Címke: előzés

  • Norris önkritikus volt a Perezzel való csatáját követően

    Norris önkritikus volt a Perezzel való csatáját követően

    A McLaren Forma-1-es versenyzője Lando Norris szerint „egy sz*r versenyző” volt a Sergio Perez elleni utolsó körös csatájában a most vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon.

    Az újonc brit közvetlen az élmenők után, a hetedik helyen haladt, amikor a verseny utolsó részében elkezdte támadni őt a Racing Pointnál versenyző Perez. A mexikói ugyan sokkal frissebb kemény abroncsokkal rendelkezett, a brit fiatal sokáig maga mögött tudta tartani őt. Azonban a verseny utolsó körben Pereznek végül sikerült dűlőre jutnia Norrisszal szemben. A tizenegyes kanyarban a külső ívről sikerült maga mögé utasítania a fiatal britet. Norris a védekezéséről csak annyit mondott, hogy nem volt elég jó és hogy túlságosan fair volt Perezzel szemben.

    „Ez most úgy fog hangozni, mint ha annyira borzalmas lennék, azonban a tizenegyes kanyarban tudott megelőzni, ráadásul a külső ívről, közvetlen a GP2-es boxokat követően” – mondta csalódottan a brit, aki így nem tudta megelőzni a mexikóit az egyéni pontversenyben. „Igen, védekeztem, a belső ívre húzódtam, ő pedig maradt kívül. Kicsit zavart is voltam, hogy valami hülyeséget csinálok, azonban nem voltam kellően erőszakos.”

    „Nem változtattam meg a gondolkozásomat eléggé. Az egész versenyen nyugodtan versenyeztem: vigyáztam az első és a hátsó gumikra, nem is mentem valami gyorsan és abban a csatában erőszakosnak és agresszívnak kellett volna lennem, egy szóval változtatnom kellett volna a mentalitásomon.”

    „És nem ezt csináltam lényegében. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz ott tartani a külső íven az autóját. Szimplán beljebb kellett volna engednem az autómat és kevesebb helyet hagyni neki. Fejben egy sz*r versenyző voltam abban szituációban, ugyanis ezen a versenyen előtte kellett volna, hogy célba érjek. Azonban ez mégsem sikerült. Emiatt vagyok mérges, amúgy a verseny jó volt, azonban minden csak erre a pillanatra vezet rá, szóval erről ennyit.”

    Norris kirohanását tovább fokozta az a tény, hogy Perez ezzel az előzésével megtarthatta a tizedik helyét az összetett pontversenyben a brittel szemben, akinek számos alkalommal volt pechje az idei szezonban. „Meglepett, hogy sikerült körökön keresztül magam mögött tartani őt, ugyanis köztudott, hogy a Racing Pointok nagyon gyorsak az egyenesekben.  Ráadásul még a gumijai is sokkal frissebbek voltam az enyéimnél. Örültem a mai teljesítményemnek, azonban ez az egy hiba mindent tönkretett.”

    Perez szerint a Norris elleni manővere karrierje egyik legnagyobb manővere volt. A mexikói azt is kiemelte, hogy a McLaren brit újonca rendkívüli mértékben fair volt a kerék a kerék elleni csatában. „Ez remek a számára, mert még rendkívül fiatal, azonban nagyon agresszív, de emellett rendes is,” – véli a Perez. „Mindig remek érzés olyan versenyzők ellen csatázni, mint ő. Tudod, hogy nagyon nehéz és szoros lesz, ugyanakkor azt is tudod, hogy mindig tiszta lesz a kettőtök közötti harc, azaz soha nem fogtok összeütközni.”

  • Hamilton reméli a 2021-es koncepció véget vet a DRS-nek

    Hamilton reméli a 2021-es koncepció véget vet a DRS-nek

    Lewis Hamilton reményteljes azzal kapcsolatban, hogy a 2021-es autók megszüntetik majd a DRS szükségességét.

