Címke: első szabadedzés

  • Hamilton kezdett a legjobban, de Verstappen szorosan ott van a nyomában

    Hamilton kezdett a legjobban, de Verstappen szorosan ott van a nyomában

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Szaúdi Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet érő időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    Az új helyszínen még ma is volt némi munka, ám a gyakorlás végül gond nélkül elkezdődhetett. A versenyzők többsége rögtön ki is hajtott a pályára, hogy a konstrukciójával is megismerkedjen a jeddah-i helyszínnel.

    Max Verstappen szállította le az első komolyabb kört a „portengerben”, Pierre Gasly és Lance Stroll követte a hollandot. Az AlphaTauri versenyzője mindeközben furcsa, égett szagot érzett autójában, így megkérte csapatát, hogy nézzen utána a dolognak.

    A Red Bull versenyzője tovább faragott idején, miközben Lando Norris szökkent fel a második helyre. A legtöbb versenyző a kemény – és a lágykeverékű abroncsokat fogta munkára.

    Fél óra elteltével még mindig Max Verstappen állt az élen, ám mögé már felzárkózott a két Mercedes is (Lewis Hamilton – Valtteri Bottas sorrendben.) A negyedik helyet Lando Norris bérelte ki, míg mögötte Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, George Russell és Daniel Ricciardo fért be még az első 10-be.

    Az első szektor trükkössége miatt többen is belehibáztak gyorskörükbe, így rögtön el is engedték azt a próbálkozást. Valtteri Bottas mindeközben megállapította, hogy nagyon is jó ez a pálya, amin élvezetes vezetni.

    A Mercedes 15 perccel az edzés vége előtt átvette az irányítást, ugyanis a két versenyzőjük elhódította az első két helyet. Max Verstappennek így csak a harmadikpozíció jutott.

    Az első szabadedzésen végül Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak. Max Verstappen az utolsó pillanatokban elcsípte a második helyet, így Valtteri Bottas visszaszorult a harmadik pozícióba. Az első 10-be még Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Fernando Alonso és Sebastian Vettel fért be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.786 21
    2 Max Verstappen Red Bull 1:29.842 + 0.056 23
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:30.009 + 0.223 24
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.263 + 0.477 28
    5 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:30.318 + 0.532 27
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:30.564 + 0.778 26
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:30.600 + 0.814 26
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.608 + 0.822 25
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.842 + 1.056 27
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:30.886 + 1.100 25
    11 Sergio Pérez Red Bull 1:30.960 + 1.174 27
    12 Esteban Ocon Alpine 1:31.023 + 1.237 29
    13 Lando Norris McLaren 1:31.029 + 1.243 23
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:31.044 + 1.258 25
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.099 + 1.313 26
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.29 + 1.510 26
    17 George Russell Williams 1:31.343 + 1.557 28
    18 Mick Schumacher Haas 1:31.525 + 1.739 24
    19 Nicholas Latifi Williams 1:31.821 + 2.035 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:33.464 + 3.678 23
  • Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők háromnegyede szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy felmérje a pályaviszonyokat. A homok látható porfelhőt okozott, ahogy a résztvevők teljesítették az installációs köreiket.

    Az első komolyabb időt a Mercedes (Bottas-Hamilton) pakolta az aszfaltcsíkra. Őket a két McLaren (Norris-Ricciardo) követte, míg Max Verstappen első próbálkozása az ötödik helyre volt elég.

    Charles Leclerc megtörte egy kissé a Ferrarit a boxbejárat közelében. A monacói hátsó szárnya bánta az ügyet. Sergio Pérez követte a 24 éves pilótát példáját, így a Red Bullnak is akadt plusz munkája. A törmelékek miatt életbe lépett a Virtuális Safety Car is.

    Lewis Hamilton levágta az 1-es kanyart, ám nem követte az utasításokat, ugyanis nem a kijelölt úton tért vissza a pályára. A stewardok az edzés után vizsgálják majd meg az esetet.

