Címke: Emilia Romagna Nagydíj

  • Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    George Russell elsőségét hozta az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzése, amelynek a McLaren volt a nagy vesztese.

    A második szabadedzéssel folytatódott az Emilia Romagna Nagydíj Forma-1-es programja szombaton. Ám a megszokottakkal ellentétben a csapatoknak jóval kisebb jelentőséggel bírt ez a gyakorlás, hiszen sprinthétvégéről lévén a tegnapi időmérő edzés kezdetével életbe léptek a parc fermé-szabályok, így onnantól kezdve már csak minimális változtatások engedélyezettek.

    A pilótáknak viszont annál jobban jött a sprint előtti egy órás tréning, hiszen tegnap  szinte végig vizes pályán köröztek, az időjárás szombatra azonban lényegesen jobb lett. Közel 20 fokos levegő és 31 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a mezőnyt, így mindenki hozzászokhatott egy kicsit ahhoz, ami majd a délután 16 óra 30 perckor kezdődő egy órás futamon, illetve vélhetően a vasárnapi nagydíjon vár majd rá.

    Mivel az egykörös tempót már nem volt miért tanulmányozni, mindenki a sprintre és a futamra készült. Száraz pálya lévén a köridők már a kezdetekkor így is messze felülmúlták a pénteken látottakat; tíz perc után a két, egyaránt lágy gumin kezdő Red Bull vezetett Pérez-Verstappen sorrendben. A mexikói ideje 1:20.198 volt.

    Pérez megtartotta a vezetést az első 20 perc végére is, miközben 1:19.815-re javított, mögé pedig a közepes gumikon kezdő, majd lágyra váltó Lewis Hamilton zárkózott fel 2 tizedre. Őt Verstappen, Cunoda, Albon, Gasly, Russell, Sainz, Leclerc és Latifi követte az első tízben, többen közepes gumin elért legjobb körrel.

    Féltávhoz érve aztán változott az állás: Russell állt az élre 1:19.457-tel, amivel 3 tizeddel javította meg a korábban 1:19.790-re javító Pérez legjobbját. A mezőny nagy része rendületlenül rótta a megtankolt autós hosszú etapokat, Daniel Ricciardónak és Valtteri Bottasnak azonban még egyetlen megtett köre sem volt.

    A McLaren az ausztrál erőforrásával kapcsolatos problémákat fedezett fel még a kocsi délelőtti beindítása során, míg az Alfa Romeo Bottas tegnapi kipufogó gondjainak orvosolásával volt elfoglalva. Hogy a wokingiakat még az ág is húzza, arról Norris fékjei tettek, amelyek három kör után megadták magukat, a garázsba kényszerítve a britet.

    Aki menet közben kapcsolódott be a totálisan eseménytelen tréningbe, joggal tehette fel a kérdést, hogy mit csinálnak a Ferrarik. A két vörös autó ugyanis az utolsó 20 percre fordulva még az első tízen kívül szerénykedett, de aztán Charles Leclerc kijött egy új lágy szetten és 1:19.740-nel feliratkozott Russell mögé. Sainz viszont közepes szetten nem javított és csak a 16. helyen állt, később viszont előrejött

    Ebbe ugyanakkor legfeljebb annyit lehet belelátni, hogy a Scuderia több üzemanyaggal körözött, mint akár a Red Bull, vagy a Mercedes, és/vagy jobban letekerte a motorját. 

    Az utolsó tíz percben az első helyen nem változott a sorrend, Pérez viszont közepes gumin összerakott egy jó kört, és 81 ezredre Russelltől feljött a második helyre. Mögötte Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Verstappen, Cunoda, Gasly, Zhou volt az első tíz sorrendje. A sort a teljes edzést kiülő Bottas és Ricciardo zárta, míg a 18. helyen az utolsó pillanatban két körre megjelenő Norris végzett.

