Címke: Egyesült Államok Nagydíja

  • Verstappen 14 órát fifázott a legutóbbi versenyhétvégén

    Verstappen 14 órát fifázott a legutóbbi versenyhétvégén

    Christian Horner elárulta, hogy Max Verstappen mennyi időt töltött játékkal a legutóbbi versenyhétvégén.

    A holland versenyző szeret játszani. Barátaival gyakran CoD-ozik, amit néha fel is töltenek az internetre, vagy épp a Fifának hódol. A Red Bull csapatfőnöke már többször is rajta kapta pilótáját azon, hogy a „gépet” nyomja. A Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy a 24 éves pilóta képes órákat is a Fifának szentelni, ugyanis ő így kapcsolódik ki.

    ,,Valószínűleg elég sok mindent nem tudtok Maxről (Verstappen). A hétvége során, úgy 14 órát játszott.” – árulta el nevetve a brit vezető.

    Verstappen a Futwiz szerint, 2019 januárjában a FIFA Ultimate Team játékmódban a 21. helyen állt a világranglistán, míg 2018 augusztusában a 31. helyet érte el.

    A versenyzők közül régebben Lando Norrisszal játszott a holland, ám amióta a brit fiatal felhagyott a „gamer” életmóddal, azóta nemigen ülnek össze.

    ,,Ő egy nagyszerű srác, elég visszafogott. Látszik rajta, hogy néha kényelmetlenül érzi magát mások rajongása miatt. Ő csak vezetni szeret. Mindig csak gyorsan akar menni, ez nem változott.” – tette hozzá még Horner.

  • Kritika a Mercedesnek: „Még egy gyerek is kiszámolta volna, mi a hiba”

    Kritika a Mercedesnek: „Még egy gyerek is kiszámolta volna, mi a hiba”

    Allard Kalff, az RTL GP szakértője úgy véli, hogy a Mercedes nyomás alatt elveszíti a fonalat és hibát-hibára halmoz.

    Miután Max Verstappen az utolsó pillanatban happolta el a pole pozíciót a csillagosoktól, a német gárdára nagy nyomás nehezedett. A rajt után ugyan Lewis Hamilton visszaszerezte a vezető helyet, ám a Bikák jobban taktikáztak, így végül ők nyerték meg az Egyesült Államok Nagydíját.

    ,,Amikor nyomás alá kerül a Mercedes, és nem tudja a saját útját járni, akkor elveszti a fonalat. Egy újabb taktika hibát láthattunk Austinban, mikor is Verstappenhez képest túl későn cseréltek kereket.” – hangzott el az állítás az RTL GP Slipstream Podcast legújabb adásában.

    Kees van de Grint szerint annyira nem voltak a helyzet magaslatán a csillagosok, hogy még egy gyerek is megmondta volna, hogy mikor kell kimenniük a boxba.

    ,,Hibáztak, a második kiállással túl sokáig vártak. Még egy gyerek is ki tudta volna számolni, hogy ez nem fog sikerülni, hiába gyorsabb Hamilton. A Mercedesnek elébe kellett volna ennek mennie, és így talán sikerült volna a kármentesítés. Ha megnézzük mekkora volt a lemaradása Hamiltonnak és mennyi idő alatt kellett volna azt lefaragnia, nos a sikernek az esélye 0 volt. A Mercedesnél nem számoltak azzal, hogy Verstappen ilyen jól fog mennie. A tempója jó volt és a végén a töltéssel is jól gazdálkodott. Amikor kellett emelt a tempón. Még a használtabb abroncsokon is tudott hasonló időt menni.”

  • Seidl: Carlos okos volt, így a DRS-zóna előtt engedte el Landót

    Seidl: Carlos okos volt, így a DRS-zóna előtt engedte el Landót

    Andreas Seidl elismerte, hogy egykori pilótája okosan adta vissza Lando Norrisnak a pozíciót.

    Az első körben bonyolódott csatába Carlos Sainz és a két McLaren. A 12-es kanyarba hárman akartak egyszerre befordulni, ami egy kissé megrémítette a brit pilótát. A Ferrari versenyzője egykori csapattársa ellen védekezett, ám a manőver mentén elhagyta a pályát, így jogtalan előnyre tett szert. Eközben megérkezett Daniel Ricciardo is, aki mindkét versenyzőn átrágta magát.

    Sainz azt az utasítást kapta, hogy vissza kell adnia a pozíciót Norrisnak, amit a 27 éves spanyol meg is tett. A 11-es kanyarban utat engedett a britnek, majd a DRS-t használva visszaelőzte az egyenesben.