    30 perc elteltével Lewis Hamilton állt az élen, Max Verstappen és Yuki Tsunoda előtt. Az első tízbe még Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Sergio Pérez fért be.

    A ‘motorbüntetések’ sora Mexikóban is folytatódik, ugyanis Lance Stroll és Yuki Tsunoda autójában is erőforrást kell cserélni.

    Az első gyakorláson végül Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen csapattársa, Lewis Hamilton végzett, míg Max Verstappen autózta a harmadik legjobb időt. Az első 10-be rajtuk kívül még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Esteban Ocon és Sebastian Vettel fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.341 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.417 + 0.076 24
    3 Max Verstappen Red Bull 1:18.464 + 0.123 28
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:18.610 + 0.269 20
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.985 + 0.644 23
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:19.463 + 1.122 26
    7 Fernando Alonso Alpine 1:19.656 + 1.315 26
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:19.667 + 1.326 20
    9 Esteban Ocon Alpine 1:19.759 + 1.418 20
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.858 + 1.517 27
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.011 + 1.670 30
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.026 + 1.685 26
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:20.030 + 1.689 27
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.273 + 1.932 25
    15 Lando Norris McLaren 1:20.301 + 1.960 26
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.344 + 2.003 27
    17 George Russell Williams 1:20.517 + 2.176 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:21.580 + 3.239 23
    19 Mick Schumacher Haas 1:22.144 + 3.803 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:22.819 + 4.478 24

     

  • Abu Dhabiban szerephez jut a Williams tavalyi beugrósa

    Abu Dhabiban szerephez jut a Williams tavalyi beugrósa

    A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén ülhet autóba a Williams tartalékversenyzője Jack Aitken. A dél-koreai-brit kettős állampolgárságú versenyzőnek ez lesz az idei első, és egyben F1-es szerepvállalása.

    Aitken tavaly futamon is bemutatkozhatott a Williams színeiben, a Szakhíri Nagydíjon vette át a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell helyét.

    A fiatal versenyző idén a Formula 2-ben és a GT World Challenge szériában versenyzett idén, utóbbi sorozat belgiumi állomásán szenvedett egy súlyos balesetet, ami után hosszabb rehabilitációra volt szüksége, október elején épült fel teljesen.

    Aitken a második tesztpilóta, aki pénteken lehetőséget kap idén a Williamstől, az izraeli Roy Nissany után. A jövője azonban még nem ismert, nem tudni, hogy marad-e a csapatnál, ahol 2022-ben Nicholas Latifi és Alexander Albon fognak vezetni.

  • A két Mercedes végzett az élen az első gyakorláson, Alonso autója megállt

    A két Mercedes végzett az élen az első gyakorláson, Alonso autója megállt

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Austinban, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Elsőként Sergio Pérez hajtott ki a pályára, őt Daniel Ricciardo és Esteban Ocon követte. Ugyanakkor nem sokáig maradtak hárman a texai aszfaltcsíkon.

    Fernando Alonso nem jutott messzire, ugyanis autója megállt a bukótérben. A piros zászló így gyorsan előkerült.

    Miután elszállították a 14-es rajtszámú Alpine-t, a boxutca lámpája ismét zöldre váltott, így folytathatták a csapatok a munkát. A legtöbb versenyző azonnal ki is látogatott a pályára. Az első komolyabb időt Lewis Hamilton és Max Verstappen autózta, mögéjük Valtteri Bottas zárkózott fel.

    Charles Leclerc egy kisebb kitérő erejéig a sóderágyba látogatott, ám sikerült kijönnie a területről, így folytathatta a munkát.

    A gyakorlás során a Mercedes bejelentette, hogy kicserélik Valtteri Bottas autójában a belsőégésű motort, így 5 helyes rajtbüntetés vár majd a finnre.

    30 perc elteltével Lewis Hamilton állt az élen, a második legjobb időt Sergio Pérez érte el, míg a harmadik helyen Lando Norris állt. Mögöttük Valtteri Bottas, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Lance Stroll fért be az első 10-be.

