Címke: Egyesült Államok Nagydíja

  • Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Charles Leclerc az időmérőn a negyedik helyet tudta megszerezni, amit nem érez rossznak, tekintve a harmadik szabadedzésen történt meghibásodást.

    A monacói versenyzőnél motort kellett cserélni, mert megállt az autója a gyakorláson, és egy régebbi specifikációjú erőforrást kapott. A kvalifikáción a második sorba tudott bekerülni, mellőle majd Max Verstappen rajtolhat.

    A 22 éves versenyző azonban nem aggódik, úgy érzi jó esélyei lesznek a vasárnapi versenyen.

    ,,Sosem jó az, ha ki kell hagynod a harmadik szabadedzést, ugyanis ezen a gyakorláson készülsz fel igazán az időmérőre. Nem tudom, milyen mértékben befolyásolta ez a napunkat, de egy biztos, holnap bármi megtörténhet. A rajt itt mindig érdekes, majd meglátjuk, hogy fog ki sülni belőle. Összességében elégedett vagyok a mai nappal, nem voltunk messze a pole-tól. Az után ami történt, eléggé elégedettek lehetünk, ugyanis nem volt egy könnyű menet ez az egész.” – foglalta össze a napját Leclerc a Ziggo Sportnak.

    A holland riporter, azonban nem tudta megállni, hogy ne keverje bele a történetbe honfitárást, és rá kérdezett arra is, milyen lesz a Red Bull pilótája mellől rajtolni, a monacói erre a következőket felelte:

    ,,Igen, Max mellett leszek… nos, mindig érdekes az, ha egymás mellől rajtolunk. Az első meccset egymással kell majd lejátszanunk, szóval majd kitesszük a könyökünket.” – nevette el a végét Leclerc.

  • Egyesült Államok Nagydíja: Bottas szerezte meg a pole-t

    Egyesült Államok Nagydíja: Bottas szerezte meg a pole-t

    Valtteri Bottas nyerte az Egyesült Államok Nagydíjának időmérő edzését, így ő indulhat majd holnap a pole pozícióból. Vele Sebastian Vettel foglalhatja majd el az első sort.

    A Q1 nem szokványos eredmény született, ugyanis Lando Norris az, aki az első helyen jutott tovább, Hamilton és Verstappen előtt, míg a negyedik Pierre Gasly lett. Rögtön kiesett azonban tovább a két Alfa Romeo, a két Williams és Sergio Perez.

    A Q2-ben máris versenyhelyzet keletkezett, abban a tekintetben, hogy Kvyat, valamint a mért körön lévő Hamilton és Verstappen hirtelen egymás mellé kerültek, olyannyira, hogy kis híján összeütköztek. Az esetet a versenybírák vizsgálni kezdték, de nem osztottak büntetést. Végül a két Ferrari jutott tovább elsőként, miközben Hülkenberg, Magnussen, Kvyat, Stroll és Grosjean kiesetek.

    A Q3-ban végül Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, körrekorddal, így ő indulhat majd az első rajtkockából a holnapi futamon, míg Lewis Hamilton csak az 5. rajtkockát szerezte meg.

    Versenyző Csapat
    Legjobb köridő
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.029
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:32.041
    3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:32.096
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:32.137
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.321
    6 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:32.548
    7 Carlos Sainz Jnr McLaren-Renault 1:32.847
    8 Lando Norris McLaren-Renault 1:33.175
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:33.488
    10 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:33.601
    Q2
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:33.815
    12 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:33.979
    13 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:33.989
    14 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:34.100
    15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:34.158
    Q1
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:34.226
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo-Ferrari 1:34.369
    18 George Russell Williams-Mercedes 1:35.372
    19 Sergio Perez Racing Point-Mercedes 1:35.808
    20 Robert Kubica Williams-Mercedes 1:35.889

     

    Szeretnéd, ha nem maradnál le semmiről 2020-ban? Nyerj F1-es tea towelt! Részletekért klikkelj ide!

  • Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen az élen

    Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen az élen

    Max Verstappen zárt az élen a harmadik szabadedzésen, Austinban. Mögötte Sebastian Vettel és Lando Norris végeztek.

    A negyedik és ötödik helyen a Mercedes két versenyzője végzett Vallteri Bottas – Lewis Hamilton sorrendben. Őket Alexander Albon és Carlos Sainz követi.

    A top 10-be még Kimi Räikkönen, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo fértek be.

    Charles Leclerc nem teljesített mért kört, mert autója megadta magát. A jelentések szerint motorprobléma jelentkezett a Ferrariban.

  • Carey szerint lehetséges még néhány futam

    Carey szerint lehetséges még néhány futam

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey azt nyilatkozta, a további futamokkal kapcsolatban nincs egy „mágikus szám”, aminél meg kellene állni.

    A Liberty Media vezetése alatt a bajnokság már több hosszabbítási megállapodást írt alá jelenlegi szervezőkkel. Emellett új versenyeket is akarnak, Vietnám érkezésével és Hollandia visszatérésével jövőre már 22 futamos szezonra kerül majd sor, ami új rekord lesz.

    Nemrég került nyilvánosságra, hogy Miami rendezhet nagydíjat 2021-től. Igaz még vannak akadályok a verseny előtt, de egy kezdeti megállapodást már aláírtak.

    „Több megbeszélést folytatunk, mind régebbi, mind új helyszínekkel, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ezek a tárgyalások különböző szakaszban járnak, de ennél többet nem árulhatok el. Azt szeretnénk, ha minden évben tudnánk valami újjal szolgálni.”

    „Nincs egy mágikus szám a futamok számát illetően. Ez egy kicsit olyan, mint a csapatok számánál: a minőséget a mennyiség elé kell helyeznünk. Minden egyes új bővítésnél biztosak akarunk lenni benne, hogy valami különlegessel bővítjük a sportot.”

    „Vietnám egy rendkívül érdekes ország, és ezzel egész jól csatlakozik az ázsiai versenyekhez: Japán, Kína, Szingapúr, és ha az időzónát nézzük, Ausztrália mellé.”

    Carey elismerte, vannak tervek azt illetően, hogy egy hétvége kevésbé megterhelő legyen azok számára, akik a Forma-1-en belül dolgoznak.

    „Tudatában vagyunk annak, hogy az emberi tényezőt és a csapattagok munkabírását is figyelembe kell vennünk, ez is határt szab a bővítésnek. Úgy érzem, még ezzel együtt is van még egy kis kapacitása a sorozatnak. Ha a csapatokat és a versenyzőket kérdezzük, valószínűleg a 21 futamot részesítenék előnyben a 23-mal szemben.”

    „Így is háromnapos lesz a hétvége, ez fontos a szponzoroknak. Az elejét azonban átalakítjuk, hogy a csapatoknak több időt adjunk. Ezzel kiveszünk néhány munkanapot a naptárból, így mindenkinek könnyebb lesz, miközben a sport sem sérül a szurkolók számára.”

  • Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Sebastian Vettelnek a bukkanók mellett más dologgal is meg kellett küzdeni Austinban, a német ugyanis a pályára hajtva érdekes illatokra lett figyelmes.

    A Formula 1-ben nem sűrűn kerül elő a drog téma, de tegnap az Államokban, a pályán és a bokszutca környékén marihuána illat terjengett a levegőben. Erről a német versenyző számolt be a Sky Sport riporterének, Ted Kravitznek, aki épp interjút készített a versenyzővel.

    Texas államban tilos a fű használta, ám úgy néz ki ez pár nézőt nem igazán zavart, és szenvedélyüknek hódolva követték a helyszínről az edzést.

    Vettel: „A marihuána legális Texasban?” – kérdezte a Kravtizet a négyszeres bajnok.

    Kravitz: „Érezted a pályán is”?

    Vettel: „Igen, ez őrület, az egyes és a tizenegyes kanyarban.”

    Kravitz: „Sőt, még a bokszutca környékéről is jön, ez furcsa (weird)!”

