Címke: első szabadedzés

  • Aitken vezetheti majd az egyik Williamst a Stájer Nagydíj első szabadedzésén

    Aitken vezetheti majd az egyik Williamst a Stájer Nagydíj első szabadedzésén

    A Williams csapatának tesztpilótája, Jack Aitken pénteken pályára gurulhat majd George Russell autójában az ezen a héten esedékes Stájer Nagydíj első szabadedzésén.

    Mivel az idei szezonban nem lesznek teszt lehetőségek, így az újoncoknak nem nagyon lesz lehetőségük, hogy éles körülmények között próbáljanak ki egy Forma-1-es autót. A Willams lesz az első olyan csapat, aki lehetőséget ad az egyik fiatal pilótájuknak, hogy egy első szabadedzésen betekintése nyerhessen a Forma-1-es autók világába.

    A Campos Racing Formula 2-es csapatánál versenyző Jack Aitken korábban már a Renaultnál is tesztelt, azonban a brit fiatal jelenleg a Williams juniorja és még egy alkalommal sem vezethette a grovei alakulat autóját.

    „A pénteki nap folyamán lehetőséget fogunk adni Jacknek, hogy kipróbálja az FW43-at a pályán, éles körülmények között,” – árulta el Dave Robson, aki a Williams autójának teljesítményéért felelős mérnöke. „Jack együtt dolgozik a mérnökeinkkel Groveban és már nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele majd a pályán.”

  • A Mercedes tesztelte a DAS rendszerét az első szabadedzésen!

    A Mercedes tesztelte a DAS rendszerét az első szabadedzésen!

    A Mercedes bejelentette, hogy a kipróbálták a DAS-t az Osztrák Nagydíj első szabadedzése folyamán.

    Egy Twitter felhasználó, Thom Lalkens töltötte fel a videót a közösségi média felületére, ahol jól látszik, hogy Lewis Hamilton maga felé húzza a kormányt, ezzel megváltoztatva a W11 első kerekeinek összetartási szögét.

    Nagy kérdés, hogy vajon a Red Bull ezért be fogja-e adni az óvást vagy sem, ugyanis az energiaitalosok már a hétvége kezdete előtt jelezték, hogy készek óvást indítani a Mercedes ellen a DAS miatt.

    https://twitter.com/ThomLalkens99/status/1278983753398980608

     

     

  • Aitken a Williams tartalékpilótája lesz

    Aitken a Williams tartalékpilótája lesz

    A nemrég a Renault kötelékéből távozó Jack Aitken lesz a Williams harmadik pilótája, ráadásul egy szabadedzésen is szerephez jut majd idén.

    Mindössze egy nappal azután, hogy bejelentette a Renault-tól való távozását, a fiatal brit felfedte, mostantól a Williamsnél tölt majd be hasonló pozíciót.

    A megegyezés részeként minden nagydíjon helyszínen dolgozik majd együtt. Emellett részt vehet majd egy szabadedzésen, és a szimulátorból is segíti majd csapatát.

    Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatom a ROKiT Williams Racing hez tartalékpilótaként” – mondta Aitken. “Ez egy gazdag örökséggel rendelkező csapat, várom már, hogy munkámmal a fejlődéséhez tehessek hozzá.”

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams a következőképp nyilatkozott:

    Az eddigi eredményeit nézve egyértelmű számunkra, hogy Jack előtt nagyszerű karrier áll, és minden megvan benne ahhoz, hogy a csúcsra jusson. Az alsóbb kategóriákban már bizonyított, kíváncsian várjuk, hogyan teljesít majd új szerepében.”

    Aitken még 2015-ben, a Formula Renault Eurocup megnyerésével irányította magára a Renault figyelmét. Azóta a GP3-ban második lett Russell mögött, tavaly pedig ötödikként zárt a Formula 2-ben, három győzelmet aratva.

    Úgy tudni, idén marad a Camposnál az F2-ben, de a hivatalos bejelentés erről még várat magára.

    Aitken csatlakozik a többi Williams pilótához, Russell és Latifi mellett Roy Nissany, mint hivatalos tesztpilóta csatlakozott idén a csapathoz. A Grove-iak ráadásul nemrég vették fel a korábbi Red Bull junior Dan Ticktumot is, akit Williams úgy jellemzett, mint a “egyik legjobb” szimulátorpilóta, akit valaha látott.

    Ezenkívül Karun Chandhok, a Williams régi autóinak sofőre és Jamie Chadwick, a W Series bajnoka lesznek a brit kollégái a Williamsnél.

  • Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Brazil Nagydíj: Albon nyerte az első szabadedzést

    Alexander Albon nyerte a szabadedzést, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Sebastian Vettel lett.

    Először a Ferrari két pilótája, Sebastian Vettel és Charles Leclerc merészkedett ki az eső áztatta pályára, őket a két Alfa Romeo követte. Az installációs körök megtétele és a próbarajtok után viszont visszahajtottak a pályára, így egy darabig a csönd uralkodott a brazil aszfaltcsíkon.

    A többi istálló a bokszutcából nézve szemlélte kimerészkedőket, a szerelők a vizet próbálták eltakarítani a kerékcserére kijelölt helyről, míg a mérnökök az időjárást jelző radart kísérték figyelemmel.

    A tétlenséget később a Haas és Romain Grosjean unta meg, a francia pilóta úgy döntött megnézni magának a pályát és teljesíti a ‘rendszerellenőrző’ körét. Az amerikai csapat próbálkozását látván Pierre Gasly, Nicholas Latifi és Kevin Magnussen is kimerészkedett.

    Az eső intenzitása csökkent, így a pályára is többen látogattak ki, felmérni a körülményeket.

    Hossza próbálkozások után megszületett az első mért kör is, amit Carlos Sainz teljesített.

    Fél óra elteltével Leclerc ugrott az élre, őt a McLaren spanyol versenyzője, Lando Norris és Pierre Gasly követte. A többi versenyző nem teljesített mért kört.

    Intermediate abroncsokra váltva már bátrabb lett a mezőny, egyre többen futottak mért kört, az élen a Ferrari német versenyzője tartózkodott, őt csapattársa követte mögöttük, Hülkenberg, Sainz, Ricciardo, Norris, Kvyat, Magnussen, Giovinazzi Russell, Gasly és Latifi volt a sorrend.

    Az utolsó fél órában mutatta meg magát a Mercedes, Valtteri Bottasszal, a finn gyors köre után azonnal az élre ugrott, míg Max Verstappen és Lewis Hamilton továbbra is a garázsban tartózkodott.

    Alex Albon az utolsó tizenöt percben kimerészkedett, és az intermediate gumikon azonnal az élre ugrott.

    Max Verstappen az ötperces jelzésnél lágy gumikon hajtott ki az aszfaltcsíkra, példáját Lewis Hamilton is követte, de Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas is hasonló módon cselekedett. A holland versenyző azonban megforgott és a bukótérben kötött ki, ezért inkább visszahajtott a holland a bokszba, Albon rosszabbul járt, ő a falat is eltalálta kicsúszása alatt, így az edzést piros zászlóval meg is szakították, majd később már nem indították újra.

    1 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda 1m16.142s
    2 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport + 0.551s
    3 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari + 0.899s
    4 Charles Leclerc Scuderia Ferrari + 1.143s
    5 Carlos Sainz McLaren F1 Team + 1.644s
    6 Nico Hülkenberg Renault F1 Team + 1.757s
    7 Daniel Ricciardo Renault F1 Team + 1.843s
    8 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda + 1.958s
    9 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda + 2.132s
    10 Lando Norris McLaren F1 Team + 2.417s
    11 George Russell ROKiT Williams Racing + 2.637s
    12 Kevin Magnussen Haas F1 Team + 3.105s
    13 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team + 3.272s
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing + 3.390s
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing + 3.458s
    16 Nicholas Latifi ROKiT Williams Racing + 3.868s
    17 Romain Grosjean Haas F1 Team nem teljesített mért kört
    18 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team nem teljesített mért kört
    19 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda nem teljesített mért kört
    20 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport nem teljesített mért kört
  • Latifi zsinórban három első szabadedzésen vezetheti majd a Williamst

    Latifi zsinórban három első szabadedzésen vezetheti majd a Williamst

    A Formula 2-es bajnokság élmenője, Nicholas Latifi vezetheti majd az egyik Williamst az elkövetkező három versenyhétvége első szabadedzésein.

    Latifi, aki a második helyet foglalja el a Formula 2 összetettjében, a soron következő Mexikói Nagydíjon és az azt követő Amerikai és Brazil Nagydíjon is pályára viheti majd a grovei istálló egyik autóját a nyitó edzéseken. A kanadai pilóta – aki a grovei istálló fejlesztő pilótája – az idei szezonban már hat alkalommal teljesíthette az első szabadedzés a Williams színeiben. A Mexikói Nagydíjon Robert Kubica, az Amerikai Nagydíjon pedig George Russell FW42-esével vehet majd részt a gyakorlásokon.

    „Nagyon izgatott vagyok a mexikói visszatérésem miatt, ugyanis legutoljára Spaban vezethettem az autót, ami valljuk be nem most volt,” – mondta Latifi. „A tavalyi szezonban is volt lehetőségem körözni a mexikói pályán, szóval tudom, hogy mire kell számítanom. A mexikói egy rendkívül egyedi pálya, már csak a szintemelkedés miatt is. Nehéz felmérni a tapadási viszonyokat, ami még nehezebbé teszi a versenyzők dolgát. A célom továbbra is változatlan: egy problémamentes edzést szeretnék teljesíteni és segíteni szeretném a csapat felkészülését a második edzésre.”

    A Williams egyik versenymérnöke Dave Robson erősítette meg a hírt. „Igen, Nicholas vezetheti majd az egyik autónkat az első szabadedzésen. Nicholasnak ez lesz az első szereplése a háromból. Mexikóban Robert, Amerikában pedig majd George autóját viheti majd pályára. Nicholas remek munkát végzett az idei szezon összes edzésén, amin részt vett. Alig várjuk már, hogy újra üdvözöljük és megmutathassuk neki a legújabb fejlesztéseket.”

    Latifi komoly eséllyel pályázik a grovei istálló versenyzői ülésére. A kanadai lehet majd Russell csapattársa a 2020-as szezonban, miután Kubica a Szingapúri Nagydíj sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Williamst.

  • Yamamoto bemutatkozik Japánban egy Toro Rosso volánja mögött

    Yamamoto bemutatkozik Japánban egy Toro Rosso volánja mögött

    Minden valószínűség szerint a Super Formulában vitézkedő pilóta, Naoki Yamamoto Toro Rossót vezet majd Japánban a pénteki első szabadedzésen.

    A hírt még nem erősítette meg a csapat, de a 31 éves pilóta egy videóban megtette már a bejelentést a Toro Rosso YouTube-csatornáján. Igaz, a videót azóta törölték.

    A Honda által támogatott versenyző már két Super Formula címmel büszkélkedhet, 2013-ból és 2018-ból – ráadásul emellett a tavalyi évben Jenson Buttonnal Super GT címet is szerzett. A brit bajnok gyakran dicséri csapattársát, kiemelve a versenyzési szintjét és tehetségének változatosságát:

    Szerintem az F1-ben lenne a helye” – mondta tavaly – „Akár akarja, akár nem, ez a véleményem. Bajnok a Super Formulában és a Super GT-ben is. Sok a tapasztalata különféle autókkal, különféle szériákban. Mindez segít, ha nyomás alatt kell teljesíteni, akár a legfelső szinten is.”

    Egyértelmű, hogy 31 évesen Yamamoto nem számít fiatalnak, főleg egy F1-es bemutatkozáshoz. De a Honda támogatásával, egy ismerős pályán, lelkes hazai szurkolók előtt minden adott ahhoz, hogy Naoki kiélvezze a lehetőséget, amit kapott.

  • Latifi fogja vezetni az egyik Williamst az első szabadedzésen

    Latifi fogja vezetni az egyik Williamst az első szabadedzésen

    Nicholas Latifi ismét lehetőség kap a Williamstől, és a Francia Nagydíj után, Spa-ban is vezetheti az egyik konstrukciójukat az első szabadedzésen

    A csapat azt még nem közölte melyik versenyzőjük helyét veszi át a kanadai pilóta ám, Dave Robson versenymérnök szerint ez a lehetőség azért is nagyszerű, mert Latifinak is lesz viszonyítási alapja az előzőleg próbáltakhoz, és meg tudja mondani, mennyire fejlődött az autó az elmúlt időszakban.

