Címke: Emilia Romagna Nagydíj

  • Pérez: A pole-pozíció is meglehetett volna

    Pérez: A pole-pozíció is meglehetett volna

    Saját magát is meglepte az imolai időmérő edzésen elért második helyével Sergio Pérez. A mexikói pilóta csapattársát is megelőzte, és századokra maradt csak el a győztes, Lewis Hamilton mögött.

    Pérez egész hétvégén visszafogott eredményeket ért el, semmi jele nem volt ennek az egykörös tempónak, így nem véletlenül lett meglepve ő maga is, de azért egy minimális hiányérzete így is van.

    „A legfontosabb, hogy mutattunk egy kis fejlődést. Sosem gondoltam volna, ha ma ezen a helyen leszek, főleg azok után nem, ahol tegnap voltunk. Fejlődtünk, fontos volt ez a második hely, de a pole is meglehetett volna. Az utolsó köröm utolsó kanyarjában elkövettem egy aprócska hibát. Ugyanakkor így is minden pozitív, viszont fontos, hogy tovább fejlődjünk ezen az úton, és a holnapi nap, ami igazán számít. Bármi megtörténhet vasárnap, Lewishoz és Maxhoz képest eltérő stratégián vagyunk, szóval érdekes lesz. A legfontosabb viszont az, hogy tanuljak és pontokat szerezzek, ez a prioritás jelenleg.” – értékelt a mexikói a kvalifikáció után.

  • Hamilton: Nem számítottam arra, hogy a két Red Bull előtt leszek

    Hamilton: Nem számítottam arra, hogy a két Red Bull előtt leszek

    Lewis Hamilton az időmérő után elmondta, nem számított arra, hogy ő lesz majd a pole pozícióban.

    A hétszeres világbajon ugyan erős tempót diktált a kvalifikáción, ám mégis meglepte az, mikor közölte vele a csapata, hogy ő indulhat az első helyről a vasárnapi futamon. Mivel a Q3-ban a második próbálkozása alatt nem ment jobb időt az elsőnél, a Mercedes pilótája már a Red Bull versenyzői mögött látta magát, ám a Bikák nem tudták előre küzdeni magukat.

    ,,Határozottan nem számítottam arra, hogy a két Red Bull előtt leszek. Nagyon gyorsak ezen hétvégén. Volt olyan szakasz, mikor 6 tizeddel is előttünk jártak, így nem tudtuk hol is leszünk majd. Ám az autó ezen a hétvégén már az elejétől kezdve jobbnak érződött, így köszönet jár a csapatnak, akik ilyen rövid idő alatt tudtak faragni egy kissé a különbségen.” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak, amit a Racingnew365.com vetett papírra.

    A 36 éves versenyző elmondta, alig várja már a futamot, ugyanis nagyon szeretne megküzdeni az osztrák csapattal:

    ,,Imádom a kihívásokat. Úgy gondolom, hogy nagyszerű az, hogy végre itt van a két Red Bull. Ez nyilvánvalóan a stratégiánkat megnehezíti, és igazi kihívást jelent majd, mivel remek a versenytempójuk. Egy kicsit gyorsabbak voltak a hosszú etapok során pénteken. Mindenesetre én nagyon örülök. Az első köröm igazán szép és tiszta volt. Ugyan volt némi fejlődés a második körben is, ám nem volt olyan jó, mint az első. Az utolsó kanyarhoz érkeztem, mikor meghallottam, hogy enyém lett a pole. Nagyon hálás vagyok emiatt.” -tette hozzá Hamilton.

  • Norris: Nem tudom mit is mondhatnék, ezt elcsesztem!

    Norris: Nem tudom mit is mondhatnék, ezt elcsesztem!

    Lando Norris igazán dühös magára, amiért olyan helyen szélesítette ki a pályát, ahol azért körelvétel jár.

    A brit versenyző már az időmérő első szakaszán is megvillantotta oroszlán körmeit, ugyanis végig a Mercedes és a Red Bull versenyzőivel vetekedett az előkelő pozíciókért. A kvalifikáció utolsó perceiben a McLaren pilótája két lila szektorral hasított, és ideiglenesen meg is szerezte a második helyet. Viszont a 21 éves fiatal a gyors köre során túlszaladt a síkánon, így az idejét törölték. Egy újabb körre már nem tudott elmenni, ezért végül a 7. pozícióba esett vissza.