    A jelenlegi helyzet szerint, az FIA koncepciója a szívóhatású aerodinamika felé tereli a hangsúlyt, de még mindig tartalmazza a felnyitható hátsó szárnyat. Az, hogy a versenyen lehet-e majd azt használni, még pontosítás kérdése.

    „Nem tudom, megtartják-e majd 2021-re. Úgy képzelem, igen. Bár a szárnyak nagyobbak lesznek, ami könnyebbé teszi majd a követést, tehát talán nem lesz már rá szükség.” – mondta Hamilton a RaceFans-nek.

    Az ötszörös bajnok már többször kifejtette a véleményét erről a témáról, most is elmondta, szerinte ez elveszi a versenyzés örömét.

    „Néhány élőzésnél már az egyenesben elmegyek a másik autó mellett, ami nem olyan izgalmas. A kanyarban akarod csinálni, kifékezni a másikat. De ez sajnos nem így van jelenleg. Nagyon nem zavar, mert így is pozícióba kell kerülnöm, hogy használni is tudjam.”

  • A versenyzők örülnek, hogy bevonták őket a szabályalkotók

    A versenyzők örülnek, hogy bevonták őket a szabályalkotók

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton elmondta, látta a szimulációk adatait azzal kapcsolatban, hogyan fest majd a versenyzés 2021-ben, egészen pontosan azt, hogy valóban könnyebb lesz az autóknak egymás mögött autózniuk, ami több előzést eredményezhet.

    Hamilton korábban elég kritikus volt az előirányzott 2021-es szabályok kapcsán, legfőképpen a fordított rajtrács ötlete nem tetszett neki, noha legutóbb azt mondta, hogy alapvetően támogatja a változásokat.

    Mivel sokan úgy gondolták, hogy az új szabályok kapcsán még mindig csak a sötétben tapogatóznak, az Orosz Nagydíj hétvégéjén az F1 főnöke, Chase Carey, és Ross Brawn betekintést engedett a versenyzőknek a tervekbe, szimulációk eredményeibe.

    „Nagy lépés volt ez számunkra, hogy bevontak, nagy lépés a versenyzőknek az egység felé.” – mondta Hamilton az Autosportnak. „Új és jobb kapcsolatot építünk az FIA-val és szerintem nagyon nyitottak.”

    „Nagyon sok mindenen lehet javítani, de amit a múltkor mutattak nekünk, az az, hogy mennyit veszítünk egy autó mögött manapság és az ő szimulációik azt mutatják, hogy leszorítóerőt fogunk veszíteni az új autók mögött.”

    „Jól fest a dolog, a tőlem telhető legkeményebben dolgozom, hogy akkor is itt tudjak majd maradni, és jól menjek majd az újabb autókkal is.”

    Attól azonban továbbra is tart, hogy az autók alapvetően lassabbak és nehezebbek lesznek, a 2021-es autók várhatóan két-három másodperccel lassabbak lesznek a mostaniaknál. Hozzátette viszont, hogy a szabályalkotók tényleg keményen dolgoznak azon, hogy minden részlet a megfelelő helyére kerüljön.

    „Jó, hogy már közelebb állunk hozzájuk és megosztják velünk az ötleteiket.” – mondta a brit versenyző. „Elég jól értjük a dolgot, ha vezetésről és versenyzésről van szó, és örömmel osztjuk meg a véleményünket.”

    „Mi tudjuk a legjobban, mitől vagyunk elégedettek és mitől lesz jobb a verseny.”

    „Mindez boldogabb rajongókat is jelent, szóval jó, hogy bevontak minket és remélem, hogy ez a későbbiekben is így lesz.”

    Hamilton véleményét a Ferrari fiatalja, Charles Leclerc is osztja.

    „Nagyon fontos, hogy mind egységben vagyunk, ugyanazért a célért.” – mondta a monacói. „Az elképzeléseink egyértelműek, hogy mit akarunk és fontos, hogy bevontak minket mivel gyakran amit érzünk az nem egyezik az adatokkal.”

    „Ez egy jó előrelépés.”

