Címke: első szabadedzés

  • Olajszivárgást észleltek Bottas autójában

    Olajszivárgást észleltek Bottas autójában

    Nehézkesen indul be Valtteri Bottas hétvégéje, ugyanis az első szabadedzés elején problémába ütközött a Mercedes.

    A finn versenyző értékes perceket veszített, mert szerelői olajszivárgásra lettek figyelmesek. Körülbelűl fél órát vesztegelt a garázsba, ugyanis csapata inkább visszatette az autójába az előző specifikációjú hajtásláncot.

    A Mercedes ki fogja vizsgálni miért jött elő a probléma, és tervek szerint megszüntetik annak forrását és az időmérő előtt visszateszik Bottas autójába a frissebb erőforrást.

  • Lewis Hamilton kezdett az élen Franciaországban

    Lewis Hamilton kezdett az élen Franciaországban

    Lewis Hamilton futott a legjobb időt az első szabadedzésen, mögötte csapattársa Valtteri Bottas és Charles Leclerc végzett.

    Több istálló is újításokat hozott erre a hétvégére, a Renault-nál nagyobb fejlesztési csomagot próbálgatnak, a Hondánál egy új specifikációjú motor került előtérbe, míg a Ferrari egy új első szárnnyal érkezett a paul ricard-i pályára.

    Elsőként Sainz gurult az aszfaltcsíkra őt a két ferraris versenyző követte. Az első komolyabb időt Verstappen produkálta, majd Bottas azonnali válasszal átvette tőle a vezetést. A Scuderia versenyzői sokáig a bokszban dekkoltak majd mikor kijöttek akkor is a régi és az új szárnyakat próbálgatták, addig Romain Grosjean se mondhatta magát szerencsésnek, ugyanis autójában folyadékszivárgást észleltek, ezért azonnal szerelni is kezdték azt. Majd Hamilton egy utolsó lila szektoros idővel maga mögé utasított mindenkit.

    Verstappen és Gasly kilátogatott a pálya mellé, ám mindketten sikeresen visszatudtak jönni a pályára.

    Az edzés tehát Hamilton nyerte Bottas és Leclerc, előtt, a sokat panaszkodó Verstappen és Vettel a negyedik és az ötödik helyen végzett. Norris jó eredményként könyvelheti el a hatodik helyet, míg az Alfa Romeo versenyzői tovább keresgélhetik a tempójukat, ugyanis csak a két Willimases autót és a technikai problémával küszködő Haast tudták megelőzni.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.738 21
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.807 0.069 20
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:33.111 0.373 21
    4 Max Verstappen Red Bull 1:33.618 0.880 20
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:33.790 1.052 22
    6 Pierre Gasly Red Bull 1:34.091 1.353 20
    7 Lando Norris McLaren 1:34.110 1.372 23
    8 Carlos Sainz McLaren 1:34.261 1.523 26
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:34.540 1.802 18
    10 Alexander Albon Toro Rosso 1:34.804 2.066 25
    11 Sergio Perez Racing Point 1:34.809 2.071 21
    12 Nico Hulkenberg Renault 1:34.810 2.072 25
    13 Lance Stroll Racing Point 1:35.063 2.325 22
    14 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:35.326 2.588 24
    15 Kevin Magnussen Haas 1:35.410 2.672 19
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:35.522 2.784 22
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.102 3.364 22
    18 Nicholas Latifi Williams 1:37.147 4.409 25
    19 Robert Kubica Williams 1:37.172 4.434 27
    20 Romain Grosjean Haas 1:37.620 4.882 9
  • Franciaországban is beül a Williamsbe Latifi

    Franciaországban is beül a Williamsbe Latifi

    A kanadai futam után Franciaországban is Nicholas Latifi fogja vezetni az egyik Williamset a pénteki első szabadedzésen.

    Két héttel ezelőtt hazai közönség előtt vezethette Robert Kubica autóját, a Paul Ricardon viszont már George Russelét kapja meg.

