Címke: együttműködés

  • Stratégiai együttműködést kötött a Forma-1 és a Tottenham focicsapat

    Stratégiai együttműködést kötött a Forma-1 és a Tottenham focicsapat

    Hosszútávú, 15 évre szóló megállapodást kötött egymással a Forma-1 és az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur labdarúgó klub.

    Anglia egyik legmeghatározóbb klubja, a londoni székhelyű Tottenham kétszeres angol bajnoknak mondhatja magát, ezenkívül egyszer jutottak el a Bajnokok Ligája fináléjába is. Az elmúlt években a sikerek azonban elkerülték a klubot, a legutolsó trófeájukat, a Ligakupát 15 évvel ezelőtt, 2008-ban szerezték, azóta leginkább ezüstérmekkel kellett beérniük a különféle sorozatokban.

    Most azonban a világ figyelmét felkelthetik magukra a Forma-1-nek köszönhetően. Ugyanis az ultramodern, Tottenham Hotspur Stadionban hozzák majd létre a világ első, stadionban kialakított, és egyben London legnagyobb fedett elektromos gokartpályáját.

    A csúcstechnológiás létesítmény még ebben az idényben megnyílik majd, külön pálya áll majd rendelkezésre a fiatalok és a felnőttek számára. Mindkét pálya a Nemzeti Gokart Szövetség akkreditációját élvezi, így a jövőben alkalmas lesz akár a nemzeti bajnokságok lebonyolítására is.

    Maga a létesítmény a stadion déli oldala alatt lesz majd kialakítva, a versenyek mellett interaktív motorsportos élményt és élet- valamint italboltokat is magában fog majd foglalni.

    Ezen kívül a klub és a sorozat egy új versenyzői utánpótlási programot is kidolgoz majd, elősegítve a következő generáció kinevelését. Közösen oktatási tevékenységeket szerveznek majd, hogy ezáltal jobban bevonják a fiatalokat a motorsport világába, és a mérnöki és szoftverfejlesztési területeken keresztül bemutassa és megismertesse velük a motorsportban rejlő karrier lehetőségeket. További cél, hogy gyakornoki lehetőséget biztosítsanak helyeik számára, illetve a motorsport ágazat sokszínűbbé tétele a nők és az alulreprezentált csoportból érkező férfiak számára.

    Mind a Forma-1 mind pedig a Tottenham Hotspur elkötelezte magát a környezetvédelem jegyében. Az F1 2030 karbon semlegessé tervez válni, a fociklub pedig aláírta az ENSZ Sportok az Éghajlatvédelemért elnevezésű keretprogramot, melynek célja, hogy 2040-re nulla üvegházhatású gázok kibocsátásával tudjanak működni. E megállapodás ezeket is erőteljesen segíti.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója:

    „Sportágunk további növekedése, az olyan világhírű brandekkel való együttműködés, mint a Tottenham Hotspur, lehetővé teszi, hogy a Formula 1 és a motorsport több új, és diverzebb közönséget vonjon be. A gokartozás élménye egy célpont lesz, egy olyan helye, amelyet barátok, családok és feltörekvő versenyzők a világ minden pontjáról látogatnak. Elérhető belépési pontot jelent majd a motorsport világába. A két márka osztozik azon az elképzelésen, hogy életeket megváltoztató karrier lehetőségeket teremtsen, előremozdítsa a sokszínűséget és befogadást, valamint a környezettudatosságot. A partnerségünk mindet elősegíti majd.”

    Daniel Levy, a Tottenham elnöke:

    „Amióta megépítettük ezt a stadiont, mindig az volt a célunk, hogy lássuk, hogy meddig tudjuk feszegetni a határainkat. Olyan világszínvonalú élményeket nyújtsunk, amely bevonzza az embereket a világ minden tájáról. Mi már így is a világ legnagyobb neveit tudtuk idehozni London 17. kerületébe. Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy mit hoz majd a Forma-1-gyel való együttműködés, a helyi, a nemzeti és a globális közösségünk számára.”

