szó.

    „Az USA nagyon fontos piac számunkra: ostobaság lenne kizárni az ilyen lehetőségeket. Ha meghosszabbítjuk a bajnokságot, miért ne lehetne egy második futam az USA-ban?” – mondta a WEC főnöke.

    Ezt azonban mondjuk inkább hosszú távú tervnek. Nem hiszem, hogy a közeljövőben megtörténne.

    Roger Penske azonban egy fontos vágyáról úgy tűnik, hogy kénytelen lesz lemondani.

    Szeretnénk egy Forma-1-es futamot Indianapolisban, de azt hiszem, most egy kicsit háttérbe szorultunk.

    Az indianapolisi pályát a 2013-as IndyCar-futamot megelőzően módosították, amely mára a sorozat menetrendjének hagyományos részévé vált.

  • Szeptemberben gurulhat pályára az új Corvette

    A Corvette Z06 GT3.R csak 2024 elején fog debütál a versenyen, de a szigorú tesztelési ütemterv miatt már szeptemberben bemutatkozik.

    A RACER-nek adott friss interjújában Laura Wontrop Klauser, a GM sportautós részlegének vezetője elmondta, hogy az autógyártó nemrég fejezte be az új Corvette Z06 GT3.R utolsó szélcsatorna-tesztjeit, és szeptemberben már pályára fog gurulni a vadiúj technika.

    „Kész vagyunk mindennel – most fejeztük be az utolsó méretarányos szélcsatorna-teszteket, szóval haladunk előre” – magyarázta Wontrop Klauser.

    Nagyon szigorú tesztmenetrendünk lesz. A cél az, hogy kiderítsük, hol vannak a gyenge pontok. Hogyan tudnánk javítani rajta, mielőtt homologizálnánk? Amikor elkészül és homologizálva lesz, akkor olyan állapotban kell lennie az autónak, amit nyugodt szívvel adhatunk az ügyfeleink kezébe.

    A Corvette Z06 GT3.R-t kizárólag privát csapatok vásárolhatják majd meg. Ez ellentétben áll a Chevy által jelenleg versenyeztetett Corvette C8.R-rel, amely nem vásárolható meg csapatok számára, és csak a gyár által támogatott Corvette Racing használhatja.

    A Corvette riválisainak többsége már most is rendelkezik saját megvásárolható GT3-as versenyautóval, többek között a Porsche, a Mercedes-AMG, az Audi, a BMW, a Ferrari, az Aston Martin, a Lamborghini, az Acura és a McLaren.

    Egyelőre még csak illusztrációkon láthatjuk a Chevrolet Corvette Z06 GT3.R-t
    Egyelőre még csak illusztrációkon láthatjuk a Chevrolet Corvette Z06 GT3.R-t Fotó: General Motors

    Marad, vagy megy a Corvette gyári csapata?

    Mivel a Corvette Z06 GT3.R bármelyik jogosult versenycsapat számára megvásárolható lesz, ez megkérdőjelezheti egy olyan gyári támogatású csapat szükségességét, mint a Corvette Racing.

    Wontrop Klauser elmondta, hogy a GM még nem hozott döntést a gyári csapat jövőjéről, bár a GM értéket lát abban, hogy egy gyárilag támogatott GT3-as csapat legyen a rajtrácson Észak-Amerikában – különösen az autó életének korai szakaszában.

    A gyári csapat segítő kezet nyújthatna az ügyfélcsapatoknak – magyarázta -, ami a GT3 program egészének nagyobb értéket adhatna.

    Az volt a gondolatunk, hogy előnyös lenne ha megkaphatnák az ügyfeleink a gyári csapat információt első kézből” – mondta a Corvette sportautós programjának fejese.

    Szóval rengeteg előnye van, és ez az egyik oka annak, hogy tetszik nekünk az ötlet, de még át kell gondolnunk az egészet, és úgy kell kialakítanunk a programot, hogy az ügyfeleinknek, és a gyárnak is előnyös legyen.

