Címke: Egyesült Államok Nagydíja

  • Brad Pitt Hamilton mellett az F1 fejeseivel is beszélt új filmje kapcsán

    Brad Pitt Hamilton mellett az F1 fejeseivel is beszélt új filmje kapcsán

    Brad Pitt találkozott Lewis Hamiltonnal és az F1 vezetőivel az austini versenypályán, hogy megvitassák a sportról készülő filmjét.

    A hollywoodi szupersztár az Egyesült Államok Nagydíjára érkezett, és már két találkozót is tartott a paddock legnagyobb neveivel.

    Csütörtökön egy előkelő texasi steakhouse-ban vacsorázott Hamiltonnal, valamint a versenyző édesapjával, Anthonyval és mostohaanyjával, Lindával, de jelen volt Greg Maffei, a Liberty Media F1-es főnöke, Stefano Domenicali az F1 vezérigazgatója és Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is.

    Pénteken Pitt mind a 10 F1-es csapatfőnökkel találkozott a paddockban.

    Az egyelőre még meg nem nevezett filmnek, amelyben Pitt fog szerepelni, Hamilton a társproducere. A rendező Joseph Kosinski lesz, aki a legutóbbi Top Gun-film mögött is állt.

    Az Apple TV 140 millió dollárért (~57 milliárd forint) szerezte meg az új F1-es film jogait.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

    A Circuit of the Americas (COTA) pálya 296 fát ültet az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén az Aston Martin visszavonuló pilótája, a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel tiszteletére, annak a sporthoz és a környezetvédelemhez való elkötelezettsége okán.

    A 296 fa a német versenyző összes F1-es versenyét jelképezi majd. Az első 20 facsemetét csütörtökön ültették el a COTA területén, a „Vettel Grove” nevű területen.

    A többi fát egy közeli parkban lévő ligetben ültetik el, hogy segítsenek az árterek helyreállításában a texasi Austinban található pálya helyszínén.

    A 35 éves háromgyermekes családapa júliusban jelentette be visszavonulását, mondván, hogy a családjára és egyéb érdeklődési köreire szeretne koncentrálni, amelyek közé tartozik a klímavédelem is.

  • Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Daniel Ricciardo lett.

    Az első gyakorlást kihagyó versenyzők azonnal kihajtottak a pályára, hogy behozzák a lemaradásukat. Carlos Sainz ugrott az élre, míg Charles Leclerc rögtön követte őt a második helyen. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre volt elég.

    A megszokottnál hosszabbra nyúlt a szabadedzés, ugyanis a pilóták a plusz fél óra segítségével a Pirelli 2023-as abroncsait próbálhatták ki.

    Lewis Hamilton feltartotta a „tesztidőszak” alatt Fernando Alonsót. A spanyol dühösen megjegyezte, hogy a hétszeres világbajnoknak „ma nincs tükre.”

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. A három versenyző a 2022-es abroncsokkal teljesítette legjobb idejét. A többiek a tesztabroncsokon körözgettek. A 2023-as gumikon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, így a lista negyedik helyére került fel, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    A 2023-as abroncsok tesztelése az edzés nagy részét felölelte, így a sorrend nem változott a hosszúetapok során.

    Az edzés leteltével ért véget a teszt is, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc az idei gumikon a leggyorsabbnak bizonyult, a második helyet Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Daniel Ricciardo. A 2023-as prototípusok egyikén Carlos Sainz a negyedik helyet szerezte meg, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

  • Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje a gyakorlást az időmérőre és a futamra. A megszokottnál több új név jelent meg a képernyőn, ugyanis a szabályoknak megfelelően a legtöbb csapat Austinra időzítette a fiataloknak szánt kötelező tesztlehetőséget.

    Sergio Pérez és Lando Norris szolgáltatta az első komolyabb időket, míg Antonio Giovinazzi falnak csapta autóját. A Haasban autózó olasz miatt így előkerült a piros zászló. Az egykori F1-es pilóta visszatudott menni a boxba, ám a TecPro falat meg kellett igazítani, ezért küldték vissza a mezőnyt.

