Címke: Emilie Vettel

  • Sebastian Vettel harmadik gyermeke is megszületett!

    Sebastian Vettel harmadik gyermeke is megszületett!

    Újra apa lett Sebastian Vettel, és a négyszeres világbajnok felesége ezúttal egy kisfiúnak adott életet. Immáron három gyermeke van a Vettel családnak így. A Bild információi szerint a 32 éves Hanna asszony szerdán szült. A 2019 júniusában megesküdött párosnak eddig két kislánya volt eddig, az öt éves Emilie és a négy éves Matilda.

    Vettel sajtósa, csütörtökön a SID médiaügynökségnek megerősítette, hogy a négyszeres világbajnok csak talán a mai napon érkezik majd meg Abu Dhabiba valamikor, a szülés miatt. Az összes mai sajtókötelezettségét viszont lemondta. Az új kis trónörökös neve még nem ismert.

    https://www.instagram.com/p/By-SPOMgdA7/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Családi gondjai lehetnek Vettelnek?

    Családi gondjai lehetnek Vettelnek?

    Sebastian Vettel igen jól kezdte a 2018-as szezont, úgy tűnt idén igazán komoly kihívója lehet Lewis Hamiltonnak. Azonban féltávnál a német versenyző kezdett „szétcsúszni”, és jöttek a hibák is. Eközben pedig Hamilton kényelmes előnyre tett szert.

    Az olasz Sky azt feltételezi, hogy a német versenyzőnek talán családi problémái vannak, ez okozhatja, hogy nem elég összeszedett.

    A feltételezett „családi problémákra” egy meg nem nevezett forrás a Sky Italiának annyit reagált: „Nem mondhatunk semmit, mert ez a magánügye.”

    Sebastian Vettel gimis kora óta van együtt párjával, Hannával, akitől két gyermeke született: Emiy 4, Matilda 3 éves.
    Hannára sosem volt jellemző, hogy a paddockba látogatna, Vettel F1-es pályafutása során ez csak nagyon ritkán fordult elő. Legutóbb a 2017-es FIA díjátadó gálán jelentek meg nyilvánosan együtt.

    https://www.instagram.com/p/Bg8VyARlFZf/?tagged=hannaprater

     

  • Vettel gyerekei is ott voltak Monacóban!

    Vettel gyerekei is ott voltak Monacóban!

    Már épp lemondtunk róla, hogy valaha is megjelennek versenyen Sebastian Vettel gyerekei, mikor Monacóban váratlanul feltűntek!

    Vettel kedvesét Hannát a német versenyző harmadik bajnoki címének bezsebelésekor lehetett utoljára versenyen látni, és az előtt sem sűrűn volt jelen. Lányait, Emilie-t és Matildát azonban még sosem vitték el ilyen nyilvános helyre, sosem láthattunk még képet róluk. Noha a mostani képen sem sok látszik a lányokból, de azért ez is valami. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BUsLMkZjnKk/

    https://www.instagram.com/p/BUsVbjQAyJv/

    https://www.instagram.com/p/BUtT62fj-M4/