Címke: egyetem

  • Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Yuki Tsunoda nem bízza a véletlenre a sorsát és a megélhetését, több lábon áll a fiatal japán.

    Többnyire a Forma-1-es versenyzők mindegyikére, igaz, hogy nagyon fiatalon elkezdenek versenyezni, és ha van tehetség – akikből F1-es lett, azoknál nyilván volt -, hamar feláldozásra került sok minden a versenyzés oltárán.

    A legtöbb versenyző maximum csak a középiskolát fejezte be, felsőoktatásban nem vettek részt, sőt előfordul, hogy le sem érettségiztek.

    Yuki Tsunoda a kevés kivételhez tartozik. Kiderült ugyanis, hogy 2019-ben, még F3-as versenyzőként beiratkozott a japán Nippon Sporttudományi Egyetemre, és sportmenedzsmentet kezdett tanulni.

    Feltételezhetően levelezőn, és/vagy egyéni tanrenddel oldotta ezt meg, de így sem kis falat ez aktív versenyzői karrier mellett.

    A Twitteren nagyon téma lett az egyetemista Tsunoda. Egyrészt azért, mert ránézésre általános iskolásnak nézi az ember az amúgy 21 éves versenyzőt, másrészt, mert meglehetősen ritka, hogy egy F1-es versenyző egyetemre jár, vagy járt.

    „Az, hogy Yuki Tsunoda egyszerre F1-es versenyző és egyetemi hallgató, a legázsiaibb dolog, amit ma hallottam” – írta valaki Twitteren.

    Bár az nem derült ki, hogy milyen hosszú a képzés, vagyis befejezte-e már. Az viszont biztos, hogy versenyzői karrierjének végeztével is tud majd mihez kezdeni magával a jelenleg az AlphaTaurinál versenyző pilóta.

    Ugyan ritka, de nem egyedi azonban Tsunoda esete.

    Jonathan Palmer az F1 történetének egyik legjobban képzett (most már ex-)versenyzője, ő ugyanis orvosnak tanult.

    Továbbá Lewis Hamilton a Cambridge College of Arts and Sciences hallgatója volt.

     

  • A NASCAR és az iRacing egyetemi E-Sport sorozatot indít Amerikában

    A NASCAR szeretne minél fiatalabb korosztályt megnyerni. A legfőbb eszközök? Szimulátor, iRacing, és E-Sport!

    A NASCAR kedden tárta a világ elé egy országos főiskolai E-Sport liga tervét, amely több mint 500 főiskolát és egyetemet foglal magában, és potenciálisan több ezer diákot érhet el.

    Az eNASCAR College iRacing Series elnevezésű sorozat része a NASCAR azon tervének, hogy az Esports-klubokat és -csapatokat megcélozva bővítse jelenlétét az egyetemi campusokon, és új közönséget érjen el.

    Ezt a tervet nem csak a premier stock car sorozat, hanem a az IndyCar is foganatosítaná, ők is az egyetemeken népszerűsítenék magukat, szintén szimulátorral.

    Ennek az egyik fő zászlóvivője a Rahal Letterman Lanigan Racing, amely a csapattulajdonos, David Letterman régi iskolájában indított el egy E-Sport ösztöndíj programot.

    A kvalifikáció minden egyes futam előtt 40 versenyzőre szűkíti a 10 000 versenyzőből álló potenciális mezőnyt. A szezon során 50 000 dollár ösztöndíjat osztanak ki a legjobb eredményt elérő versenyzők között.

    A szimulátorozás és az E-Sport fontos eleme a NASCAR-nak, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy új rajongókat érjünk el, akik gyakran először találkoznak a sportunkkal” – mondta Nick Rend, a NASCAR játék- és E-Sport részlegének ügyvezető igazgatója.

    A különböző eNASCAR kezdeményezéseink exponenciális növekedést mutatnak a rajongótáborunkban.