    A Corvette Racing jelenleg két szériában indul. Az Endurance vébén a GTE specifikációjú C8.R-el, míg az IMSA sportautó bajnokságban ennek GT3-as-ra átalakított változatával.

  • Az IMSA LMDh autói is bemutatkozhatnak 2022-ben a WEC-ben

    Az IMSA prototípusok új fajtáji, amelyek 2023-tól vesznek részt élesben versenyeken, már idén az FIA WEC versenyein bemutatkozhatnak.

    A lépésről az FIA Motorsport Világtanács szombati, bahreini ülésén született megállapodás, „hogy a hátsókerék-hajtású hibridek zökkenőmentesen bevezethetők legyenek” a bajnokságba a Le Mans-i hiperautó szabályok szerint épített autók mellett.

    A széria az idei bajnokság végén futamonként engedélyezné az új LMDh autóknak, hogy a Toyota, a Glickenhaus, az Alpine és a Peugeot mellett a Hypercar osztályba kerüljön, ami azt jelentené, hogy az autó nem lenne jogosult a pontgyűjtésre.

    A WMSC közleményében nem közöltek további információkat, például arról, hogy bármelyik gyártónak -amelyik idén versenyezni kíván egy LMDh-val – homologizálnia kell-e az autót, ami gyakorlatilag a specifikáció öt évre történő befagyasztását jelenti.

    Egyáltalán nem világos, hogy a két LMDh-gyártó – a Porsche és a Cadillac – közül bármelyik, amelyik jövőre csatlakozni kíván a WEC-hez, készen áll-e arra, hogy versenyezzen az idei szezonban.

    A Porsche az egyetlen márka, amelyik már pályára vitte LMDh-ját a WEC-ben és az észak-amerikai IMSA SportsCar Championshipben való teljes bemutatkozás előtt.

    A Team Penske elnöke, Tim Cindric a múlt hónapban az Autosportnak elmondta, hogy „nehéz harc” előtt áll csapata, hogy a kanadai Multimatic Motorsporttal közösen fejlesztett autójukat időben elkészüljön a 2023-as Daytonai 24 órás versenyre.

    A Cadillac LMDh, amely a Dallara következő generációs LMP2-es alvázán alapul majd, csak nyáron kezdi meg a tesztelést.

  • Christina Nielsen Európa felé veheti az irányt

    Christina Nielsen reméli, hogy a bronz fokozatba való átsorolása segíthet neki abban, hogy teljes szezonos ülést találjon magának Európában.

    Az IMSA történetének legsikeresebb női versenyzője egész szezonra szóló szerződés nélkül maradt, miután a Hardpoint a tavalyi Sebringi 12 órást követően egy autósra csökkentette armadáját.

    A kétszeres GTD bajnok 2021-ben egy kizárólag nőkből álló csapat tagjaként indult a Nürburgringi 24 óráson, a múlt hónapban csak nézőként lehetett ott a Daytonai 24 óráson.

    Ahogy kiesel a belső körből, és nem vagy aktív versenyző, nehéz csapatot találni” – mondta Nielsen a Sportscar365-nek. „Rengeteg jó sofőr van a mezőnyben. Ha nem versenyzel, könnyen elfelejtődsz.

    Annyi minden történik. Azt hiszem, ez nem csak rám jellemző. Általánosságban mindenkire igaz, hogy ha egy kicsit kiesel a versenyzésből, akkor minden nap, ami eltelik, egyre nehezebb lesz visszajutni.

    Ezért voltam ott Daytonában, hogy megmutassam magam, és emlékeztessek mindenkit, hogy itt vagyok, és éhes vagyok a versenyzésre. Készen állok 2022-re.

    Nielsen elmondta, hogy jelenleg még nincs ülése az idei évre, de úgy véli, hogy az új FIA-minősítése segíthet.

