Címke: életkor

  • McLaren párosa a legfiatalabb, de ismét öregedett az F1-es mezőny

    McLaren párosa a legfiatalabb, de ismét öregedett az F1-es mezőny

    Korábban már kiveséztük a 2023-as Forma-1-es mezőny magasságát és súlyát, most pedig az életkorukat vesszük górcső alá. 

    A mezőny egyik legidősebb versenyzője ugyan visszavonult (Sebastian Vettel), a valóban legidősebb (Fernando Alonso) azonban maradt, és visszatért az immáron 35 éves Nico Hülkenberg is.

    A negyvenesek táborát egyedül Alonso erősíti, míg a harmincasok pedig öten vannak. Ami azt jelenti, hogy a húszból 14 versenyző huszonéves.

    Alábbi táblázatunkban az életkorokat a szezonkezdés időpontjára (március 5) vetítve tüntettük fel. Így például Pérez, de Vries, Gasly, és Russell per pillanat még egy évvel fiatalabb, mint a feltüntetett, március 5-ig azonban még lesz egy születésnapjuk.

    Érkeztek azonban a mezőnybe fiatal újoncok is, Oscar Piastri és Logan Sargeant személyében. Ők a legfiatalabbak. Ritkának mondható azonban, hogy egy újonc olyan „idősen” debütáljon, mint teszi azt Nyck de Vries, aki 28 évesen fog nekivágni első teljes F1-es szezonjának.

    A 2023-as mezőny átlagéletkora a szezonnyitó idején 27,55 év lesz, tehát ismét öregedett a mezőny.

    Az átlag 2020-ban 26,55, 2021-ben 27,1, 2022-ben pedig 27,35 év volt.

    A mezőnyben három versenyző már édesapa (Hülkenberg, Magnussen és Pérez).

    A versenyzőpárosok átlagéletkora alapján a legidősebb párosa az Aston Martinnak és a Haasnak lesz (32,5 év), majd a Mercedes következik (31 év). A legfiatalabb párossal pedig a McLaren rendelkezik. Norris és Piastri átlagéletkora mindössze 22 év.

    A mezőnyben 3 világbajnok lesz, összesen 11 világbajnoki címmel. A 20 versenyzőből 3 újonc (bár de Vries egyetlen versenyt már teljesített). A 20 versenyzőből tíz nyert már F1-es versenyt legalább egyszer.

    Vajon mi lesz a kifizetődőbb? A fiatal, lelkes tehetség, vagy a tapasztalt, rutinos versenyző?

    Fernando Alonso 41
    Lewis Hamilton 38
    Nico Hülkenberg 35
    Valtteri Bottas 33
    Sergio Pérez 33
    Kevin Magnussen 30
    Carlos Sainz 28
    Nyck de Vries 28
    Pierre Gasly 27
    Alex Albon 26
    Esteban Ocon 26
    Charles Leclerc 25
    Max Verstappen 25
    George Russell 25
    Lance Stroll 24
    Lando Norris 23
    Guanyu Zhou 23
    Yuki Tsunoda 22
    Logan Sargeant 22
    Oscar Piastri 21

     

    Magnussen műtétre vár egy ciszta miatt, kihagyhatja Daytonát

  • Alonsónak edzésprogramot kell váltania, ha tartani akarja a lépést

    Alonsónak edzésprogramot kell váltania, ha tartani akarja a lépést

    Öreg ember, nem vénember – szokták mondani. Meg azt is, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Ezeket pedig remekül demonstrálja Fernando Alonso a Forma-1-ben.

    A 41 éves spanyol jelenleg a mezőny legidősebb tagja. A spanyol versenyzőnek most már keményebben kell edzenie ahhoz, hogy kellően fitt maradjon a versenyzéshez.
    Kora ellenére azonban Alonsót továbbra is az egyik legjobb pilótának tartják, akit tisztelnek a versenytársai.