    Természetesen Norrist nagyon bántja a dolog, hiszen a végeredményt tekintve a második vagy a harmadik rajtkocka várományosa is lehetett volna.

    ,,Csalódott vagyok és dühös is magamra. Nagyon jó nap volt eddig a pontig. A csapat remek munkát végzett, az autó szinte éltre kelt az időmérőn a pénteki módosításoknak köszönhetően. Azon az egy körön nem kellet volna hibáznom… elcsesztem az egészet. Mikor a Q3-ban vagy és esélyed van arra, hogy az eddigi legjobb eredményedet érd el, akkor keményen nyomod. Mikor ilyen sebességgel haladsz, ilyen kicsivel ezt rosszul megítélni… nos, igen. Elégedett vagyok, de nem az én munkámmal hanem csapatéval. Nem jól kezdtünk ezen a hétvégén, de tudunk javulni és megtaláltuk annak a módját, hogy az autót életre keltsük. Jobb munkát végeztünk.” – összegezte Norris az érzéseit a Sky Sportsnak.

  • Tökéletes kör nélkül is Hamilton a pole-ban Imolában!

    Tökéletes kör nélkül is Hamilton a pole-ban Imolában!

    Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a holnapi, imolai versenyre.

    Az imolai Emilia Romagna Nagydíj időmérőjén, ahogy eddig egész hétvégén, egészen hűvös idő fogadta a mezőnyt: mindössze 12 fok volt.

    A Q1-ben, az első mért kört Mick Schumacher futotta. Néhány perccel a kezdés után azonban máris piros zászlós megszakítás következett. Yuki Tsunoda egészen jó körön volt, mikor Variante Alta kijáratát túl nagy lendülettel vette, így az AlphaTauri hátulja kitört, a japán versenyző pedig a gumifalban végzett. Ő sértetlenül megúszta, autója hátulja azonban jócskán összetört.

    Meglepően jól szerepelt a Williams: Latifi és Russell is továbbjutottak, ráadásul a 12. és 14. helyen. Ennek eredményeképpen azonban kiesett a két Alfa Romeo: Räikkönen és Giovinazzi.

    Nem jutott tovább a két a Haas sem, ráadásul Mazepin érthetetlen módon a pályán leállt versenyezni Giovinazzival, szélárnyékából igyekezett megkezdeni mért körét, amin az olasz ki is akadt, hiszen ezzel az ő gyorskörét vágta haza az orosz.
    Ezen kívül értelemszerűen Tsunoda esett még ki a balesete miatt.

    A Q2-ben, némileg meglepetésre, Lando Norris állt az élre, ráadásul úgy, hogy még hiba is volt a körében. A végén azonban Pérez vette át az első helyet tőle.
    Kiesett Sainz (miközben csapattársa, Leclerc a harmadik helyen jutott tovább), Russell, Vettel (míg Stroll még éppen bejutott a top10-be), Latifi és Alonso (akinek csapattársa, Ocon a 9. helyen ment tovább).
    A top3 lágy gumikeverékeken teljesítette legjobb körét.

    A Q3-ban az első gyorskörök után Hamilton állt az élre, őt Verstappen és Pérez követte. A második próbálkozások alkalmával Bottas ment legelőször mért kört, de több hiba is volt a körében, csak úgy, mint Hamiltonéban.

    Végül a pole Lewis Hamiltoné lett. Mögötte Pérez, Verstappen és Leclerc előtt.

    Norris második helyet érő körét végül elvették pályaelhagyésért, így csak a 7. lett.

    Mindeközben Hamilton csapattársa, Bottas csak a 8. helyen zárt.

