Címke: élcsapatok

  • Főnöke szerint Norris beleszólhat a Mercedes és a Red Bull küzdelmébe

    Főnöke szerint Norris beleszólhat a Mercedes és a Red Bull küzdelmébe

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl szerint Lando Norrisnak minden esélye megvan arra, hogy alkalmanként belezavarjon a két Mercedes és a két Red Bull bajnoki harcába.

    A fiatal brit pilóta egy rendkívül impozáns szezonkezdeten van túl, miután az első három futamból mindhárom alkalommal a legjobb ötben sikerült végeznie, ráadásul Imolában a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Norris a jó eredményei miatt pedig a harmadik helyen áll jelen pillanatban az egyéni pontversenyben Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött.

    Azonban amíg a wokingi istálló eddig nem tud a Mercedes és a Red Bull magasságaiba érni, Seidl úgy véli, hogy Norris a folyamatos jó eredményeivel képes lesz megtartani előkelő helyét a bajnokságban a szezon végéig.

    „Megvan rá az esély,” – válaszolta a Mclaren csapatfőnöke arra a kérdésre, miszerint Norris megelőzheti-e az évad végén az egyik Red Bull és az egyik Mercedest.

    „Azonban az nagyon fontos, hogy mi együtt Landoval (Norris) hétről hétre hozzuk a legjobb eredményeket. Itt a folytonosságon van a hangsúly, ugyanis, ha ezt sikerül tartanunk, akkor akár olyan autókat is megelőzhetünk, akik papíron gyorsabbak lennének nálunk.

    „Ha Lando továbbra is az első három versenyhez hasonlóan teljesít, akkor komoly nyomást helyezhetünk akár az előttünk levő élcsapatokra is. Biztos lesznek még olyan lehetőségeink, ahol előttünk érhetünk majd célba.

    „Ugyanakkor reálisan kell látni a dolgokat. Ha ezek a srácok összekapják magukat és mindig a legjobbjukat nyújtják majd a hátralevő versenyeken, akkor nagyon kevés esélyünk lesz elkapni őket. Egyszerűen előrébb járnak hozzánk képest és ebben a helyzetben nem fogunk tudni velük mit kezdeni,” – fejezte be a gondolatmenetet Seidl.

  • Ezért van előnyben a Racing Point a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest!

    Ezért van előnyben a Racing Point a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest!

    A költségvetési sapka érkezésével a három élcsapat, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull elveszti a legnagyobb előnyét a kisebb csapatokkal szemben, ugyanis a megszabott határon még ők sem mehetnek majd túl.

    Többek között emiatt is kezdték el a csapatok csökkenteni a dolgozóik számát, hogy beleférjenek a költségvetési sapkában szereplő összegbe és hogy fenttarthassák a hosszú távú jövőjüket a Forma-1-ben. Az első ilyen csapat a McLaren volt, akik elszánták magukat, hogy végrehajtsák az elkerülhetetlent.

    A kisebb költségek minimalizálni fogják a csapatok közötti különbségeket és lehetővé teszi, hogy akár az összes csapat versenyezhessen egymás ellen a győzelemért. Még a három nagycsapatoknak is be kell tartaniuk a szabályokat, ugyanis a megszabott limit túllépése a konstruktőri bajnokságból való kizárást vonja maga után.

    A Racing Point technikai guruja, Andrew Green a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjújában elmondta, hogy az érkező szabályváltozások egy hatalmas lehetőség elé fogja állítani a csapatát a sikerhez vezető úton.

    „Kis csapatként rendkívül hatékonyan kell tanulnunk és együttműködnünk, mint csapat. Ez a mi igazi erősségünk. Ami pedig a sportág pénzügyi szabályozását illeti, hatalmas változások vannak érkezőben. Ezek a szabályok lehetővé fogják tenni a számunkra, hogy harcba szálljunk az élcsapatokkal is, mint a régi szép időkben.

    „Ezt követően nem mondhatják majd magukat nagy csapatnak,” – tette hozzá a brit szakember. „Ezt követően közelebb kerülnek majd hozzánk és a mi szintünkön kell majd versenyezniük.”