    David Richards, a birt motorsport szövetség elnöke:

    „Gratulálok a Tottenhamnek és a Forma-1-nek ehhez az innovatív megállapodáshoz. Ez az újfajta gokartpálya tökéletesen illeszkedik a brit motorsport szövetség küldetéséhez, hogy minél több embert inspiráljon és tegye lehetővé a sportágunkban való részvételt biztonságos, tisztességes, szórakoztató, befogadó és progresszív környezetben. Alig várom, hogy még több ember élvezze a gokartozást, de különösen azt, hogy a látogatók még nagyobb legyen a sokszínűség.”

  • Gyerekek millióin segít a Forma-1, összefognak az UNICEF-fel

    Gyerekek millióin segít a Forma-1, összefognak az UNICEF-fel

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy a továbbiakban egyesíti erejét az UNICEF-fel annak érdekében, hogy gyermekek millió világszerte minőségi oktatáshoz jusson.

    Nehéz időket élnek a világban gyermekek milliói, a koronavírus-világjárvány sok gyermeket tett árvává, de az orosz-ukrán háború elől is rengetegen menekültek el, valamint ott van a mélyszegénységben élő és éhező afrikaiak, legújabban pedig a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés miatt vált sok kiskorút helyzete kilátástalanná.

    Az UNICEF 2022-es becslése szerint a világ 10 éves korú népessége körében kirívóan magas, 70% volt az írástudatlanság, valamint az internet és a digitális eszközök hiányának aránya. A szakadék pedig csak egyre növekszik.

    Az UNICEF F1-gyel való együttműködésének egyik fő iránya ezen téren való felzárkóztatás, a fő prioritás tehát a digitális hozzáférhetőség biztosítása, amely az UNICEF Learning Passport kiterjesztése révén érhető el. Ez egy olyan platform, amely lehetővé teszi a gyermeket számára, hogy a világon bárhol online vagy offline is folytathassák a tanulást.

    Ez a program jelenleg 26 országban működik, de az F1 támogatásának köszönhetően további 19 országba tudják ezt eljuttatni. Többek között Mexikóban és Brazíliában is eltudják indítani ennek hála az offline verziót.

    Ezen kívül a Forma-1 a gyermekjogi ügynökségek vészhelyzetekre való reagálását is támogatja, miután jelentős összeget adományoz az ezeket fedező alapba.

    Előzetes becslések szerint mindent figyelembe véve az F1 a következő években 6,5 millió gyereknek segíthet hozzájutni a minőségi oktatáshoz, különösen olyan területeken, mint a természettudomány, a matematika vagy a mérnöki tudományok. Továbbá lehetővé teszik az UNICEF számára, hogy ideiglenes tanulási helyeket is tudjon biztosítani a veszélyeztetett gyermekeknek.

    „Egy olyan sportágban, ahol a kutatás, a technológia, az innováció létfontosságú szerepet játszik a versenyzők és a csapatok sikerében is, az oktatás a középpontot jelenti. Az UNICEF-fel való partnerség biztosítja számunkra, hogy hatékonyan használjuk fel a sportágunk globális platformját arra, hogy segítsünk áthidalni a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeinél tapasztalt edukációs szakadékot.” – kezdte Stefano Domenicalli.

    „Minden gyereknek joga van a minőségi oktatáshoz és a vészhelyzetekben való védelemhez. Büszkék vagyunk arra, hogy szerepet játszhatunk abban, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekek oktatáshoz jussanak.” – tette hozzá.

    Az UNICEF részéről John Sparkes, az Egyesült Királyság UNICEF-bizottságának a vezetője kommentálta a megállapodást.

    „A Forma-1-gyel egy olyan partnerség veszi kezdetét, amely segít biztosítani azt, hogy több gyermek férjen hozzá a megfelelő oktatáshoz és képességfejlesztéshez, amelyekre az iskolában, a munkában, vagy a való életben való boldoguláshoz szükség van. Az UNICEF-nél hiszünk abban, hogy a sport egy egyedülálló szerepet játszik abban, hogy összehozza az embereket és segít a gyermekeket érintő legnagyobb problémák kezelésében, beleértve a humanitárius veszélyeket is.”