    A kvalifikáció végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.411
    2 Sergio Perez Red Bull 1:14.446 0.035
    3 Max Verstappen Red Bull 1:14.498 0.087
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:14.740 0.329
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.790 0.379
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:14.826 0.415
    7 Lando Norris McLaren 1:14.875 0.464
    8 Valtteri Bottas Mercedes 1:14.898 0.487
    9 Esteban Ocon Alpine 1:15.210 0.799
    10 Lance Stroll Aston Martin
    Q2
    11 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:15.199 0.788
    12 George Russell Williams 1:15.261 0.850
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:15.394 0.983
    14 Nicholas Latifi Williams 1:15.593 1.182
    15 Fernando Alonso Alpine 1:15.593 1.182
    Q3
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:15.974 1.563
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:16.122 1.711
    18 Mick Schumacher Haas 1:16.279 1.868
    19 Nikita Mazepin Haas 1:16.797 2.386
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Hamilton is felfigyelt az AlphaTaurira, Gasly mindössze századokkal maradt le tőlük

    Hamilton is felfigyelt az AlphaTaurira, Gasly mindössze századokkal maradt le tőlük

    A Red Bullos pilóták nehéz pénteken vannak túl Imolában, Max Verstappen és Yuki Tsunoda technikai gondokkal küzdött, Sergio Pérez pedig Oconnal ütközött. Makulátlan első két szabadedzést tehát csak Pierre Gasly tudhatott magáénak, aki délután a harmadik helyen végzett és egy tized sem volt a hátránya a Mercedesek mögött.

    „Az AlphaTauri szerintem lenyűgöző munkát végzett, elképesztően gyorsnak tűnnek. Nagyon jó, hogy Pierre ilyen remek autót kapott maga alá, izgatottan várom, hogy lássam őt ennyire előkelő helyen” – dicsérte Lewis Hamilton Gaslyékat a Formula1.com hasábjain.

    Hiába a mindössze 78 ezredes hátrány, Gasly azért realista marad: „A Mercedesnek sokkal gyorsabb autója van, mint nekünk. Tudjuk, hogy van még bennük. De szerintem mi csak magunkra fókuszálunk és meg kell próbálnunk megérteni, hogyan fejleszthetnénk még az autón és a tempón a fő riválisainkhoz képest, akik azt hiszem a Ferrari, McLaren és valószínűleg az Alpine is.”

  • Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt a törölt körök tengerében

    Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt a törölt körök tengerében

    Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik szabadedzésen, a második pozíciót Lando Norris szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Kimi Räikkönen látogatott ki először a pályára a 60 perces gyakorláson, majd kicsivel később a többiek is kimerészkedtek. Az edzés első felében a sárga oldalfalú abroncsok kaptak főszerepet. A komolyabb köridők záporát Charles Leclerc indította el, majd megérkezett a „buliba” Sergio Pérez, Max Verstappen és Valtteri Bottas is.

    A 9-es kanyar mentén több versenyző köridejét is törölték, így például hiába futotta meg  Lewis Hamilton vagy épp Verstappen a legjobb időt, gyorsan el kellett búcsúzniuk az eredménytől.

    Az első izgalmat Nicholas Latifi kicsúszása és fallal való találkozása okozta, ugyanis pár perc erejéig még a piros zászló is előkerült miatta.

    Az edzés viszont relatíve hamar folytatódott, így a versenyzők folytathatták a munkát. A piros oldalfalú abroncsok előkerülésével már többen éledeztek, ám a kör elvételek száma is megszaporodott.

    Verstappen egy pillanatra csapat szívét is megállította, ugyanis nagyon furcsa szögben szánkózott át a rázókövön. A holland tudta folytatni a körözgetést, így a Bikák is megnyugodtak.

    A kedélyeket az Alfa Romeo versenyzőinek kicsúszásai borzolták az utolsó percekben, ám mutatványukat viszont csak egy pár másodperces sárga zászlós szakasszal jutalmazták a pályabírók. Ezen felül Yuki Tsunoda mérgelődése az előtte lévő „dugóra” színesítette az eseményeket.

    Végül a 23 éves Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, mögé a McLaren brit pilótája ugrott fel. A hétszeres világbajnok végzett a harmadik helyen míg mögötte Sergio Pérez, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Fernando Alonso és Esteban Ocon volt az első 10 sorrendje.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:14.958s 17
    2 Lando Norris McLaren 1:15.414s + 0.456s 16
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.515s + 0.557s 17
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:15.551s + 0.593s 17
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:15.738s + 0.780s 20
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.890s + 0.932s 21
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:15.908s + 0.950s 20
    8 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.908s + 0.950s 18
    9 Fernando Alonso Alpine 1:16.186s + 1.228s 19
    10 Esteban Ocon Alpine 1:16.228s + 1.270s 19
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:16.230s + 1.272s 19
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:16.245s + 1.287s 18
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:16.253s + 1.295s 16
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:16.389s + 1.431s 18
    15 George Russell Williams 1:16.427s + 1.469s 19
    16 Mick Schumacher Haas 1:16.448s + 1.490s 21
    17 Nicholas Latifi Williams 1:16.537s + 1.579s 14
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:16.612s + 1.654s 21
    19 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:16.803s + 1.845s 22
    20 Nikita Mazepin Haas 1:17.398s + 2.440s 22
  • Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin felemelte a hangját és szabályváltoztatást követel