    Green ezt követően rávilágított arra is, hogy miért vannak előnyösebb helyzetben a három élcsapathoz képest.

    „Már évek óta ezt csináljuk.  Hosszú évek óta működünk ezen a szinten és mi kihozzuk belőle a maximumot. Úgy alakítjuk a rendszerünket és a csoportjainkat, hogy a lehető leghatékonyabban működjenek még ebben a megszűkített anyagi helyzetben is.”

  • Prost: A jelenlegi szabályok teszik nehézzé a felzárkózást

    Prost: A jelenlegi szabályok teszik nehézzé a felzárkózást

    Alain Prost, aki immáron egy új szerepkört tölt be a Renaultnál, szerint az aktuális szabályok teszik nehézzé a Renaultnak az élcsapatokhoz való felzárkózást.

    A négyszeres világbajnok Prostot nemrégiben léptették elő tanácsadói szerepköréből a francia istállónál. A francia legenda mától az enstonei istálló ügyvezetőségének a tagja. Korábban Niki Lauda is ezt a szerepet töltötte be a Mercedesnél egészen a halála napjáig.

    Az idei szezon kezdete előtt az volt a célja a Renaultnak, hogy csökkentsék a hátrányukat a három élcsapathoz képest. Ehhez képest a francia istálló csak a hatodik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban és még mindig akadnak problémák az autójuk megbízhatóságával, ugyanis Daniel Ricciardo versenye egy motorhiba miatt ért véget a Német Nagydíj tizennegyedik körében.

    „Mindig ugyanazt mondogatjuk, azonban a jelenlegi helyzet tökéletesen bizonyítja, hogy a jelenlegi szabályok nem valami jók,” – nyilatkozta a négyszeres bajnok francia a Canal Plusnak. „A téli tesztek során sejtettük, hogy a Mercedes nem mutatta ki a foga fehérjét, azonban most már világos, hogy még mindig fantasztikus munkát végeznek. Ha ők képesek rá, akkor ez senki számára nem lehetetlen küldetés.”

    Prost hozzátette, hogy szerinte a Mercedest innentől fogva nem lehet legyőzni. „Reálisan kell látnunk a dolgokat,” – mondta Prost, aki 51 futamot tudott megnyerni Forma-1-es pályafutása során. „Fejlesztésekre, fejlesztésekre és további fejlesztésekre van szükségünk, azonban eközben az autó megbízhatóságát is kontroll alatt kell tartanunk. Egy vagy két olyan versenyre számítok még, ahol nehéz dolgunk lesz.

    „Azt is figyelembe kell vennünk, hogy eközben a top csapatok is fejleszteni fognak és az ő költségvetésük sokkal nagyobb a miénknél. Sajnos a mostani szabályok lehetővé teszik, hogy az élcsapatok eszméletlen mennyiségű pénzt invesztáljanak a fejlesztésekbe. Az idei autó jobbra sikeredett a tavalyinál, azonban a többiek talán még nálunk is jobb munkát végeztek a tél folyamán.

    „Sok fejlesztést fogunk bevetni az elkövetkező versenyeken. Meglátjuk majd, hogy beválnak-e vagy sem. Azonban nincs okunk megváltoztatni a szezon előtt kitűzött célunkat.”

  • Smedley: A leggyorsabb kör megszerzéséről a pilótáknak kellene dönteni

    Smedley: A leggyorsabb kör megszerzéséről a pilótáknak kellene dönteni

    Rob Smedley a Formula 1 újdonsült technikai szakembere úgy véli, a csapatoknak engedékenyebbnek kellene lenniük a pilótáikkal, mikor azt állítják, képesek kockázat nélkül megfutni a verseny leggyorsabb körét, és megszerezni azt az egy pontot ami ezért a teljesítményért jár.