    „Izgatott vagyok, hogy egy újabb szabadedzésen vehetek részt a csapattal, ezúttal Franciaországban. Montrealban rengeteg pozitívum ért, és ezeket szeretném itt is felhasználni. Ez egy teljesen más pálya, sokkal kevésbé kell rizikót vállalni, éppen ezért sokkal keményebben lehet nyomni” – mondta Latifi.

    A 23 éves pilóta eléggé sűrű hétvége előtt áll, ugyanis a Formula 2-es mezőnyben is jelenése lesz Le Castellet-ben.

  • Latifi vezeti Kubica autóját a kanadai első szabadedzésen

    Latifi vezeti Kubica autóját a kanadai első szabadedzésen

    Ahogy az várható volt, a kanadai Nicholas Latifi veszi át Robert Kubica helyét a Williamsben a kanadai első szabadedzésre.

    A 23 éves pilóta legutóbb a barcelonai kétnapos szezonközi teszten vezette a britek autóját. Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy F1-es hétvégén is autóba ülhet, ugyanis tavaly öt első szabadedzésen vezethette a Force India autóját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a csapattal részt vehetek az első szabadedzésen. Aza tény, hogy ezt a hazai versenyemen tehetem mag, az egy kis extra izgatottságot ad, azonban a céljaim nem változnak emiatt. Jó munkát akarok végezni a csapat számára, és megadni a szükséges visszajelzéseket. A három napos F1-es tesztem után nagyon felkészültnek érzem magam, alig várom, hogy pályára guruljak!” – jelentette ki a Formula 2 éllovasa.

    A 23 éves pilóta legutóbb a barcelonai kétnapos szezonközi teszten vezette a britek autóját. Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy F1-es hétvégén is autóba ülhet, ugyanis tavaly öt első szabadedzésen vezette a Force India autóját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a csapattal részt vehetek az első szabadedzésen. Az a tény, hogy ezt a hazai versenyemen tehetem mag, az egy kis extra izgatottságot ad, azonban a céljaim nem változnak emiatt. Jó munkát akarok végezni a csapat számára, és megadni a szükséges visszajelzéseket. A három napos F1-es tesztem után nagyon felkészültnek érzem magam, alig várom, hogy pályára guruljak!” – jelentette ki a Formula 2 éllovasa.

  • A Haas kérte, hogy intsék ki a pilótáikat fekete zászlóval a szabadedzésről

    A Haas kérte, hogy intsék ki a pilótáikat fekete zászlóval a szabadedzésről

    Günther Steiner elismerte, ők kérték meg az FIA-t, hogy fekete zászlóval intse ki a szabadedzésről Romain Grosjeant és Kevin Magnussent, ugyanis a két pilóta nem figyelt a jelző táblán kilógatott információra.

    Mindenkit meglepett a felirat az első szabadedzésen, mikor az amerikai csapat mindkét versenyzője megkapta a rettegett zászlójelzést. A fekete zászlót általában akkor használják, ha egy versenyző veszélyes manővert hajt végre, amivel kockáztatja vetélytársai épségét, ám ebben az esetben erről szó sem volt. IT problémákkal küszködött a Haas, szinte minden kapcsolatuk megszakadt a pályán autózó pilótáikkal. A szokások táblán próbálták őket visszahívni a bokszba, ám ők nem figyeltek oda erre, ezért más megoldást kellett találnia az olasz csapatfőnöknek, ekkor kérték a Nemzetközi Automobil Szövetség segítségét, akik megoldották a problémát.