    Pár perc múlva azonban folytatódhatott tovább a móka.

    Féltávnál Max Verstappen állt az élen, őt Sebastian Vettel és Carlos Sainz követte. A negyedik helyre csúszott vissza Sergio Pérez, míg mögötte Esteban Ocon, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lando Norris, Lance Stroll és Yuki Tsunoda fért be az első 10-be.

    Antonio Giovinazzi már nem tért vissza a pályára, mivel váltót cseréltek az autóban, míg Sergio Pérez és Guanyu Zhou rajtbüntetéssel lesz gazdagabb a belső égésű motor (ICE) cseréje miatt.

    Végül Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Az első 10-be rajtuk kívül még Lance Stroll, Sergio Pérez, Fernando Alonso, George Russell, Pierre Gasly, Lando Norris és Sebastian Vettel kerütl be.

  • Jövőre akár a Ferrari és a Mercedes küzdhet bajnokságért a Red Bull kihágása miatt

    Jövőre akár a Ferrari és a Mercedes küzdhet bajnokságért a Red Bull kihágása miatt

    Sokan kiakadtak az F1-es paddockban a Red Bull botránya kapcsán, aminek akár a jövő évre lehetnek komolyabb következményei.

    Csakhogy párat említsünk: Toto Wolff (Mercedes), Zak Brown (McLaren), Bernie Ecclestone és Lewis Hamilton (Mercedes) is súlyos büntetéssel sújtaná a bikásokat. Azzal érvelnek, a csalás, az csalás, legyen szó bármekkora kihágásról.

    Továbbá egy esetleges enyhe büntetéssel mindenkit arra buzdítanának: ezt a szabályt meg lehet – és érdemes – megszegni.

    Azért nem valószínű, hogy emiatt Max Verstappen elveszítené a tavalyi világbajnoki címét, de könnyen lehet, hogy a közvetlenül mögöttük a mezőny élére ácsingózó Ferrari és Mercedes így is jól járhatnak.

    Mattia Binotto vetette fel az ötletet, hogy valamiképpen korlátozni kéne a Red Bull fejlesztéseit, és akkor valamennyire visszaadnák a jogtalanul szerzett előnyt.

    Amennyiben az idei autóra vetik ki a büntetést, szintén a „ha túl későn derül ki, megéri”-elvet lehetne alkalmazni. Ha viszont a 2023-as autót érinti majd a dolog, – ugyan a bikások már két címet behúztak – újra az ellenfelek kerülnének nyeregbe.

    A Red Bull tagadta, hogy a beadott dokumentumok átlépték volna a határt, az FIA azonban köti az ebet a karóhoz. Ugyan részleteket nem árultak el, azt nehéz lenne kideríteni, hogy a fejlesztési pénz, vagy az ételekre költött „ártatlan összegek” jelentették a többletet.

    Az FIA és a Red Bull tárgyalóasztalhoz ültek Austinban, és az osztrák csapat elvileg már kapott is egy ajánlatot a szabályozó szervezettől. Most az ő térfelükön van a labda, hogy elfogadják azt, vagy bíróságra mennek ügyük érdekében.

  • Sajtótájékoztatót akart tartani a Red Bull, majd törölte az eseményt

    Sajtótájékoztatót akart tartani a Red Bull, majd törölte az eseményt

    Austinban szeretett volna a Red Bull tiszta vizet önteni a pohárba, de végül törölték a meghirdetett eseményt.

    Az elmúlt hetekben nem csak a világbajnoki címek kapcsán beszélnek az osztrák istállóról. A Bikák ugyanis az FIA hivatalos költségvetési eredménye alapján túlköltekeztek. Sajtóinformációk szerint 2 millió dollárral haladt meg a plafon összegét a Red Bull, így a kis szabálysértések kategóriájába estek.

    Ugyanakkor az érintett istálló szerint ők 4 millió dollárral kevesebbet költött a kijelölt összegnél. A csapat szerette volna tisztázni az ügyet, ezért sajtótájékoztatót hirdetett. Ám ezt később törölték.

