Címke: előszezoni teszt

  • A DTM jövő hónapban már tesztel a Nürburgringen

    A DTM jövő hónapban már tesztel a Nürburgringen

    A Nürburgring lesz a DTM előszezoni tesztjének házigazdája, jelentette be a sorozat promótere, az ITR.

    A gyakorlásra eredetileg március közepén került volna sor Monzában, de ezt később elhalasztották, majd törölték. Másodlagos helyszínként a Hockenheimringet jelentették be a németek, de a teszt végül ott sem valósulhatott meg.

    Bár már megjelent az új versenynaptár, még ez sem a végleges menetrendet tartalmazza, hiszen több forduló sorsa is kérdésessé vált azóta.

    „Rengeteg türelem és kemény munka után az 2020-as DTM idény előkészületei gőzerővel folynak.” – kezdte Marcel Mohaupt, az ITR igazgatója.

    Ezek az előkészületek azt is magukban foglalják, hogy nézők és újságírók nem vehetnek majd részt a versenyhétvégéken.

    „Jövő hónapban indul útjára majd a mezőny a hivatalos nürburgringi teszttel. Rendkívül hálásak vagyunk mindenkinek, aki a pályán dolgozik. Létrehozták számunkra azt a környezetet, amiben biztonságosan tesztelhetünk, a távolságtartási szabályok betartásával.”

    Bár az versenynaptár és a bajnokság jövője körül még sok a bizonytalanság, Mohaupt úgy véli, ezzel már jó irányba halad a sorozat.

    „Ez a teszt egy lépéssel előrébb visz minket. Magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy izgalmas versenyeket rendezhetünk majd idén. Nemsokára nyilvánosságra hozzunk az időpontokat, amivel már figyelembe vesszük az új helyzetet.”

    Maga a teszt június 8-a és 11-e között lenne, a szezon pedig jelen állás szerint egy hónappal később, július 10-én rajtolna majd a Norisringen.

  • A DTM törölte előszezoni tesztjét

    A DTM törölte előszezoni tesztjét

    A DTM sorozat rendezője, az ITR is meghozta a döntést, miszerint elmarad a bajnokság előszezoni tesztje.

    A gyakorlást négy naposra tervezték Hockenheimben, március 16. és 19. között rendezték volna. A koronavírus terjedése miatt azonban csak az esemény törlése lehetett megoldás.

    AZ ITR igazgatója, Marcel Mohaupt így kommentálta a döntést: „Az emberek egészsége és biztonsága a legnagyobb prioritás. A jelenlegi helyzet és a koronavírus miatti intézkedések – amiket a német kormány bevezetett – hatására azt a döntést hoztuk, hogy töröljük a tesztet. Természetesen csalódottak vagyunk, hogy a DTM – sok más sport mellett – intézkedéseket kellett tegyen, de ez mind a jó érdekében történt.”

    Az, hogy mi lesz magával a szezonnal, még nem tudni: „Ami a 2020-as szezont illeti, megbeszélések folynak a partnereinkkel, a gyártóinkkal és a versenyrendezőkkel.”

  • A koronavírus miatt törölték a WTCR tesztjét is, MotorLand Aragónban!

    A koronavírus miatt törölték a WTCR tesztjét is, MotorLand Aragónban!

    A WTCR szervezői megerősítették, hogy a tervezett szezon előtti teszt a MotorLand Aragónban Spanyolországban elmarad. Eredetileg ez a teszt március 24-26-án lett volna, de a koronavírus európai terjedése miatt ezt az eseményt lemondták.

    Az Eurosport Events azért döntött így, mert szeretnék elkerülni a felesleges egészségügyi kockázatot, amely leginkább a versenyzőket, a csapatokat, és a beszállítókat érintené, valamint a médiát is, ezen közösségben.

    Feltehetően a magyar szezonnyitó, előtt lehet majd még egy közös teszt, amely április 24-26 között kerül megrendezésre a Hungaroringen, Nem csak a WTCR törölte a kollektív tesztjét, hanem a a DTM is az eredetileg tervezett monzai pálya helyett mást választott, ugyanezen ok miatt.

  • Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    A 2020-as előszezoni tesztek végeztével kijelenthető, hogy az események nem úgy alakultak, ahogyan azt a Ferrari tervezte. Úgy tűnik, a Mercedesszel szemben tempóhátrányban vannak, sőt egyesek szerint a Racing Point is veszélyes lehet rájuk.

    Hogy mindez minek köszönhető? Mattia Binotto szerint nem csak egy-két területbeli hiányosságból adódik, hanem az egész csomag fejlődésre szorul.