    ,,Számunkra egyértelmű volt a szituáció. Carlos (Sainz) hirtelen visszakapta Landót (Norris), mikor lement a pályáról, így elvártuk, hogy adja vissza a pozíciót. Ezt meg is tette, de sajnos túl ügyesen csinálta. A következő egyenesben a DRS segítségével visszaelőzte Landót, így nem tudtunk ebből profitálni. Nem így kellene visszaadni egy pozíciót, de ez van. Ki fogjuk elemezni a történteket, és Lando véleményét is kikérjük az esetről. Azt kell mondanom, hogy amíg a szabályok olyanok, amilyenek, addig le a kalappal Carlos előtt. Ezt okosan csinálta.” – jegyezte meg a Motorsport.com-nak Andreas Seidl.

    Sainz korábban azt hitte, hogy Norrist engedte el, ezért is lepődött az üzenet hallatán:

    ,,Együtt mentünk a 12-es kanyarba. Középen voltam, és azt hiszem Lando volt az, aki belül nagyon későn fékezett. Valójában mindhárman majdnem magunkkal vittük Charles-t (Leclerc), mikor megpróbáltunk a másik előtt maradni. Azért, hogy egy kis helyet hagyjak Landónak és így ne ütközzünk, úgy döntöttem, hogy kiszélesítem a pályát. A 16-os kanyarban tudatosan engedtem magam elé, ugyanis nem akartam büntetést kapni. Ám kiderült, hogy akit én Landónak hittem, az igazából Daniel (Ricciardo) volt. Időközben ugyanis megelőzte Landót, így nem őt engedtem magam elé.” – magyarázta a helyzetet a spanyol.

    Ám a versenyfelügyelők úgy döntöttek, hogy Norrisnak is vissza kell adni a pozíciót, mivel eredetileg ő volt a „szenvedő” fél. A Ferrari pilótája ugyanakkor ezt nem érezte igazságosnak, így gondoskodott arról, hogy gyorsan visszavegye a helyét.

    ,,A stewardok úgy ítélték meg, hogy Landónak is vissza kell adnom a pozíciót, még akkor is, ha én így két helyet bukok. Ez szerintem igazságtalan. Visszaadtam hát neki, majd gyorsan megelőztem és Daniel után indultam.” – tette hozzá Sainz.

  • Martin Brundle fennakadt az amerikai reppernő emberein

    Martin Brundle fennakadt az amerikai reppernő emberein

    Az igazi Forma-1-rajongóknak Martin Brundle neve minden bizonnyal ismerősen cseng.

    Egyrészt egy korábbi versenyzőről van szó, másrészt, a Sky riportereként rendszeresen jelen van F1-es pályákon. A futamok előtt pedig gyakran mikrofonvégre kapja a helyszínen lévő hírességeket.

    Legutóbb, az Egyesült Államok Nagydíján azonban kínos helyzetbe keveredett. Noha nem rá nézve volt kínos.

    Brundle ez alkalommal is a rajtrácson volt a stábbal,  és mint mindig, most is próbált interjút készíteni az ott lévőkkel, megtudni mit gondolnak a versenyzőkről.

    Az amerikai rapper Megan Thee Stallion is ott volt, jól megtermett biztonsági őrei azonban meg akarták akadályozni, hogy Brundle beszéljen vele, méghozzá meglehetősen gorombán. A rapper mentségére szóljon, hogy ő végül, hagyta, hogy feltegye neki Brundle a kérdését, sőt, válaszolt is rá, de egy asszisztense közbeszólt, amikor Brundle megkérdezte tőle, hogy kinek szurkol a versenyen. Mielőtt Megan válaszolhatott volna, asszisztense közé és Brundle közé állt és közölte vele, hogy „ezt nem teheti”, mire ő kiválóan reagált: „De igen, mert épp most tettem meg”.

    Brundle 2016-ban Venus Williamszel járt hasonlóan, mikor is a teniszcsillag nem volt hajlandó beszélni vele, most pedig hasonlóan tett testvére, Serena Williams is…

  • Hamilton szerint nem volt mit tenni Verstappen ellen

    Hamilton szerint nem volt mit tenni Verstappen ellen

    Az Egyesült Államok Nagydíján Lewis Hamilton az első kör első kanyarjában átvette a vezetést Max Verstappentől, de végül alulmaradt, miután a Red Bull úgy döntött, hogy a hollandot előbb hozza be kerékcserére.

    A Mercedes meghosszabbította Hamilton első és második etapját is, annak érdekében, hogy le tudja dolgozni a Verstappenhez képest elvesztett időt.

    Hamilton több, mint nyolc másodperccel volt lemaradva a Red Bull versenyzője mögött a második kiállása után, de a frissebb gumikat kihasználva több, mint egy másodperccel gyorsabb volt körönként, így a különbség kevesebb mint két másodpercre csökkent.

    Hamilton azonban az utolsó körökben nem tudott elég közel kerülni ahhoz, hogy megpróbálja megelőzni Verstappent.