  • 2026-tól is folytatódhat a Red Bull és a Honda együttműködése

    2026-tól is folytatódhat a Red Bull és a Honda együttműködése

    Christian Horner nemrégiben felvetette, hogy Honda mérnökei 2025 után is segíthetik majd a munkájukat, ami a Bikák saját motorfejlesztését illeti.

    A Porsche a pénteki nap folyamán jelentette be, hogy kútba estek a tárgyalásaik a Milton Keynes-i istállóval és emiatt mégsem lesznek egymás partnerei a 2026-os szezontól kezdődően a Forma-1-ben.

    A Honda hivatalosan a tavalyi szezon végén távozott a száguldó cirkuszból, de a motorszabályok befagyasztása miatt a Red Bull egészen a 2025-ös szezon legvégéig használhatja majd a japánok erőforrását. A Honda mérnökei pedig a kiszállásuk ellenére tovább segítették az energiaitalosok fejlesztési munkálatait, amik olyannyira jól alakultak, hogy már ők rendelkeznek a legerősebb erőforrással a mezőnyben.

    Horner elmondása szerint már olyannyira belelendültek a saját erőforrásuk építésébe, hogy semmi értelme nem lenn félbehagyniuk azt és a Hondával tovább folytatni. Azonban a brit szakember nem zárta ki annak elehetőségét, hogy a japánok 2025 után is segítsék őket az erőforrásuk kapcsán.

    „A 2026-os erőforrás projektünk már javában dübörög, ugyanis már van egy működő prototípusunk” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.com globális kiadásának. – A Honda egy remek cég. Azért vonultak ki a sportból, hogy maximális mértékben a céljukra összpontosíthassanak és teljes mértékben elektromossá tegyék az autóikat. Emellett pedig teljes mértékben eltávolodnának a belső égésű motorok használatától.”

    „Ha újra csatlakoznának a sporthoz, akkor azt a tényt nem lesz szabad figyelmen kívül hagynunk. Az akkumulátor technológiájuk még akár hasznos is lehet, de amint mondtam, ami az erőforrás kérdést illeti, már bőven belekezdtünk a saját kis projektünkbe és egyelőre teljes mértékben meg vagyunk vele elégedve.”

    Horner mindezek mellett azt is elárulta, hogy a Porschéval való üzletük azért esett kútba, mert „a két cégnek különböző a DNS-e” és szerinte „a német márka nem lett volna képes túl sok mindent hozzátenni a Red Bull erőforrás gyártási és fejlesztési programjához”.

  • „Ütős” új szponzora lett Sergio Péreznek -VIDEÓ

    „Ütős” új szponzora lett Sergio Péreznek -VIDEÓ

    A Bacardi nemrégiben egy videóban tette közzé azt, hogy a vadonatúj terméküket, a Patrón Tequilát nem mással fogják majd reklámozni, mint a Red Bull mexikói versenyzőjével, Sergio Pérezzel.

    A 60 másodperces kisfilmben – ami megtekinthető a Patrón YouTube csatornáján – a kétszeres futamgyőztes mexikói pilóta egy pohár Patrón viszki társaságában mesél arról, hogyan jutott el a Forma-1-be. A két fél között a jövőben további hasonló együttműködések jöhetnek majd létre.

    Pérez már 2011 óta tagja a száguldó cirkusz mezőnyének és ezen időszak alatt megfordult már a Sauber, a McLaren és a Force India/Racing Point csapatainál és miután Sebastian Vettel váratlan érkezése miatt távoznia kellett a silverstone-i istállótól, a Red Bulltól kapott mentőövet és már az első évében bizonyítani tudta rátermettségét a vezetőségnek. A számos dobogós helyezés és a bakui győzelem mellett Max Verstappent is tudta segíteni Lewis Hamilton ellenében a világbajnoki küzdelemben, ami miatt Christian Hornerék azonnal meg is hosszabbították a szerződését.

