Címke: ELMS

  • Bemutatta a TCR Europe 2020-as versenynaptárát!

    Bemutatta a TCR Europe 2020-as versenynaptárát!

    A TCR Europe széria is bemutatta a 2020-as versenynaptárát, amelyben hét helyszín szerepel, ahogy az eddig is megszokott volt. Spa-Francorchampsban lesz a szezonnyitó, május első hétvégéjén. A vége majd októberben lesz, Barcelonában. Belgiumban a TCR Spa 500 mellett lesznek majd a versenyeik pénteken és szombaton. Ezt követően a Red Bull Ringre, majd Oscherslebenbe mennek, a negyedik helyszín pedig majd Le Castellet lesz, ahol az ELMS mezőnyével osztozkodnak majd a pályán.

    A nyári szünetet követően Zolderba megy a TCR Europe, a FIA kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, az utolsó két versenyen pedig Monzában a GT Opennel, Barcelonában pedig a Blancpain GT Series lesz még velük egy hétvégén.

    A promóter részéről Paulo Ferreira nyilatkozott: „A sok résztvevő és a magas színvonalú versenyzés megmutatta 2019-ben is, hogy a formátum jól működik. Emiatt is maradtunk hét népszerű versenypályánál. Spában először osztozkodunk a költségeken a hosszútávra felkészített TCR autókkal, és reméljük, hogy pár csapatunk és versenyzőik kedvet kapnak a megbízhatósági versenyzéshez is. Zolderban is a FIA ETRC miatt nagyobb közönség előtt versenyzünk majd. Dolgoztunk a versenyszabályzaton is, ahol a cél az volt, hogy minden szempont szerint fejlesszük a szériát, a menedzselésétől kezdve a versenyekig.”

    Az újdonságokról: a versenytáv 23 perc plusz 1 körről 55 kilométerre változik, és az első két kör a biztonsági autó mögött hozzáadódik ehhez. Az egész éves nevezők számát is 30-ra limitálják. Április 12-ig fogadnak el nevezéseket.

    2020 TCR Europe – versenynaptár
    Április 30/Május 2 – Spa-Francorchamps
    Május 15-17 – Red Bull Ring
    Június 26-28 – Oschersleben
    Július 17-19 – Le Castellet
    Szeptember 11-13 – Zolder
    Szeptember 25-27 – Monza
    Október 9-11 – Barcelona

  • Stefano Comini 2019-ben először versenyez a hétvégén!

    Stefano Comini 2019-ben először versenyez a hétvégén!

    A népszerű svájci túraautós Stefano Comini idén még a TCR Europeban is versenyülés nélkül maradt, és 2019-ben leginkább mentori feladatokat lát el. A Hungaroringen elárulta nekünk, hogy nagy vágya az, hogy valamelyik ETCR-be vágyó gyártó pilótája lehessen majd, amikor elindul végre az a sorozat, de most hirtelen „behívót” kapott. Azon Audi Sport Seyffarth R8 LMS Kupában indul, amely Magyarországon is ismert.

    Misanoban tehát a DTM-es hétvégén ott van most vendég versenyzőként a TCR International kétszeres bajnoka, és Comininak ezen lehetőségéről így nyilatkozott:

    „Ez az első olyan szezonom 22 éve, ahol nem veszek részt egy bajnokságban, de nagyon is lefoglal a versenyzők felkészítése. Amikor azonban szóltak, hogy akarnék-e menni a hétvégén, nem kellett rajta sokáig gondolkodnom.”

    Stefano 7 éve vezetett utoljára hátsókerék meghajtású versenyautót, de őszintén szólva, azért nem aggódunk érte. A másik versenyző, aki lehetőséget kap Misanoban pedig a holland Leonard Hoogenboom, aki idén az ELMS-ben versenyez egyébként.

  • Felipe Nasr is ott lesz 2018-ban Le Mansban!

    Felipe Nasr is ott lesz 2018-ban Le Mansban!

    A volt Forma-1-es versenyző Felipe Nasr is ott lesz idén a 24 órás versenyen Le Mansban, és az olasz Villorba Corse csapat színeiben indul majd. A brazil pilóta jelenleg az Action Express Cadillacjét hajtja az IMSA sportautó bajnokságban, és most egy LMP2-es Dallara-Gibson P217-est kap majd a Villorba Corse-tól, amivel nem csak Le Mansban indul majd.
    Az év utolsó öt ELMS helyszínén is ott lesz, Roberto Lacorte és Giorgio Sernagiotto mellett csapattársukként.

    Erre a lehetőségre úgy került sor, hogy megsérült Andrea Belicchi az ELMS nyitófordulóján Paul Ricard pályáján ami a hónap elején volt. A rendíthetetlen svájci sportautós hátsérülést szenvedett.

    Nasr kifejezetten örül, hogy újra egy olasz csapatnál versenyezhet, ahogy volt az korábban, amikor a Formula BMW-ben az Eurointernational csapatával versenyzett. Az autó is annyiban ismerős lehet neki, hogy a Cadillac DPi-V.R alapjául szolgált ez a Dallara amit most vezethet majd. A brazil már tavaly tesztelt a Villorba Corse Dallarájával Paul Ricardon 2017 novemberében, és idén tölti a teljes sportautós szezonját a versenyzői karrierjében. A kategóriában egyébként 2012-ben mutatkozott be a daytonai 24 óráson, miután megnyerte a Sunoco Challenge-t, amit az előtte sikerrel a Carlinnal abszolvált brit Formula 3-as szezonjának köszönhetett. Ezt követő évben is indult Daytonában, miközben már az első GP2-es szezonjára készült.

    A mostani lehetőségről ennyit mondott szűkszavúan:
    „Nagyon várom már azt, hogy ott lehessek Le Mansban, ezzel egy álmom vált valóra.”