Címke: Eifel Nagydíj

  • Újra állandó lehet a Német Nagydíj – váltakozó helyszínnel!

    Újra állandó lehet a Német Nagydíj – váltakozó helyszínnel!

    A Nürburgring főnöke, Mirco Markfort reméli, a hétvégi verseny segít, majd, hogy a Német Nagydíj állandó jelleggel visszatérjen a naptárba.

    2013 rendezett utoljára versenyt a Nürburgring, akkor még az évenkénti csere volt érvényben Hockenheimmel. Azóta a Német Nagydíj teljesen ki is került a versenynaptárból, de a koronavírus miatt Markfortnak sikerült összehoznia egy egyezséget a Liberty-vel Eifel Nagydíj néven.

    Ezenkívül még egy különlegessége lesz az eseménynek, ugyanis Mick Schumacher itt ülhet először jelenlegi F1-es autóba közönség előtt. Ezzel nem is egy, de két hazai versenyző is lesz a hétvégén.

    „Mick Schumacher segíthet, hogy Németországban ismét elinduljon a láz. Ha ő és Vettel erősek, akkor sok esélyünk lesz, hogy idevonzzuk a nézőket. Ez egy újabb plusz lehet, amellett, hogy ismét visszakerüljünk a naptárba.”

    A koronavírus miatt ugyan csak 20 ezer néző lehet jelen, de Markfort megnyugtatta őket, nincs ok az aggodalomra.

    „A lelátók messze vannak egymástól, így külön parkolót tudunk kijelölni minden tribünhöz. Ezáltal itt is meg tudjuk oldani az elkülönítést.”

    Ha jól sikerül a mostani verseny, szerinte lehetséges, hogy ne csak egy futamot rendezzenek a Nürburgringen.

    „Különleges helyszínünk van, ez egy külön márka, és ilyen körülmények között is megmutattuk, hogy rugalmasak vagyunk.”

    Azonban azt elismeri, hogy valószínűbb az, hogy a Hockenheim és ők váltakozva rendezzék meg a Német Nagydíjat.

    „Vállalkozói szempontból az lenne a legjobb lehetőség.” – utalt erre a verzióra.

  • Kimi nem hatódott meg attól, hogy rekordot dönt a hétvégén

    Kimi nem hatódott meg attól, hogy rekordot dönt a hétvégén

    Kimi Räikkönen nem az a könnyen lenyűgözhető ember, ez talán már senkinek sem okoz meglepetést. A hétvégén megdöntheti a legtöbb nagydíjindulás rekordját, és szokásához híven, nem izgatta fel magát ilyesmin.

    Az Eifel Nagydíjon Räikkönen tehát a 323. rajtját tudhatja le majd a karrierjében. Ezzel megdönti Rubens Barrichello eddigi csúcsát, aki mostanáig magáénak tudhatta ezt a rekordot. Amikor rákérdezett erre a formula1.com Kiminél, rezzenéstelenül reagált:

    „A legtöbb sportban egy ponton túl minden rekordot megdöntenek. Ahogy már korábban is mondtam, ez jelenleg nem változtat a helyzetemen.”

    Annyit azonban elárult, hogy a jövőben esetlegesen másképp tekint majd erre:

    „Amikor majd visszatekintek, másképp láthatom majd a dolgokat, legyen majd bármilyen is az a szám vagy helyzet.”

    Fernando Alonso 2021-es visszatérése veszélyeztetheti esetlegesen ezt a csúcsot. Amikor erre is rákérdeztek nála, hogy maradna-e ezért a Forma-1-ben, Räikkönen felnevetett:

    „Nem ez lesz az oka annak, hogy maradjak vagy sem.”

  • Ricciardo is őrült versenyre számít az Eifel Nagydíjon

    Ricciardo is őrült versenyre számít az Eifel Nagydíjon

    Renault pilótája, Daniel Ricciardo kihívásként tekint a hideg körülményekre a Nürburgringen, miután az elmúlt versenyeken melege után.

    Szocsiban 30 fokos meleg várta a mezőnyt a Fekete-tenger partján, most azonban a skála másik végére kell odafigyelni, ugyanis az időjárás-jelentés nem jósol jó időt a hétvégére.

    “Az előrejelzés szerint hideg és esős idő lesz, ez elég más, mint az elmúlt hétvégéken.” – emelte ki a Renault ausztrál versenyzője.

    “Érdekes lesz, hogyan viselkedik az autó ilyen körülmények között. Az év ezen szakaszában igen kiszámíthatatlan a helyzet, szóval elég őrült verseny lehet belőle. Meglátjuk, én készen állok, bármilyen is legyen az idő.”