    Úgy éreztük, itt az ideje, hogy a fiatalabb közönségre is kiterjesszük a hatókörünket, és elindítsuk az eNASCAR College iRacing Series-t, hogy megmutassuk a diákoknak, milyen lehetőségeket tartogat számukra a szimulátoros versenyzés és a sportágunk.

    Akár 10 000 diák is jelentkezhet az iRacing bajnokságra

    A sorozat a NASCAR, a National Association of Collegiate eSports (NACE) és az eseményt szervező CSL eSports együttműködésével valósul meg.

    Azok a főiskolai E-Sport programok, amelyek tagjai a NACE-nek, jogosultak a részvételre, ami azt jelenti, hogy akár 10 000 diák is nevezhet a versenyre.

    A bajnokság az iRacinget, a NASCAR hivatalos szimulátoros versenypartnerét és a NASCAR Camping World Truck Series járműveit használja majd, amelyek az iRacingben is elérhetők.

    Minden sofőr a saját iskolájának színeit és festését fogja használni. Az első verseny kvalifikációja már megkezdődött, és február 21-én ér véget, mielőtt február 24-én a Daytona International Speedway-en megrendezésre kerülne a szezon első futama.

    E-Sport rovatunk partnere a Magyar iRacing HQ.

  • Az RLL ösztöndíjprogramot hoz létre a Ball State Esports számára

    A Rahal Letterman Lanigan Racing bejelentette, hogy ösztöndíjat alapít a Ball State University E-Sport csapatának tagjai számára.

    A Ball State egyetem a csapattulajdonos, és amerikai TV-s legenda David Letterman alma matere, és az ország egyik legfejlettebb egyetemi E-Sport programjával büszkélkedhet.

    A Ball State E-Sport programjának tagjai az RLL-lel közösen különböző közösségi eseményeken vesznek majd részt a szimulátoros versenyzés népszerűsítése érdekében.

    Az RLL Ball State-tel kapcsolatos tervei tükrözik a NASCAR azon elképzeléseit, hogy az E-Sport programok segítségével növelje jelenlétét az egyetemi kampuszokon.

    Évente két diák fog 5000 dolláros ösztöndíjban részesülni. A hagyományos E-Sports felszerelések, például számítógépes billentyűzetek és egerek mellett a Ball State programja számos szimulátoros versenyfelszerelést is felajánlj a diákok számára.

    Hálás vagyok a Rahal Letterman Lanigan Racingnek a diákjaink sikere iránti elkötelezettségéért, és hálás vagyok Letterman úrnak az egyetemünkkel való folyamatos elkötelezettségéért” – mondta Geoffrey S. Mearns, a Ball State elnöke.

    Izgalmas megünnepelni az RLL-lel való partnerségünket azzal, hogy egy elit versenycsapatot látunk vendégül az egyetemünkön, egy olyan államban, ahol a versenyzés a kultúránk szerves részét képzi.

    A Ball State egyetem az Indiana állambeli Muncie-ban található, és alig több mint egy órányira van az Indianapolis Motor Speedwaytől.

    A 2021-ben alapított E-Sport program, az E-Sport történelméről és az E-Sport rendezvények szervezéséről kínál kurzusokat.

    Az iskola 3600 négyzetméteres E-Sport központja egy magasított színpaddal rendelkezik a 6v6-os versenyekhez és 50 néző befogadására képes nézőtérrel bír.

    Bobby Rahal, David Letterman és Mike Lanigan nevében izgatottan várjuk ezt a stratégiai partnerséget a Ball State University Esports programjával” – mondta Tom Knox, az RLL értékesítési és marketing vezető alelnöke.

    Az E-Sport egy feltörekvő és rendkívül versenyképes terület. Csapatunk és különösen mérnökeink számára nagyon fontos, hogy befektessünk ebbe az iparágba.

    Ez a partnerség a Ball State-tel több szinten is összeköt, beleértve azt a képességet, hogy a kar, a diákok és az öregdiákok által alkotott ragyogó elmékre támaszkodhatunk.