    Erik van Haren, a De Telegraaf újságírója számolt be arról, hogy elmarad meghirdetett esemény. Christian Hornernek ugyanis újra meg kell beszélnie az ügyet Mohammed Ben Sulayemmel, az FIA elnökével. A Szövetség egy alkut ajánlott a Red Bullnak, aminek része egy méltányosabb büntetés, ám a Bikák nem hajlandóak elfogadni ezt. Ugyanis így elismernék, hogy szabályt szegtek.

  • Fogadott, magára tetoválta Latifit, majd megmutatta neki

    Fogadott, magára tetoválta Latifit, majd megmutatta neki

    Egy F1 rajongó korábban megígérte, hogy ha Nicholas Latifi idén pontot szerez, akkor készíttet egy latifis tetoválást.

    Miután a Williams kanadai versenyzője Japánban sikeresen gyűjtött két pontot, a szóban forgó rajongó állta a szavát és tetováltatott. A Williams W logója került a karjára, valamint a LAT, mint Latifi nevének kezdete.

    Az illető ez után megjelent most Austinban, megmutatta a tetoválást Latifinek és aláíratta azt.

    Mindez egyébként nem trollkodás volt, elmondása szerint tényleg nagyon kedveli a versenyzőt, rajongójának mondja magát.

    Plusz ne menjünk el szó nélkül a férfi pólója mellett sem, melyen a W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick látható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

    Közismert tény, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo rajong Amerikáért. Mindemellett a humort is szereti, így alap nála, hogy amikor Austinba érkezik a mezőny, ő teljesen felveszi a texasi életérzést.

    Így tett idén is. „Texasiasra” borotválkozott, cowboy kalapot és az amerikai zászló mintájával ellátott cowboy ruhát öltött. Ez eddig nem olyan meglepő tőle. Idén azonban sikerült felülmúlnia ezt az összképet.

    A paddockba való bevonulások kapcsán általában Lewis Hamilton a legérdekesebb, mert extrém ruhákban szokott megjelenni. Idén, az Egyesült Államok Nagydíjának csütörtökjén azonban egyértelműen Ricciardo vitte a prímet.

    A McLaren versenyzője ugyanis öltözetét megfejelte azzal, hogy lóháton, élő country zene kíséretében érkezett meg.

    Ideiglenes lova paddock belépőt is kapott a nyakába, melyen szerepel a fotója, az, hogy Ricciardo vendége, valamint a neve: Horsey McHorse.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

  • 10 kérdés az Amerikai Nagydíjról, amire sokan nem tudják a helyes választ

    10 kérdés az Amerikai Nagydíjról, amire sokan nem tudják a helyes választ

    Az amerikai kontinensre érkezett a Forma-1-es mezőny, ami az éjjeli baglyoknak kedvez.

    Mielőtt azonban pénteken, magyar idő szerint 21 órakor, pályára hajtanak a versenyzők az első szabadedzésen, íme egy kis agytorna!

    Mennyire vagy képben a Forma-1 és Amerika viszonyával? Írd meg nekünk Facebookon kommentben, hogy hányat találtál el! 😉

  • Ilyen menő is lehetne a Williams, de nem az… vagyis általában nem

    Ilyen menő is lehetne a Williams, de nem az… vagyis általában nem

    Gyakran előfordul, hogy a Forma-1-es versenyzők egy-egy versenyre a szokásostól eltérő, egyedi, extrább sisakdizájnnal állnak elő. Ritkábban, de az is előfordul, hogy egyes csapatok változtatnak megjelenést és festik át a versenyautójukat.

    Így tett például Olaszországban a Ferrari, és így tesz most, Austinban a Williams.

    A Williams igazi, tipikus, de annál menőbb amerikai dizájnra váltott, csillagokkal és csíkokkal. Nekünk nagyon bejön! És neked? Írd meg nekünk kommentben Facebookon! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés