Címke: Emilia Romagna Nagydíj

  • A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    Kisebb alkatrészeket még visz a Haas az Emilia Romagna Nagydíjra, onnantól azonban már 2022-re koncentrálnak a fejlesztésekkel.

    Már nagyon korán eldöntötték a Haasnál, hogy feladják ezt az évet, és a 2022-es szabályváltozásoktól remélik az előrelépést. Ehhez képest még a második futamra készülnek pár újítással.

    „Van egy megkésett fejlesztésünk, amit Imolában fogunk bevetni, de nem nagy dologról van szó. Olyan kisebb alkatrészek, amikkel nem készültünk el időben Bahreinre.”

    Steiner azt is megerősítette, a Haas ugyanolyan autóval indult az első versenyen, amivel befejezték a téli teszteket.

    „A tesztek alatt minden nap voltak új alkatrészeink az autón, de úgy mentünk vele, ahogy vasárnap abbahagytuk.”

    Az amerikai csapat tavaly is a szezon korai szakaszában fejlesztett, Steiner szerint az idei autó viszont így sem ugyanaz, mint a tavalyi.

    „Elég nagy része más, mert az új szabályokra át kellett szabnunk Tehát új a padlólemez, az első szárny, a karosszéria, és persze a motor.”

  • Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Idén két új nevelőszéria, a W Series és az európai Formula Regionális sorozat (FRECA) is bővíti a Forma-1-es versenyhétvégék kínálatát. Utóbbi a tervezettnél hamarabb, már Imolában csatlakozhat a száguldó cirkuszhoz.

    Eredetileg csak Barcelonában és Monacóban lett volna egy helyen a két mezőny. Az Alpine által támogatott széria azonban átalakította a versenynaptárát a WEC változtatásai miatt.

    Az Endurance világbajnokság Spában tartja első fordulóját, és a tesztként szolgáló prológot is, emiatt nem tudják a formaautókat vendégül látni.

    A rendszerint az F3 előszobájaként szolgáló sorozatban három F2-es/F3-as csapat (Prema, MP, ART) is szerepel. Emellett az egykor Horner által vezetett Arden, a Verstappent is felfedező Van Amersfoort Racing és az Alpine által támogatott, de Alonsóról elnevezett FA Racing is a mezőny része.

    Ami a versenyzőket illeti, Paul Aron (Mercedes junior), Dino Beganovic (Ferrari akadémista), a korábbi Renault junior Hadrien David, az egykori Forma-1-es futamgyőztes, Rubens Barrichello fia, Eduardo és a tavalyi olasz F4 bajnoka, Gabriele Miní számít nagyobb névnek a Formula Regionális Európa-bajnokság mezőnyében.

  • Nem lesznek nézők az Emilia Romagna Nagydíjon sem

    Nem lesznek nézők az Emilia Romagna Nagydíjon sem

    Hiába lehetnek ott oltott nézők a szezonnyitón, Bahreinben, a második állomás, az Emilia Romagna Nagydíj nem fogad majd senkit a csapatokon kívül.

    A tavalyi 17 F1-es versenyből csak négy helyszínen (Mugello, Szocsi, Nürburgring és Portimao) voltak jelen korlátozott számban a szurkolók.

    Idén már biztos lesznek helyszíni nézők, de Bahrein csak helyi, oltott állampolgároknak biztosít majd helyet a lelátókon.

    Egy városi helyszín, Baku elsőként jelentette be, hogy lemond a nézőkről, nem sokkal utána az év harmadik versenyére, a Portugál Nagydíjra is hasonló intézkedést jelentettek be.

    Most a versenynaptár második helyszíne, Imola kényszerül üres lelátókkal fogadni a mezőnyt. A döntés azután született, hogy a pályát is magába foglaló Emilia Romagna tartomány szigorított a korlátozásokon.

  • Jótékony célra árverezi el az imolai sisakját Gasly

    Jótékony célra árverezi el az imolai sisakját Gasly

    Imola tavalyi visszatérése remek lehetőséget kínált Pierre Gaslynak arra, hogy egy különleges sisakfestéssel rója le tiszteletét a gyerekkori hőse, Ayrton Senna iránt, aki az olasz pályán vesztette életét 1994-ben.

    Gasly számára az időmérőn szerencsét hozott a Senna-sisak, ugyanis Imolában érte el a csapata legjobb időmérős eredményét, egy negyedik hellyel. A futamon lehetett volna esélye egy dobogóra is, végül technikai problémák miatt fel kellett adnia a versenyt.

    A francia – akitől tavaly számos sisakot elloptak – most úgy döntött, hogy árverésre odaadományozza a sisakot a háromszoros világbajnokról elnevezett Instituto Ayrton Senna alapítványnak, hogy ezzel is segítsen nekik a pénzgyűjtésben, amit Brazília legszegényebb gyerekeiért gyűjtenek.

    Gasly weboldalán lehet rendelni az Imolában használt sisakjának 1:2-es méretarányú replikáját is, és az innen befolyt pénz egy részét is a Senna alapítványnak fogja adományozni.

  • Imola csak beoltott nézőket lesz hajlandó fogadni?

    Imola csak beoltott nézőket lesz hajlandó fogadni?

    Folyamatban van már annak a biztosítása, hogy Imola áprilisi Forma-1-es versenyén nézők is lehessenek a helyszínen. Az ismert olasz pálya azt követően került be az idei 23 futamos versenynaptárba is, hogy Sanghaj egyelőre kikerült abból.

    Az Emilia Romagna tartomány elnöke, Stefano Bonaccini elmondta, hogy reménykedett benne, hogy a koronavírus helyzet lehetőve teszi azt, hogy rajongók ott lehessenek Imolában, még ha limitált formában is. A Corriere dello Sport pedig idézi Daniele Marchetti önkormányzati tanácsost is:

    „A nézők jelenléte nem lenne egy elhanyagolandó szempont. Valójában ez azonban a költségek változásához vezethet. Amennyiben nem engedélyezik a nézők jelenlétét, minden költséget átvállal az Imola konzorcium, ami akkor 2 millió euró lesz. Azt tudtuk meg Bonaccini elnök úrtól, hogy azon gondolkodnak, csak beoltott állampolgárokat engednének be, és a gyorsteszteket már nem is említik.”

  • Imola áprilisban feltehetően még nézők nélkül rendez versenyt

    Imola áprilisban feltehetően még nézők nélkül rendez versenyt

    Folytatódik az F1-ben a „szellemversenyek” sora: Imola április 18-án a legjobb esetben is csak limitált számú nézőt fogadhat, állítja Stefano Bonaccini, az olasz Emilia Romagna tartomány elnöke. Imola már így is utólag került bele az idei versenynaptárba, mivel az oda tervezett Kínai Nagydíj időpontját törölni kellett. Bonaccini csütörtökön így nyilatkozott:

    „Mindannyian reméljük, hogy ezen időpontban mér lehetőség lesz arra, hogy közönség is legyen a nézőtéren, még ha limitált számban is.”

    Azt is elárulta, hogy a hivatalos neve a futamnak az lesz, hogy Made in Italy és Emilia-Romagna Nagydíj.

  • Trulli: Az egyik legikonikusabb olasz pálya tér vissza

    Trulli: Az egyik legikonikusabb olasz pálya tér vissza

    2020 után 2021-ben is megrendezik az Emilia Romagna Nagydíjat Imolában. Ez sok rajongót és pilótát hoz lázba, többek között Jarno Trullit is, aki korábban sok futamon vezetett itt.

    A korábbi Forma-1-es pilóta nem aratott mindig sikereket Imolában, de vannak szép emlékei így is.

    „Imola visszatérése azt jelenti, hogy az egyik legikonikusabb olasz helyszínt láthatjuk viszont” – kezdte nyilatkozatát az olasz. „Egy olyan pályáról beszélünk, melyről sajnos sok gyönyörű emlék mellett kevésbé szépek is vannak. Technikás és megerőltető.”

    „Habár nagyon élveztem, sosem hozott nekem szerencsét” – folytatta. Az első itteni nagydíjamon el sem tudtam rajtolni, mert a Minardi váltója a felvezető körön felmondta a szolgálatot. A pilóták azonban imádják ezt a pályát, pontosan azért, mert nagy kihívás.”

  • Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Imola keményen dolgozott azért, hogy a 2021-es versenynaptárba is bekerülhessenek, árulta el a pálya elnöke, Gian Carlo Minardi a Corriere Dello Sportnak. Idén újra visszatér a legendás pálya, miután tavaly Emilia Romagna Nagydíja néven már újra rendeztek futamot, és az olaszoknak ebben az évben is már két versenyük lesz. Minardi ugyan nem olyan rég került ezen új pozíciójába, de máris elintézte, hogy a Forma-1 április 18-án Imolába látogasson:

    „Megtiszteltetés, hogy máris ünnepelhetünk. Alig 100 nappal a verseny előtt Imola újra megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel.”