    Így aztán Hamilton öt futammal a szezon vége előtt 12 ponttal áll Verstappen mögött az egyéni bajnokságában.

    Hamilton úgy érezte, hogy a Red Bull minden gumikeveréken gyorsabb volt.

    „Nem tudom, mit tehettünk volna másképp” – mondta Hamilton. „Majd leülök és megbeszélem a csapattal. Azt hiszem, a csapat ma nagyszerű munkát végzett, és történt, ami történt.”

    „A következő két pályára, amire megyünk, nagyon erős pályák a Red Bull számára, szóval biztosan kemény lesz.”

    A Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff nem gondolta, hogy a csapat olyan korán kiállhatott volna a boxba, mint Verstappen, de úgy vélte, a kemény gumis tempó elég erős volt ahhoz, hogy megnyerhették volna a versenyt.

    „Úgy gondolom, természetesen megnyerhettük volna a versenyt, mert az élen álltunk, és nagyon erős tempót diktáltunk a kemény gumikon” – mondta Wolff.

    „Bizonyos értelemben vissza kell követnünk a hétvégét péntektől vasárnapig, hol ítéltük meg rosszul, hol rontottuk el a dolgokat, és mit csináltunk jól?”

  • Nemzetközi sajtó: A Mercedes nem tudott szabadulni Verstappen markából

    Nemzetközi sajtó: A Mercedes nem tudott szabadulni Verstappen markából

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették az Egyesült Államok Nagydíja után.

    A holland versenyző és csapta kétszer is sikeresen vágott alá a Mercedesnek, így merész stratégiájukkal megnyerték a futamot. Ugyan a hétszeres világbajnok a verseny utolsó szakaszában nagyon erős tempót diktált, ám megelőzni nem tudta a versenyt vezető 24 éves pilótát.

    Verstappen így növelte előnyét az összetettben, míg Hamilton vakarhatja a fejét. Az írott média így írt az eseményekről:

    Marca (Spanyolország):

    ,,A Red Bull látványos alávágást hajtott végre, és ugyanolyan látványosan akadályozta meg a Mercedes elévágási kisértletét. A csapat teljesen a pilóta mellett volt, egyik fél sem hibázott. Verstappen nehéz, de tiszta rajtot tudhatott a magáénak. Az első etapot lerövidítette, így a kerékcserék után Hamilton elé került. Végül a futamot is megnyerte és növelte az előnyét a tabellán. Briliánsan vezetett, főleg a futam végén, ahol ellen állt a „hammer time-nak”.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország): 

    ,,A majdnem tökéltes Verstappen. Hamilton is ugyanolyan briliáns volt, ám ő a boxutcai tétovázáson veszített. Az Egyesült Államok Nagydíja a boxban dőlt el, a Red Bull így elmondhatja magáról, hogy ők voltak a legjobbak. Ez a győzelem kiemelten fontos, ugyanis 5 futam van még hátra. Verstappen jelenleg 12 ponttal vezet.”

    AS (Spanyolország):

    ,,Verstappen az agresszív stratégiára tette le a voksát, miután a rajtnál bukott egy pozíciót Hamilton ellen. Ebben a mérnökei és a csapattársa is támogatta, így sikerült szétcincálniuk a Mercedes tervét. Hamilton ugyan jobban rajtolt, mint Verstappen, ám nem tudtak kiszabadulni a holland markából.”

    DailyMail (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton álma a 8. bajnoki címéről egy kissé megingott Texasban. Max Verstappen szerezte meg ugyanis a győzelmet és további pontokkal növelte előnyét az összetettben. A brit versenyző mindent beleadott, ám a villámrajtja és a kiemelkedő tempója nem volt elég a Red Bull és a 24 éves pilóta ellen. Hamilton a végsőkig küzdött, ám végül nem sikerült a holland elé kerülnie.”

  • Norris egy kissé megijedt az első körös „csetepatétól”

    Norris egy kissé megijedt az első körös „csetepatétól”

    Lando Norris elismerte, hogy egy kissé megijedt, mikor az első körben hárman fordultak a 12-es kanyarra.

    A Ferrari ugyan jobban muzsikált Austinban a McLarennél, ám az első körben azért a wokingiaknak is volt némi puskapora. A rajt után Charles Leclerc vezette fel a négyes fogatot, ám a brit istálló két versenyzője nem volt elégedett a sorrenddel. Daniel Ricciardo és a 21 éves csapattársa egyszerre akarta magát átrágni Carlos Sainzon, ám Norrisnak meg kellett torpannia, máskülönben felöklelte volna a falként viselkedő monacóit.