    „A teljesítmény összességében kell javuljon” – ismerte el. „Az erőforrás, a beállítás, stb. Szerintem nincs kifejezetten egy terület, melyre koncentrálni kell. Inkább az összesre kellene. A második héten bemutatott hátsó szárnyunk kevesebb leszorítóerőt termel, ugyanakkor kevesebb a légellenállása is. Az első heti ezzel szemben maximális leszorítőerőt generált. Az alkatrészek legalább úgy működnek, ahogyan vártuk. Mások sokkal gyorsabbak az egyenesben, ez a helyzet.”

    Tavaly azonban a helyzet egyáltalán nem így festett. A vörösök szinte uralták a téli teszteket, ám amikor igazán számított – Melbourne-ben – nem voltak sehol. Sokak felvetették, hogy benne van, hogy a Scuderia altat. Annyi biztos, hogy Binotto elárulta, ha olyan gyengék lesznek, mint várják, hamar átállnak 2021-re.

    „Nagyon korán vagyunk a szezonban, nem áldozhatjuk fel az egészet. Az elején tehát legalább egy ideig 2020-at kell erőltetni, amennyire lehet, mert meg kell értenünk az autó gyengeségeit. Remélhetőleg ez mihamarabb sikerül. Ha néhány verseny után is nagy lesz a különbség, fontolóra vesszük az átállást. De még korai erről beszélni. Néhány napnyi teszt zajlott le. Szóval jelenleg minden marad a terv szerint 2020-at és ’21-et illetően.”

  • Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    A McLarennél versenyző Carlos Sainz a csapatán belül uralkodó állapotokról beszélt a barcelonai előszezoni tesztek után.

    A wokingi gárda tavaly negyedikként végzett a konstruktőri bajnokságban, a szezonjukat pedig egy dobogóval koronázták meg Sainz révén Brazíliában.

    A cél a további fejlődés, illetve a topcsapatokhoz való közelebb kerülés, ám a középmezőny élén maradni sem lesz egyszerű. A spanyol komoly veszélyként említette a Racing Pointot és a AlphaTaurit is. Mindazonáltal a csapat magabiztosabb, mint egy éve.

    „Sikerült több leszorítóerőt generálni az autóval, boldogabbak vagyunk, mint 12 hónapja” – mondta a teszteket követően. „Az autót sokkal jobbnak éreztem, főleg az első-második szektor során, ráadásul az egyensúly is jó volt. Az utolsó szektor a gyengeségünk, ezen még dolgoznunk kell a csapattal. Szerintem még mindig vannak különbségek egyes csapatok üzemanyagszintjeiben és motormódjaiban, ezt pedig számításba kell vennünk. Sok következtetést nem vonhatunk le, magunkat kell kielemeznünk. És ebben szerintem kifejezetten jók vagyunk, mint ahogy abban is, hogy megpróbáljuk kijavítani a dolgokat.”

  • A DTM is másik pályára megy tesztelni a koronavírus miatt!

    A DTM is másik pályára megy tesztelni a koronavírus miatt!

    A DTM promótere, az ITR megerősítette, hogy a következő hónapra tervezett monzai előszezoni tesztjük elmarad, mert aggódnak a koronavírus helyzet miatt Észak-Olaszországban. A három napos tesztet eredetileg március 16-18 között akarták itt tartani, helyette most német földön lesz, Hockenheimben, március 16-19 között.

    Mindettől függetlenül a jelenlegi elképzelések szerint a június 26-28. között tervezett futamot megtartanák Monzában. A helyzetről az ITR irányítási igazgatója, Marcel Mohaupt beszélt:

    „Egyre nyilvánvalóbb, hogy a koronavírus terjedése és elszigetelése komolyan érinti a társadalmat, sokféle és mélyreható módon. Elsődlegesen mindenkinek a biztonsága és az egészsége miatt döntöttünk úgy, hogy a szezon előtti tesztünket egy másik pályára helyezzük át. Kifejezetten köszönjük mindenkinek a közreműködését a helyzet miatt Monzában és Hockenheimben is, és nagyon várjuk már, hogy nyáron Olaszországba mehessen a DTM először, erre a legendás pályára.”

  • De la Rosa szerint a Mercedes jár az élen

    De la Rosa szerint a Mercedes jár az élen

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Pedro de la Rosa szerint a Mercedes áll most a legjobban, mögöttük pedig Red Bull-Ferrari-Racing Point a sorrend nála.

    A 48 éves spanyol múlt héten kint járt a teszteken, és ott vonta le az alábbi következtetéseket.

    A Racing Point gyors” – mondta az El Confidentalnak. „A Ferrari sem megy rosszul. De én jobbnak éreztem náluk a Red Bullt. Viszont a Mercedeshez senki nem hasonlítható.”