    Az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 George Russell Mercedes 1:19.457 32
    2 Sergio Perez Red Bull 1:19.538 0.081 33
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.740 0.283 35
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.992 0.535 34
    5 Fernando Alonso Alpine 1:20.174 0.717 29
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:20.258 0.801 31
    7 Max Verstappen Red Bull 1:20.371 0.914 36
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.381 0.924 35
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.439 0.982 37
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.498 1.041 32
    11 Alex Albon Williams 1:20.591 1.134 34
    12 Kevin Magnussen Haas 1:20.740 1.283 30
    13 Mick Schumacher Haas 1:20.977 1.520 29
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:21.149 1.692 38
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.155 1.698 38
    16 Esteban Ocon Alpine 1:21.179 1.722 30
    17 Nicholas Latifi Williams 1:21.263 1.806 31
    18 Lando Norris McLaren 1:23.821 4.364 6
  • Vettel: A csapat fejlődésén múlik a jövőm

    Vettel: A csapat fejlődésén múlik a jövőm

    Sebastian Vettel szerint azon múlik a Forma-1-es jövője, hogy képesek lesznek-e az Aston Martinnal „megmászni az előttük álló hegyet” a 2022-es szezon során.

    A négyszeres német bajnok számára rendkívül nehezen indult az idei évad. Közvetlen az év első versenye előtt pozitív lett a koronavírus tesztje és miután a második verseny előtt sem tudott negatív tesztet produkálni, ezért az első két futamot kénytelen volt a partvonal mellől végignézni.

    Melbourne-ben ugyan már autóba ülhetett, de gyorsan kiderült, hogy az AMR22 nem tartozik a legjobb kezelhető autók közé. Ez tökéletesen meglátszott abban, hogy a német klasszis két alkalommal is összetörte az autóját a hétvége során, amire még nem nagyon volt példa a már 16. éve tartó Forma-1-es pályafutása során.

    Vettel az Emilia Romagna Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján a jövőjéről is beszélt többek között, és szerinte az egyértelmű, hogy lassan döntést kell hoznia jövője kapcsán. A német ugyanakkor azt leszögezte, hogyha egy napon szögre akasztja a bukósisakját, akkor „nem fog televíziós szakértővé válni és más versenyzők szájához helyezni a mikrofont.”

    „Az idő majd úgy is elmondja, hogyan kell döntenem” – fogalmazott az Aston Martin versenyzője, aki szerint a jelenleginél már csak jobb lehet a helyzete. „Most csupán az előttünk álló hegyre fókuszálok, amit a csapattal együtt kell megmásznunk. Egyszer azonban minden versenyző életében el fog jönni az a pillanat, amikor egy ajtó bezárul, de egy másik ki is nyílik ugyanabban a pillanatban.”

    Vettel ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a silverstone-i istállónak „hiba lenne leírnia az idei évet”, bármennyire is alakult. A német szerint a Zöldek fejlődése is fontos szerepet fog majd vállalni a döntésében.

    „Nem tudom, nem árulok zsákbamacskát” – folytatta a mondanivalóját az 53-szoros futamgyőztes. „Őszintén, remek 15 évem volt az F1-ben: nyertem négy bajnoki címet és számos alkalommal voltam harcba a futamgyőzelmekért. Most más a helyzet, de ennek is meg van a maga szépsége, mert az embernek ezekben a helyzetekben is meg kell találnia a saját kis motivációját.”
    „Most az lesz a feladatunk, hogy kilábaljunk ebből a gödörből és egy szép napon a dobogós helyezésekeért harcolhassunk a többiekkel. Jelen pillanatban ugyan mérföldekre vagyunk ettől, de a háttérben mindenki nagyon keményen dolgozik ezen problémakör megoldásán.”

  • A Mercedes mérnöke elárulta, mi volt a baja Hamiltonnak

    A Mercedes mérnöke elárulta, mi volt a baja Hamiltonnak

    Andres Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke magyarázatot adott többek között arra is, hogy mi lehetett Lewis Hamilton problémája az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A hétszeres világbajnok az autóból kiszállva látszólag összeszólalkozott valamin Toto Wolff csapatfőnökkel, aminek könnyen lehet, hogy a Shovlin által elmondottak állnak a hátterében.