    Nikita Mazepin is bemutatott egy forgást, míg a Mercedes versenyzői még jobban rákapcsoltak. Antonio Giovinazzi a boxba hajtva jelentette, hogy muszáj sisakot cserélnie. Az olasz versenyzőt mikor visszatolták, azonnal végre is hajtotta a műveletet.

    Sergio Pérez és Mick Schumacher nem értette meg egymást, így a két autó egy kissé összeért, eközben Kimi Räikkönen mutatott be egy piruettet.

    Az első szabadedzésen Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött. Az első 10-be rajtuk kívül még Charles Leclerc, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Pérez, Lando Norris, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.874s 17
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.919 + 0.045 18
    3 Max Verstappen Red Bull 1:35.806 + 0.932 16
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:36.334 + 1.460 18
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:36.508 + 1.634 20
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:36.611 + 1.737 18
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:36.798 + 1.924 20
    8 Lando Norris McLaren 1:36.855 + 1.981 11
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.874 + 2.000 18
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.876 + 2.002 18
    11 George Russell Williams 1:36.966 + 2.092 19
    12 Esteban Ocon Alpine 1:36.970 + 2.096 22
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:36.972 + 2.098 20
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.982 + 2.108 20
    15 Fernando Alonso Alpine 1:37.068 + 2.194 12
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1:37.458 + 2.584 18
    17 Nicholas Latifi Williams 1:37.463 + 2.589 19
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:37.954 + 3.080 22
    19 Mick Schumacher Haas 1:38.866 + 3.992 17
    20 Nikita Mazepin Haas 1:42.239 + 7.365 19
  • A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    Bár mindkét pilótájuk jövője biztosított, az új szabályok értelmében Steiner még egy Ferrari versenyző alkalmazna a Haasnál jövőre.

    2022-ben minden csapat újoncok keresésébe kezdhet, hiszen kötelező lesz újoncokat indítani néhány szabadedzésen.

    Az amerikai alakulat alkalmazásában jelenleg egy junior áll, Pietro Fittipaldi, teszt- és tartalékpilótaként. Ennek ellenére nem őt alkalmaznák, hiszen technikailag már nem számít újoncnak, két versennyel a háta mögött.

    „A jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ha ezt a szabályba foglalják, akkor nyilvánvaló módon az egyik Ferrari junior lesz, akit futtatunk majd.”

    „Nem beszéltem még velük, ki lesz velük jövőre, vagy van-e már jelöltjük. Ötletem sincs, de ez lenne az első ötletem.”

    A Ferrari akadémiája jelenleg számos pilótát foglal magába. Közülük Callum Ilott az IndyCarban vesz majd részt, míg az F2-es bajnokságból már jelentkező Robert Shwartzman vagy Marcus Armstrong, esetleg az F3-as Arthur Leclerc jöhet még szóba.

    „Ha nincs senkijük, akkor is biztos vagyok benne, hogy van, aki szívesen vezetné az autót az első szabadedzéseken.”

    Egészen tavalyig Louis Délétraz is a kötelékükbe tartozott, a svájci azonban azóta a hosszútávú versenyzés felé fordult. Le Mansban majdnem LMP2-es győztes lett, és Európa-bajnoknak mondhatja magát, Robert Kubicával egyetemben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferrari Driver Academy (@ferraridriveracademy) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Hamilton kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Elsőként az Alpine és a McLaren versenyzői látogattak ki a pályára, ám a két istálló nem sokáig maradt magára az istanbul parki aszfaltcsíkon. Lando Norris gyorsan jelentette, hogy a tapadás valóban jobb, mint tavaly.

    Az első komolyabb időt Lewis Hamilton szolgáltatta, mögé Lando Norris és az „új ruhába” öltözött Max Verstappen és Red Bull zárkózott fel.

    A hétszeres világbajnok ugyanakkor 10 rajthelyes büntetés fog kapni, mivel a Mercedes bizonyos elemeket fog cserélni az erőforrásával kapcsolatban.

