Címke: Elisabetta Gregoraci

  • Briatore elutasítja a népi bölcsességet, újra összejöhetett 30 évvel fiatalabb exével

    Briatore elutasítja a népi bölcsességet, újra összejöhetett 30 évvel fiatalabb exével

    A Renault kötelékébe nemrég visszahívott Flavio Briatore a jelek szerint a civil életben is bizonyos szempontól visszatért a múltba: sajtóhírek alapján újra egy párt alkot a korábbi feleségével.

    A Gazzetta dello Sport számolt be arról, hogy ismét szorosabbra fűzték a kapcsolatukat az exnejével, Elisabetta Gregoracival. A Forma-1-es csapatvezető a nála 30 évvel fiatalabb hölggyel 2006-ban jött össze először, két évvel később össze is házasodtak, majd 2017-ben szakítottak.

    Született egy közös fiuk is, Nathan, aki miatt a válás után is sokat találkoztak lakóhelyükön, Monte Carlóban, de az olasz lap úgy értesült a pár(?) barátaitól, hogy az utóbbi időben többek között vacsorák, nyaralások keretében együtt töltött közös idő már túlmutat a közös gyermeknevelésen. Briatore a közösségi médiában is gyakran tett közzé olyan bejegyzést, amin Gregoracival látható.

    A hölgyet egy másik vállalkozóval hozták hírbe nemrég, de vele több mint másfél éve láttak utoljára közös fotót. Ő közben egy olasz tévéműsorban olajat öntött a Briatorét érintő pletykákra azzal, hogy egyszer viccesen úgy felelt a válásukra utaló kérdésre, hogy nem, ő nem vett észre ilyesmit.

    Briatore leghíresebb párjának korábban a szupermodell Naomi Campbell számított, jegyesek is voltak az ezredforduló környékén.

    „Jó vezetők? Olyan lista nincs!” – Briatore az őt követő csapatfőnökök egész sorába rúgott bele

  • A család az család: Briatore exe egy féreg, de gyermekei végre találkoztak

    A család az család: Briatore exe egy féreg, de gyermekei végre találkoztak

    Heidi Klum szupermodell 2022-es halloweeni bulija a jelek szerint igazi családi esemény volt. Lánya, Leni (18) találkozott féltestvérével, Nathan Falco Briatoréval (12). Ráadásul Klum buliján jelen volt az egykori F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore ex-felesége, Nathan édesanyja, Elisabetta Gregoraci is.

    Briatori évekig nem tartotta a kapcsolatot Klumtól született lányával, nevére sem vette. Azonban úgy tudni, hogy az utóbbi időben gyakran találkoznak, mostanra már a két féltestvér is ismeri egymást. A bőrszerkós, macskanő jelmezbe bújt Leni és a tömeggyilkosnak öltözött Nathan a képek tanulsága szerint jól kijönnek egymással.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

     

    Flavio Briatore egy interjúban büszkén elárulta azt is, hogy a két féltesó jó kapcsolatot ápol: „Falco boldog, hogy van egy nővére”.

    De miért is nevezzük féregnek Heidi Klumot? A Halloween királynője minden évben elképesztő jelmezeket ölt. Idén azonban talán minden eddigin túltett.

    Milyen jelmezre számít az ember egy szupermodelltől? Szexi ápolónő, macskanő, Playboy nyuszi, miegymás… Klum azonban nem ilyen kommersz. Idén szó szerint felimsehetetlen volt extrém jelmezében, ugyanis egy óriási féregnek öltözött, amit férje, Tom Kaulitz (33) fogott ki, mint halász.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Heidi Klum (@heidiklum) által megosztott bejegyzés

    Mellesleg Briatore lánya fehérneműben pózol modell anyjával

  • Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    A 72 éves üzletember, a Renault egykori F1-es csapatfőnöke, Flavio Briatore igazi hedonista. Több híres modell barátnője volt az évek során, akikkel úgy tűnik, hogy a mai napig jóban van.

    Három legutóbbi exe társaságában fotózkodott ugyanis a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon. Briatore Elisabetta Gregoraci, Naomi Campbell és Heidi Klum társaságát élvezte.

    Campbellel 1998 és 2003 között alkottak egy párt, sőt jegyben is jártak.
    Klum 2003-2004-ben volt a színen, és született egy közös gyermekük is, Leni, aki májusban lett 18 éves, és ő is modellkedik.
    Gregoracit 2008-ban feleségül is vette Briatore, 2010-ben pedig fiuk született: Nathan Falco. Az üzletember és a fehérnemű modell 2017-ben el is váltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Briatore bár a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt botrány (Piquet Jr-t direkt „küldték” a falba, hogy így segítsen Fernando Alonsónak) után el lett tiltva a sporttól, mostanában többször feltűnik a paddockban. Bár nem aktív résztvevője a sportnak, jó eséllyel üzletel is a háttérben.

    Továbbra is nagyon jó barátságot ápol Alonsóval, illetve többek között Christian Hornerrel és más F1-ben jelenleg is résztvevő személlyel.