    „Sok dolgon kellett változtatnom” – idézi Alonsót a GPFans.

    „A pályafutásom jelen helyzetében, fizikai szempontból, változtatnom kell néhány edzésprogramon, az utazásokon, eseményeken.”

    „A Forma-1 nagyon energiaigényes a pályán kívül is, így tényleg hatékonyabbnak kell lennem több olyan dologban, amit hétvégén vagy a hétköznapokon csinálok” – mesélte Alonso.

    „Fizikai szempontból biztosan sokkal többet kell tennem, mint amihez hozzászoktam, mert már nem vagyok 20 éves.”

    A mai modern Forma-1-ben egy negyvenes versenyző már kiöregedőnek számít, azonban a Forma-1 teljes történelmét tekintve Alonso a top 10-ben sincs a legidősebb versenyzők statisztikájában.

    Louis Chiron 55 évével, kilenc hónapjával és 19 napjával valaha volt a legidősebb versenyző, aki F1-es versenyen elindult. Ez az 1955-ös Monacói Nagydíjon történt.

    A 10 legidősebb F1-es pilóta a következő:

    1 Louis Chiron 55 év, 9 hónap, 19 nap
    2 Philippe Étancelin 55 év, 6 hónap, 8 nap
    3 Arthur Legat 54 év, 7 hónap, 20 nap
    4 Luigi Fagioli 53 év, 22 nap
    5 Adolf Brudes 52 év, 9 hónap, 19 nap
    6 Hans Stuck 52 év, 8 hónap, 17 nap
    7 Bill Aston 52 év, 4 hónap, 5 nap
    8 Clemente Biondetti 52 év, 18 nap
    9 Louis Rosier 50 év, 3 hónap, 7 nap
    10 Rudolf Schoeller 50 év, 3 hónap, 4 nap

     

    Ennyibe kerül Alonso új 2023-as céges közúti verdája, el van ájulva tőle

  • A kor az csak egy szám, vagy átveszik az uralmat a fiatalok?

    A kor az csak egy szám, vagy átveszik az uralmat a fiatalok?

    A 2022-es Forma-1-es mezőny ismét egy kicsit öregebb lett, mint tavaly volt. Annak ellenére is, hogy a legidősebb versenyző, Kimi Räikkönen visszavonult.

    A korelnök idén Fernando Alonso (40), aki az egyetlen 40-es a mezőnyben. Őt Lewis Hamilton követi az életkor szerinti „rangsorban”, a maga 37 évével. Vele együtt öt 30-as versenyző van a sportban, a többek huszonévesek.

    A legfiatalabb Yuki Tsunoda, aki májusban lesz 22 éves. Kettejük között 19 év a különbség.

    Átlagéletkor tekintetében az AlphaTauri párosa a legfiatalabb, míg az Alpine-é a legöregebb.

    Mindeközben a teljes mezőny átlagéletkora 27,35 év.

    Vajon idén még labdába rúghatnak majd az idősebbek, vagy Max Verstappen (24) bajnoki címével teljesen átveszik a hatalmat a fiatalabbak?

    Csapat Versenyző Életkor Átlagéletkor
    Mercedes
    Lewis Hamilton 37
    30,5
    George Russell 24
    Red Bull
    Max Verstappen 24
    28
    Sergio Pérez 32
    Alpine
    Fernando Alonso 40
    32,5
    Esteban Ocon 25
    Ferrari
    Carlos Sainz 27
    25,5
    Charles Leclerc 24
    McLaren
    Lando Norris 22
    27
    Daniel Ricciardo 32
    Williams
    Nicholas Latifi 26
    25,5
    Alexander Albon 25
    Aston Martin
    Sebastian Vettel 34
    28,5
    Lance Stroll 23
    AlphaTauri
    Pierre Gasly 26
    23,5
    Yuki Tsunoda 21
    Alfa Romeo
    Valtteri Bottas 32
    27
    Guanyu Zhou 22
    Haas
    Mick Schumacher 22
    25,5
    Kevin Magnussen 29
  • Alonso elfogadhatatlannak tartja a korával kapcsolatos kérdéseket

    Alonso elfogadhatatlannak tartja a korával kapcsolatos kérdéseket

    Két év szünet után Fernando Alonso visszatért a Forma-1-be az Alpine színeiben, egy döcögős kezdés után pedig úgy tűnik, elkezdett magára találni és rácáfolni az őt életkora miatt kritizálókra.

