Címke: előszezoni teszt

  • Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Míg valamilyen minden csapatnak megvannak a saját titkai, a Sky Sports szakértői szerint azonban a Red Bull a szokásosnál jobban titkolózik az idei szezon előtt.

    A Forma-1-es autók március 12-én gurulnak a pályára Bahreinben a szezon előtti teszten. A RB16B már Silverstone-ban bejáratásra került, most azonban – az előző évekkel ellentétben – nem jelentek meg képek.

    A Sky Sports legénysége szerint a Red Bull igenis titkol valamit, és erre legkorábban – már ha egyáltalán – Bahreinben derül majd fény.

    „Vajon ott hagyják abba, mint Abu Dhabiban? Max igazán domináns formát mutatott, nagyszerű győzelmet aratott, a Red Bull pedig erősnek tűnt.” – összegezte a korábbi versenyző, Karun Chandhok.

    „Új váltójuk van 2021-re, amit nagyon titkolnak. Gyakorlatilag minden, amit megmutattak a bemutatón egy régi autó alkatrészei voltak. Nagyon titkolóznak, jobban, mint normál esetben. Van valami az autó hátulján és a váltóval is, majd meglátjuk ez különbséget jelent-e.”

    Ted Kravitz egyetértett kollégájával:

    „Szerintem Karunnak igaza van, egy-két dolgot senkinek sem árulnak el.”

    „De engem inkább az izgat, hogyan teljesít majd a Honda az új motorral. Most mindent beletettek, amit 2022-re terveztek, de ugye nem lesznek itt addigra. Ez az ő hattyúdaluk.”

    Martin Brundle szerint a kulcs nem a motorokban, inkább a szezon eleji formában rejlik majd.

    „Szerintem erősek lesznek. Az abu dhabi teljesítményüket nézve, ha így fejlesztettek télen is, és ha rögtön jó formában vannak – amit nem sokszor sikerült megtenniük – akkor hihetetlenül gyorsak lesznek.”

  • A Williams így vetne véget a pontnélküli időszaknak

    A Williams így vetne véget a pontnélküli időszaknak

    Bár az autókon sok változtatást nem lehetett eszközölni, néhány csapat új festéssel készült az új évre. A Williams szerint azonban minden fontos a borítás alatt van.

    Mivel jövőre teljesen új technikai szabályzat szerint kell építeni az autókat, a figyelem ebben az évben már arra is hamar átcsoportosul.

    A Williams azonban még idén készül pár dologgal, főleg a súlycsökkentés terén.

    „A borítás alatt rengeteg munkát végeztünk, és sok dolgot tisztáztunk. Az, hogy ugyanaz maradt a szabályrendszer, mindenkinek egy második esélyt ad arra, hogy jól eltalálja a dolgokat. Mi pedig nem hagytunk ki egyetlen lehetőséget sem.” – jelentette ki Simon Roberts csapatfőnök.

    „Ott csökkentettünk a súlyon, ahol csak tudtunk. A biztonság a legfontosabb, ez is figyelembe kellett vennünk, de azért így is sok helyen tudtuk ezt megtenni.”

    „Tavaly sokat dolgoztunk azért, hogy olyan súlyba kerüljünk, ahol lennünk kell, így jó ezt az évet úgy kezdeni, hogy ballaszt van az autón. Ezzel több fejlesztésre van terünk, játszhatunk a súlyeloszlással, nem kell már emiatt aggódnunk. Ez jó alap erre az évre.”

    A többféle beállítás mellett az egyensúly, a gumikezelés és a teljesítmény területén is előrelépést jelent a Williams számára.

    „Egy fejlesztési pontot már tavaly elhasználtunk, de nem árulhatom el, hogy hol. Emiatt már csak egy maradt, ami nem elég arra, hogy az első szárnyon vagy bármi nagyobb elemen változtassunk.”

    „A szabályok nem segítettek nekünk ebből a szempontból, de nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy fejlesszünk az autó többi részén.”

    A Williams pár éve még állt készen a szezon előtti tesztekre Barcelonában, most azonban két verziót is Bahreinbe visznek majd.

    „Kétféle módon lehet értelmezni, egyrészt a menetrend előtt járunk, másrészről nem tudjuk eldönteni, mit is akarunk. Van pár lehetőségünk, így egy választéknyi alkatrésszel készülünk, amit felrakhatunk majd az autóra. Jó helyzetben vagyunk.”

    „Mindkét pilóta ki fogja majd próbálni mindkét verziót, és lesz elég, hogy a versenyre már a kiválasztott variációból. Akár már az első versenyre fejlesztéssel készülünk, attól függően, a pilótáink mit döntenek.”

