Ritka az olyan rendezvény amely annyira jól sikerült, hogy a széria azért van épp „bajban”, mert most újra kell gondolnia az eddigi stratégiáját, és legalább olyan jó show-t kell biztosítania a többi versenyhelyszínen, mint tették azt a magyar szervezők, a Hungaroring Classic alatt. A sztárvendég ezúttal Emanuele Pirro volt, a korábbi Forma-1-es versenyző, aki Senna és Prost mellett tölthette be a tesztpilótai szerepet. Később ötszörös győztes lett Le Mansban. Karrierje első nagy korszakáról ITT olvashatsz, itt a folytatás.
JK: Megkezdhetted a túraautós pályafutásodat…
E: Igen, az F1-es munkáim mellett is túraautóztam. Valójában már 1985 óta hajtottam túraautókkal! Barátom, Roberto Ravaglia és Gerhard Berger segítettek, és a BMW felkért, hogy segítsek nekik, nekem meg megtetszett, így gyakorlatilag mindig is volt dolgom túraautókkal, és sok sikerem is volt, hiszen nemzeti bajnok lettem Olaszországban és Németországban is.
JK: Van valamilyen különleges élményed a csapattársaiddal kapcsolatban a túraautózás világából?
E: Igen, rengeteg. A legszebb emlékeim Joachim Winkelhockkal voltak a BMW-nél. Ő egy rendes srác volt, nagyon bírtam! Mindketten a Schnitzernél versenyeztünk, és végeredményben az utolsó BMW-s versenyem Malájziában volt, az Asian-Pacific bajnokságban. Sajnálatos helyzet állt elő, mivel jó volt a kapcsolatom a többi versenyzővel, Jo-val, és Robertoval is. Alapvetően egymás ellen nem mentünk, az volt a megállapodás, hogy aki megszerzi a pole pozíciót, az megnyerheti akár a versenyt is. Általában én hoztam el a pole-t, de ezen az utolsó versenyemnen problémák adódtak, így Jo volt az, aki megszerezte az első rajthelyet. Nem volt ezzel nekem problémám, tudtam, hogy nyerni fog. A verseny előtt aztán a csapatvezető Charlie Lamm odajött hozzám, és ezt mondta: “Nézd Emanuele, mivel ez az utolsó versenyed a BMW-vel, megengedjük, hogy megnyerd ezt a versenyt!” A BMW felsőbb vezetői soha nem tudtak ezen megállapodásról, ez cask hármunk között működött. Ez egy nagy gesztus volt Joachimtől, mintha a barátom lenne, olyan a kapcsolatunk!
Ezt követően hagytam el a BMW-t, mert a magasabb szintű BMW-s menedzsmentből volt pár ember, akivel nem jöttem ki jól, és Charlie Lamm a Schnitzernél volt az egyetlen, ako azt mondta, hogy menjek, és kérdezzem meg az Audit, hogy ott vezethetnék-e. Szerinte én lennék számukra az ideális versenyző akit keresnek, és számimra meg a megfelelő csapat!
JK: Az Audis évek aztán elég gyümölcsözőek lettek…
E: Igen, túraautóztam velük 1994-1998 között, utána pedig jött a sportautózás, igazán remek éveket töltöttünk el együtt. Ötszür nyertem meg a 24 órás versenyt Le Mansban, kilencszer voltam egymás után a dobogón, ez mai napig record!
JK: Ezen öt győzelem közt van olyan, amelyik kiemelkedik a többi közül, vagy mindet egyenlően kell mérni?
E: Mindegyik különleges számomra, de amikor legelőször sikerült megnyernem, az csodálatos volt. A legelső dízelmotoros győzelem is persze különleges érzés volt, mert nagyon szereten a technológiai dolgokat is. Egyszer ha van esélyed nyerni, és ezt aztán tényleg el is éred, az igazán elképesztő.
JK: Manapság elég sokszor versenyzel történelmi versenyautókkal, rendszeres résztvevője vagy a goodwoodi eseményeknek. Lord March szervezi ezeket, hogy kerültél kapcsolatba vele?
E: Ez egy jó kérdés… Lord March Roberto Ravagliával indult indult párban a Mille Miglián, és hát ő jóbarátom, és így találkoztunk. Én más autójával voltam ott a Mille Miglián, és ekkor beszélgettünk. Megkedveltük egymást, és megkérdezte, hogy elmennék-e a Goodwood Revivalra, amibe egyből beleszerettem, és most már igazán jó barátokká váltunk, sokszor beszélgetünk.
JK: Még mindig szerződésben állsz az Audival?
E: Igen, nagykövetük vagyok, de más gyártók autóival résztvehetek történelmi versenyeken, így itt most egy Alfa Romeo 33-ast hajtok.
JK: Ez azt is jelenti, hogy akár időnként II. világháború előtti Auto-Unionokat is hajthatsz az Audi felkérésére?
E: Igen, ezt is megtapasztalhattam, egyszerűen fantasztikus. Ugyanakkor ezekkel az autókkal ott kellene menni, ahol Nuvolari vagy Varzi is versenyeztek velük a harmincas években, nem modern versenypályákon!
JK: Amikor ezeket az értékes autókat vezeted, van valami külön kérésük?
E: Nem igazán, csak hogy vigyázzak! Mivel csak demózunk velük, és nem versenyzünk, nincs nagy esélye balesetnek szerencsére.
JK: Versenybíróként is dolgozol a Forma-1-ben, ez azért más, mint autókat vezetni. Ez a munka hogy megy?
E: Nem egyszerű, tényleg nem az! Nagy a felelősséged, és sokszor nem olyan egyértelműek a helyzetek, mint azok elsőre tűnnek. A FIA keményen dolgozik azon, hogy következetes döntéseket hozzon, vannak szemináriumok, és riportok, amik által fejlődhetünk. Lehet, hogy jobb lenne, ha az összes versenyre egy versenybíró menne, de nem lenne sokkal jobb a helyzet. Mindegyik eset más, és soha nem lehet úgy dönteni, hogy annak mindenki örüljön. Ennek ellenére ezt egy örömteli munkának gondolom, mert tehetek valami jót a sportért, és emiatt szeretem!
JK: Megismerhettük a szenvedélyed a régmúlt motorsportja iránt, hogy versenyzel veteran versenyautókkal, de nézzük a jövőt. Mit gondolsz a Formula-E-ről?
E: Azt hiszem, hogy a Formula E egy remek kísérlet a motorsportban, de nem látom azt, hogy az emberek a Formula E-re úgy tekintenek, mint a motorsportok jövőjére, mert nem hiszem azt, hogy az elektromos autók lennének a jövő a motorsportban. Amennyiben az emberek tényleg szeretnének tenni valamit a környezetükért, akkor másképp is lehetne építeni utcai autókat, és tisztábbak lennének, mint most. Szóval bírom a Formula E-t, amíg egyike a motorsport lehetőségeknek, de az már nem jó, ha az összes többi autósportos lehetőséget rossz fényben tüntetik fel mellette. Teljesen mindegy egyébként, hogy hol versenyzel, a környezeti terhelés nulla!
JK: Utolsó kérdés: válassz egy versenyautót, és egy pályát, amin versenyeznél vele!
E: Hahaha… legyen a Le Mans nyertes Audi R8-asom az, és Suzukában!