    „Mindenki a saját útját járja. A kornak kívülről sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Idén ez túlzásba esett, teljesen elfogadhatatlannak tűnnek azok a kérdések, amiket a korral kapcsolatban kellett megválaszolnom, és azok a klisék, amiket hallgatnom kellett…” – nyilatkozta Alonso a Marca hasábjain.

    Alonso a két év kihagyás alatt sok mindenbe belekóstolt, az Indy500 mellett például a ralizás világába is.

    „Az egész karrieremben ez eddig fordítva volt. Mindig én voltam a legfiatalabb azok közül, akik versenyeztek, minden kategóriában. Soha életemben nem válaszoltam az életkorral kapcsolatos kérdésekre. Most itt megteszem, a Forma-1 az, ami nagyon médiacentrikus és mindenről beszélni kell. A korról is” – tette hozzá.

    Alonsónak határozott véleménye van arról, hogy a kor számít-e valójában a Forma-1-ben. Ezt részletezte, amikor megkérdezték, elérhető-e számára még egy bajnoki cím: „Nem tudom. Ha nem, biztosan nem a kor miatt. Ha az autó, amivel rendelkezel, és a csapat, ahol vagy, egy pillanatra dominál a sportágban és kiváló teljesítményt nyújt, akkor az a két versenyző, aki azt az autót vezeti, nyer. Tehát, ahogy mondtam, a kor teljesen másodlagos.”

  • Öregebb lett a Forma-1-es mezőny 2021-re

    Öregebb lett a Forma-1-es mezőny 2021-re

    A 2021-es Forma-1-es szezonban három újoncot köszönthetünk majd Mick Schumacher, Nikita Mazepin és Yuki Tsunoda személyében. Ezen kívül visszatér – reméljük szezonkezdésig fel is épül – a kétszeres bajnok Fernando Alonso.

    A Ferraritól távozott Sebastian Vettel, helyére Carlos Sainz érkezett. Ezzel a Ferrari elmondhatja magáról, hogy évtizedek óta nem volt ilyen fiatal versenyzőpárosa. Sainz és Leclerc átlagéletkora 24,5 év.

    A legalacsonyabb átlagéletkor azonban a Haasnál lesz. A két újonc, Schumacher és Mazepin esetében ez 21 év, mivel mindketten 21 évesek. Bár tegyük hozzá, hogy márciusban mindketten betöltik a 22-t.

    A mezőny legfiatalabbja azonban Yuki Tsunoda, aki majd májusban lesz 21 éves.

    Mindeközben a legidősebb továbbra is Kimi Räikkönen, aki 41 évesen az egyetlen 40-es a mezőnyben. Így lesz ez egészen július 29-ig, mikor Fernando Alonso is betölti majd a 40-et.

    Jelen pillanatban hat 30-as van a mezőnyben, ebből kettő a Mercedesnél, ezzel pedig hajszál híján a Mercedes párosának a legmagasabb az átlagéletkora. Ez azonban valójában az Alfa Romeo Racingre igaz, elsősorban Räikkönen okán. Ott az átlagéletkor 34 évre jött ki.

    Mindeközben a teljes mezőny átlagéletkora 27,1 év. Ez pedig a fiatalok érkezése ellenére is több, mint tavaly volt.