    Katasztrofális időmérő edzésen van túl a Mercedes Imolában, ahol a konstruktőri címvédő egyik autója sem jutott be a Q3-ba, amire a 2012-es Japán Nagydíj óta nem volt példa. Andrew Shovlin, a csapat vezető versenymérnöke a félig nedves, félig száraz pályán zajló kvalifikáció után részletesen beszélt a gondjaikról, és megerősítette George Russell szavait. A 11. helyen záró brit korábban azt mondta, egyszerűen nem tudták eléggé felmelegíteni a Q2-ben a lágy abroncsokat.

    „Az idei autóval mindig szenvedtünk a gumik felmelegítésével, és nem sikerült a probléma végére járnunk. A mai nap pedig egy eléggé fájdalmas példája volt ennek. Nem tudtunk elég hosszú etapokat megtenni ahhoz, hogy a megfelelő működési tartományba melegítsük a gumikat” – nyilatkozta Shovlin.

    „Az eddigi összes versenyen előjött ez. Bahreinben nem igazán veszítettünk miatta, de a többi pályán nehézséget okozott az időmérőn. A versenytempónk általában jó, szerintem megmutattuk, hogy abban a harmadik helyen állunk. A probléma egy körön van, amelyen úgy tűnik, igencsak a középmezőnyben vagyunk. Dolgozunk ezen a területen, de még nem értjük teljesen.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Imola
    Több kör kellett volna a lágy gumi felmelegítéséhez Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas

    Shovlin elmondta, hogy nem lehet kijelenteni sem azt, hogy aerodinamikai, sem pedig azt, hogy mechanikai oldalon gyökeredzik a probléma. 

    „Egyszerű értelemben véve nem hiszem, hogy aerodinamikai gondról van szó, mert a futamon elég jók vagyunk, és tisztán a középmezőny előtt állunk. Egy körön viszont sok középmezőnybeli csapat jobb nálunk. De nem mondanánk, hogy ez azért van, mert egy körön nekik nagyobb a leszorítóerejük. És hasonlóképpen azt sem hiszem, hogy kinematikai probléma lenne.”

    Az új szabályok is tetézik a bajt

    A 2022-es szabályok által előírt fékhűtők és a fékek kialakítása, valamint a nagyobb, 18 colos felnire szerelt kerekek nehezebbé tették a gumik felmelegítését, ami a Mercedest a jelek szerint a többi csapatnál jobban hátráltatja.

    „Vannak dolgok, amiket meg lehet tenni az autóval, hogy egy kicsit több hő jusson el a gumikhoz a fékekből. De ennek viszonylag kicsi a hatása. Nem tudjuk, hogy van-e valami más az autó beállításával kapcsolatban, vagy a megközelítéssel, amellyel felmelegítjük a gumikat. De rá kell jönnünk, mert szombatonként hátráltat minket.”

    „Azelőtt a fékekből áramló forró levegőt egyenesen a felnire lehetett irányítani, ahonnan nagyon gyorsan átáramlott a gumiba. Az új szabályokat azonban úgy alkották meg, hogy nehézzé tegye ezt, és sikerrel is jártak. Rá kell jönnünk, hogy miért nem tudjuk hozni még néhány középcsapat tempóját sem. Azt tudjuk, hogy a Red Bull és a Ferrari jelenleg nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, de képesnek kellene lennünk ugyanott lenni, ahol a versenyen. Ott reálisan nézve a harmadik erő vagyunk” – mondta a rangidős mérnök.

    Emiatt lehetett bosszús Hamilton

    Miután a Q2 végén már nem volt értelme újra pályára hajtani az eleredő eső miatt, az időmérőt a 13. helyen záró Hamilton a kamerák tanúsága szerint valamin összeszólalkozott a meglehetősen ingerültté váló Toto Wolffal a Mercedes garázsában. Ezután a hétszeres világbajnok a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy csapatként alulteljesítettek, és nem tettek meg mindent, amit meg kellett volna.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Imola
    Hamilton ismét kikapott Russelltől Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas

    Shovlin elárulta, Hamilton valószínűleg arra utalt, ahogy az időmérőt menedzselték, mert több kört szeretett volna megtenni. „Lewis szeretett volna tovább kint maradni az egyik etapján. Úgy érezte, hogy elkezdtek felmelegedni a gumik, amikor úgy döntöttünk, hogy bejövünk a bokszba és felteszünk egy új szettet. De ha megnézzük az edzés végét, nem tudtunk volna hosszabb etapot menni a piros zászló miatt.”