  • Közel a megállapodáshoz a Red Bull és a Porsche

    Közel a megállapodáshoz a Red Bull és a Porsche

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull és Porsche hamarosan egyességre juthat egymással. A két fél 2026-os szezontól közösen harcolhat majd a sikerekért a Forma-1-ben, ha sikerül dűlőre jutniuk egymással.

    Minden évben felröppen a pletyka, hogy a Volkswagen konszern csatlakozik az autósport királykategóriájába, mint motorgyártó. Azonban most a Porshce szándéka eléggé valósnak tűnik, ugyanis az új motorformula vonzó a stuttgarti márka számára. A Red Bull pedig kapóra jöhet nekik, mert az energiaitalosok nemrég szakítottak a Hondával és ha a Porsche meg tudna egyezni velük, akkor a németeknek nem kell saját csapatot indítaniuk, szimplán csak erőforrásokat kell beszállítaniuk.

    A Milton Keynes-i istálló – akiknek az Oracle személyében új főtámogatójuk lett -nemrégiben létrehozta a Red Bull Powertrainst, ahol a Red Bull saját erőforrásai fognak készülni majd az új motorformula 2026-os bevezetését követően. A Motorsport Total értesülései azonban „a Porsche tárgyalásokat folytat a Red Bull-lal arról, hogy 2026-tól az ő erőforrásaikkal versenyezzenek az autósport királykategóriájában.”

    A tényt egyelőre nem erősítették meg a felek, azonban az előbb említett hír már szinte nyílt titoknak számít a paddockon belül, hogy a két fél szívesen küzdene egymás oldalán a sikerekért. Nagy kérdés, hogy a Red Bull Powertains-szel mi lesz, ha a két fél tényleg meg fog egyezni egymással. A Porsche motorsport központja Weissachban található és az rendkívül előnyös lenne Christian Hornerék számára, mert az épület rendkívül felszerelt és rengeteg olyan mérnök dolgozik ott, akiknek számos szélvészgyors autót köszönhetünk.

    Maga az ötlet a Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko és a Porsche motorsport főnöke, Fritz Enzinger ötlete volt. 2026-ig még rengeteg idő van, érdekes lesz majd figyelni, hogyan változnak majd az események ezen téma kapcsán.

  • Verstappen: A Honda és a Renault teljesen más mentalitással bír

    Verstappen: A Honda és a Renault teljesen más mentalitással bír

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerint teljesen más a kapcsolata a jelenlegi motorbeszállítójukkal, a Hondával, mint korábban a Renault-val volt, akikkel korábban a Milton Keynes-i istállóval négy egyéni és konstruktőri világbajnoki címet nyertek 2010 és 2013 között.

    Azonban a sok siker ellenére a két fél haraggal vált el egymástól, miután a turbóhibrid éra során a francia motorgyártó képtelen volt egy megbízható és erős erőforrással előállni. Emiatt a Bikák 2014 és 2018 között mindössze pár futamgyőzelemig tudtak eljutni 2015-öt leszámítva, ahol két darab második helyezés volt a legjobb eredményük.

    A Red Bull 2019-ben már a Honda erőforrásait használta és rögtön jobb lett a helyzetük az F1 mezőnyében. Az első két szezonjuk során a holland fiatal révén győzelmeket szereztek, a mostani szezonra azonban annyira összeálltak a dolgok, hogy a Christian Horner által vezetett gárdának mindkét világbajnoki cím megszerzésére megvan az esélyük.

    Ugyan a Honda az idei év végén ismét ki fog vonulni a Forma-1-ből, a Red Bull-lal való együttműködésük tovább fog folytatódni és a Bikák a motorszabályok befagyasztásának köszönhetően 2025-ig biztosan használhatják még a japánok által készített és fejlesztett erőforrást.

    Verstappen – aki jelen pillanatban vezeti a száguldó cirkusz egyéni bajnokságát hat futammal a 2021-es szezon vége előtt – szerint az előbb említett okok miatt teljesen kapcsolatban álltak a két motorgyártóval.