    Tárgyalásokat folytattam több csapattal is. Jó pár éve Amerikában vagyok, de rengeteg tapasztalattal rendelkezem Európában is. Szeretném ezt teljes mértékben kihasználni, és a lehető legtöbbet kihozni abból a helyzetből, amiben most vagyok.

    Az elmúlt néhány évben kiszálltam a magasabb szintű versenyzésből, és nem sok GT3-as futamon vettem részt.”

    „Próbálom megtalálni a releváns bajnokságokat, ahol egy jó bronz minősítésű versenyzőként számítanának rám, mert úgy gondolom, kevés jó ilyen minősítésű versenyző van” – magyarázta a dán versenyző.

    Nielsen utoljára a Sebringi 12 óráson indult az IMSA-ban 2021-ben
    Nielsen utoljára a Sebringi 12 óráson indult az IMSA-ban 2021-ben Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Irány Európa?

    Christina Nielsen tehát nem zárkózik el attól, hogy búcsút intsen az Egyesült Államoknak, és Európa felé vegye az irányt.

    Az IMSA volt az otthonom. Még mindig szeretek itt lenni, és szeretek az IMSA-ban versenyezni, de ez azon kevés bajnokságok egyike, ahol a bronz és az ezüst minősítés ugyanannyit számít (a GTD osztályban – a szerk.)

    Több figyelmet fordítok azokra a bajnokságokra, ahol nagyobb a különbség. Le Mans, WEC, ELMS, SRO. Elég sok olyan bajnokság van, ahol az ezüst és a bronz között van különbség.

    Határozottan ki vagyok éhezve arra, hogy visszatérjek a GT3-as versenyzésbe, de nyitott vagyok új kategóriák felfedezésére is, mint például az LMP2 vagy az LMP3, ahol szükség van mindig egy jó bronz minősítésű pilótára.

  • Max Chilton befejezte IndyCar karrierjét

    Max Chilton befejezte IndyCar-karrierjét, de kitart amellett, hogy nem hagyja abba az autóversenyzést, és a sportautók világába készül.

    Az ex-Formula-1-es pilóta Chilton 2015-ben költözött át a tengerentúlra, és a Carlinnal próbára tette magát az Indy Lights sorozatban.

    Annak ellenére, hogy három futamot kihagyott, Chilton az ötödik helyen végzett a bajnokságban, részben az Iowa Speedwayen aratott győzelmének köszönhetően. Emellett három pole pozíciót is szerzett.

    A következő évben Chilton az IndyCarba igazolt a Chip Ganassi Racing csapatával, és 2017-ben 50 kört vezetett az Indianapolis 500-on, végül a negyedik helyen végzett.

    Chilton legkiugróbb eredménye ebben az évben született, amikor egy 11. helyet ért el Long Beachen.

    Chilton elárulta, hogy az IndyCarban töltött ideje lejárt – bár nem vonul vissza a sportágtól.

    Az én döntésem volt, hogy abbahagyom az IndyCart, és egy ideje már gondolkodtam rajta. Volt néhány vállalkozásom, amit ki akartam terjeszteni, de nem volt rá időm, ezért hoztam meg a döntést.

    Nem akasztom szögre a sisakomat – ezért nem jelentettem be semmit azóta, hogy utoljára indultam az IndyCarban. Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, visszavonultam” – mondta a brit versenyző.

    Szeretnék majd LMDh autóban ülni, de azt hiszem ezek a helyek egyelőre elkeltek, de talán 2023-ban találok majd magamnak lehetőséget.

    Minden vágyam az, hogy újra Le Mans-ban versenyezhesse! Ez az, amiért szenvedélyesen rajongok, és nagyon remélem, hogy erre 2023-ban szintén lesz rá lehetőségem.

    Chilton az idei terveiről is beszámolt: „Erősen kétlem, hogy bárhol is versenyeznék idén, mert én nem keresem a lehetőségeket, a szezon pedig nemsokára kezdődik.