Címke: Electronic Arts

  • F1 2021: Kiszivárgott néhány infó az idei játékról

    F1 2021: Kiszivárgott néhány infó az idei játékról

    A hivatalos bemutató előtt kiszivárgott néhány részlet a Forma-1 hivatalos idei játékáról, az F1 2021-ről. A Codemasters által fejlesztett videójáték, amely tavalytól már az EA (Electronic Arts) kötelékébe tartozik, évről-évre meglepi a közönséget különleges újdonságokkal és módokkal.

    A Microsoft Store-ra felkerülő részletek – amelyek vélhetően véletlenül kerültek ki a világhálóra – szerint több új, jelentős játékmóddal bővül majd a franchise. Ha hihetünk az információknak, akkor idén kapunk egy új sztori mód kampányt ’Braking Point’ néven, valamint egy kétjátékos karriermódot is.

    Ezen kívül újdonság lehet még a játékban a ’Real-Season Start’ mód is, amely a valódi F1-es idényt követheti a játék megjelenése után. Ennek pontosabb részleteiről nem szólt a forrás.

    Egy másik, korábbi kiszivárogtatás pedig azt is említette, hogy Imola jó eséllyel bekerül majd az idei játékba, köszönhetően annak, hogy idén viszonylag korán kerültek módosítások a versenynaptárba. Szintén ezen korábbi forrás számolt be arról, hogy a tavaly bekerült ’My Team’ mód idén is helyet kap majd a játékban, vagyis idén is elkészíthetjük majd a mezőny 11.csapatát.

    Az idei játékban további finomításokat is eszközölhetnek, nagyobb hangsúlyt fektetve a versenyzői statisztikákra is. Ezeken kívül frissített kutatási és fejlesztési tervek is kiszvárogtak, valamint ’Qucik Practice’ módok megjelenése is. Ezen kívül az is megerősítésre került, hogy az F2 továbbra is marad a játékban.

    Arról azonban továbbra sincs említés, hogy az idei játék – noha igény van rá – továbbra sem lesz VR-kompatiblis.

    Az F1 2021 az eddigi trendeknek megfelelően, várhatóan nyáron, július környékén jelenik majd meg.

  • Hamilton segít a FIFA’21 „Nincs helye a rasszizmusnak” kampányában

    Hamilton segít a FIFA’21 „Nincs helye a rasszizmusnak” kampányában

    Lewis Hamilton a bokszoló Anthony Joshua és a modell Winnie Harlow mellet szerepel szerepel az új kampányban. A játékban mindannyian a „No Room For Racism” csapatruházatban szerepelnek, ezzel is terjeszteni kívánják az üzenetet olyan széles körben, amennyire csak lehet.

    A brit pilóta folytatja tehát a harcát az egyenlőségért sportolóként, most már a FIFA’21 „Nincs helye a rasszizmusnak” kampányában. A 36 éves versenyző a különleges csapat szerelésében feszít a videójátékban, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a szervezet munkájára, hiszen ők a futball világában küzdenek a rasszizmus ellen.

    A szerelést lehet használni online játékosként is az Ultimate Team-ben, és abban bíznak, hogy a főbb brit sportolók és zenei sztárok mint Hamilton, Anthony Joshua és Dua Lipa segítenek abban, hogy az üzenet terjedhessen.

    Ők, valamint a korábbi Premier League játékos Thierry Henry, és a topmodell Winnie Harlow mindannyian bekerültek az Electronic Arts játékába. Együtt egy virtuális csapatot alakítanak, akik a rasszizmus elleni küzdelem élvonalába álltak.

    Alább látható, amint bejelentette részvételét a kampányban:

  • Befejeződött az F1 hivatalos játékát gyártó Codemasters felvásárlása

    Befejeződött az F1 hivatalos játékát gyártó Codemasters felvásárlása

    Hónapok óta húzódtak a tárgyalások az EA és a cég között, most 1.2 milliárd dollárért elkelt a Codemasters.

    A hónap elején fogadta el a Codemasters igazgatótanácsa az ajánlatot, melyet a bíróság február 16-án jóvá is hagyott. A céget most már teljes egészében a Codex Games Limited (az EA leányvállalata) birtokolja.

    „Ez egy új éra kezdete az autós játékok történetében, hiszen egyesül a két fejlesztőcsapat. Ezzel egy globális tényező leszünk, kiváló játékokkal mindegyik platformon.” – nyilatkozta Andrew Wilson, az Electronis Arts igazgatója.

    A cég eddigi játékai a Need for Speed, a Real Racing és a Burnout voltak, ezt egészíti majd ki a Codemasters által birtokolt Dirt, Project Cars, GRID és az F1-es játék.

    „A mai nap történelmi a Codemasters számára” – kezdte Frank Sagnier a cég ügyvezető igazgatója. – „izgalmas nap, mind a dolgozóink, mind a játékosok számára.”

    „Ez a partnerség az EA-val lehetővé teszi, hogy az eddig jól bevált játékainkat magasabb szintre emeljük. Együtt átformálhatjuk az elektronikus versenyzés világát, és még jobban magával ragadó élményeket nyújthatunk a rajongóknak.”

    Az Electronis Arts ezzel 2003 után lesz újra felelős a száguldó cirkusz hivatalos játékáért, míg a Codemasters 2009 óta tartó munkáját folytathatja tovább.

  • 350 milliárdért vették meg az F1-es játékot is fejlesztő Codemasterst

    350 milliárdért vették meg az F1-es játékot is fejlesztő Codemasterst

    Az EA (Electronic Arts) felvásárolta a jelenlegi generációs Forma-1-es játékok fejlesztéséért is felelős Codemasters céget.

    A brit videójáték fejlesztő 2009 óta minden évben kiadja az aktuális évvel foglalkozó F1-es videójátékát, noha nem minden évben kapott elismerő kritikákat.

    Az elmúlt években a Codemasters által kiadott hivatalos F1-es játékok a videójáték iparban tapasztalható legőrültebb glitch-csek miatt váltak ismertté, noha a kritikusok szerint az F1 2020 mind a bugok mind pedig a szimulátoros élményben komoly előrelépést produkált.

    Az eladással a Codemasters igyekszik az EA hatalmas szakértelmét kiaknázni, ugyanis az Electronic Arts felel olyan világhírű és sikerű videójáték franchiseokért, mint a FIFA, az NHL vagy a Madden.

    A végleges átvételre 2021 első negyedében kerül majd sor.

    „Az Electronic Arts és a Codemasters osztozik azon ambíciókon, hogy az autóverseny videójátékok listavezetője legyen. A Codemasters vezetősége szilárdan hisz abban, hogy nagyot profitálhat az EA tudásából, erőforrásaiból, és a kibővített globális skálájából. Úgy érezzük, hogy ezzel az egyesüléssel egy izgalmas és sikeres jövőt kínálhatunk a Codemasters-nek, lehetővé téve a csapatunknak, hogy egy nagyobb és jobb játékot hozzanak létre a rendkívül szenvedélyes közönség számára.” – nyilatkozta a Codemasters elnöke Gerhard Florin.

    Források egybehangzó állítása szerint az EA 1,2 milliárd amerikai dollárt ajánlott az átvételért, amely nagyjából 350 milliárd forintnak felel meg.

    A Codemasters az F1 játékok mellett a DiRT, DiRT Rally, Grid és a Project Cars játékokért felelt az elmúlt években.