    A futam után a fiatal brit elismerte, hogy egy kissé megijedt az akciót látván:

    ,,Egy kissé idegőrlő volt az első kör. Hárman haladtunk egymás mellett, ugyanis Daniel (Ricciardo) kívül akart előzni. Mivel Charles (Leclerc) pont előttem volt, nagyon óvatosnak kellett lennem. Ha túl későn fékezek, akkor neki megyek hátulról, így nagyon oda kellett figyelnem. Azonban így nem tudtam az előzési kísérletet abszolválni. Hosszú és kemény versenyen vagyunk túl. Elég meleg is volt, ami fizikailag megnehezítette a dolgomat. Vigyáztam az abroncsokra, és megpróbáltam megfelelő tartományba tartani őket. Viszont azt a dolgot nem tudtam megcsinálni. Legalább Daniel megelőzte őket (Ferrari). Szép munka volt tőle.” – nyilatkozta Norris.

     

  • A jó példa ragadós! Vettel bizonyára boldog ettől!

    A jó példa ragadós! Vettel bizonyára boldog ettől!

    Szerencsére a jó példa ragadós! Bár Sebastian Vettel elmondása szerint nem használja a közösségi oldalakat, ezeket a képeket biztosan látta, és minden bizonnyal jó érzéssel töltötték el.

    A négyszeres világbajnok gyakran felszólal társadalmi és környezetvédelmi kérdésekben, de ez nem a közösségi médiában teszi. Mikor korábban arról kérdezték, hogy nem gondolja-e, hogy e célok elérésében és rajongói edukálásában hatékonyabb lehetne, ha használná a közösségi médiát, a német nemmel felelt. Azon a véleményen van ugyanis, hogy a tettei hatásosabbak, mint ha posztolgatna.

    Már nem először, de ismét bebizonyosodott, hogy Vettelnek igaza van, és igazán jó hatással van rajongóira.

    A Brit Nagydíj után Vettel átsétált a lelátókra és nekiállt szemetet szedni. Rajongói pedig később példát vettek róla. Előbb egy kisfiú volt az, aki a Holland Nagydíj után szemét szedésbe kezdett, most pedig büszkén számolt be róla az Aston Martin, hogy az Egyesült Államok Nagydíja után egy csoport Aston és/vagy Vettel rajongó követte a versenyző példáját.

  • A közönség egyetért az austini végeredménnyel

    A közönség egyetért az austini végeredménnyel

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az Egyesült Államok Nagydíján azonban a győztes Verstappent értékelte legjobbnak a közönség.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Max Verstappen – 22.7%
    Lewis Hamilton – 17.1%
    Daniel Ricciardo – 8.7%
    Sergio Perez – 8.2%
    Charles Leclerc – 7.2%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Magyar Nagydíj Fernando Alonso
    Belga Nagydíj
    Holland Nagydíj Sergio Pérez
    Olasz Nagydíj Daniel Ricciardo
    Orosz Nagydíj Lando Norris
    Török Nagydíj Carlos Sainz
    Egyesült Államok Nagydíja Max Verstappen
  • Engedélyt kapott a Red Bull: Módosíthatják mindkét autó hátsó szárnyát!

    Engedélyt kapott a Red Bull: Módosíthatják mindkét autó hátsó szárnyát!

    Engedélyt kapott az FIA-tól a Red Bull, így módosíthatják Max Verstappen és Sergio Pérez hátsó szárnyát.

    Már az időmérő alatt észrevették a Bikák, hogy repedések vannak a 33-as autó hátulján, így vizsgálni kezdték azt. Még a kvalifikáción megerősítették a darabot, viszont tüzesebben is megszeretnék vizsgálni a hátsó szárnyakat. Mivel a Parc fermé szabályok miatt már nem nyúlhatnak az autóhoz, így a Szövetség engedélyét kellett kérniük.

    Ugyanakkor az osztrák istálló nem tudja mi miatt keletkezett repedés Verstappen hátsó szárnyán:

    ,,Mindig történik valami, nincs egy stresszmentes etapunk. Nem tudom, hogy Max (Verstappen) neki ment-e valaminek, vagy eltalálta valami, de elég nagy volt a repedés. A másik autón és a többi szárnyon semmi, viszont engedélyt kaptunk arra, hogy mindkét konstrukciót átvizsgáljuk és megerősítsük. Közelebbről meg kell vizsgálnunk az elemeket.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak Christian Horner.

    A Red Bull két pilótája az első és a harmadik helyről indulhat, míg a második pozícióból Lewis Hamilton rajtolhat. A brit csapatfőnök örül az eredménynek, de ugyanakkor tart is egy kicsit a rajttól, ugyanis a két bajnok aspiráns már ütötte ki egymást a versenyből:

    ,,Határozottan javult az autónk. Nehéz itt követni a másikat, így az első kanyarban egyértelműen az élen akarsz maradni. Színpadias rajt lesz, viszont nekünk legalább mindkét srácunk ott van a tűz közelében.” – tette hozzá Horner.