    Amennyiben Hamiltonnak tényleg ez volt a baja, az tényleg igen furcsa, hiszen a Q2-ben futott egyetlen mért köre után azonnal elment egy újabb gyorskörre, de már az első szektorban el kellett vennie a gázt a piros zászló miatt. Amire pedig újraindították az edzést, már esett, tehát annál az egyetlen mért körnél többet sehogyan sem tudott volna teljesíteni, amivel végül a 13. lett.

    Shovlin szerint két dolgot kell megvizsgálniuk az időmérő után. „Két dologról van szó. Az egyik, hogy tudtunk-e volna jobban teljesíteni a Q2 korábbi részében. Talán igen. A másik probléma, hogy látszólag nem tudunk gyorsak lenni az első mért körben, miközben a többieknek ez könnyedén megy. Egy olyan napon pedig, mint a pénteki volt, ez mindig nagy problémát fog okozni.”

    A pattogás is jelen van

    Szabad szemmel is látszott, hogy a Mercedes életét az eddigi versenyeken megkeserítő pattogás Imolában is óriási mértékben lép fel, Shovlin viszont elárulta, hogy ezúttal nem amiatt voltak ilyen lassúak.

    „Jelenleg mindkettő (a pattogás és a gumimelegítés – a szerk.) idegesítő probléma, de reálisan nézve ma a gumimelegítés fogott ki rajtunk. Ha képesek lettünk volna megoldani ezt, sokkal jobb időmérőnk lehetett volna. A delfinezés miatt nem tudjuk kiaknázni az autóban rejlő potenciált, de ez az eddigi versenyeken is így volt.”

    George Russell, Mercedes, Imola
    A Mercedes most is nagyon pattog az egyenesekben Fotó: Steve Etherington / Mercedes AMG Petronas

    A Mercedes több kisebb újítással érkezett Imolába, amelyekről a mérnök elmondta, nem a pattogást voltak hivatottak orvosolni. „Ezek normális aerodinamikai fejlesztések voltak, a pattogás problémáján külön dolgozunk. Tisztában voltunk vele, hogy az ide hozott fejlesztések nem fogják befolyásolni ezt, ezért koncentrálunk ezekre az elemekre. De emellett továbbra is keményen dolgozunk, hogy megoldjuk a pattogás kérdését. Tudjuk, hogy a gumimelegítés mellett ez az autó másik gyenge pontja, amit meg kell oldanunk, hogy versenyképessé váljunk.”

    Mark Hughes F1-es szakíró szerint a Mercedes jelenleg az ideálisnál jelentősen megnövelt hátsó hadmagassággal kénytelen futtatni az autóit, hogy a kanyarokban ne pattogjon. Emiatt pedig az egyenesekben nő a légellenállás, ami lassítja a kocsit.

    A motoron is igyekeznek javítani

    Noha nem ez a fő terület, amely miatt nincsenek ott az élmezőnyben, a Mercedes a jelek szerint az erőforrásával is visszacsúszott legalább a harmadik helyre, a Ferrari és a Honda mögé. 

    „Ezt is folyamatosan elemezzük – mondta Shovlin. – Vannak területek, amelyeken szerintünk fejlődhetünk, például az energia-visszanyerés menedzselésében. Ugyanakkor a motor már homologizálva van, így csak megbízhatósági fejlesztéseket végezhetünk rajta. Ez persze nem akadályoz meg minket abban, hogy megnézzük, mit tehetünk a különböző motorüzemmódokkal, miként használtjuk azokat jobban, és nyerhetünk-e bármit azzal, ahogyan alkalmazzuk ezeket a módokat.”

    „Nem vagyunk elég gyorsak, és ebben a helyzetben minden területen keressük a fejlődés lehetőségét. Az erőforrással foglalkozó emberek feladata erre koncentrálni, és megnézni, hogy a finomhangolással mit nyerhetünk. A kasztni oldalán több különböző projektünk fut, amelyekkel próbálunk előrelépni.”