    „Sokban különbözik egymástól a Renault és a Honda, már csak azért is, mert az utóbbi sokkal többet dolgozott a saját projektjén” – árulta el a holland szupersztár a racingnews365.com-nak. „Ez pedig a mentalitásból adódik és ezzel nem a Renault-t akarom kritizálni, de rendkívül élvezem azt, hogy a Honda mérnökeivel dolgozhatok együtt.”

    A japánok mérnökei segíteni fognak a Red Bullnak abban, hogy felállítsák a saját motorgyártó részlegüket, a Red Bull Powertrainst, ahol a 2026-ban érkező új motorszabályok alapján fogják elkészíteni a szakemberek a Bikák első saját erőforrását.

    Verstappen szavait a Red Bull azon tette is jól tükrözi, hogy az eredetileg Japán Nagydíjra szánt, de végül a Török Nagydíj során használt egyedi festéssel tisztelegtek a Honda előtt, akik 56 évvel ezelőtt szerezték meg az első győzelmüket az F1-ben az RA 272 kódjelű autóval, amit Richie Ginther vezetett.

  • A TikTok lett az Aston Martin legújabb szponzora

    A TikTok lett az Aston Martin legújabb szponzora

    Nem sokkal a Formula 1-es Brit Nagydíj kezdete előtt került nyilvánosságra az a hír, miszerint a TikTok is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé. A közösségi oldal matricái az AMR21-ek fejvédőin, valamint a glóriájuk belső részein lesznek majd láthatóak.

    A két fél együttműködésének már meg is van az eredménye, ugyanis a silverstone-i istállónak már saját TikTok oldala van (@astonmartinf1) és már számos tartalom megtekinthető ott, többek között Sebastian Vettel élő adása is, ahol szurkolói kérdésekre válaszolt a négyszeres világbajnok.

    A közösségi oldal világméretű kihívásokat fog majd létrehozni F1-es témában. Ilyen kihívás lesz például a #catchchallange, ahol a rajongók reakcióidejét fogják tesztelni olyan feladatokkal, amiket Vettel és Lance Stroll is csinál rendszeresen.

    Az Aston Martin és a TikTok együttműködése különösen a Brit és Amerikai Nagydíj miatt fontod, mert mindkét fél számára ezen két ország jelentős felvevőpiacnak számít.

     

  • Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin együtt fog működni a Racing Pride-dal

    Az Aston Martin csapata bejelentette a legújabb partnerét, a Racing Prideot. A silverstonei istálló ezen együttműködésének a célja pedig nem más, mint a sokszínűség népszerűsítése a motorsport világán belül.

    A Racing Pride nevezetű cég 2019 óta létezik és nemrégiben állapodtak meg a brit Stonewall nevezetű vállalattal. Ezen mozgalom azon célból jött létre, hogy felhívja a figyelmet a motorsport világában levő sokszínű emberekre.

    A Racing Pride feliratait a Francia Nagydíjtól láthatunk majd Sebastian Vettel és Lance Stroll AMR21-ein a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) kezdeményezés mellett, amit a Forma-1 vezetői indítottak 2020-ban.

    Azonban a két fél együttműködése többről fog szólni pár darab szponzormatricáról. A Racing Pride csoportos képzéseket fog tartani a Lawrence Stroll által vezetett istálló dolgozói számára, ezzel is javítva a csapaton és a Forma-1-es Paddockon belüli kultúrát és gondolkodás módot.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnoka kifejezetten örül ennek a kezdeményezésnek és örül, hogy ezzel is jó példát mutathatnak az emberek számára.

    „Szeretném kiemelni a hasznosságát ennek a mozgalomnak és átadni az elfogadás üzenetét a szurkolóknak,” mondta Vettel, aki a tavalyi szezonban ennek alkalmából több versenyen is egy szivárvány mintás sisakban versenyzett, amit végül jótékony célból el is árverezett

    „Szeretnék gratulálni azon embereknek, akik ezt terjesztik, mert az egyenlőség nagyon fontos fogalom a mai világunkban. Tisztában vagyok vele, hogy további intézkedések szükségesek a negatív dolgok visszaszorításához, azonban szerintem jelen pillanatban nagyon jó úton járunk ezen téren.”

  • Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint a Forma-1 vezetői fontolóra fogják venni a Német Nagydíj visszahozását miután Mick Schumacher személyében egy nagy népszerűséggel és rajongótáborral rendelkező német pilóta csatlakozott a sportágba.

    A legutóbbi Német Nagydíjat a Hockenheimringen rendezték még 2019-ben és egy nem is akármilyen esős futamnak lehettünk szemtanúi. Ugyan a Forma-1 mezőnye a tavalyi szezonban is versenyzett a Nürburgringen, azonban annak a versenynek nem Német Nagydíj, hanem Eiffel Nagydíj volt a hivatalos neve, így a 2019-es számít az utolsó német futamnak.

    Azonban a Formula 2-ből érkező Mick Schumacher egy újfajta érdeklődést hozhat a német motorsport kedvelők körébe és Steiner ezért reméli azt, hogy a 81 millió ember lakta európai ország rövid időn belül vissza fog térni a száguldó cirkusz versenynaptárába.

    „Németország egy rendkívül jó piac és most már szerintem az érdeklődésből sem lesz majd hiány,” – véli a Haas csapatfőnöke.

    Az ifjabb Schumacher a tavalyi szezonban is bemutatkozhatott volna az F1-ben egy pénteki szabadedzés keretein belül az Alfa Romeoval, de a Nürburgringen uralkodó ködös időjárás ezt sajnos nem tette lehetővé. Sokáig pedig mindenki úgy gondolta, hogy a fiatal német versenyző Antonio Giovinazzi helyét fogja átvenni a hinwili istállónál.

    A Netflix által készített Drive to Survive harmadik évadából azonban kiderül, hogy Schumacher azért került a Haashoz, mert az amerikai kiscsapat megszerezte magának a német telekommunikációs céggel, az 1&1-et, mint szponzort.

    „Az 1&1 és Mick között nincs közvetlen kapcsolat,” – folytatta Steiner. „Nyilván örül az 1&1 annak, hogy egy német versenyző került hozzánk, azonban mindkettőjükkel külön úton egyeztünk meg, és az 1&1 nem Mick miatt kezdettel támogatni minket.

    „Mick pedig megnyerte a Formula 2-es bajnokságot, ami már elég indok lett volna arra, hogy megszerezzük őt. Azonban mindezek mellett még a Ferrari juniorprogramjának a tagja, és mivel szoros együttműködésben állunk a Ferrarival, így nem volt kérdés, hogy idén a mi csapatunkat fogja erősíteni,” – zárta Steiner, akinek a csapata már teljes mértékben a 2022-es szezonra koncentrál.

  • A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes az idei szezonban a Racing Point és a McLaren rendelkezésére fogja bocsájtani tesztpilótáikat, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutiérrez személyében. A brackleyi istálló a csütörtöki nap folyamán jelentette be a hírt.

    A belga és a mexikói versenyző is megfordult már a Forma-1-ben. Vandoorne a McLarennél húzott le két teljes szezon 2017-ben és 2018-ban, amíg Gutiérrez 2013-ban és 2014-ben a Sauber, 2016-ban pedig a Haas csapatát erősítette.

    A wokingi istálló ugyan az idei szezonban még a Renault erőforrásaival fog versenyezni, azonban a következő szezontól kezdődően a Mercedes hajtásláncait fogják használni.

    A Racing Point – amit Lance Stroll édesapja, a kanadai multimilliárdos Lawrence Stroll irányít – már jó ideje működik együtt a bajnoki címvédő istállóval, csakúgy, mint Sergio Pérezzel, aki már a 2014-es szezon óta náluk versenyez.

    A teszt és tartalékpilótáknak minden egyes versenyhétvégén tettre kész állapotban kell lenniük, ha a csapat egyik versenyzője esetleg nem tudna autóba ülni egy esetleges sérülés vagy egészségügyi probléma miatt.

    Az együttműködés pedig lehetőséget adhatna Vandoornenak és Gutiérrzenek, hogy ha csak egy pénteki első szabadedzés erejéig is, de visszatérhessenek a Forma-1-be.