Címke: egységes alkatrészek

  • Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Dieter Gass, az Audi Motorsport főnöke azt nyilatkozta, közös – saját motorjukon alapuló – motortervezetet nyújtottak be, hogy tovább csökkentsék a DTM költségeit.

    Gerhard Berger, amióta 2017-ben átvette a német túraautó bajnokság vezetését, a költségcsökkentésre törekszik, például a közös aerodinamikai csomaggal.

    Az Audi és a BMW is elmondta már idén, hogy a további csökkentés nehéz lesz, miután a négyhengeres turbómotor 2019-es bevezetésével jelentősen nőttek a költségek.

    „Nem kapott nagy figyelmet, de vannak egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy a DTM egyenmotorokat használjon.” – kezdte Gass.

    „Támogatjuk ezt a projektet, fel is ajánlottuk, hogy a motorunkat adnánk ehhez. Szóval nyitottak vagyunk erre a lehetőségre. Itt a DTM-ben egy olyan koncepció szerint versenyzünk, ami a közös alkatrészeken alapul.”

    „Ennek ellenére a legdrágább alkatrészt még mindig külön fejlesztik a gyártók. Ha még egy lépést akarunk tenni a jelentős költségcsökkenés felé, ez az egyetlen lehetőség.”

    A javaslat már tavaly felmerült, ám akkor nem nyert nagyobb teret, ugyanis a BMW vélhetően ellenezte a dolgot.

    Amikor Gass szavaival szembesítették, BMW-s kollégája, Jens Marquardt a következőket reagálta:

    „Igen, voltak egyeztetések arról, hogy közös motorunk legyen, bárki is szolgáltatja majd azt. Ám előtte alaposan meg kell vizsgálnunk, mik lehetnek az előnyei, illetve a hátrányai egy ilyen döntésnek.”

    „Ha a DTM teljesen egy egyenautót alkalmaz, nem lesz, ami a gyártóra emlékeztessen. Ezt nehéz azzal összeegyeztetni, amit közvetíteni szeretnénk [a sorozaton keresztül].”

    Jövőre azonban így is olcsóbb lehet a részvétel, ugyanis a motorfejlesztésre korlátozásokat vezetnek majd be.

    A sorozat vezetője, Gerhard Berger szerint viszont nem reális az egységes motor bevezetése.

    „Maga a versenyzés egy marketing eszköz is, itt mindenki a saját technológiáját akarja megmutatni. Ez része a motorsportnak.”

    „Egyetértek a költségcsökkentéssel, ha csak arról az oldalról nézzünk a dolgokat, ez tényleg a legjobb ötlet. De már így is sok egységes alkatrészünk van. Motor pedig mindig más egy kicsit, az a legérzékenyebb ebből a szempontból.”

  • Nem lesznek egységes sebességváltók 2021-től

    Nem lesznek egységes sebességváltók 2021-től

    Az FIA visszadobta az egységes sebességváltók tervezetét a Forma-1 2021-as szezonjára.

    Az indítványt azért kezdeményezték, hogy minél több egyenalkatrész használatával csökkentsék a fejlesztési költségeket. Pénteken azonban kiderült, hogy a javaslatot elutasították. Az FIA technikai részlege azzal érvelt, hogy a jelenlegi váltók között elenyésző a különbség.

    Az FIA közleményében ez állt: „A döntést a csapatok és gyártók által szolgáltatott technikai és pénzügyi információk alapján hoztuk meg. Kiderült, hogy a sebességváltó technológiája a Forma-1-ben elég hasonló mindenkinél, ezért a teljesítmények között is nagyon csekély a különbség. Az alkatrészek összetettsége következtében a sebességváltó az egyik legérzékenyebb a megbízhatóság terén, és ez is figyelembe lett véve a vizsgálat során.”

  • A Ferrari nem támogatja az egységes alkatrészek bevezetését

    A Ferrari nem támogatja az egységes alkatrészek bevezetését

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto nemrég kijelentette, hogy csapata nem rajong az egységes alkatrészek bevezetésért.

    A Liberty Media és az FIA belátta, hogy túl nagy költségekkel jár az, ha valaki nevezni akarna és működtetni szeretne egy csapatot a sportágban. Ezen felbuzdulva közösen úgy döntöttek, hogy lépéseket kívánnak tenni ez ellen és 2021-től bevezetnék a kötelező egységes elemek használatát. Ez egyelőre fékeket és a váltókat érintené, ám a Ferrari ennek az ötletnek nem híve, sőt azt is kijelentették, hogy nem tetszik nekik az az irány, amerre az F1 halad.

    ,,Mi a Ferrarinál mindig is elleneztük az egységes alkatrészek bevezetésének ötletét, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy kontrollálnunk kell a költségeket és kiadásokat, azonban ezért kerül bevezetésre majd a költségvetési sapka is, aminek kapcsán szintén meg kell találnunk majd az egyensúlyt. A szabványosításnak elsősorban csak akkor van értelme, ha bizonyítottan spórolni lehet vele, azonban törődnünk kell az F1 DNS-vel is, aminek ez az elv nem része.  Példának okért, ha egységesítjük a felnik gyártását és mindenkinek a szabványt kell használni, akkor főleg az esztétikai szempontok alapján ítélve úgy vélem, hogy kívülről ez nem nézne ki jól, azt hihetnék, hogy az autók nem különböznek egymástól a festésüket leszámítva. Először is meg kell vizsgálnunk milyen eredményekkel, jár ez a tender, majd pontosan ki kell értékelnünk azt, ám nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel az ötlettel.” –nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.