    Az Aston Martin nem tartja túl etikusnak az idén bevezetett szabályokat, így változtatásokat szeretne kérni az FIA-tól.

    A 2021-es szezonra megalkotott regulák, amik az autók leszorítóerejének csökkentését hivatottak eszközölni, az alacsonyabb hasmagassággal rendelkező versenygépek mumusává váltak. Ennek kapcsán, akik e filozófia mentén alkották meg konstrukciójukat, idén egyelőre nem muzsikálnak olyan jól, mint tavaly. A Mercedes illetve az Aston Martin tűnik a legnagyobb vesztesnek, míg a Red Bull és az AlphaTauri némileg jól járt a módosításokkal.

    Lewis Hamilton az első futam kapcsán már finoman megjegyezte, hogy a változtatásokkal némileg őket akarták visszafogni. Imolában Otmar Szafnauer továbbment, és elmondta, nem tartja igazságosnak azt, ahogy és amiképp megszületettek ezek a bizonyos szabályok.

    Mire alapoz az Aston Martin?

    Mivel idén is a 2019-es prototípusokat használja a Pirelli, az FIA attól tartott, hogy ha nem redukálják le az autók gyorsulását, akkor a komponensek nem fogják úgy bírni a terhelést. A silverstone-i gárda vezetője azonban megjegyezte azt, hogy miután életbe léptek a regulák, az olasz gumigyártó hirtelen és titokzatos módon robusztusabb abroncsokkal állt elő. Ennek tükrében a Szövetség lépése már indokolatlanná vált.

    A 56 éves csapatfőnök továbbá azt sem tartja túl etikusnak, hogy az FIA-n (akinek meg van ahhoz a jogköre, hogy ilyen módon rendeljen el módosításokat) kívül a sport irányítói is részt vettek a szabályok megalkotásában, míg a csapatok erről nem szavazhattak.

    ,,A szabályváltoztatásokat biztonsági okokra hivatkozva vezették be, az ilyen jellegű döntéseket viszont kizárólag az FIA-nak kell meghoznia. Ők (az F1 irányítói) nem szakértők.” – kezdte a Motorsport.com-nak Szafnauer.

    Az Aston Martin vezetője hozzátette, hogy mindenképpen beszélni fognak a Szövetséggel, és remélik, hogy valamilyen módon segítik majd a kedvezőtlen koncepcióban ragadt résztvevőket:

    ,,Úgy vélem, hogy az a helyes, ha beszélünk az FIA-val és kiderítjük azt, hogy mi és miért történt. Ezután meglátjuk, hogy tudunk-e tenni valamit azért, hogy ez igazságosabb legyen. Ez a helyes út. Csapatként keményen kell dolgoznunk azért, hogy megpróbáljuk visszaszerezni azt, amit lehet. Ám ugyanakkor megbeszéléseket kellene folytatnunk a Szövetséggel annak érdekében, hogy egy kicsit egyenlőbbé tegyük a küzdelmet.”

    Szafnauer a jogi lépések megtételét sem zárta ki:

    ,,Úgy vélem, hogy a megbeszélek után eljuthatunk arra a pontra is. Nehéz viszont ezt most megjósolni. Véleményem szerint az a helyes út, ha megnézzük, hogy mit tehetünk.”

    Nem könnyű az alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok helyzete, ugyanis a homologizáció valamint a limitált fejlesztések kapcsán nem igazán tudnak módosítani az autón. Ezért is lenne fontos a „zöld” istállónak az, hogy a Szövetség közbe avatkozzon.

