Címke: elismerés

  • Rendkívüli elismerésben részesült Kevin Magnussen

    Rendkívüli elismerésben részesült Kevin Magnussen

    A Haas pilótája, Kevin Magnussen nyerte idén a Loranzo Bandini trófeát. A dán versenyző az idei szezonban elért kimagaslóan jó teljesítményéért vihette haza az elismerésre méltó díjat.

    A díj a Ferrari egykori legendás pilótájának nevét viseli, aki tragikus módon versenyzés közben veszítette el az életét 1967-ben Monacóban. Magnussen pedig teljes mértékben megérdemelte a díjat a visszatérő szezonjában nyújtott erőfeszítéseiket.

    Az idei Brazil Nagydíj pole-pozíciósának F1-be való visszatérése tündérmesébe illett. Az orosz-ikrán háború miatti nyomás ahhoz vezetett, hogy a Haasnak meg kellett válni a kiemelt szponzorától, az Uralkalitól, valamint Nikita Mazepintől is. Az orosz helyére érkezhetett meg Magnussen, aki már a szezonnyitón egy 5. hellyel indított és ezen kívül még számtalanszor volt képes pontot szerezni az idei F1-es évad során.

    „Rendkívüli megtiszteltetéssel tölt el, hogy én kaphattam meg a Lorenzo Bandini díjat” – nyilatkozta a dán a díj átvételét követően. – Amikor arra gondolok, hogy előttem nagyszerű bajnokok nyerték meg legfőképpen a díjat, nehéz megérteni, hogy idén miért engem választottak.”

    Magnussennek igaza van, ugyanis korábbi években többek között Michael Schumacher, Fernanado Alonso, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Nico Rosberg és Max Verstappen is megkapta az elismerést, amit 1992-ben lett létrehozva Bandini özvegye, Margherita kezdeményezésére.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Willams: Jó lenne, ha Schumacher velünk nyerne versenyeket

    Willams: Jó lenne, ha Schumacher velünk nyerne versenyeket

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem győzi csodálni Mick Schumachert. A német szakember szívesen a grove-i istállóhoz csábítaná a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát, akinek az idei az első teljes szezonja a száguldó cirkuszban.

    A fiatal német a Haas csapatát erősíti és a két Williamsszel számos alkalommal harcolt már a szezon során, mivel mindkét csapat a mezőny legvégén tanyázik az esetek túlnyomó részében. Habár az amerikai kicsapat az egyetlen olyan csapat idén, akik még nem tudtak pontot szerezni, Schumachernek már két alkalommal is sikerült bejutnia a Q2-be a mezőny legrosszabb autójával.

    Ugyan a Haas és a Williams is bejelentette már a felállását a 2022-es szezonra, Capito szívesen látná honfitársát a csapatnál és abban is bízik, hogy ha sikerülne Schumachert szerződtetniük a jövőben, akkor majd versenyképes technikát is képesek lesznek biztosítani a számára.

    „El kell mondanom, hogy Mick nagyszerű munkát végez” – ismerte el Capito. „Ez az első teljes éve a Forma-1-ben és már most jól kezeli a dolgokat. A csapattal is hatékonyan képes együtt dolgozni és a rendelkezésére álló technikából is a maximumot hozza ki.”

    „Mick egy remek srác és szemmel fogjuk tartani őt. Megérdemelné, hogy egy futamgyőztes autót vezethessen. Biztos vagyok benne, hogy ez előbb vagy utóbb ez össze fog jönni neki és a legjobb az lenne, ha mindezt egy Williamsben tehetné majd meg a jövőben.”

    Schumacher legközelebb Austinban bizonyíthat majd, ugyanis az F1 mezőnye ezen a héten az Amerikai Nagydíj keretein belül mérheti majd össze a tudását egymással. Azonban a német fiatalnak egy kisebb fajta csodára lenne szüksége, ha itt is szeretne elérni egy hasonló eredményt a kvalifikáción, mint Törökországban.

  • O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    Ronnie O’Sullivan szerint Lewis Hamilton nem tartozhat a sportága legnagyobbjai közé, mivel az előnye túlságosan nagy a versenytársaival szemben. A hatszoros sznúkervilágbajnok szerint honfitársa ezért nem is érdemelné meg a lovagi címet.

    A 35 éves Hamilton a múlt hétvégi Török Nagydíjon biztosította be hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben, ezzel beérve az eddigi rekordtartó Michael Schumachert.

    A Mercedes brit pilótájának sikerét követően sokakban felmerült, hogy Hamiltont lovaggá kellene ütnie a Királyi Családnak. Azonban O’Sullivannek más véleménye van erről.

    „Fantasztikus eredménye Lewisnak, hogy már hét világbajnoki címnél jár, azonban, ha az autód annyival gyorsabb a többiekénél, akkor még bőven van lehetőséged hibázni is, a végén úgy is meg fogod úszni,” – idézi a sznúkerlegenda szavait a Daily Star.

    „Ez kicsit olyan, mint ha egy szivarral a szádban vezetni úgy, hogy csak az egyik kezed van a kormányon. Emiatt nagyon nehéz a sportág legnagyobb versenyzőihez hasonlítani őt.

    „Sok olyan sportágat követek figyelemmel, ahol egyenlőek a feltételek és valaki úgy képes folyamatosan nyerni.

    „Ha van egy olyan autód, amivel körönként egy másodperccel vagy gyorsabb mindenkinél, akkor lényegében csak a csapattársadat kell legyőzni. Bottas (Valtteri) pedig jól érzi magát másodhegedűs szerepében, szóval ő sem komoly ellenfél.