    Csapat Versenyző Életkor Átlagéletkor
    Mercedes
    Lewis Hamilton 36
    33,5
    Valtteri Bottas 31
    Red Bull
    Max Verstappen 23
    27
    Sergio Perez 31
    McLaren
    Lando Norris 21
    26
    Daniel Ricciardo 31
    Renault
    Fernando Alonso 39
    31,5
    Esteban Ocon 24
    Ferrari
    Charles Leclerc 23
    24,5
    Carlos Sainz 26
    Aston Martin
    Sebastian Vettel 33
    27,5
    Lance Stroll 22
    AlphaTauri
    Pierre Gasly 25
    22,5
    Yuki Tsunoda 20
    Alfa Romeo
    Kimi Räikkönen 41
    34
    Antonio Giovinazzi 27
    Haas
    Mick Schumacher 21
    21
    Nikita Mazepin 21
    Williams
    George Russell 22
    23,5
    Nicholas Latifi 25
  • Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    A Red Bull nemrég újra indította a ‘Talking Bull’ névre hallgató podcast sorozatát, amiben Christian Horner is szerepet kapott. A csapatfőnököt emlékeztették arra, hogy ha összeadja a két pilótájának az életkorát, akkor kisebb számot kap, mint a saját kora.

    A Red Bull idén a legfiatalabb versenyzőpárossal fog felállni a rajtrácsra, ezért figyelmeztette a nagyérdeműt a brit csapatfőnök, ne kor alapján ítéljék meg a versenyzőket.

    ,,Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre” – szólalt fel Horner nevetve, a korát jelző feladat után. – Nem is olyan rég, még fiatalabb voltam egy-két versenyzőnél, akik nálunk versenyeztek. Nem ítélhetsz el egy pilótát, azért mert túl öreg, vagy túl fiatal, azt kell figyelembe venni, hogyan teljesít a pályán. Nem aggódom a két versenyzőm miatt, elég tapasztalattal rendelkeznek és tudják, hogy mit várunk el tőlük. Mindkettőjüket úgy fogom menedzselni, mint az előző pilótáinkat, a koruk semmin sem fog változtatni.”

    Az első adásban Max Verstappen és Pierre Gasly is megszólalt, a holland csipkelődve osztott meg egy régi emléket kettőjük kapcsolatáról, még a gokartos korszakból.

    ,,Arra emlékszem, hogy egyszer leszorítottalak a pályáról, még a gokartos időkben. Nagyon dühös voltál akkor.”

    A Podcast meghallgatható a Red Bull honlapján, iTunes-on és Spotifyon.

  • Vettel nem akar elmenekülni Maranellóból, a Ferrarival is szeretne bajnok lenni

    Vettel nem akar elmenekülni Maranellóból, a Ferrarival is szeretne bajnok lenni

    Sebastian Vettel egy nemrég készült interjú során elárulta, esze ágában sincs még visszavonulni, továbbra is motivált és elkötelezett és a céljai sem változtak, még mindig az lebeg a szeme előtt, hogy visszavigye a legfényesebb trófeát Maranellóba.

    A német versenyző és csapata az elmúlt két évben egyetlen kihívóként szállhatott szembe a Mercedesszel és Lewis Hamiltonnal, ám a hibák, amiket a szezon során elkövettek, végül az ellenfél malmára hajtotta a vizet, aminek következtében az Ezüst Nyilak markában landolt a hőn áhított serleg.

    Miután már másodszorra is alul maradt a világbajnoki címért folytatott harcban, a 31 éves versenyző vállára hatalmas nyomás nehezedett, rengeteg negatív kritika érte, ám az sosem fordult meg a fejében, hogy elmeneküljön Maranellóból.

    ,,Nem igazán, vagyis nem, a válaszom nem! Bedobni a törölközőt ugyanis azt jelentené, hogy mindent eldobnék és mindent feladnék. Nem, a célom, az álmom még mindig ugyanaz, világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Nagyon motivál az is, hogy a Ferrari a legnagyobb név a Formula 1 történetében. Ha megnyerném velük a bajnokságot, az lenne pályafutásom csúcspontja.”