    A Mercedes egyenlőre csendben maradt:

    Az Aston Martinon kívül a csillagosok szenvedik meg leginkább a szabályváltoztatásokat. Toto Wolff azonban még óvatos, így nem akar beleavatkozni a vitába:

    ,,Úgy vélem, hogy ez egy elég trükkös téma. Előbb látnunk kell a teljes képet, mielőtt bárminemű megjegyzést tennénk. Ebben a szakaszban, nem hinném, hogy az a helyes, ha ujjal mutogatnunk valakire vagy valakikre. Egyelőre tehát nem beszélnék erről.” – tette hozzá az osztrák vezető a Sky Sportsnak.

     

  • Sainz sajnálja, hogy első Ferraris hazai versenyén nem lesz közönség

    Sainz sajnálja, hogy első Ferraris hazai versenyén nem lesz közönség

    Bár nagy élmény lesz számára először olasz földön vezetni egy Ferrarit, Sainz nem örülhet annak, hogy a Tifosi előtt teheti meg mindezt.

    Leclerc már kiemelte idén, a Ferrari különleges szurkolótáborral rendelkezik, a riválisokhoz képest ebben, mindenkinél előrébb járnak.

    Sainz most először érezhetné a külső támogatást, de a spanyol így is azt nyilatkozta, extra motivációt jelent számára a verseny.

    „Az első nagydíjad Olaszországban a Ferrari pilótájaként mindig különleges, érzelmes pillanat. Sajnos, a járvány miatt nem lehetnek itt a szurkolók a hétvégén, a híres Tifosi.”

    „Biztosan hiányozni fognak, ez egy extra dolog lenne, amiatt, hogy Ferrari pilóta vagyok. De így is lehet érezni a pályát körülvevő környezetben, hogy ez valami speciális.”

    Bár még a McLaren színeit viselte, már a tavalyi Olasz Nagydíjon is tudni lehetett, hogy jövőre a Ferrarihoz igazol majd.

    „Már akkor éreztem, hogy egy kicsit több figyelmet fordítanak rám, mert tudták, jövőre jövök majd. Idén is érzem. Nem látom őket a lelátókon, közel hozzánk, de így is sokat jelent nekem.”

  • Bottas behúzta a második szabadedzést is, Hamilton és Gasly előtt

    Bottas behúzta a második szabadedzést is, Hamilton és Gasly előtt

    Valtteri Bottas nyerte a második szabadedzést Lewis Hamilton, és Pierre Gasly előtt. Erősnek tűnnek az AlphaTaurik, és a Ferrarik is, de a Red Bullról nem tudtunk meg sokat, ugyanis Max Verstappent már az edzés elején elvesztették az energiaitalosok.

    Továbbra is az látszik tisztán, amire az első versenyhétvégén már rájöttünk: nagyon szoros a mezőny. A második edzés is Mercedes 1-2-vel végződött, ugyanakkor sok mindent ebből nem lehet levonni. Pérez a hatodik helyen végzett az életben maradt Red Bullal, míg az AlphaTauris Pierre Gasly a nagyon előkelő harmadik leggyorsabb időt futotta. A két Ferrari Sainz-Leclerc sorrendben a 4.-5. helyen végzett, ami azért nagy előrelépés, ha a tavalyi évet vesszük alapul.

    Maga az edzés alapvetően nyugodt volt, egészen három perccel a vége előttig, amikor is Charles Leclerc megtörte a Ferrarit. Ugyan sosem jó autót törni, de ha választani kellene, hogy az mikor történjen, biztosan mindenki a második szabadedzés végét mondaná, hiszen így a legkevesebb az időveszteség. A törés miatt piros zászlóval véget is ért a pénteki program.