  • Grosjean balesetet szenvedett első IndyCaros tesztjén

    Grosjean balesetet szenvedett első IndyCaros tesztjén

    Az egykori F1-es pilóta a Barber Motorsport Parkban vett részt a sorozat hivatalos tesztjén. Grosjean az első kanyarban pördült meg, és csúszott gumifalba.

    Már első tengerentúli pályára lépésekor történt egy kis incidens a Szahír Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedő Grosjeannal. Gyermekei által festett sisakkal érkezett meg Alabamába, ahol szerencsére nem történt komolyabb baj.

    Az autó sérülése ellenére a Dale Coyne Racing szerelői még a nap vége előtt vissza tudták küldeni a franciát a pályára. Grosjean sértetlenül megúszta az esetet.

    Remélhetőleg ez nem befolyásolja a felkészülését, amit IndyCaros csonka szezonja – az oválpályákon nem áll rajthoz – előtt kell végeznie. A tengerentúli sorozat szezonja áprilisban kezdődik majd az alabamai pályán.

    # Dátum Verseny Helyszín Típus
    1 04.11. Indy Grand Prix of Alabama ?? Barber Motorsports Park épített
    2 04.25. Grand Prix of St. Petersburg ?? Streets of St. Petersburg utcai
    3 05.01. Texas 300
    ?? Texas Motor Speedway
    ovál
    4 05.02. Genesys 300
    5 05.15. GMR Grand Prix ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    6 05.30. 105. Indianapolis 500 ?? Indianapolis Motor Speedway ovál
    7 06.12.
    Detroit Grand Prix
    ?? Belle Isle Street Circuit
    utcai
    8 06.13.
    9 06.20. Grand Prix at Road America ?? Road America épített
    10 07.04. Indy 200 at Mid-Ohio ?? Mid-Ohio Sports Car Course épített
    11 07.11. Indy Toronto ?? Exhibition Place utcai
    12 08.08. Music City Grand Prix ?? Nashville Street Circuit utcai
    13 08.14. TBA ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    14 08.21. Bonmarito Automotive Group 500 ?? World Wide Technology Raceway ovál
    15 09.12. Grand Prix of Portland ?? Portland International Raceway utcai
    16 09.19. Grand Prix of Monterey ?? WeatherTech Raceway Laguna Seca épített
    17 09.26. Grand Prix of Long Beach ?? Streets of Long Beach utcai
  • A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    Ticktum a DAMS-tól a Carlinhoz szerződik át, ahol egy jelenlegi Red Bull junior, Jehan Daruvala csapattársa lesz.

    Tavaly egy győzelemmel és másik három dobogóval a brit 11. helyen végzett az összetettben. Ticktum már korábban is állt a csapat alkalmazásában a ma már nem létező F3-as Európa-bajnokságon, illetve a Makaói Nagydíjon indultak együtt.

    „Három produktív nap áll mögöttünk a csapattal, a Bahrein óta már a csapat részének érzem magam. Könnyen együtt tudtunk dolgozni, már tudom is, milyen céljaink lesznek az év eleji teszteken.”

    Az említett gyakorlás az év végi alkalomhoz hasonlóan Bahreinben lesz, közvetlenül a Forma-1-esek tesztje előtt, március 9-től 11-ig.

    „A Carlin egy futamgyőztes autó, szeretnék erre építeni. Szeretném, ha már a szezon elején olyan helyzetben lennék, hogy a bajnokságért küzdhetek majd. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.

    Ticktum a Red Bulltól való távozása után a Williams kötelékébe tartozott mint fejlesztőpilóta. A Szahír Nagydíjon azonban nem ő, hanem Jack Aitken kapott lehetőséget, a szabadedzéseken pedig Roy Nissany vezetett.

    A brit istálló tulajdonosváltása után pedig még nem közöltek információt a fiatal pilótáik sorsáról.

  • A tavalyi év legjobb beugrója újra lehetőséget kap az F3-ban

    A tavalyi év legjobb beugrója újra lehetőséget kap az F3-ban

    Az F3-ban tavaly Belgiumtól lehetőséget kapó Pierre-Louis Chovet újra a mezőny része lesz, a Jenzer Motorsportnak köszönhetően.

    A francia Max Fewtrell helyére érkezett a Hitech GP-hez, Spában és Monzában állt rajthoz. Utolsó versenyén hatodik lett. Öt pontja ezúttal azt is jelentette, hogy 19. helyen végzett az összetettben, legelőrébb azok közül, akik nem a teljes szezont teljesítették.

