Címke: ejtőernyőzés

  • Charles Leclerc egyik hobbija felbosszantotta a Ferrarit

    Charles Leclerc egyik hobbija felbosszantotta a Ferrarit

    Charles Leclerc elmondta, sikerült felbosszantani pár hete a Ferrarit.

    A fiatal versenyző már karácsony előtt megkapta az ajándékát a csapattól, ugyanis a Scuderia 2024-ig meghosszabbította a kontraktusát. Azonban a monacói borsot is tört a munkaadói orra alá, ugyanis a vörösök engedélye nélkül próbálta ki az ejtőernyőzést.

    A legtöbb csapat rossz szemmel nézi, avagy tiltja versenyzőinek az extrém sportok űzését, ugyanis a pilóták könnyen megsérülhetnek. Max Verstappen korábban már elmondta, a tiltó listán sok sport szerepel náluk a Red Bullnál, még egy a Moto GP-ban használt motoros teszt sem fér bele, hiába vágyna rá a holland.

    Leclerc ugyan nagyon élvezte az ejtőernyőzést, ám elismerte nem kérte ki csapata véleményét erről, így mikor kitudódott a kalandja, bajba került.

    ,,Nem kértem engedélyt rá. Egy kicsit mérgesek is voltak rám. Ám magamtól is rájöttem utána, ha valami rosszul sült volna el, akkor már nem lettem volna ott , ugyanakkor már nem is kerülhettem volna bajba emiatt. Másodszor már nem követem el ezt a hibát.” – nyilatkozta a 22 éves versenyző az Autosport International Show-n.

    A monacói továbbá elmondta, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan ő is szívesen kipróbálna egy a Moto GP-ben használt kétkerekű járgányt.

    ,,Egy nap szeretnék vezetni egy motort amit a Moto GP-ben is használnak, bár nem hinném, hogy a Ferrari erre engedélyt adna.” -tette hozzá Leclerc.

    https://www.instagram.com/p/B5ksnlwK_1u/?igshid=9ggimuh1pp8o

  • Verstappen: Hamilton megteheti hogy extrém sportokat űz és kockázatot vállal

    Verstappen: Hamilton megteheti hogy extrém sportokat űz és kockázatot vállal

    Nemrég Lewis Hamilton egy képet tett közzé az Instagramján, ahol is tudatta a nagyérdeművel megszerezte az ejtőernyőzéshez szükséges engedélyt, amit azonnal ki is próbált és az erről készült képet közzé is tette az említett felületen.

    Az ötszörös világbajnoknak emellett motorozik, szörfözik és snowboard-ra is felszáll, ami akár sérüléssel is járhat, és legrosszabb esetben egy bajnoki címért folytatott küzdelemben is perdöntő tényező lehet. Hamilton azonban élvezi a szabadságot és azt, hogy kedve szerint próbálhatja ki az extrém sportokat, ám mezőnyben nem mindenkinek adatik meg ez a „luxus”.

    A Telegraaf magazin Max Verstappent kérdezte, tervez-e hasonló sportokat kipróbálni, mire a holland versenyző így felelt:

    ,,Természetesen nem. Lewis már 34 éves és sok mindent elért, míg én nem tudom hogyan fog alakulni az életem 13 év múlva. Lewis már nyert nem is egyszer. Ejtőernyőzés, miért ne? Természetesen az életet élvezni is kell. Számomra viszont a kockázat sokkal nagyobb, nem akarok megsérülni és nem akarom azt, hogy esetleg amiatt ne tudnám megnyerni a bajnokságot. Ezért egyelőre még az ejtőernyőzést sem engedhetem meg magamnak.”

    Verstappen élvezte, hogy a téli felkészülés alatt egy kicsit pihenhetett, ám egy ideje már beindultak a dolgok, és elég elfoglalt lett az utóbbi időben, amit nem bán, hiszen hamarosan kipróbálhatja új autóját, amiben már Honda erőforrás fog működni.