    30 perc eltelte után még Hamilton állt az élen, ám a második pozícióban őt már Esteban Ocon követte. A harmadik legjobb idő Verstappen neve mellett szerepelt, míg az első 10-be Valtteri Bottas, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, Lando Norris, Charles Leclerc, Lance Stroll és George Russell fért be.

    A Red Bull fenegyerek az autójával küszködött, míg Carlos Sainznak és Lando Norrisnak a pálya határai okoztak problémát.

    Lewis Hamilton végzett az élen az első gyakorláson Max Verstappen és Charles Leclerc előtt. Mögöttük Valtteri Bottas, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Lando Norris, Pierre Gasly, Fernando Alonso és Sergio Pérez fért be még az első 10-be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:24.178s
    2 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:24.603 +0.425
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:24.654 +0.476
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:24.842 +0.664
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:24.86 +0.682
    6 Esteban Ocon Alpine-Renault 1:24.909 +0.731
    7 Lando Norris McLaren-Mercedes 1:25.347 +1.169
    8 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:25.382 +1.204
    9 Fernando Alonso Alpine-Renault 1:25.383 +1.205
    10 Sergio Pérez Red Bull-Honda 1:25.459 +1.281
    11 George Russell Williams-Mercedes 1:25.685 +1.507
    12 Daniel Ricciardo McLaren-Mercedes 1:25.75 +1.572
    13 Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes 1:25.81 +1.632
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:25.813 +1.635
    15 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:25.863 +1.685
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:25.933 +1.755
    17 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 1:26.361 +2.183
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda 1:26.424 +2.246
    19 Mick Schumacher Haas-Ferrari 1:26.636 +2.458
    20 Nikita Mazepin Haas-Ferrari 1:27.019 +2.841
  • Shwartzman örül az F1 új szabadedzésekre vonatkozó szabályának

    Shwartzman örül az F1 új szabadedzésekre vonatkozó szabályának

    A Ferrari akadémiájának tagja, Robert Shwartzman örül annak, hogy jövőre fiatal pilótákat kell majd alkalmazni az első szabadedzéseken.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a La Gazetta dello Sport-nak elmondta, teljes mértékben egyetért azzal a tervvel, mely szerint 2022-ben legalább két versenyhétvégén fiatal pilótával kell teljesíteniük az első szabadedzést:

    „Ha ez minden csapat számára kötelező, akkor ez sportszakmai szempontból igazságos, úgyhogy nekem ez tetszik.”mondta.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke tisztázta, hogy a javaslat szerint csak olyan pilóták jöhetnek szóba, akiknek „nincs nagydíjtapasztalatuk.”

    „Ezek nagyon, nagyon jó hírek.” – mondta Shwartzman, aki jelenleg harmadik helyen áll a Formula 2-ben.

    „Ez lehetővé tenné az újoncok számára, hogy tényleges tapasztalatokat szerezzenek F1-es autókkal. Remélhetőleg ez majd a csapatok számára is egy pozitív tapasztalat lesz majd, lehetővé téve számukra, hogy jobban érdeklődjenek a fiatal versenyzők iránt azáltal, hogy több lehetőséget kapnak a velük való együttműködésre.”

    Shwartzman reménykedett abban, hogy jövőre ő lesz majd Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeonál, azonban egyre kevésbé magabiztos ezzel kapcsolatban:

    „Hisznek bennem”mondta az orosz.

    „Nagyon hálás vagyok abból a szempontból, hogy hagynak egy Forma-1-es csapattal dolgozni, tesztelhetek, és így a legjobbat tudom kihozni magamból a pályán” – mondta Shwartzman.

    „Nem csak azért segítenek, hogy Forma-1-es pilóta legyek, hanem azért, hogy a Forma-1-ben a Ferrari pilótájává váljak. Az a céljuk, hogy bevegyenek a csapatukba, és én mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy ez megvalósuljon.” – zárta Shwartzman.

  • Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Szocsiban, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari versenyzői hajtottak ki először a pályára, ám a nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny nagy része követte a példájukat.

    Az első komolyabb köridőt Lewis Hamilton szolgáltatta, mögé Sergio Pérez zárkózott fel. Max Verstappen mindeközben még mindig a boxban várakozott. Valtteri Bottas és Charles Leclerc is megmutatta autója erejét, ugyanis egymást váltották az első pozícióban.

    Verstappen az eneriga-visszanyerésre panaszkodott, ám ennek ellenére sikeresen az élre állt, megelőzve a két Mercedest és a szintén problémákkal küszködő monacóit.

    30 perc után Valtteri Bottas állt az élen, őt Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte. Mögöttük Max Verstappen, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo zárta az első 10-et.

    A versenyzők és a csapatok az esőtől tartva sűrítették a programjaikat, így a legtöbben már most versenyszimulációt teljesítettek.

    A virtuális biztonsági autó felirata is felütötte a fejét, ugyanis a sportbíróknak némi törmeléket kellett összeszedniük a pályáról.

    Az első szabadedzésen végül Valtteri Bottas volt a leggyorsabb. A második helyre csapattársa, Lewis Hamilton zárkózott fel, míg a két Mercedes mögött Max Verstappen érkezett. Az első 10-be még Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Lando Norris, Sergio Pérez és Fernando Alonso fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.427 25
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.638 + 0.211 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:34.654 + 0.227 13
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:35.117 + 0.690 22
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.781 + 1.354 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.794 + 1.367 24
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:35.811 + 1.384 25
    8 Lando Norris McLaren 1:35.959 + 1.532 24
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:36.188 + 1.761 22
    10 Fernando Alonso Alpine 1:36.225 + 1.798 21
    11 Esteban Ocon Alpine 1:36.236 + 1.809 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:36.522 + 2.095 21
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.795 + 2.368 23
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:36.877 + 2.450 23
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.952 + 2.525 20
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:37.794 + 3.367 26
    17 George Russell Williams 1:38.013 + 3.586 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:38.155 + 3.728 21
    19 Nikita Mazepin Haas 1:38.586 + 4.159 22
    20 Mick Schumacher Haas 1:38.977 + 4.550 23
  • Zhou: Alonso már három-négy éve a legnagyobb segítségem

    Zhou: Alonso már három-négy éve a legnagyobb segítségem

    Az Alpine akadémiájának tagja, Guanyu Zhou elmondása szerint Fernando Alonso többet segített neki bárkinél az elmúlt négy évben.

    Zhou 2019-ben csatlakozott az akkor még Renault akadémiához, és idén először vett részt hivatalos F1-es szabadedzésen. A kínai lenyűgözően debütált ezen az edzésen, hiszen a tizennegyedik helyen végzett, csupán három hellyel a másik Alpine-t vezető Esteban Ocon mögött.

    Elégedett volt a teljesítményével, és elmondása szerint ebben nagy szerepe volt Alonsonak, aki minden más versenyzőnél többet segített neki, ahogyan a ranglétrán haladt előre:

    „Egy olyan nap volt, amire egész versenyzői pályafutásom során emlékezni fogok.” – mondta Zhou a Formula 2 honlapján.

    „Mindig is nagyon más volt, mint kimenni és néhány napot tesztelni egy F1-es autóval. A pályán vagy a többi versenyzővel, a bálványaiddal és a világbajnokokkal. Különleges látni őket, ahogy elhaladnak melletted a levezető körödön.” – mondta.

    „Abban az időszakban már nincs veled az edződ, mert akkorra mindenki tudja már, hogy mit csinál az első szabadedzés során, de Fernando sokat segített nekem. Az elmúlt három-négy évben ez volt a legtöbb, amit valaha is segített nekem egy másik versenyző.” – mondta Zhou.

    „Együtt mentünk végig a pályabejáráson, és közben részleteket mondott nekem a pálya felületéről és a bukkanókról. A mérnöki eligazításon végig néztük a belső kamerás felvételeket, és mindent elmagyarázott nekem.”