    „A Jenzer már a GP3-as időktől itt volt, ebben a kategóriában, és nagyban segítettek Yuki Tsunodának is, hogy eljusson az F1-be.” – emelte ki Chovet.

    „Már nagyon várom, hogy újra autóba ülhessek az első hivatalos teszten, Jerezben február 25-én és 26-án.”

    A svájci csapat tavaly küszködött, csak kilencedik helyen zártak, csak a Charouzt előzték meg, hat ponttal.

    Az eddig bejelentett F3-as pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini* ?? HWA
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    ?? Pierre-Louis Chovet

    *Nannini az Formula 2 mezőnyében is szerepel, eredetileg azonban F3-as szezont jelentett be. Mivel a két sorozat nem versenyez ugyanakkor, elképzelhető, mindkét sorozatba.n részt vesz majd.

  • A csapatok beleegyeztek: Bahrein lesz a szezon előtti teszt helyszíne

    A csapatok beleegyeztek: Bahrein lesz a szezon előtti teszt helyszíne

    A 2021-es versenynaptár átrendeződése miatt a szezon előtti tesztre nem Barcelonában, hanem Bahrein pályáján kerül majd sor.

    Eredetileg március 2-a és 4-e között rendezték volna meg a gyakorlást a Circuit de Catalunyán, most azonban tíz nappal eltolták, a szezonnyitó helyszínére.

    A csapatok többsége örömmel fogadta a hírt, mert így egy héttel több idő áll rendelkezésükre. Az intézkedés csökkenti majd az előszezon költségeit is, ugyanis Bahrein lesz a szezonnyitó helyszíne is.

    Így azonban mindkét autóval kész kell lenniük az adott időpontra, és az esetleges pótalkatrészek szállítása is nehézkesebb.

    A tesztelések korlátozása óta ez az első alkalom, hogy az autók nem tesznek meg hivatalosan egy kilométert sem Európában a verseny előtt.

    A csapatoknak így is lesz lehetőségük, hogy a teszt előtt egy filmes nap keretében bejárassák az autójukat. Erre azonban a gyakorlás után is lehetőségük van.

    A szigetország legutóbb 2014-ben volt szezon előtti teszthelyszín, akkor másodikként, Jerez után gurultak ott pályára az autók.

  • Bahreinben kezdődhet a szezon, halaszthatják az Ausztrál Nagydíjat

    Bahreinben kezdődhet a szezon, halaszthatják az Ausztrál Nagydíjat

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy máris veszélybe került az Ausztrál Nagydíj megrendezése az eredeti, márciusi időpontjában. Ennek az esélye csak nőtt, hiszen azóta már a Sky Sports is rebesgette.

    A verseny pótlásának időpontja szintén kérdéses lehet a nagyon zsúfolt szezon miatt, ugyanis 23 futamot terveztek idénre. Az ausztrál éghajlat miatt csak a nyári szünet után lenne érdemi esély megrendezni a versenyt, viszont a pihenőt követően 2 tripla hétvége is lesz – Belgium, Hollandia, Olaszország, illetve Oroszország, Szingapúr és Japán –, melyek közé csak egyetlen hét szünetet iktatnak be. Majd egy hét szünet után következik egy kitérő az Amerikai kontinensre (Egyesült Államok, Mexikó, Brazília), végül pedig egy hét kimaradás után a Közel-Keleten zárul a szezon (Szaúd-Arábia, Abu Dhabi).

    Ausztrália esetleges halasztásával (vagy kiesésével) Bahreinben tarthatják a szezonnyitót, értesült róla a Sky Sports. Sőt a Barcelonára tervezett előszezoni teszt is átköltözhet a szahíri helyszínre, és akár március közepére is tolódhat.

  • Sainz apja autóját vezette az Extreme E hivatalos tesztjén – VIDEÓVAL!

    Sainz apja autóját vezette az Extreme E hivatalos tesztjén – VIDEÓVAL!

    Carlos Sainz is vezethette az Extreme E járgányt, amikor a sorozat nyolc csapata a Motorland Aragónon teljesítette a hivatalos tesztet.

    A spanyol F1-es versenyző apja, a korábbi Dakar győztes is saját csapatot indít. Maranellói üléspróbája után az ifjabb Sainz Spanyolország felé vette az irányt, hogy – Valtteri Bottas után második jelenlegi Forma-1-es versenyzőként – megtegyen pár kört az autóval.

    „Már számítottam rá, hogy apám részt fog venni az Extreme E-ben, mert láttam, hogy mennyire érdekli a dolog.” – árulta el. – „Szóval az elmúlt három-négy hónapban eléggé elfoglaltuk magunkat ezzel a projekttel.”