  • Pérez elégedett a tempóval, már a sprinten fogna néhány pozíciót

    Pérez elégedett a tempóval, már a sprinten fogna néhány pozíciót

    Sergio Pérez a rossz helyen volt rossz időben az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjén, melynek eredménye a sprintfutam rajtrácsát határozta meg.

    A mexikóit sokszor zavarták meg a piros zászlók, melyet rekordszámú, öt alkalommal lengettek az edzés során. Pérez végül hetedik lett, de a sprintfutamon ezen szeretne még kozmetikázni.

    „Úgy tűnik, nem akart működni a dolog a mai napon” – mondta az edzést követően csalódottan. „Fontos volt a gumik megfelelő hőmérsékletre hozása, és úgy tűnt, hogy nem tudtuk a megfelelő kört összerakni.”

    A Q3-ban egyetlen értékelhető kört tudott összerakni, amikor épp indult volna a másodikra és melegítette a gumikat, jött a piros zászló.

    „Elégedett vagyok az autó tempójával, várom a holnapot” – zárta gondolatát a Red Bull-versenyző.

  • Tsunoda elismerte, aggódott a sprint miatt

    Tsunoda elismerte, aggódott a sprint miatt

    Yuki Tsunoda elismerte, hogy újonc évében eleinte aggódott a sprint miatt, amely ezen a hétvégén tér vissza a Forma-1-be.

    A tavaly debütáló formátumot akkor három hétvégén láthattuk, az idei évhez hasonlóan. Tsunoda számára ezek a versenyek eddig nem sikerültek túl jól, a 15. helynél előrébb sosem végzett. Ugyanakkor idén már magabiztosabban próbálja megközelíteni a szombati sprinteket.

    „Ez egy érdekes hétvége lesz számunkra hazai pályán, és ebben a szezonban először lesz sprint is” – nyilatkozta a hétvége előtt az AlphaTauri japánja. „Tavaly aggódtam a sprint miatt, mivel csak egy edzésem volt a kvalifikáció előtt, de ebben a szezonban sokkal magabiztosabb vagyok. Azért is, mert Imola egy olyan pálya, amelyet jól ismerek, mivel sok kört mentem ott. Emellett most már tudom, hogyan kell megközelíteni a sprintes hétvégéket, és remélhetőleg ez pontokkal fog végződni számunkra.”

    Tsunoda jelenleg 13. a bajnoki összetettben, négy pont áll a neve mellett. Ausztráliában 15. lett, de így is elégedett volt a melbourne-i hétvégén elért fejlődésével.

    „Élveztem az ausztráliai látogatást, a hangulat nagyon jó volt, a közelben ott volt a part, de a pályán kemény hétvége volt, és a vártnál jobban küzdöttünk, különösen a hosszú etapokon” – tette hozzá. „A magam részéről elégedett voltam azzal, ahogyan a hét folyamán haladtam, tekintve, hogy ez egy új pálya volt számomra. Már az első edzéstől kezdve magabiztosnak éreztem magam, de a versenyen sokat küzdöttünk. Már tudtuk, hogy mely területeken kell javulnunk, így keményen dolgoztunk, hogy Imolára jobbak legyünk.”

  • Hamilton csalódott, szerinte csapatként nem tettek meg mindent

    Hamilton csalódott, szerinte csapatként nem tettek meg mindent

    Lewis Hamilton igen csalódottan nyilatkozott a mindkét Mercedes Q2-es kiesésével végződő imolai időmérő után. A hétszeres világbajnok szerint nem végeztek elég jó munkát. Csapattársa eközben arról beszélt, hogy a gumimelegítéssel kapcsolatos problémáik most nagyon rosszul érintették őket.

    A 2012-es Japán Nagydíj, azaz zsinórban 187 versenyhétvége óta nem fordult elő a Mercedesszel, hogy egyik autója se jusson be az időmérő edzés harmadik szakaszába. Az Emilia Romagna Nagydíjon George Russell 11., és Lewis Hamilton 13. helyével most megszakadt ez a sorozat, ami részben a konstruktőri címvédő gyenge formájának, részben pedig az esőnek köszönhető.