    Az előző futamon Valtteri Bottas 60 év óta először kaphatta meg azt a bizonyos egy pontot, amiért az ő neve mellett szerepelt a legjobb köridő a versenyen. Azonban, mint később kiderült Toto Wolff megtiltotta pilótáinak, hogy amiatt az egy egység miatt kockáztassanak a verseny végén. Smedley, aki korábban versenymérnökként is dolgozott a Williamsnél és a Ferrarinál, viszont elmondta, ha ő irányította volna a finn versenyzőt, akkor biztos biztatta volna, hogy szerezze meg azt a pontot.

    ,,Azt hiszem, néha elfelejtjük, mennyire jók is ezek a srácok. Az olyan versenyzők, mint amilyen Valtteri is, már nem kezdők. Pontosan tudja, mit csinál, és tudja hol a határ. Nem fogja élete leggyorsabb körét megfutni, mikor tudja, hogy veszélyezteti a megszerezhető 25 pontot. Ők túl professzionálisak ehhez. Mikor a pilótákat kezeled a verseny alatt, hagynod kell, hogy a szakterületükön érvényesülhessenek. Bíznod kell a képességeikben. Ha egy versenyző úgy véli, hogy képes rá, akkor meg fogja csinálni. Garantálhatom azt, hogy egy professzionális pilóta, ha nem hiszi, hogy meg lehet tenni egy bizonyos dolgot, akkor visszajön és elmondja neked, hogy lehetetlen, amit kívánsz, mindig őszintén tisztázzák ezt a helyzetet. Ám, ha lehetséges, akkor mindenképpen megfogják próbálni megszerezni a plusz egységet.”

    A brit szakértő szerint, a csapatok többsége kockáztatni fog azért a pontért, főleg ha egy boxkiállásnyi idő áll rendelkezésükre. Friss gumival megpróbálhatják, begyűjteni azt az egységet, de csak akkor, ha emiatt nem buknak pozíciót.

    ,,Úgy vélem a top csapatok rá fognak erre menni. Ha valaki mindet megszerezné, az olyan lenne, mintha plusz egy versenyt nyerne az illető. A konstruktőri bajnokságban ez olyan, mintha lenne egy harmadik versenyzője a csapatnak. Minden egyes cselekedet, amit a versenyen elkövetnek, kockázattal jár. Rengeteg alkalommal voltam abban a pozícióban egy futam alatt, mikor azt gondoltam: ’Elég nagy előnyünk van, lehetőségünk van egy extra kiállásra, megkockáztassuk ezt?’ Ez a döntés nem fekete vagy fehér. Igen, lehetséges, hogy ott van az ingyen kerékcsere, még a szerelőidben is bízol, de találkozhatsz egy olyan tényezővel, ami eddig szóba se jött. A veszély mindig ott lebeg, a versenyzés tulajdonképpen a kockázat menedzselését jelenti. Ha van esélyed arra, hogy megszerezd a 25 pontot, akkor kockáztatni fogsz, kijössz egy extra kiállásra azért az egy egységért? A rizikó esélye alacsony, de jelen van. Valami rosszul is elsülhet, és akkor már nem a 25 pont várományosa leszel, másodikként futsz be, megkapod érte azt az egy pontot, de ha megnézed, akkor az eredeti helyedhez képest, hat egységet buktál. Ezek azok a döntések, amiket az élen haladóknak meg kell hozni.” -osztotta meg korábbi tapasztalatait és véleményét Smedley.

    ,,Kármentés zajlik az egyiküknél és azt az egy pontot lehetőségként használják fel, hogy a hátrányát csökkentsék? Vagy az elől haladó inkább megszerezi, hogy még egy ütést vigyen be riválisának? Akadnak mások is ebben a játékban, akik megakadályozzák ezt a felzárkózást? Ilyen stratégiai döntéseket kell meghozni majd az élcsapatoknak, és szerintem azt, hogy mikor melyik forgatókönyvet alkalmazzák, mindig eseti alapon fogják kiválasztani.”