  • Hamilton: Szingapúrban még kevésbé lehet előzni, mint Monacoban

    Hamilton: Szingapúrban még kevésbé lehet előzni, mint Monacoban

    Lewis Hamilton úgy éli, hogy változtatni kellene a szingapúri pálya vonalvezetésén a több előzés érdekében. Mivel szerinte szinte lehetetlen előzni a jelenlegi aszfaltcsíkon.

    A hétvégi Szingapúri Nagydíjon érdekes taktikát választott az éllovasa Charles Leclerc és a Ferrari. Látványosan visszavettek a tempóból azért, hogy a gumikat minél jobban megóvják. A második helyen autózó Lewis Hamilton viszont nem tudta megelőzni a monacóit, és végül a komplett élmezőny egymás nyakán autózott sokáig.

    A brit bajnok szerint pedig ez unalomba fullasztotta a vasárnap estét.

    „Sajnálatos ez az egész, mivel ide jöttünk erre a gyönyörű helyre és csodás pályára, de előzés szempontjából majdnem rosszabb, mint Monaco. Volt olyan unalmas nézni, mint Monacót?” – tette fel a kérdést a riporternek a futam után.

    „Talán meg kellene változtatnunk az utolsó kanyart, kéne oda egy szűk hajtűkanyar. A jelenlegi utolsó kanyar miatt nem tudjuk szorosan követni a másikat, ráadásul gyors is, így még nehezebb közel a másik mögött kijönni belőle. Emiatt pedig a célegyenesben nem lehet előzni.” – vázolta fel az ötleté.

    A címvédő pedig Leclerc lassú tempójára is kitért.

    „Ne igazán tudom, hogy miért vezetett olyan lassan. Talán tanulmányozta az én tavalyi futamomat, amikor visszavettem a tempóból, majd nem sokkal később odaléptem neki és sikerült előnyt kiautóznom. Ő viszont sosem növelte a sebességét. Csak feltartott minket.” – jegyezte meg.

    Hamilton szavait a honfitársa, Lando Norris is osztja, akit egyenesen már idegesített is a lassú tempó.

    „Olyan lassan mentünk. Mindenki nagyon lassú volt, 3-4 másodperccel mentünk lassabban a normál versenytempónál. Egyrészt ez nagyon nyugodt volt, másfelől pedig rendkívül idegesítő is, mert tudtam, hogy mögöttem mindenki fel tud zárkózni rám. Mi pedig különbséget akartunk kiautózni velük szemben, de ez nem sikerült. Igaz, így nem fáradtam el annyira, mint máskor. De ez nem versenyzés. Beültünk az autóba, azért, hogy ne csináljunk semmit. Unalom volt, senkinek sem tetszett.” – vélekedett a McLaren versenyzője.

  • Vettel meglepődött, amikor Leclerc előtt találta magát

    Vettel meglepődött, amikor Leclerc előtt találta magát

    Sebastian Vettel a futam utáni nyilatkozatában elmondta, hogy meglepődött, amikor a sokáig vezető Charles Leclercet megpillantotta a visszapillantó tükrében.

    A német versenyző – aki több mint egy év után tudott futamot nyerni Szingapúrban – egy körrel előbb állt ki a boxba friss kerekekért a csapattársánál. Ez pont elég volt ahhoz, hogy átugorja őt a pályán és megszerezze a vezető helyet.

    Igen ám, azonban ez a győzelem azonban több sebből is vérzik, ugyanis a csapaton belül mindig annak a versenyzőnek van stratégiai előnye, aki előrébb halad a pályán. Ebből következik, hogy a monacóinak kellett volna először letudnia a kerékcseréjét.

    „Nagyon későn tájékoztatott a csapat a kiállásról, én pedig azt gondoltam először, hogy a kiállás túl korai lenne még,” – mondta Vettel a verseny után David Couthardnak. „A kiállás után mindent beleadtam a kivezető körön, mert láttam, hogy az előttem levők kint maradtak a pályán. Meglepődtem, amikor egy körrel később Charles előtt találtam magam.”