    Hét éve, az eddigi utolsó nürburgringi versenyen Ricciardo még a Toro Rossóban ült. Akkor hatodik lett az időmérőn, de 12.-ként intette le végül a kockás zászló.

    „Várom már, hogy újra itt versenyezzek. Az utolsó sikán jó móka, ahogy gyorsan közelítjük meg, és átugratunk a kerékvetőkön. Ez elég vaddá teszi a kanyar kijáratát.”

    Nyilatkozata alapján azonban nemcsak Günther Steiner lesz az egyetlen, aki várja már, hogy a zavarosban halászhasson majd a rendkívüli körülmények között.

    „A mai autókkal is jó gyors lesz. Ez egy klasszikus pálya, biztos vagyok benne, már mindenki versenyzett itt egyszer. Remélem, folytathatjuk a jó formát, amit eddig mutattunk.”

  • Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, pilótája, Kevin Magnussen rajtol a legjobban, miután Szocsiban is óriási első kört futott.

    A dán versenyző 18. helyre állt fel a rajtrácson, egy fordulóval később azonban már az első tízben autózott. Sajnos az autó gyenge versenyteljesítménye nem engedte, hogy végül pontra is váltsa ezt a teljesítményt.

    Ez eddig egyszer, a Magyar Nagydíjon jött össze neki, a felvezető kör után „elkövetett” trükkös kiállásnak köszönhetően.

    „Kevin az egyik, ha nem a legjobb ezen a téren, egészen elképesztő, mit művel idén a startjaival.” – kezdte Steiner. – „Mindig reménykedünk, hogy jól sikerült, de a rajtok olyan kiszámíthatatlanok, nem tudjuk előre, hogy milyen stratégiai lehetőségeink lesznek utána.”

    Ezen a hétvégén a Haas először látogat a Nürburgringre, ahol legutóbb 2013-ban rendeztek versenyt. A változó időjárási körülményekkel Steiner reméli, hasonló esély nyílik számukra a pontszerzés, mint amit a Magyar Nagydíjon sikerült kihasználniuk.

    „Remélem Mugellóhoz hasonló versenyünk lesz. Az érdekes volt minden csapat számára, a nézőknek is, mindenkinek, akinek köze volt hozzá.”

    „Az ismeretlen tényezők csak úgy szembejöttek velünk, remélhetőleg ez lesz most is. Esőt várnak, ez még érdekesebbé teszi a dolgokat.” – jegyezte meg reménykedve a csapatfőnök.

    „A legjobb számunkra az lenne, ha pontokkal tudnánk eljönni, ezt még nem sikerült sokszor elérni idén.” – utalt Magnussen eddigi egyetlen pontjára.

  • Egész hétvégén esőt várnak a Nürburgring környékére!

    Egész hétvégén esőt várnak a Nürburgring környékére!

    Nem elég, hogy pár ismeretlen pályát látogat meg az F1, de a Nürburgring időjárása még jobban megkeverheti a lapokat az Eifel Nagydíjon.

    A koronavírus előtt úgy tűnt, az év ezen szakaszában Japánban lesz majd a mezőny, hogy utána az amerikai versenyekre menjen, Egyesült Államok, Mexikó és Brazília sorrendben.

    De ehelyett visszatérnek a Nürburgringre, először látogatnak el Portimaóba, hogy utána egy új formátumot kipróbáljanak Imolában, és végül, de nem utolsósorban Törökországba is visszatérnek.

    Az első Eifel Nagydíjra kerül majd sor, miután a Hockenheimring nem engedte ki a kezei közül a Német Nagydíj elnevezést. A Nürburgring még rendezett soha ilyen későn futamot, ezért sokan úgy vélik, az időjárás nagy szerepet játszhat a hétvége kimenetelében.

    „Nem véletlenül nevezik német Szibériának.” – jegyezte meg Vettel, az eddigi utolsó, 2013-as verseny győztese. – „Bármi lehet, a 20 fokos napsütéstől nulla fok környékéig. Mindenképpen kihívás lesz.”

    Korábbi csapatfőnöke, Christian Horner is hasonló tapasztalatait osztotta meg:

    „Voltam már ott májusban, és havat láttam, amikor reggel kinyitottam az ablakot, emiatt el is maradt a verseny. Bármi megeshet. Lehet gyönyörű őszi délutánunk, minden nap verőfényes napsütésben. De amikor oda megyünk, mindenre fel kell készülnünk. Én bepakolom a téli kabátomat, szerintem szükség lesz rá.”

    A jelenlegi időjárás előrejelzés egész hétvégére esőt mond, de azt, hogy pontosan mikor, és milyen intenzitással esik majd, azt még lehetetlen megállapítani. A hőmérséklet pedig 11-12 fok körül éri majd el a maximumot.

  • Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke óvatosságot kér a Nürburgingen debütáló Callum Ilottól, mivel esős időt jósolnak az Eifel Nagydíjra.

    Az F2-es bajnoki címre pályázó Callum Ilott bemutatkozhat egy Forma-1-es szabadedzésen a hétvégi Eifel Nagydíjon a Haas autójában. Az előrejelzések azonban folyamatos esőzést jósolnak Németországba, így a debütánsok [a másik Schumacher – a szerk.] számára a szokásosnál is nehezebb lehet az új kaland.

    „Ugyanazt a programot fogja teljesíteni, mint az állandó versenyzőink.” – kezdte Steiner Ilott feladatai kapcsán. „Talán azt megmondjuk neki, hogy legyen egy kicsit óvatosabb, amikor pályára, mivel esőt jósolnak. Ellenkező esetben mindig az FP1-es progrmunkat futjuk, figyelembe véve azt, hogy ez lesz az első menete Forma-1-es autóval, nagy a nyomás rajta és sok az ismeretlen.”

    „Nem szentelünk túl nagy figyelmet a köridőnek, a kiegyensúlyozottságát és a visszajelzéseit fogjuk figyelni. Ez az, ahogy meg lehet ítélni egy versenyzőt, nem pedig a tempóval, mert 90 perc nem sok idő egy Forma-1-es autóban.” – tette hozzá.

  • Vettel: Schumacher „kövezte ki” az utat a generációmnak

    Vettel: Schumacher „kövezte ki” az utat a generációmnak

    Sebastian Vettel elmondta mekkora jelentőséggel bírt Michael Schumacher sikeressége a német autósport számára.

    Az Eifel Nagydíj kapcsán a négyszeres világbajnok egy számára különleges emlékről beszélt, melynek főszereplője a hétszeres bajnok volt. A 33 éves pilóta akkoriban áhítattal nézte a Ferrarit, míg mára-már utolsó szezonját éli át a vörösökkel.

    ,,Michaellel (Schumacher) egy támogatói program keretein belül találkoztam. Akkoriban nekünk, BMW junioroknak szabad bejárásunk volt a paddock területére. A kerpeni gokartpályával való kapcsolatom végett és természetesen Michael miatt, szerencsés voltam és lehetőségem adott a Ferrari bokszába menni. 16 vagy 17 éves voltam, és teljesen lenyűgözött az, mikor láttam, hogy piros ruhában szaladgálnak körülöttem az emberek. Egyszerűen csodálatos volt. Az a szenvedély, amit Michael ébresztett Németországban, később kikövezte az utat a generációm számára. Nagyon különleges körülmények miatt térünk vissza idén a Nürburgringre. Viszont, üsse kő, én nagyon örülök neki.” -nyilatkozta Vettel a német RTL-nek.

    A 33 éves pilóta ugyan nagy rajongója a Zöld Pokolnak becézett Nordschleife-nak, ugyanakkor a Grand Prix pályát is szereti. Véleménye szerint még a jelenlegi nyomvonalnak is van egy fajta történelmi kisugárzása.

    ,,A pályán a kedvenc részem a Dunlop kanyarnál van. Nem tudom, hogy még így hívják-e, a rajtvonaltól legtávolabbra eső részt. Ott először lejt a pálya, majd az S kanyarok mentén emelkedik újra. Azt hiszem az egyiket még valamikor RTL kanyarnak is hívták. Az a szakasz  része a régi pályának ezért roppant karakterisztikus. Kár, hogy a Castrol-S már nem létezik többé. A pályát újraépítették, és így az első rész egy kicsit kedvezőtlen nekünk, versenyzőknek. Már nem olyan szép és a ritmusa se olyan jó. Ugyanakkor a pálya többi része nagyszerű.”-tette hozzá Vettel.

  • Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Andreas Seidl egészen megkönnyebbült, hogy lesz Németországban 2020-ban is futam, miután eredetileg nem volt benne a tervezetben. 2019-ben még Hockenheimben volt a Német Nagydíj, idén Eifel Nagydíja név alatt már a Nürburgringen lesz a verseny. Németként persze, hogy el is mondta a mclarenes a véleményét erről a motorsport-total.com-nak:

    „Nem csak személyes, de ha a Forma-1 érdekeit is nézem, fontos az, hogy legyen verseny Németországban. Az országnak, gazdag a motorsportos történelme.”

    Persze, nem csak Seidlnek, hanem Sebastian Vettelnek is fontos, hogy legyen német futam a versenynaptárban, állítja a csapatfőnök. Ezért kifejezetten örül annak, hogy Nürburgring bekerült a naptárba:

    „Szerintem neki is fontos ez, és az F1-nek is, és őszintén szólva kell, hogy Sebastian vezethessen a hazai közönsége előtt. Számos pozitív élményem van Nürburgringről és a Nordschleiféről is, különböző projektekben. Érdekes lesz figyelni majd az időjárás alakulását is. Hallottam, hogy Németország egyes részein már havazik, így nagyon várom már ezt a futamot. Ráadásul a McLarennél lesznek új fejlesztések is, hogy harcban maradhassunk a harmadik helyért.”