    Imola jó ideig a versenynaptár része volt, de 2006-ban kikerült onnan, erről ez a véleménye:

    „A Forma-1 sokat változott azóta. Minden nap javítunk valamin, amit novemberben tanultunk, miután megkaptuk az esélyünket, hogy akár többször is jönnének ide a jövőben.”

    Ugyan tavaly év végén a királykategória tiszteletét tette Imolában egy verseny erejéig, még mindig komoly feladatok előtt állnak, amelyeket teljesíteni kell, állítja Minardi:

    Attól is függ, hogy engednek-e nézőket. Éberek leszünk, és készen állunk majd reagálni a helyzetre. Már tervezzük, hogy az elkövetkezendő hónapok miképp alakuljanak majd, és mindent megteszünk azért, hogy a jövőben többször visszatérjenek hozzánk.”

  • Imola állandó tagja lenne a versenynaptárnak

    Imola állandó tagja lenne a versenynaptárnak

    Miután Imola 2020-ban visszatért a Forma-1-be a járványhelyzet miatti naptárátszabásnak köszönhetően, idén is viszont láthatjuk az olasz pályát, hasonló okok miatt. Ez kedd reggel vált biztossá, egész pontosan az idény második versenyét rendezik itt.

    Az Olasz Automobil Szövetség elnöke, Angelo Sticchi Damiani így kommentálta a fejleményeket a Motorsport.com hasábjain: „Nagyszerű, hogy idén két verseny van Olaszországban, beleértve Imolát. A szövetség és jómagam mindent megtettünk, hogy ez valóra váljon. Olaszként csak büszke lehetek az eredményre, remek erőfeszítés volt.”

    Damiani hozzátette, reméli, az említett erőfeszítésekkel sikerül megnyernie a Forma-1-et, hogy az minden évben vendégeskedjen Imolában: „Remélem, hogy ez megismételhető lesz a jövőben, és folyamatosan lehet egy második verseny Olaszországban.”

    A verseny egyik legnagyobb támogatója az Emilia-Romagna régió elnöke, Stefano Bonaccini.

    „Az Emilia-Romagna Nagydíj egy kivételes lehetőség arra, hogy fejlesszük a régiónkat és felkeltsük az emberek érdeklődését. Ezzel olyan helyzetbe kerül a régiónk, hogy megnyithatja a kaput mindazon dolgok előtt, melyeket az országunk kínálni tud” – nyilatkozta.

  • Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Nicholas Latifi felfedte, volt egy veszélyes pillanat a szezon során, amikor azt hitte, ő is COVID-os lett.

    A 2020-as szezon során hárman – Sergio Pérez, Lance Stroll és Lewis Hamilton – kényszerültek kihagyni egy versenyt, mert elkapták a koronavírust.

    A szezon végén a Williams pilótája, Nicholas Latifi is felfedte, hogy majdnem ő is hasonló sorsra jutott a Spanyol Nagydíjon.

    „Mandulagyulladásom volt. Először azt hittem, koronavírus, mert kicsit lázas voltam. Végül sok-sok negatív teszt után ezt kizártuk.”

    „Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Fájt mindenem, majdnem el sem indultam a versenyen. Azonban elköteleztem magam amellett, hogy rajthoz állok. A csapattal megegyeztünk, amennyiben rosszabbak lesznek a tünetek, kiállok a boxba.” – osztotta meg a kanadai.

    „Szerencsére, ahogy a haladtunk a versenyben, egy kicsit jobban lettem. A torkomnak így is gyötrelmes volt, alig tudtam nyelni, 10-ból kilencszer fájt.”

    „Elégedett vagyok azzal, hogy így is bemásztam az autóba, és végigcsináltam a hétvégét.”

    Bár nem szerzett pontot első szezonjában, Latifi így is jó első szezont teljesített, többször is 11. helyen végzett.

    „A legjobb pillanataim a monzai és imolai 11. helyem volt, mert csak egy helyre álltam a pontoktól. Az ausztriai 11. helyemet nem számítom ide, mert akkor mások hibáiból profitáltunk.”

    „A monzai eset fura volt, mert úgy éreztem, a pálya nem illik az autóhoz, ezzel szemben Imolában minden összejött, és jó volt a tempónk. Megtaláltam a ritmusomat, és tovább maradtam kint az első etapomon, később ebből tudtam profitálni.”

    „Mint kiderült, ez is egy olyan verseny volt, amikor jó tempót tudtam tartani, és következetesen vezetni, ami a mi autónkban nem a legegyszerűbb másfél órán át.” – magyarázta a Williams pilótája.