    „Elégedett voltam a teljesítményemmel – nagy volt a nyomás, de úgy gondolom, hogy a sebességet tekintve nagyon jól ment. Az egyik legfontosabb rész az volt, hogy minden programot teljesítsek. Nem lehetett csak a köridőkre koncentrálni. Több időt fordítottam arra, hogy jó visszajelzést adjak nekik. A csapat nagyon hitt bennem, és azt hiszem, ez kifizetődött.” – modta Zhou.

    Ha hihetünk a pletykáknak, akkor jövőre a kínai versenyző nem csak egy, hanem az összes első szabadedzésen részt vesz majd, hiszen elvileg már aláírt az Alfa Romeo csapatához:

    „Mindig is nehéz volt, hogy nem volt senki, akit követhettem volna Kínából, aki meg tudta volna mondani, merre kell mennem, hogy F1-es pilótaként érvényesüljek.”

    „Ha visszamehetnék az időben, más döntéseket hoznék, és más kategóriákat vagy csapatokat választanék, de ez van, ha az ember vakon megy át az ajtókon.” – zárta Zhou.

  • Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt Monzában

    Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt Monzában

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    Az új sprintformátum Monzába is ellátogatott, így elég nagy tumultus alakult ki a boxutcában a gyakorlás megkezdése előtt. A legtöbb versenyző azonnal neki lódult a programnak, ugyanis az időmérő előtt csak ez az egy órájuk maradt a beállítások megtalálására.

    5 perc elteltével Lewis Hamilton állt az élre, mögötte Sergio Pérez és Valtteri Bottas sorakozott fel. Max Verstappen csak a negyedik helyre tudott felérni.

    Yuki Tsunoda egy ritka rendellenességgel találkozott, ugyanis autójában kioldódott a biztonsági öv, így a csapat megkérte, fáradjon vissza a garázsba. Azonban a japán pilóta megoldott a problémát, így maradhatott a pályán. Az AlphaTauri versenyzője mindeközben Nikita Mazepinnel keveredett némi „vitába”.

    Fél óra után Sergio Pérez volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Mögöttük Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Antonio Giovinazzi, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas és Lance Stroll fért be az első 10-be.

    Az első szabadedzésen is megkezdődtek a feltartások, Lando Norrisnak jelezték is, hogy jó alkalom ez a gyakorlásra.

    Az első ütközetet Lewis Hamilton „nyerte”, Max Verstappen a második helyre ért fel, míg Valtteri Bottas lett a harmadik. Az első 10-be Lance Stroll, Pierre Gasly, Sebastian Vettel, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez fért be.

    Az Olasz Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

    # Versenyző Csapat Körök Köridő Lemaradás
    1 Lewis Hamilton Mercedes 28 1:20.926
    2 Max Verstappen Red Bull 22 1:21.378 0.452
    3 Valtteri Bottas Mercedes 29 1:21.451 0.525
    4 Lance Stroll Aston Martin 23 1:21.676 0.750
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 28 1:21.719 0.793
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 26 1:21.824 0.898
    7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 26 1:21.914 0.988
    8 Fernando Alonso Alpine 24 1:21.926 1.000
    9 Daniel Ricciardo McLaren 27 1:22.003 1.077
    10 Sergio Perez Red Bull 23 1:22.039 1.113
    11 Charles Leclerc Ferrari 25 1:22.102 1.176
    12 Lando Norris McLaren 27 1:22.103 1.177
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 26 1:22.270 1.344
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 31 1:22.530 1.604
    15 Esteban Ocon Alpine 27 1:22.534 1.608
    16 Robert Kubica Alfa Romeo 28 1:23.009 2.083
    17 George Russell Williams 31 1:23.092 2.166
    18 Nicholas Latifi Williams 30 1:23.442 2.516
    19 Nikita Mazepin Haas 23 1:23.445 2.519
    20 Mick Schumacher Haas 23 1:23.551 2.625