  • Steiner egy Haas dobogóról álmodozik idén

    Steiner egy Haas dobogóról álmodozik idén

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a versenyzőinek nem sok esélye van arra, hogy az idei szezon bármelyik futamán a dobogón pezsgőzhessen.  Ugyanakkor azt is elmondta, hogyha szerencséjük van, akkor bármi megtörténhet.

    Az utóbbi időben csodaszámba ment az, hogyha valamelyik középcsapatnak sikerült dobogós helyezést szereznie. Az utóbbi években ez mindössze két alkalommal fordult elő: az egykori Williams pilótájának, Lance Strollnak és a Force India mexikóija, Sergio Pereznek sikerült ezt a bravúrt végrehajtania. A kanadai 2017-ben, a mexikói pedig 2018-ban tudott dobogóra állni. Eléggé érdekes, hogy mind a ketten az Azerbajdzsáni Nagydíjon tudták végrehajtani ezt a nem mindennapi teljesítményt.

    „Ez egy álom. Nagyon jó lenne, ha ezt az álmom idén megvalósulna,”- nyilatkozta Steiner a Crah.net-nek. Tavaly az amerikai istálló nagyon közel került ehhez az „álomhoz”: Ausztriában Romain Grosjean negyedik, Kevin Magnussen pedig az ötödik helyen zárt. Ez volt a csapat történetének legsikeresebb hétvégéje.

    „Ha tavaly Bakuban nem lett volna az a fura incidens, akkor akár meg is lehetett volna. Szóval nagyon remélem, hogy az idei szezon a mi szezonunk lesz. Tavaly a szerencse nem a mi oldalunkon állt. Azonban ha minden verseny normál körülmények fog majd lezajlani idén, akkor a három élcsapat versenyzőin kívül nem nagyon fogunk más pilótát, esetleg pilótákat a dobogón. Ha viszont állandóan ott vagy az élcsapatok mögött, akkor van a legnagyobb esélyed meglepetést okozni.”

  • Prost: A Renaultnak nem okoz gondot, hogy nincsen B csapata

    Prost: A Renaultnak nem okoz gondot, hogy nincsen B csapata

    A franciák négyszeres világbajnoka, Alain Prost szerint a Renaultnak nincs szüksége egyetlen egy „junior” csapatra sem.

    A Toro Rosso és a Red Bull szorosabban fognak együttműködni az idei szezonban a Honda motorok miatt és az is nyilvánvaló, hogy az Alfa Romeo is szorosan együttműködik a Ferrarival.

    Azonban Prost, aki a Renault tanácsadójaként tevénykedik, szerint a francia istállónak egyáltalán nincsen szüksége egy B csapatra. „Nem hinném, hogy ez probléma lenne,” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok egy francia újságnak. „Sokkal inkább a versenyzőkről van szó. A Toro Rossonál ott volt Vettel, Ricciardo és Verstappen is, szóval a Red Bullnak volt kihez nyúlnia.

    „Mi egy gyári csapat vagyunk, a sorsunk a saját kezünkben van, nem úgy, mint a Haasnak vagy az Alfa Romeonak. Mi a Renaultnál nem erre fogunk koncentrálni. Továbbra is együtt fogunk működni a McLarennel, akik a mi motorjainkat fogják használni. Remélem, hogy sokkal erősebbek lesznek, mint tavaly voltak.”

    A francia istálló tavaly a negyedik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban. A céljuk egyértelmű: Közelebb szeretnének kerülni a három élcsapathoz. Vajon ez azt jelenti, hogy át szeretnék ugrani a Honda motorokat használó Red Bullt, mert a Ferrarinak és a Mercedesnek óriási előnye van velük szemben.

    „Sok minden közre játszhat majd,” – kezdi a találgatást Ayrton Senna egykori riválisa. „Nem csak rajtunk áll, hanem azon is, hogy ők milyen teljesítményre lesznek képesek az idei szezonban. A karosszériánk nem olyan jó, mint az övék, azonban a motorerő az, ami a kezünkre játszhat majd.

    „Ha elég gyorsak, azonban nem megbízható az erőforrásuk, akkor nyert ügyünk van. De nem csak a Red Bullt szeretnénk megközelíteni, hanem a Ferrarit és a Mercedest is. Egyikőjüket mindenféleképpen meg szeretnénk majd szorongatni.”