    „Nem is érezném olyan jól magam, ha a sznúkerben mindig úgy nyertem volna az ellenfeleimmel szemben, hogy én mindig nagyobb lyukakba lőhettem volna be a golyókat velük szemben.

    A brit bajnok hét olyan sportolót is megnevezett, akik ugyanolyan feltételek mellett voltak képesek felülkerekedni a versenytársaikkal szemben, nem úgy, mint azt Hamilton tette.

    „Az így elért eredmények közel nem érnek annyit, mint mondjuk a teniszben szerzett sikerek. Ott van példának Roger Federer vagy Novak Djokovic, akik ugyanolyan feltételek mellett rendre képesek jobban teljesíteni a többieknél.

    „A sznúkerben is pont ugyanez a helyzet. A boksz az egy picit más, ugyanis ott számos boxoló kerüli a szívósabb ellenfeleket, akik ellen ugye nehezebb nyerni.

    „Itt most olyan sportágakról beszélek, ahol nincsenek komolyabb előnyök, maximum a felszerelés között lehet némi különbség. Szóval én a sznúkerben, Federer és Djokovic a teniszben, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a futballban, Phil Taylor a dartsban és Tiger Woods a golfban vitte véghez és a most felsorolt sportok mindegyike az általam leírt kategóriába tartoznak.”

  • Hamilton Bottas védelmére kelt: Sok pilótánál gyorsabb a mezőnyből

    Hamilton Bottas védelmére kelt: Sok pilótánál gyorsabb a mezőnyből

    A 2020-as Forma-1-es szezonban sem sikerült egyik csapatnak sem megállítani a Merecedes pilótapárosát, Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont. A hatszoros világbajnok brit és a finn pilóta a legutóbbi Emilia Romagna Nagydíjon egy kettős győzelemmel biztosította be a brackleyi istálló hetedik konstruktőri bajnoki címét. Bottas azonban hiába második az egyéni bajnokságban, csapattársa szerint egyáltalán nem kapja meg azt az elismerést az emberektől, amit valójában érdemelne a munkájáért.

    Az, hogy Hamilton még nem szerezte meg a hetedik világbajnoki címét, csak is kizárólag Bottasnak köszönhető. A finn pilótának jelen pillanatban 85 pontos lemaradása van Hamiltonnal szemben, aki, ha Bottas előtt végez a Török Nagydíjon, akkor a finn már a matematikai esélyét is elveszít a világbajnoki címre. Emiatt a kilencszeres futamgyőztes Bottasnak egy óriási csodára lenne szüksége, ha még idén világbajnok szeretne lenni.

    „Valtteri nem kapja meg azt az elismerést, ami megilletné őt,” – nyilatkozta Hamilton a Ziggo Sportnak. „Ő egy hihetetlenül gyors versenyző és sokaknál teljesít jobban a mostani Forma-1-es mezőnyből.

    „Nem csak hogy jól vezet, de a mentális és fizikai felkészültsége is csodálatra méltó. Versenyzőnek lenni nem csak a vezetésről és a gyakorlásról szól. Sokkal inkább arról, hogy miként motiválod a körülötted levő embereket és Valtteri ebben nagyon jó.”

  • Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Daniel Ricciardo szerint az, hogy Lewis Hamilton megkaphatta Michael Schumacher egyik sisakját – miután az Eifel Nagydíjon beállította a hétszeres világbajnok győzelmi rekordját – a létező legmenőbb dolog, amit egy versenyző kaphat ajándékként a Forma-1-ben.

    A hatszoros világbajnok a mostani Nürburgringen rendezett versenyen szerezte meg pályafutása 91. futamgyőzelmét, amivel beérte a rekordtartó Schumachert. Mindez azt jelenti, hogy a német legenda rekordja 19 évig tartott, ugyanis ő még a 2001-es Magyar Nagydíjon érte be az akkor még etalonnak számító Alain Prost 51 első helyét.

    A verseny leintését követően Mick Shcumahcer lépett oda Hamilton mellé, aki éppen a futam utáni interjúját adta, hogy átadja az egyik, édesapja által a 2012-es szezonban használt bukósisakot.

    Ricciardo – aki a dobogós helyezését követően már Cyril Abiteboul leendő tetkóján morfondírozik – teljes mértékben elismeri Hamilton eredményeit és szerinte meg is érdemli azokat.

    „Már több, mint egy évtizedet tart a karriere ebben a sportágban és folyamatosan a bajnokság élén helyt állni és a maximumon teljesíteni egyáltalán nem könnyű,” – véli az ausztrál. „Mi itt, akik a pódiumon vagyunk, ezt teljes mértékben meg tudjuk érteni.

    „Ehhez nem elég egy jó autó, ugyanis minden egyes hétvégén helyt kell állj és maximalizálnod kell a lehetőségeidet. Szerintem már csak a kapott ajándék miatt is megérte: Michael (Schumacher) sisakja az egyik legmenőbb ajándék, amit valaha láttam ebben a sportban.

    Hamilton azonban elismerte, hogy ez már nem az első sisakja, amit Michael viselt, de biztosította a szurkolóit, hogy ez a sisak be fog kerülni azon sisak mellé, amit még 2012-ben kapott a hétszeres bajnoktól.

    „Az egyik legkülönlegesebb pillanatom Michaellel a 2012-es Abu Dhabi Nagydíjat követően történt,” – emlékezett vissza a Mercedes pilótája.

    „A futamot követően átmentem a Mercedes vendéglátó helyiségébe, ahol sisakot cseréltünk Michaellel. Ez egy olyan pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni, hiszen egy olyan emberrel cserélhettem sisakot, akit gyerekként csodáltam és felnéztem rá.”