    Vettel azt is elmondta, hogy nem ő mondta a csapatnak, hogy őt hozzák ki elsőnek a két Ferrari közül. „Közvetlen a 21-es kanyar előtt kaptam meg az üzenetet, hogy ki kell állnom a boxba. Nem tudom, hogy a többiek milyen stratégián voltak, azonban az enyém működött.”

  • Egy harmadik DRS zónát is kijelöltek Szingapúrban

    Egy harmadik DRS zónát is kijelöltek Szingapúrban

    Az FIA egy harmadik DRS zónát is kijelölt a hétvégi Szingapúri Nagydíjra, így ezen a pályán először van három előzési zóna.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség az elmúlt években már rendre több előzési zónát jelöl ki az egyes pályákon a több előzés reményében. A Marina Bay versenypályán a harmadik DRS zóna a 13-as és a 14-es kanyarok között lesz, és az érzékelési pont, ahol egy másodpercen belül kell lenni, az a kanyar előtt 100 méterre lesz.

    A másik két DRS zóna pedig a szokott helyén lesz, vagyis a rajt-cél egyenesben és az 5-ös kanyar utáni hosszú egyenesben lesz, és mindegyikhez külön-külön tartozik érzékelési pont.

  • Sainz: Nulla előzésünk lenne a DRS nélkül

    Sainz: Nulla előzésünk lenne a DRS nélkül

    Carlos Sainz jelenleg nélkülözhetetlennek tartja a DRS-t a Forma-1-ben, ám reméli, hogy a jövőben eltűnik az autókról.

    A Forma-1 vezetése továbbra sem véglegesítette a 2021-es szezontól életbe lépő új regulákat. Ezen belül is az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan lehetne látványosabbá tenni a sportot és több előzést előidézni a pályán.

    2019-re módosítottak az aerodinamikai szabályokon, azért, hogy az autók szorosabban tudják követni egymást. Carlos Sainz szerint azonban ez nem volt elegendő változás, ugyanis továbbra is fontos szerepet tölt be az állítható hátsó szárny.

    „Elmondhatom, hogy manapság a Forma-1-es versenyeken majdnem nulla előzés lenne, ha nem létezne a DRS. Ez az eszköz jelen pillanatban nagyon is szükséges. Nem tudnánk élni enélkül. Remélhetőleg azonban a jövőben már nem fogunk ennyire függeni a DRS-től.” – mondta kritikusan.

  • Marko: Gasly túl gyenge a csatákban

    Marko: Gasly túl gyenge a csatákban

    Továbbra is árgus szemekkel figyelik a Red Bullnál Pierre Gasly teljesítményét, és Helmut Marko újabb kritikát fogalmazott meg vele kapcsolatban.

    Sokat szenved idén a Red Bullnál Pierre Gasly, teljesítményben jócskán elmarad csapattársától is, és már számtalan pletyka röppent fel azzal kapcsolatban, hogy idő előtt távozhat a nagy csapattól.

    A Brit Nagydíjon már hozta azt, amit várnak tőle, ám a legutóbbi német hétvégén többször is összetörte az autóját, és hiába a jó időmérős teljesítmény, a futamot ismételten pont nélkül zárta, ami mellett már Helmut Marko sem tudott szó nélkül elmenni.

    „A Német Nagydíj időmérő edzésén erős teljesítménnyel reagált az azt megelőző balesetére. A futamon sem volt rossz a tempója, de Gasly rendkívül gyenge a csatákban és az előzési kísérleteknél. Az Albonnal való ütközése is teljesen szükségtelen volt.” – vélekedett az osztrák.

  • Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Charles Leclerc nagyon élvezte a csatákat, amiket vívott a Brit Nagydíjon, és karrierje legjobb versenyének nevezte a ködös Albionban megrendezett eseményt.