    „Nem volt valami nagyszerű edzés. Természetesen csalódáskeltő. Optimistán jöttünk ide, mindenki nagyon keményen dolgozik a gyárban, aztán egyszerűen nem állnak össze a dolgok. Ez csalódáskeltő” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sportsnak.

    „Szerintem ma alulteljesítettünk csapatként. Vannak dolgok, amiket meg kellett volna tennünk, de nem tettünk – ütött meg némileg kritikus hangnemet a 37 esztendős pilóta. – Akárhogy is, a lehető legkeményebben fogunk dolgozni, hogy előbbre jöjjünk a sprintversenyen. Nehéz lesz, de remélhetőleg az időjárás javulni fog. Ki tudja, talán feljebb léphetünk.”

    Hamilton kijelentette, hogy jelenleg nem tehetnek mást, mint keményen dolgoznak, mert „minden hétvége a kármentésről szól.” 

    Megkérdezték tőle, hogy az autóból kiszállva miről beszélgetett az igencsak dühösnek látszó Toto Wolff-al, de ezt nem volt hajlandó elárulni. „Belső dolgokról volt szó, amit inkább nem osztanék meg” – tért ki a válaszadás elől.

    A gumikon is múlt

    A Hamiltont 4 tizeddel és két hellyel felülmúló Russell kicsit bőbeszédűbb volt, és rámutatott, hogy talán előrébb is végezhettek volna, ha nincs Carlos Sainz kicsúszása, és tudnak menni még egy gyorskört. Később az sem segített nekik, hogy megjött az eső, és már nem tudtak javítani a Q2-ben.

    George Russell, Mercedes, Imola
    A Mercedes több kisebb fejlesztéssel is készült, de ezek sem segítettek Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    „Mindig is küszködtünk a gumik felmelegítésével. Az Alpine-okhoz és Mclarenekhez képest nagyobbat tudunk előrelépni a második gyorskörrel. Ausztráliában is láttuk, hogy nekik az első körük volt a legjobb, nekünk pedig a harmadik, vagy akár az ötödik. Sajnálatos, hogy miként alakult a mai nap. Ugyanakkor, ha választhatunk, hogy melyik hétvégén ne legyünk ott, ahol lenni akarunk, akkor a sprinthétvége az. Nem ideális, de lesz esélyünk az előrelépésre holnap” – nyilatkozta a fiatalabbik brit.

    Russell egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a versenytempójuk jobb lehet, de azzal kapcsolatban azért óvatosan fogalmazott, hogy a sprintfutamon tudnak-e javítani. 

    „Úgy gondolom, hogy igen, [erősebb az autó versenykörülmények között]. Ugyanakkor elég nehéz lesz, mert a sprintversenyeken nem sok minden szokott történni. Viszont érdekes lesz látni, hogy az új autókkal jobban tudjuk-e majd követni egymást. De szerintem nem lesz elég körünk arra, hogy előnyt kovácsoljunk a jobb gumikopásunkból, mert ezen a területen erősebbnek gondoljuk magunkat a közvetlen riválisaiknál, akik ezen a hétvégén nem a két topcsapat. Meglátjuk, hogy mi tehetünk, ott a vasárnap is, úgyhogy nem adjuk fel.”

  • Leclerc magára vállalta az időmérős vereséget

    Leclerc magára vállalta az időmérős vereséget

    Charles Leclerc úgy érzi, rajta ment el az Emilia Romagna Nagydíj időmérője, mivel a Q3-ban rossz döntést hozott.

    Természetesen a “mi lett volna ha” kezdetű mondatok semmilyen sportban nem játszanak, de az Emilia Romagna Nagydíj időmérője esetében nem lehet megkerülni, hogy Charles Leclerc akár a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha nem dönt úgy, hogy inkább vigyáz a gumikra.