    ,,Nicholas a pénteki napon fog csatlakozni hozzánk. Érdekes lesz meghallgatni a véleményét azokról a változtatásokról, amiket a Francia Nagydíj óta eszközöltünk, különösen annak tükrében, hogy a legutóbbi versenyen, javult a teljesítményünk.”

    Természetesen a kanadai versenyző örül a lehetőségnek és alig várja már, hogy autóba ülhessen:

    ,,A nyári szünet után mindig extrém késztetés érzek arra, hogy autóba üljek. Ilyenkor úgy tűnik, a legutóbbi alkalom már nagyon régen volt, mikor utoljára beülhettem az ülésbe. Az, hogy ezt legközelebb Spa-ban egy Formula 1-es autóban tehetem meg, nagyon különleges.” –nyilatkozta Latifi.

  • Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Lewis Hamilton végzett az élen a péntek délelőtti edzésen, Max Verstappen autózta a második legjobb időt egy ezreddel megelőzve a harmadik helyen álló Sebastian Vettelt.

    Az eső riogatta már az első percektől fogva a mezőnyt, ám komolyabb csapadék nem zúdult a részvevők nyakába. Valtteri Bottas már az első percekben jelezte csapatának, hogy valami nincs rendben autójával, így a Mercedes vissza is hívta finn pilótáját. A konstrukciót azonnal szerelni kezdték, és az edzés végéig nem sikerült megoldniuk a problémát így a nastolai pilóta idő nélkül az utolsó helyen végzett az első edzésen.

    Pierre Gasly megszerezte a negyedik helyett, mögötte meglepetésre Kevin Magnussen érkezett, majd őket Charles Leclerc követte. A monacói hátránya Hamiltonhoz képes azonban már majdnem egy másodperc körül tendált.

    Hülkenberg és a két McLaren Norris és Sainz sorrendben végzett a 7., 8., és 9. helyen, míg a 10 pozíciót Kimi Räikkönen csípte meg.

    A két Racing Pointos versenyző, Lance Stroll és Sergio Perez forgásokkal tarkította az edzést, az utóbbi versenyző autója meg is sérült egy kicsit a piruett közben, mellettük Verstappen forgott még meg többször is, értetlenkedve nézve azt mennyire nem találja a ritmust a pénteki délelőtti időszakban.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.233
    2    Max Verstappen Red Bull 1:17.398 0.165
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:17.399 0.166
    4    Pierre Gasly Red Bull 1:17.682 0.449
    5    Kevin Magnussen Haas 1:17.942 0.709
    6    Charles Leclerc Ferrari 1:18.188 0.955
    7    Nico Hülkenberg Renault 1:18.417 1.184
    8    Lando Norris McLaren 1:18.531 1.298
    9    Carlos Sainz McLaren 1:18.702 1.469
    10    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.787 1.554
    11    Daniel Ricciardo Renault 1:18.894 1.661
    12    Romain Grosjean Haas 1:18.973 1.740
    13    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:18.982 1.749
    14    Alexander Albon Toro Rosso 1:19.223 1.990
    15    Sergio Perez Racing Point 1:19.325 2.092
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.488 2.255
    17    George Russell Williams 1:19.649 2.416
    18    Lance Stroll Racing Point 1:19.722 2.489
    19    Robert Kubica Williams 1:20.322 3.089
    20    Valtteri Bottas Mercedes
  • Yamamoto készen áll a Forma-1-es bemutatkozására

    Yamamoto készen áll a Forma-1-es bemutatkozására

    Lehetséges, hogy a Super Formula ásza, Naoki Yamamoto már idén be fog mutatkozni a Forma-1-ben. A japán pilóta nagy valószínűséggel egy Red Bullt vagy egy Toro Rossot vezethet majd egy első szabadedzésen.

    A Super Formula regnáló bajnokának, aki az idei bajnoki összetettet is vezeti, elegendő pontja van ahhoz, hogy megkapja a szuperliszenszet. A pontokat a 2013-as és a 2018-as bajnoki címei mellett a japán Supet GT bajnokság megnyerésével szerezte meg.