    A monacói pilóta a harmadik helyről vágott neki a futamnak és verseny első felében Max Verstappenel csatázott nagyokat, folytatva az Osztrák Nagydíjon történt viadalt. A fiatal pilóta jó pozícióban haladt kerékcseréje után, ám a Safety Car bejövetele, nem jött jól ki a számára, és a Ferrari rossz helyzetfelismerése miatt egészen a hatodik helyre csúszott vissza. Leclerc azonban nem adta, fel megelőzte Pierre Gaslyt, majd Verstappen után eredt, aki épp csapattársát Sebastian Vettelt támadta. A holland meg is előzte a németet, ám a négyszeres világbajnok szokásához híven hibázott és meglökte a szabályosan haladó Red Bullt, aminek ütközés lett a vége, így Leclerc a harmadik helyre került vissza.

    A 21 éves versenyző a futam után elmondta nagyon élvezte a versenyzést, kedvence része pedig az volt, mikor körökön keresztül harcoltak Verstappennel.

    ,,Talán ez az a verseny, amit eddig a legjobban élveztem az F1-es karrierem során. Nagyszerű, hogy a harmadik helyen végeztünk, ma egy nagyon nehéz nap áll mögöttünk. Az első két szakaszon nem ott voltunk ahol szerettünk volna és az autó sem úgy viselkedett, ahogy elvártuk. Sajnos a Safety Car miatt veszítettem pár pozíciót, ami nem volt olyan jó, azonban nagyon-nagyon boldog vagyok amiatt, hogy egy jót csatáztunk a pályán.” –nyilatkozta a futam után a Ferrari pilótája.

    A monacóinak megemlítették, hogy talán túl keményen védekezett, mikor kiterelte a hollandot a pályáról, ám Leclerc erre csak annyit felelt, hogy a Red Bull Ringen megtanulta, hogy ezt még engedik és belefér.

    ,,Az előző verseny felnyitotta a szemem, és megmutatta meddig lehet elmenni. Úgy vélem ez jó a Formula 1-nek, a határokon autózunk, és a határon harcolunk egymással, boldog vagyok amiatt, hogy ez a verseny így alakult.”

  • Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Rosberg szerint meg kellett volna büntetni Verstappent

    Habár a Mercedes egykori versenyzője, Nico Rosberg jobb versenyeket és kevesebb büntetést szeretne látni a Forma-1-ben, szerinte a stewardok rosszul döntöttek, hogy nem büntették meg Max Verstappent az Osztrák Nagydíjon.

    A Red Bull holland pilótája volt a nap versenyzője, ugyanis az elrontott rajtját követően egy hatalmas felzárkózást bemutatva nyerte meg megint a csapatának hazai versenyét. A holland pilótának többek között Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast is sikerült megelőznie.

    Azonban a Chalres Leclercel szembeni előzése nem volt tiszta, ugyanis a holland leszorította a pályáról monacói riválisát, miután a Ferrari és a Red Bull összeért. Az esetet ugyan megvizsgálták, azonban a versenybírók versenybalesetnek titulálták, így Verstappen megúszta büntetés nélkül. Rosberg örömmel fogadta az eredményt.

    2016 F1-es világbajnoka ugyan örült Verstappen sikerének, azonban úgy gondolja, hogy a Red Bull versenyzője nagyon messze volt az ideális ívről és direkt terelte le a pályáról Leclercet.

    „Verstappen megérdemelte a győzelmet, mert nagyszerűen versenyzett,” – nyilatkozta Rosberg. „Azonban azt is el kell mondanom, hogy szerintem Max direkt fordult be ilyen későn a kettes kanyarban. Már az előzés előtt tudhatta, hogy ez lesz az egyetlen működő stratégia. Nagyon messze volt az ideális ívtől, mert a versenyzők normális esetben még a rázókőre is rámennek.”

    Rosberg szerint a fiatal holland büntetést érdemelt volna ezért a manőverért. „Mivel köze sem volt az ideális ívhez, ezért mindenféleképpen büntetni kellett volna. Másfelől pedig jó volt, ugyanis ilyen kerék a kerék elleni csatákért rajongunk ezért a sportágért.”