Címke: ellenzés

  • A Renault a Ferrari pártjára állt a motorszabályok befagyasztása kapcsán

    A Renault a Ferrari pártjára állt a motorszabályok befagyasztása kapcsán

    Amióta köztudott, hogy a Red Bull a Honda nélkül fogja folytatni a szereplését a Forma-1-ben 2022-től, azóta a Bikák ennek a problémának a megoldásán dolgoznak. Az egyik ilyen opció az, hogy a milton keynesiek megveszik a Honda felszerelését és azzal folytatják a munkát. Ez azonban csak akkor lenne lehetséges, ha az aktuális motorszabályokat befagyasztanák, azonban ezt két gyártó is ellenzi.

    Ez a két gyártó pedig a Ferrari és a Renault. Az olasz istálló csapatfőnöke Mattia Binotto először még csak formálisan utasította el Christian Hornerék kérését, azonban nemrégiben elmondta, hogy egyáltalán nem hajlandó támogatni ezt. Ezzel szemben a Renault csak most állt a Ferrari pártjára ezen témában. Erről az enstoneiak csapatfőnöke Cyril Abiteboul beszélt hosszabban.

    A francia szerint, ha a Red Bull fél évvel korábban dobta volna be ezt az ötletet, akkor még talán ők is elfogadták volna azt. Azonban most már késő, ugyanis a francia márka már gőzerővel fejleszti az erőforrásukat 2022-re.

    „Nem áll szándékunkban leállítani a munkálatokat, ugyanis mi már 2022-re is készülünk. Az erőforrásunk fejlődése pedig nagyon fontos lehet a soron következő szezonokban, szóval nem vagyunk hajlandóak eleget tenni a Red Bull kérésének,” – szögezte le Abiteboul.

  • Todt a fordított rajtrácsról: Számomra ez nem versenyzés

    Todt a fordított rajtrácsról: Számomra ez nem versenyzés

    Monzában senki nem számított arra, hogy egy újbóli Mercedes első sort követően Pierre Gasly fogja meglátni elsőként a kockás zászlót az 55 körös verseny végén. Az FIA elnöke Jean Todt szerint rendkívül jót tesz a Forma-1-nek, ha egy kisebb csapat nyer, azonban ettől függetlenül nincsen szükség a fordított rajtrácsra.

    Már régóta beszédtéma a fordított rajtrács a Forma-1-es Paddockban. Sok izgalmat és kavarodást okozna, az biztos, azonban Todt szerint a Forma-1-nek ezt természetes úton kell elérnie, nem pedig ezzel az egésszel a feje tetejére állítani a sportot. „A meglepetések lételemei minden egyes sportágnak,” – véli a Ferrari egykori csapatfőnöke.

    Azonban Todt nem hiszi, hogy a Forma-1 jelenlegi problémáit pont a fordított rajtrács oldaná meg. A Formula 2-ben és a Formula 3-ban bevált szokás a fordított rajtrács a hétvége második versenyére. Előbbiben az első tíz, utóbbi sorozatban pedig az első nyolc pilótára vonatkozik a szabály. Todt azonban egyáltalán nem rajong az ötletért, sőt kifejezetten ellenzi azt.

    „Az úgy nem működik, hogy ha mesterségesen akarod izgalmassá tenni a futamokat,” – magyarázta Todt az Auto Motor und Sportnak adott interjújában. „Biztosan nemmel fogok szavazni rá, azonban, ha többség igennel szavaz rá, akkor nem fogok ellenkezni.”