    A monacói pilóta az első Q3-as gyorskörében 1:28.778-as időt autózott, amelytől a mögötte érkező Max Verstappen 2 századdal maradt el. A holland pilóta ezután elment egy újabb gyorskörre, és azzal együtt is megdöntötte Leclerc korábbi idejét, hogy bele kellett emelnie a gázba Valtteri Bottas félreálló Alfa Romeója miatt.

    Leclerc viszont nem javított, mégpedig azért nem, mert a második gyorskörének első szektora után inkább elvette a gázt. Mint utólag kiderült, ez a saját döntése volt, ugyanis azt tervezte, hogy a javuló körülményekre játszva egyetlen intermediate szettel teljesíti a Q3-at. Csakhogy a piros zászlós megszakítás keresztülhúzta a számításait, a rákezdő eső és Lando Norris kicsúszása pedig lehetetlenné tette az edzés végi javítást.

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    Leclerc nem számított rá, hogy a piros zászló beleköp a levesébe Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Nagyon jó ennyi vörös színt látni a lelátókon, de csalódott vagyok – nyilatkozta olaszul a pontverseny éllovasa az őt kérdező Davide Valsecchinek. – Úgy döntöttem a második körömben, hogy az edzés végéig ugyanazon a szetten maradok, de aztán jött a piros zászló és ennyi volt. Ez az én hibám, ugyanakkor olyan dolgok is történtek, amiket nem tudtam az irányításom alatt tartani. A pole szép lett volna, de a második hellyel kell beérnünk. Hosszú még a hétvége, meg fogunk próbálni holnap és holnapután mindent összerakni.”

    Leclerc ezután angolra váltott, és elmondta, végig csak a Q3-ra készült, ezért nehéz lenyelnie, hogy végül nem jött össze a pole. „Nagyon nehéz volt ma, különösen a száraz pályás gumikkal, mivel elég sok volt a vizes folt. Minden arról szólt, hogy megfussuk a megfelelő köröket, és várjuk a Q3-at, ahol majd mindent összerakunk. Ezért is ennyire frusztráló ez az egész számomra, mert amikor számított, akkor rossz döntést hoztam. De ilyen az élet, tanulni fogunk belőle, végső soron a második hely pedig nem katasztrófa, minden nyitott holnapra. Mindent bele fogunk adni.”

    Meglehetett volna az első hely?

    Az időmérő végén a levezető körben Leclerc a csapatrádióban azt mondta, hogy „egyértelműen megvolt a tempóm” a pole pozícióhoz. Szavait alátámasztja, hogy az első szektorban több mint 7 tizeddel ment jobbat (28,119), mint az előző körében, azaz tényleg rengeteget javíthatott volna. Verstappen ugyanakkor még ennél is gyorsabb volt (27,642), és végül 779 ezreddel verte meg a monacói első körét.

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    A slickeken csak próbált biztonságra játszva továbbjutni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Feltéve, hogy a köre félbeszakításáig a holland előtt autózó Ferrari-pilóta is hasonló mértékben veszített volna a Bottas által előidézett sárga zászlónál, és megnézve, hogy már az első szektorban több mint 7 tizeddel volt gyorsabb az előző körénél, miközben abban a körben az utolsó szektorban 4 tizedet vert a hollandra, alighanem nagyon szoros lett volna kettejük között a csata. Hogy Leclerc-nek biztosan meglett volna a pole, azt ugyanakkor természetesen nem lehet kijelenteni.

  • Leclerc-t akarta utolérni a hibázó Norris

    Leclerc-t akarta utolérni a hibázó Norris

    Lando Norris elmondta, miért fejezte be a sóderágy szélén az időmérőt.

    Az időjárás megtréfálta a mezőnyt ma délután. 5 alkalommal csalogatták elő a piros zászlót, míg a végén a csapadák főszereplőként köszönt vissza a száguldó cirkusz színpadán. A Q3-ban Max Verstappen ugrott az élre Charles Leclerc és a McLaren britje előtt.

    Az utolsó próbálkozást akarták végrehajtani az esőben, mikor a 22 éves fiatal merészen a festésre hajtott és kicsúszott a pályáról. Az eső miatt a köridőkön nem tudtak javítani az elől haladók, ám Norris mutatványa végérvényesen véget vetett a kvalifikációnak.