  • Hülkenberg: Ricciardo információi nagyban segítheti a Renault munkáját

    Hülkenberg: Ricciardo információi nagyban segítheti a Renault munkáját

    Daniel Ricciardo információi sokat segíthetnek majd a Renaultnak. Ez a véleménye annak a Nico Hülkenbergnek, akinek az ausztrál pilóta lesz majd a csapattársa a következő szezontól.

    „Mi versenyzők nem vagyunk mérnökök,” – nyilatkozta mérnök az Auto Motor und Sportnak. „Daniel nyilván nem tudja megmondani, hogy hogyan építsük meg az autó légterelőit. Abban viszont tud segíteni, hogy a Red Bullnál milyen beállításokat használtak, miképp állították be az autót.”

    A 2010-es Brazil Nagydíj időmérőjének győztese hozzátette, hogy Ricciardo érkezése új lendületet ad majd a csapatnak az élcsapatok elleni harcban. Sokan úgy gondolják, hogy a 2019-es szabályváltozások miatt a Renault közelebb kerülhet az élcsapatokhoz.

    „Az újfajta elsőszárnyakról senkinek sincsen tapasztalata. Azonban ezek a szárnyak nem lesznek vadonatújak, csak valamivel egyszerűbbek lesznek. Az utolsó pár versenyen körülbelül másfél másodperccel voltunk lassabbak az élcsapatoknál. Bízom benne, hogy legalább ennek a távolságnak a felét le tudjuk majd dolgozni a téli szünetben.”

    Azonban Hülkenberg azt is elmondta, hogy az francia istállónak időre van szüksége a fejlődéshez. „A Ferrarinak és a Red Bullnak is időre volt szüksége, hogy beérjék a Mercedeshez. Nekünk ugyanezt az utat kell majd bejárnunk.”

  • Hülkenberg: A Renault-nak nagyot kellene előre lépnie 2019-ben

    Hülkenberg: A Renault-nak nagyot kellene előre lépnie 2019-ben

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg szerint a Renault mérnökeinek iparkodniuk kell annak érdekében, hogy a francia alakulat közelebb kerüljön az élcsapatokhoz.

    Habár az enstone-i istálló a negyedik helyen végzett az idei konstruktőri bajnokságban, pilótáik egy alkalommal sem tudták megközelíteni az élcsapatok versenyzőit.

    A francia gyártó feladata az lesz a téli szünet folyamán, hogy valamilyen úton-módon csökkentsék a hátrányukat a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest. Hülkenberg szerint az aerodinamikai szabályváltoztatások a francia alakulat előnyére válhat majd.

    „Mindenféleképpen fejlődnünk kell,” – véli a német pilóta, akinek még nem sikerült dobogóra állnia F1-es pályafutása során. „Tudjuk, hogy mit csinálunk. Ez nem hangzik rosszul, azonban egyes területeken még mindig a sötétben tapogatózunk.

    „Az új tervezésű első szárnyak kulcsfontosságúak lesznek majd. Nagyon nehéz már most véleményt alkotni a következő szezonról, azonban mindenféleképpen fejlődnünk kell. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha célokat tűzünk ki magunknak.”

    A német pilóta, akinek az ausztrál Daniel Ricciardo lesz majd a csapattársa a következő szezontól, elégedett a francia csapat teljesítményével, ugyanis a Renault rengeteget fejlődött az F1-es visszatérésük óta.

    „Sok területen tudtunk fejlődni az elmúlt években, különösen a csapategység az, ami sokkal erősebb lett,” – magyarázta Hülkenberg. „Azonban a technikai dolgokat elnézve, az idei szezonban nem tudtuk felvenni a versenyt az élmenőkkel, szóval bőven van miben fejlődnünk. Összességében jó évet zártunk, ugyanis a tavalyi hatodik helyhez képest, idén negyedikek lettünk a konstruktőri bajnokságban.”