    „Az Extreme E egy teljesen új kihívás, és látom, nagyon keményen dolgoznak azon, hogy versenyképessé tegyék a csapatot. A sorozat üzenete is nagyon fontos, hogy felhívják a figyelmet különböző környezeti problémákra.”

    Ez a gyakorlás volt az első kollektív teszt a sorozat történetében, ahol nyolc csapat jelent meg, mindkét jövő évi pilótájukkal. Az egyetlen kivétel a Veloce alakulata volt, de ők még nem jelentették be, ki fog vezetni Jamie Chadwick mellett.

    Bár a Formula E-ből ismert Techeetah is leadta a nevezését, most nem voltak ott a teszten. Így nem tudni, ők végül indulnak-e jövőre az Extreme E első szezonjában, hiszen azóta nem erősítették meg ezen szándékukat.

    A Lewis Hamilton csapatánál vezető Sébastien Loeb így értékelt a kétnapos akciót követően:

    „Kicsit más az autó ahhoz képest, amit vezetni szoktam. Örültem, hogy felfedezhetem az erejét, és hogy milyen jó a kigyorsítás és az egyensúly. Nagyon élveztem.”

    Egy másik világbajnok, a Rosberg Xtreme Racing színeiben induló Johan Kristoffersson is a tanulást fontosságát emelte ki.

    „A csapatban mindenki az alkalmazkodásra és tanulásra koncentrált. Ez különösen fontos, hiszen kevés lehetőségünk van az autóval menni a szezonkezdet előtt. Sok adatot gyűjtöttünk, Molly (Taylor) és én jobban már érjük egymást, és az autót is.”

  • Csak három napos lesz a téli teszt 2021-ben?

    Csak három napos lesz a téli teszt 2021-ben?

    A német AMuS úgy értesült, hogy 2021-ben a szezon előtt csak három napnyi teszt áll majd rendelkezésére a csapatoknak. A téli tesztidőszak ideje már az elmúlt szezonok óta folyamatosan csökken, eddig 2-3 napos tesztek voltak Barcelonában több alkalommal is, február végétől kezdve. 2021-ben azonban erre már három napja lesz csak az istállóknak, egyelőre ismeretlen helyszínen.

    Tobias Grüner tudósító szerint még arról is folytak egyeztetések, hogy teljesen elmaradjon esetlegesen a 2021-es tesztszezon, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket a koronavírus-járvány miatt.

    Mivel a McLaren a Renault erőforrásairól Mercedes motorokra vált jövőre, ezért feltehetően a brit csapat kardoskodott leginkább amellett, hogy legyen legalább egy három napos tesztsorozat. A hírek szerint pedig Jerez, Bahrein vagy Barcelona lehet majd a befutó, ahol tesztelhetnek majd az istállók.

    Grüner szerint Bahrein akár pályázhat a 2021-es szezonnyitó futam helyszínének is, mivel Melbourne jelenleg teljesen zárlat alatt van a COVID-19 miatt, és ez a rendkívüli állapot meghosszabbodott újabb fél évvel.

  • A Racing Point a szezon előtt Silverstone-ban tesztel majd

    A Racing Point a szezon előtt Silverstone-ban tesztel majd

    A „rózsaszín Mercedes” sokakat lenyűgözött a téli tesztek során, most pályára is viszik majd a Racing Point idei autóját Silverstone-ban, még a szezonkezdet előtt.

    A Forma-1 hivatalos oldalának értesülései szerint Lance Stroll fogja vezetni az autót, és a pálya egyik rövidebb – National elnevezésű – vonalvezetését használják majd.

    A Mercedes már körözött 2018-as autójával, a Ferrari és a Renault is hasonlóra készül majd. Viszont a Racing Point lesz az AlphaTaurihoz hasonlóan idei autójukat használják tesztelésre. Erre pedig az egyik „forgatási nap” felhasználásával lesz lehetőségük a Lawrence Stroll által birtokolt csapatnak.

    Ez azt jelenti, hogy június 17-én a képek és videóanyagok készítése közben maximum 100 kilométert tehetnek majd meg, a Pirelli demonstrációs – nem versenyhétvégéken használt – abroncsaival.

    A teszt lehetőséget nyújt majd, hogy kipróbálják a vírus miatt bevezetett új protokollt, és bár sok releváns adatot nem gyűjthetnek, az autót és Stroll képességeit is leporolhatják az Osztrák Nagydíjat megelőzően.

    A barcelonai hivatalos tesztek után mindenki a középmezőny élére várja a Racing Point csapatát, talán ez a gyakorlás is segítségükre lehet ebben.