    Habár Yamamoto ebben a hónapban töltötte be a 31. életévét és soha nem versenyzett Ázsián kívül, a Honda szívesen lehetőséget adna neki egy Forma-1-es versenyhétvége első szabadedzésén.

    Valószínűsíthető, hogy Yamamoto egy Toro Rossot vezethet majd a Japán Nagydíjon, ugyanis ezen a helyszínen számos alkalommal versenyzett már. A japán hétvége mellett több érv is szól: egyrészt a Hondának kapóra jönne ez a hazai versenyén főtámogatóként, másrészt Yamamoto jól ismeri ezt a helyszínt és itt igazán megmutathatná, hogy mire is képes valójában egy Forma-1-es autóval.

    Yamamotonak mindene megvan ahhoz, hogy megkapja a szuperliszenszet. Ha azonban részt szeretne venni egy szabadedzésen, akkor minimum 300 kilométert kell megtennie egy Forma-1-es autó volánja mögött, amit akár egy privát teszt alkalmával le is tudhat. Ezen a teszten egy 2017 vagy az előtti konstrukciót kellene vezetnie.

    Az utolsó Forma-1-es japán versenyző Kamui Kobayashi volt, aki még 2014-ben versenyzett a Caterham csapatánál. A Honda utolsó japán pilótája pedig Takuma Sato volt, aki a Super Aguri csapatát erősítette a 2008-as Spanyol Nagydíjáig.

    Azonban a Honda fiatal pilótái még nagyon messze vannak attól, hogy szuperliszenszük legyen és kiélvezhessék a japán gyártó kapcsolatát a Red Bull-lal és a Toro Rossoval.

    Nobuharo Matsushita ugyan visszatért a Formula 2-be és már futamot is tudtt nyerni Ausztriában, azonban a japán pilóta mindössze a nyolcadik helyet foglalja el az összetettben.

    Yuki Tsunoda áll legjobban a Honda fiataljai közül a Formula 3-ban, aki a tizenharmadik az egyéni pontversenyben, amíg Teppei Nitori még pontot sem tudott szerezni az idei versenyeken.

    A Honda tavalyi Formula 2-es versenyzői, Nirei Fukuzumi és Tadesuke Makino is a Super Formulában versenyeznek idén, azonban nem valami eredményesen, ugyanis Fukuzumi a tizedik, Makino pedig a tizenharmadik az összetett pontversenyben.

    „Amíg nem nyernek bajnokságot vagy nem érnek el kiugró eredményeket, addig esélyük sincs bekerülni a Forma1-be,” – véli Honda ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto a junior pilótáikról. „Van pár versenyzőnk, akik a Super Formulában versenyeznek. Naoki Yamamoto jelen pillanatban vezeti a bajnokságot. Ha megnézzük az F1 jelenlegi trendjeit, akkor ő idősnek számít a maga 31 életévével, azonban ez teljesen rendben van!

    „Még ebben az évben szeretnénk lehetőséget adni valakinek egy Forma-1-es első szabadedzésen. Erről a lehetőségről tárgyalunk a Red Bull és a Toro Rosso csapatával már egy ideje.”

  • Hamilton nyerte az első szabadedzést Ausztriában

    Hamilton nyerte az első szabadedzést Ausztriában

    Lewis Hamilton elsőségével kezdődött a Forma-1 osztrák nagydíjhétvégéje. A brit mögött Sebastian Vettel és Valtteri Bottas zártak, igaz utóbbi motorproblémákkal küzdött.

    Hármójuk leggyorsabb köre két tizeden belül volt, de a 4. helyezett Charles Leclerc is csak három tizedet kapott Hamiltontól. A monacói mögött a két Red Bull zárt Verstappen-Gasly sorrendben. Azt még érdemes megjegyezni, hogy a Ferrarik csak a közepes keveréket használták.

    A top 10-be még a két McLaren fért be, Sainz a 7., Norris a 10. lett. Kevin Magnussen a Haasszal a 9. helyre férkőzött be. A Renault-k között nagy volt a különbség, Ricciardo 8., Hülkenberg csak 14. lett. A német ráadásul az első szárnyát is megtörte a 8-as kanyar külső ívén elhelyezett magasított rázókővel való találkozás alkalmával. Egyébként az emiatt elrendelt piros zászló vetett véget az edzés érdemi részének.