  • Ralf Schumacher nem tudja elképzelni, hogy unokaöccse nem lesz F1-es pilóta 2021-ben

    Ralf Schumacher nem tudja elképzelni, hogy unokaöccse nem lesz F1-es pilóta 2021-ben

    Miután megerősítésre került, hogy Mick Schumacher fogja vezetni az egyik Alfa Romeót az Eifel Nagydíj első szabadedzésén, nagybátyja, Ralf Schumacher már arról beszélt, hogy elképzelhetetlen lenne jövőre nem az F1-ben látni Micket.

    A jövő pénteki  alkalom előtt viszont Schumacher tesztelhetett egy két évvel korábbi Ferrarival is, két, hasonlóan magasan jegyzett juniortársával együtt. Természetesen Robert Shwartzmanról és Callum Ilottról van szó. A Ferrarinál dolgozó Laurent Mekies tagadta, hogy a teszt tétje egy 2021-es versenyzői ülés lett volna.

    Ralf Schumacher amúgy is úgy gondolja, alapból unokaöccse a favorit.

    „A tanulási íve idén nagyon ígéretes. El sem tudom képzelni, hogy nem vezet jövőre a Forma-1-ben” – nyilatkozta. „Az elmúlt években különböző kategóriákban már megmutatta, ő az egyik legjobb. Világos, hogy megvan benne a potenciál az F1-hez.”

    Több német kommentátor is egyetért, Florian König szerint a nürburgringi szabadedzésen való szereplés is egy jel. Sascha Roos pedig azzal érvelt, hogy nagyon szokatlan lenne nem alkalmazni egy olyan pilótát, mint Schumacher, főleg ha a Formula 2-ben is a legjobb 3-ban végez. Utóbbi nem teljesülése is elég valószínűtlennek tűnik, hiszen a német meggyőző előnnyel vezet összetettben.

  • Schumacher, Ilott és Shwartzman már idén be fognak mutatkozni a Forma-1-ben!

    Schumacher, Ilott és Shwartzman már idén be fognak mutatkozni a Forma-1-ben!

    A Ferrari junior programjának három legékesebb drágaköve, Mick Schumacher, Robert Shwartzman és Callum Ilott is még az idei Forma-1-es szezonban fognak pénteki edzéslehetőséget kapni.

    Schumacher és Ilott jelen pillanatban a Formula 2-es bajnokság első két helyén állnak és ők ketten már az Eifel Nagydíjon lehetőséget fognak kapni. A hétszeres világbajnok fia az Alfa Romeo, a brit riválisa pedig a Haas idei autóját viheti majd pályára a Nürburgringen. Kettejükkel ellentétben Shwartzman majd csak a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon ülhet majd autóba a 2020-as évad utolsó pénteki gyakorlásán.

    „Biztosítani szerettük volna azt, hogy a három legtehetségesebb versenyzőnk mindenre fel legyenek készülve. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele az, hogy mindhárman megtapasztalhassák, hogy milyen érzés is egy Forma-1-es autót vezetni,” – nyilatkozta a maranellói istálló sportigazgatója, Laurent Mekies.

    „Szeretném megköszönni az Alfa Romeonak és Haas csapatának, hogy felajánlották Mick, Callum és Robert számára ezt a lehetőséget. Hiszünk abban, hogy erős az akadémiánk, aminek a legjobb példája az, hogy a szintén egykor Ferrari junior Charles Leclerc már a Ferrarinál versenyez.”

    A három Ferrari junior számára egy külön tesztet rendeznek majd a Ferrari fioranoi tesztpályáján, ahol a fiatalok a 2018-as Ferrarit (SF71-H) terelgethetik majd a pályán.

    Schumachernek ez lesz a második alkalom, hogy a mai kor Forma-1-es autóit vezetheti, ugyanis a Formula 2-es bajnokság éllovasa 2019-ben már vezethette a Ferrari és az Alfa Romeo azévi gépét a fiatal pilóták tesztjén Bahreinben.

    Ilottnak is van már F1-es tapasztalat korábbról: a brit fiatal a Spanyol Nagydíj után rendezett teszten mehetett 41 kört az Alfa Romeo C38-al a Circuit de Catalunyán. Ezzel szemben a Formula 3-as bajnok Shwartzmannak ez lesz az első alkalom, hogy hivatalos eseményen Forma-1-es autót vezethet.