    „Tavaly nem tetszett a McLaren mozgása itt” – tette hozzá. „A harmadik Renault-s évben azonban jobbnak tűnnek, a kanyarokban is. Azonban sokak vannak közel hozzájuk. Szerintem ugyanaz lesz, mint tavaly, mármint hogy a 4. és a 10. között nem lesz nagy különbség. Brutális csata lesz a Q3-ba kerülésért.”

  • A kenési rendszer problémája miatt állt meg Vettel autója pénteken

    A kenési rendszer problémája miatt állt meg Vettel autója pénteken

    Kiderítette a Ferrari, hogy mi okozta pénteken Sebastian Vettel autójának a leállását, a ludas pedig az erőforrás kenési rendszere volt.

    Komolyan befolyásolta a Ferrari pénteki napi nap programját, miután még délelőtt megállt az autó Vettel alatt. Az istálló elmondása szerint a probléma nem komoly és biztosak benne, hogy a második teszthétre meg tudják azt oldani.

    Az eset után az erőforrást visszavitték a maranellói központba, ahol tüzetesebben is megvizsgálták azt. A jelentés szerint a probléma a kenési rendszerrel volt, ám a gond alapja nem szerkezeti jellegű.

    „A múlt pénteki problémánkat a kenési rendszer problémája okozta, ami nem szerkezeti jellegű, ezért nincs okunk az aggodalomra.” – tudatta rövid közleményében a Ferrari.

  • A Williams a tavalyi blamázs után most készen áll a tesztre

    A Williams a tavalyi blamázs után most készen áll a tesztre

    Claire Williams szerint az új Williams elkerüli majd a tavalyi fiaskót, és odaér majd a tesztek első napjára.

    Az autó tavaly csak a harmadik nap közepén gurult ki a pályára, így nyolc helyett csak öt napjuk volt kiszűrni bármiféle hibát a járgányon. Akkor még a csapat számára is nyilvánvaló volt, hogy nincs minden rendben.

    Idén magabiztosan állítják, hogy készen állnak, és ott lesznek, amikor a lámpa zöldre vált majd.

    „Elég kemény célokat tűztunk ki magunk elé télre, főleg az aero részlegen. Főleg olyan irányban, hogy javítsunk a teljesítényünkön, de azt is, hogy ne legyenek műszaki problémáink. És eddig minden rendben halad.” – kezdte Claire Williams.

    „Elsődleges célunk, hogy az autó ott lehessen Barcelonában, mikor elkezdődik a teszt, ha már nem előtte. Nagy magabiztossággal állíthatom, ez így lesz.”

    A csapat idei autója – amit George Russell, és Nicholas Latifi vezet majd – már túl van az FIA kötelező töréstesztjein.

    „Sok időt hagytunk magunknak arra, ha valami rosszul menne, legyen még időnk kijavítani. Az, hogy elsőre átmentünk, egy jó kezdet. Tavaly volt olyan, amelyiket hatodjára sem sikerült megcsinálnunk.”

    „Mindenesetre túlléptünk egy fontos mérföldkövön.”

  • A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A rossz szezon után sok múlik a Haas új autóján a csapat jövője szempontjából. Jelentések szerint eddig minden rendben halad.

    2018-ban ötödikek lettek, majd tavaly csak a Williamst tudták megelőzni. Romain Grosjean, a csapat versenyzője arra számít, kilábalnak majd a hullámvölgyből.

    Az év elején még a gumikat hibáztattuk, de sajnos nem csak a gumikkal volt a baj. Maga az autó is alapvető problémákkal rendelkezett. Igazából a gumikat jól megértettük, jól kihasználtuk őket. Csak az autónk nem volt rendben.”

    Ezért sok múlik az idei autón, mivel a csapat tulajdonosa, Gene Haas nemsokára dönt a csapat hosszabbtávú jövőjéről. A BT hírlap értesülései szerint a leleplezés február 19-én reggel lesz, közvetlenül az első teszt előtt.

    Úgy tudni, a Haas nemrég már át is ment a FIA töréstesztjein egy Milánó közeli létesítményben.

    „Minden a tervek szerint halad” – erősítette meg Grosjean. „Ahogy minden évben, most is a maximumra törekszünk, de jelenleg nincs semmi okunk az aggódásra.”

    „Már felfedezném az új autót, izgatottan várom, hogy lehetőségem legyen rá. Szerintem gyorsan végzünk az üléspróbával, utána még lesz idő megnézni az új kasznit, és egy kis időt tölteni a gyárban [a tesztek előtt].”