    Helyezés Versenyző Csapat Köridő Lemaradás
    1
    Valtteri Bottas
    Mercedes 1’15.551
    2
    Lewis Hamilton
    Mercedes 1’15.561 0.010
    3
    Pierre Gasly
    AlphaTauri 1’15.629 0.078
    4
    Carlos Sainz Jr.
    Ferrari 1’15.834 0.283
    5
    Charles Leclerc
    Ferrari 1’16.371 0.820
    6
    Sergio Perez
    Red Bull 1’16.411 0.860
    7
    Yuki Tsunoda
    AlphaTauri 1’16.419 0.868
    8
    Lando Norris
    McLaren 1’16.485 0.934
    9
    Antonio Giovinazzi
    Alfa Romeo 1’16.513 0.962
    10
    Lance Stroll
    Aston Martin 1’16.737 1.186
    11
    Esteban Ocon
    Alpine 1’16.817 1.266
    12
    Nicholas Latifi
    Williams 1’16.823 1.272
    13
    Fernando Alonso
    Alpine 1’16.835 1.284
    14
    Max Verstappen
    Red Bull 1’16.999 1.448
    15
    Sebastian Vettel
    Aston Martin 1’17.092 1.541
    16
    George Russell
    Williams 1’17.179 1.628
    17
    Kimi Raikkonen
    Alfa Romeo 1’17.273 1.722
    18
    Daniel Ricciardo
    McLaren 1’17.281 1.730
    19
    Mick Schumacher
    Haas 1’17.350 1.799
    20
    Nikita Mazepin
    Haas 1’17.857 2.306
  • Bottas szerint izgalmas az, hogy a Mercedes a vadász nem pedig a vad

    Bottas szerint izgalmas az, hogy a Mercedes a vadász nem pedig a vad

    Valtteri Bottas szerint izgalmas és motiváló az, hogy idén a Mercedes lett a vadász a bajnoki küzdelemben.

    Nem sokon múlott az, hogy ne a csillagosok és Lewis Hamilton örüljön a legjobban Bahreinben, ugyanis a Red Bull és Max Verstappen az utolsó pillanatokban megejtett kiszélesített előzés miatt maradt alul. Ugyanakkor a hétvége folyamán a Bikák megnyerőbb teljesítményt nyújtottak, míg a csillagosok fénye már nem tündökölt úgy, mint ahogy szokott.

    A második versenyhétvége előtt az Ezüst Nyilak finn pilótája megerősítette ezt. Bottas ugyanis úgy véli, hogy csapatuk jelenleg az osztrákok mögött van az erősorrend tekintetében.

    ,,Az évet megkezdve, már a teszten láttuk, hogy hátrányban vagyunk a Red Bullhoz képest. Az első versenyen ez be is bizonyosodott. Én nem nyomásként tekintek erre, inkább izgatott és motivált vagyok amiatt, hogy most mi vagyunk a vadászok, nem pedig a préda. A pozitívumokat megpróbáljuk ebből levonni, de látom az összes csapattag szemében a motivációt amiatt, hogy megpróbáljuk elkapni őket a közös célunk elérésnek érdekében.” –nyilatkozta a 31 éves pilóta.

    Ugyan a Red Bull általában jobb szokott lenni az évközi fejlesztések során, ám Bottas szerint még így is van esély arra, hogy a Bikák elé kerüljenek:

    ,,Még mindig hiszek abban, hogy elkaphatjuk őket. Az autóban megélt érzéseimre támaszkodva hiszem azt, hogy még ott van a potenciál, amit ki kell aknáznunk. Ha az egyensúlyt jól belőjük, akkor az autó vezethetőbb lesz. Úgy vélem, hogy a konstrukció megértésén és a beállításokon múlnak a dolgok. 22 verseny még sok idő arra, hogy megismerjük a csomagot és fejlesszük azt, még a korlátozások alatt is. Ez azt jelenti, hogy a többieknél is hatékonyabbnak kell lennünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull a szezon közben erős a fejlesztések terén is, ám nekünk meg kell próbálnunk így vagy úgy ezt kiküszöbölni. Teljes mértékig hiszek ebben, és a csapaton is látom a motivációt.”

    Bottas elárulta, hogy a szünet alatt a Mercedes gyárába látogatott és szimulátor segítségével próbálta megtalálni a beállításokat:

    ,,A versenyek között Brackley-be mentem, a szimulátorba, hogy a beállításon dolgozzak, és megtaláljam a válaszokat a jobb teljesítmény kiaknázásának érdekében. Már egy idő után nem számoltam azt, hogy mennyi beállítást próbáltam végig. Legalább ide érkezve jó eszköztárból válogathatunk. Ez nem olyan, mint évekkel ezelőtt, mikor oda mentél, ahova akartál, és néhány napig ott lehettél és így tovább. A korlátozások és a szituáció okán ebből kell kihoznunk a legtöbbet. Minden csapatnál ez van, igazán korlátozva vannak a fejlesztési idők, így a hatékonyságon lesz a hangsúly.”