    ,,Volt egy kis problémánk a technikai eszközeinkkel. Egyszer csak eltűntek az adatok, nem volt rádió kapcsolatunk sem, így nem tudtunk kommunikálni a versenyzőkkel, sőt azt se láttuk, hogy viselkedik az autó, ezért nagyon gyorsan vissza kellett volna jönniük. Kitettük a táblára nekik ezt az információt, ám nem figyelték azt, ezért azzal az ötlettel álltunk elő, hogy megkérjük a versenyigazgatót, hogy intsék ki őket fekete zászlóval, ugyanis ezután azonnal be kell állniuk a bokszba. Ennyi történt, ám úgy látom mindenki egy kicsit túl izgatott lett a történtek miatt. Túl kreatívak voltunk ezzel kapcsolatban. Csak segítséget kértünk annak érdekében, hogy a pilótáink arra fókuszáljanak, hogy vissza kell jönniük. Végül beértek, kiküszöböltük a problémát, majd az utolsó 20 percben ismét kiküldtük őket.”-magyarázta a történteket a Haas csapatfőnöke.

  • Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen Monacóban, a fekete zászló is előkerült

    Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen Monacóban, a fekete zászló is előkerült

    Helyi idő szerint délelőtt 11 órakor vette kezdetét a 2019-es Monacói Nagydíj első szabadedzése, melyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb időt. Az edzés megkezdésekor a pálya 24, a levegő 18 °C-os volt.

    Nincs tehát hőség Monacóban, ráadásul a szél is lengedezik, ami gumimelegítési problémákhoz vezethet a hétvége folyamán.

    Az edzésen Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo olasz újonca gurult elsőként pályára.

    Az installációs körök után az első mért időt George Russell, a Williams újonc versenyzője teljesítette, 1:22.956-tal.

    Húsz perccel a kezdés után beindultak az események, amikor mindkét Haas versenyző fekete zászlót kapott, miután nem működött megfelelően a csapat rádiókommunikációja, valamint telemetriája.

    Nem sokkal később Kimi Räikkönen és Lance Stroll között alakult ki egy feltartásos szituáció: a kanadai nem vette észre a mögötte közeledő és gyors körre készülő háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő finn világbajnokot.

    Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, Lewis Hamiltonnak is meggyűlt a baja az előtte haladó lassabb Toro Rossóval.

    A hétvége első komolyabb hibája Robert Kubica nevéhez fűződik, aki megpördült Casinónál, de nem törte össze a Williamst.

    Fél órával az edzés vége előtt a két Mercedes állt az élen a Ferrarik előtt, Hamilton, Bottas, Leclerc, Vettel sorrendben.

    A versenyzők próbálták megkeresni a határokat az első gyakorláson, többek között Lando Norris, Daniil Kvyat és Max Verstappen is meglátogatták a bukóteret.

    Nem indult jól a hétvége Carlos Sainz számára, a McLaren spanyol versenyzője valószínűsíthető akkumulátor problémák miatt nem tudott mért kört teljesíteni.

    Az első szabadedzést Lewis Hamilton nyerte 1:12.106-tal, mögötte Verstappen, Bottas, Leclerc és Vettel végzett.

  • Kvyat szerint nincs szükség a pénteki edzésekre

    Kvyat szerint nincs szükség a pénteki edzésekre

    Daniil Kvyat, a Toro Rosso orosz versenyzője úgy véli, a Forma-1 megválhatna a péntekenként megrendezett első és második szabadedzéstől.

    A pénteki edzéseket adatok gyűjtésére használják a csapatok, hogy a lehető legoptimálisabb beállításokkal vágjanak neki a hétvége további részének.

    „Talán csak szombaton kellene kijönnünk a pályára, ennyi az egész. Őszintén, rengeteg adatunk van már az ismert pályákról. Az új pályákon kellene extra időt kapnunk, például Vietnámban, ahol versenyt akarnak rendezni” – mondta Kvyat.

    „Az F1 vezetőinek kell döntést hozniuk ebben a kérdésben. Minden versenyző különböző, valakinek öt órára van szüksége, de nekem nem.”

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke részben egyetért korábbi versenyzője álláspontjával.

    „Attól függ, hány versenyt fogunk rendezni a jövőben. Ha a jelenleginél is több helyszínre kell utaznunk, akkor elkerülhetetlen, hogy lecsökkentsük a pályán töltendő időt” – mondta Horner.