    12 szezonnal és 219 versennyel a háta mögött Vettel tisztában van azzal, hogy karrierje szempontjából már a második félidőben jár, ugyanakkor megvan győződve arról, hogy az idő mellette áll.

    ,,Úgy vélem az nyilvánvaló, hogy már nem a karrierem csúcsán vagyok, ugyanakkor 31 évesen még rengeteg idő áll rendelkezésemre ebben a sportban. Ha megnézzük, Michael (Schumacher) egy kicsivel volt idősebb, mint én, mikor először világbajnok lett a Ferrarival, és még Lewis (Hamilton) is időseb nálam két évvel. Továbbra sem foglalkoztat a visszavonulás gondolata, ellenkezőleg, mindent beleadok, amit csak tudok annak érdekében, hogy teljesüljön az álmom és bajnok lehessek a Ferrarival, a családom mellettem áll és támogat ebben, nem hátráltatnak semmiben sem.”

  • Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint Mick Schumachernek először helyt kell állnia a Forma-2-ben, mielőtt megérkezik a száguldó cirkuszba.

    Tavaly még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a hétszeres világbajnok fia rögtön a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását, miután bajnok lett a Formula 3-ban. A pletykák azonban alaptalanok voltak, ugyanis a német tehetség a Forma-2-ben fog versenyezni idén a Prema színeiben.

    Schumacher immáron a Ferrari juniorakadémiájának a tagja, szóval, ha idén jól teljesít a Forma-2-ben, akkor akár már 2020-tól tagja lehet a Forma-1-es mezőnynek.

    Alonsot az olasz Corriere della Serra kérdezte arról, hogy van-e bármilyen tanácsa az ifjú Schumachernek. A spanyol világbajnok ezt válaszolta: „Már eleve a Schumacher név miatt óriási rajta a nyomás. A legfontosabb az, hogy először járni tanuljon meg, mielőtt futna,” – véli a Daytona 24 órás verseny győztese. „Nehéz dolga lesz, tudom.”

    Michael Schumacher egészen 43 éves koráig versenyzett a száguldó cirkuszban. Alonso 37 évesen döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből. A spanyol szerint a versenyzők nagy része nem az életkora miatt vonul vissza a versenyzéstől. „Schumacher még 43 évesen is versenyzett.

    „Ha erősnek érzed magad, akkor nem szabad foglalkozni az életkoroddal,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok egykori riválisa. „Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy többiek jobbak nálad. Ez bármikor előfordulhat, nem számít, hogy 25 vagy 48 éves vagy.”

  • 20 év korkülönbség a mezőnyben

    20 év korkülönbség a mezőnyben

    A 2019-es Forma-1-es mezőny legidősebb és legfiatalabb versenyzője között 20 év a különbség.

    A 39 éves Kimi Räikkönen a rangidős, míg a 19 éves Lando Norris a legfiatalabb. Gyakorlatilag – aprócska túlzással – Norris Räikkönen fia lehetne.

    Összevetve a versenyzők életkorát, megállapítható, hogy a 2019-es F1-es mezőny átlagéletkora 26,45 év.

    Versenyző Életkor
    Kimi Räikkönen 39
    Robert Kubica 34
    Lewis Hamilton 33
    Romain Grosjean 32
    Sebastian Vettel 31
    Nico Hülkenberg 31
    Daniel Ricciardo 29
    Valtteri Bottas 29
    Sergio Perez 28
    Kevin Magnussen 26
    Daniil Kvyat 24
    Carlos Sainz 24
    Antonio Giovinazzi 24
    Pierre Gasly 22
    Alex Albon 22
    Max Verstappen 21
    Charles Leclerc 21
    Lance Stroll 20
    George Russell 20
    Lando Norris 19
    Átlag: 26.45