    A harmadik pozícióban végző versenyző így értékelte a látottakat:

    „Megpróbáltam a gumikat felmelegíteni, de túl keményen nyomtam. Lehetőségünk volt ugyanis arra, hogy utolérjük Charles-t (Leclerc). Örülök annak, hogy a harmadik helyen végeztünk, ez egy meglepetés volt a számunkra. Nehéz megmondani, hogy mitől javultunk ennyit, mivel mindenki elmondhatja, hogy a nap során előrelépett. Nekünk viszont lehetőségünk volt arra, hogy még feljebb kapcsoljunk. Jól éreztem magam az autóban, magabiztos voltam.”

    Norris ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a körülmények a kezükre játszottak:

    „A körülmények hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen eredményt értünk el. Ha száraz lett volna a pálya, most nem lennék a harmadik pozícióban.”

  • Verstappen: Szeretjük, ha egy kicsit nehezebb

    Verstappen: Szeretjük, ha egy kicsit nehezebb

    Max Verstappen elmondta, szereti ha egy etap tele van kihívásokkal.

    A holland versenyző diadalmaskodott a megszakításokkal tűzdelt időmérőn, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon. Az 5 alkalommal megállított kvalifikáción a két Ferrari volt a fő ellenfele, ám Carlos Sainz egy hiba során kiírta magát a történetből.

    Végül a Q3-ban a Red Bullnak jött ki jobban a lépés, így az osztrák istálló örülhetett a nap végén.

    Verstappen így értékelte az eseményeket:

    „Nagyon csúszós volt az aszfalt, így nehéz volt felmelegíteni az abroncsokat. Az imolai pálya nagyszerű, gyorsan büntet ha hibázol, ennél fogva gyorsan a falban is találhatod magad. Viszont mi szeretjük, ha kicsit nehezebb a feladatunk.” –nyilatkozta a holland.

    A Red Bull pilótája hozzátette, hogy szombaton és vasárnap már nem lesz ilyen csapadékos az időjárás, így más erőviszonyok léphetnek fel.

  • Sainz nem igazán érti, hogy miért ment a falnak

    Sainz nem igazán érti, hogy miért ment a falnak

    Noha elismerte a hibáját, Carlos Sainz kissé értetlenül állt az előtt az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A spanyol pilóta úgy véli, meg kell értenie, hogy mi történt.

    Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíj után újabb balul sikerült időmérőn van túl, miután a Q2-ben falhoz csapta a Ferrarit Imolában. A spanyol pilóta a Rivazza 2-es kanyarban hibázott, és törte össze az F1-75-öt, amellyel hiába jutott be a Q3-ba, ott már értelemszerűen nem tudott mért kört megtenni, így a 10. helyen végzett.

    Sainz a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, nem igazán éri, hogy miért csúszott ki, mert nem is autózott a határon. „Nehéz megfogalmaznom, hogy mi történt. Elkövettem egy hibát, amire egyáltalán nem számítottam. Abban a körben nem is nyomtam annyira keményen. Tudtam, hogy csak egy biztos kört kell mennem, mielőtt megérkezik az eső, de egyáltalán nem autóztam a határon” – utalt arra a spanyol, hogy mindenki igyekezett mért kört megtenni a perceken belül megérkező csapadék előtt. 

    „Egyszerűen csak egy rendben levő kör volt, hogy legyen mért időm, de nem mentem a határon. Sajnos valamilyen oknál fogva elvesztettem az uralmat az autó felett. Semmilyen figyelmeztető jel nem volt, hogy ez fog történni, egyszer csak elindult a kocsi. Nehezek voltak a körülmények, de ez akkor sem jó.”

    Sainztól ezután elmondta, azért is furcsállja a történteket, mert érzésre egyáltalán nem vezetett olyan módon, hogy abban benne legyen a hibázás lehetősége. „Talán elkezdett esni, talán a gumik túl melegek voltak a két egymást követő gyorskör miatt. Nem tudom, de meg kell értenem, mert nem gondolom, hogy kitettem magam a hibázás lehetőségének” – fejtegette a pontverseny harmadik helyezettje.