    „Azerbajdzsánban láthattuk, hogy jól működött az egy edzés (George Russell csatornafedeles incidense miatt törölték az első szabadedzést – a szerk.). Talán ez lenne a megfelelő irány. Így az embereknek és az alkatrészeknek később kellene ideérniük.”

  • Räikkönen: Olyanok voltunk ma mint az amatőrök

    Räikkönen: Olyanok voltunk ma mint az amatőrök

    Kimi Räikkönen szerint az F1 teljesen amatőrnek tűnt Bakuban, miután egy csatornafedél meglazulása miatt sérült meg George Russell autója a pénteki első szabadedzésen.

    A finn világbajnok szerint az FIA-t kellene felelősségre vonni, főleg annak tükrében, hogy az egész mezőny napirendje gyakorlatilag felborult és tönkre ment. Az Alfa Romeo versenyzőjét nem győzték meg a látottak, szerinte alaposabban le kellett volna ellenőrizniük a csatornafedeleket.

    ,,Nyilvánvalóan a mai nap messze volt az ideálistól, úgy néztünk ki, mint az amatőrök. Ennek nem így kellett volna történnie. Az FIA-nak kell megbizonyosodnia arról, hogy a pálya készen áll a versenyzésre. Úgy néz ki minden évben előfordul olyan eset, mikor egy csatorna fedél meglazul, de a mai nap nagyon messze volt az ideálistól.” –nyilatkozta Räikkönen az eset kapcsán.

  • Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A második helyen a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel, míg a harmadikon az ötödik vb-győzelmét két hete bebiztosító Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája zárt.
    A negyedik pozícióban Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője végzett. Ricciardónak fontos lesz minél előbb végeznie a szombati időmérő edzésen, mert versenyautójában turbót cseréltek, ezért a kvalifikáción elért rajthelyénél öt pozícióval hátrébb sorolják majd.
    A brazil GP második szabadedzését 18 órától rendezik Sao Paulóban.

    Eredmények ((a formula1.com alapján)
    1. szabadedzés (az élcsoport):
    ——————————-
    1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.011 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.060
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:09.107
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.395
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.573
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:09.679

    A további program:
    ——————
    2. szabadedzés 18.00
    szombat:
    3. szabadedzés 15.00
    időmérő edzés 18.00
    vasárnap:
    futam 18.10

  • Szocsiban is lehetőséget kap Latifi a Force Indiától

    Szocsiban is lehetőséget kap Latifi a Force Indiától

    A Force India fejlesztő pilótája Nicholas Latifi egy újabb edzéslehetőséget kap a rózsaszín alakulattól. Ezúttal az Orosz Nagydíj első szabadedzésén fog pályára gurulni.

    Latifi idén már harmadszor kap ilyen jellegű megbízatást az F1-ben. Először, hazai környezetben, Montrealban, majd Hockenheimben is kapott 90 percet. Szocsiban pedig Sergio Perez autóját fogja vezetni.

    „Fontos, hogy folyamatosan tanuljak és gyűjtsem az F1-es tapasztalataimat.” – kezdte a kanadai, aki jelenleg a Formula 2-es DAMS pilótája.

    „Ez lesz a harmadik szabadedzésem, és egyre jobban és jobban érzem magam az autóban. A fő célom az, hogy jó munkát végezzek a csapat számára, egyben visszahozzam az autót, és jobbnál jobb adatokkal és visszajelzésekkel szolgáljak.”

    „Ezt megelőzően eddig csak egyszer voltam Szocsiban, 2015-ben, ezért fontos, hogy a lehető leghamarabb felvegyem a tempót. Amit ezen a gyakorláson fogunk csinálni, az közvetlenül hatással lesz a futamra.” – tette hozzá a 23 éves pilóta.

    Latifi mellett lesz még egy másik jelenlegi F2-es pilóta is az első edzésen, nevezetesen Artem Markelov, akit a Renault fog beültetni az autójába.