    A német egy szó viccel próbált elbagatellizálni a dolgot, a Sky Sports riporterének szavára reflektált (It’s weed, not wierd!), ami magyarul annyit tesz, ez fű, nem furcsaság.

    Vettel: „Még az autóban ülve is éreztem!” – tette hozzá.

  • Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Max Verstappennek és Sebastian Vettelnek nem teszik az, hogy 2021-ben lassabbak lesznek a konstrukciók.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet Austinban. A prezentációban elhangzott, a regulák megalkotásánál az volt a fő cél, hogy leredukálják a csapatok közötti különbségeket, és a versenyeken könnyebben tudják követni egymást a pilóták. Azonban ez azt eredményezi, hogy az új szabályok által megalkotott konstrukciók lassabbak lesznek, mint a jelenlegi társaik.

    Verstappen szerint a Formula 1 túl messzire ment, inkább egy köztes megoldást kellene kidolgozniuk, és nem szabadna drasztikusan lassulniuk. Mikor a holland csatlakozott a mezőnybe, akkor az autó sokkal kisebb leszorítóerővel bírtak, ami szintén lassabb köridőket eredményezett. A Red Bull versenyzője ezért nem kedvelte azokat az autókat annyira.

    ,,Nem igazán élveztem azoknak az autóknak a vezetését, a mostanikat viszont igen. Természetesen, meg kell találnunk a középutat az egyszerűbb követés és a hasonló dolgok érdekében, továbbá az autók is fejlődni fognak majd a szezonok alatt. Ám mostani időkhöz képes 2-3 másodpercet kellene maximum lassulnunk, a 4-5 már túl sok lenne. Mi nem ezt akarjuk.”

    Sebastian Vettel is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint holland riválisa. A négyszeres világbajnok szerint nem a sebesség csökkentése a jó irány, inkább azt kellene elérni, hogy ne legyenek olyan nehezek az autók:

    ,,2017 óta élvezetesebb vezetni az autókat. Most már tudjuk, mire képesek ezek a konstrukciók, azelőtt elég lassúak voltunk. Sokkal kisebb volt a légellenállása az autóknak és ettől az egyenesben ugyan gyorsak voltunk ám a kanyarokban nagyon lassúak, és mi ezt annyira nem élveztük. Szerintem nem ez a jó irány, a konstrukciók még mindig nagyon nehezek. Biztonsági következményei is van ennek, és ezt a részét a dolognak, mindenki elfogadja, meg ott van az erőforrás is. A legnagyobb különbséget ez jelenti a mostani Forma-1 és a 10-20 évvel ezelőtti állapotok között, ha már összehasonlításokba akarunk bocsátkozni.”

    Korábban a német elmondta, a 2021-es szabályváltoztatások ismeretében fog dönteni karrierje sorsáról. Vettel Austinban hozzá tette, bizonyos dolgok ismerete fogja őt egyik avagy a másik irányba sodorni.

    ,,Természetesen most már van elképzelésünk az egészről. Úgy vélem mindenki várta már ezt a napot. Azt gondolom, ki kell próbálni és meg kell érteni azt, hogy ezek az ötletek mit takarnak. Papíron minden ötlet tökéletesnek hat. A következő hetekben jobban fog materializálódni az egész. Meg látjuk mi lesz a végén. Mindegy, hogy néznek ki az autók, ha a verseny szórakoztatóbb lesz számunkra.”

  • Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Hamilton rosszul is lett, több pilóta aggódik bukkanók miatt

    Lewis Hamilton egészségügyi pihenőre is kényszerült a huplik miatt, de többen is aggályukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az austini pályán keletkezett bukkanók baleseteket és sérülést okozhatnak.

    A Circuit of the Americas fejtörést okozott a csapatoknak és a pilótáknak egyaránt pénteken. Meglepetésként érte őket, hogy számos hepehupás rész jelent meg az 1-es, a 9-es és a 16-os kanyar környékén.

    Azt követően, hogy a hullámos felület számos megpördülésért felelős volt a két szabadedzés során, többen jegyezték meg, ennek még lehet következménye.

    Sergio Perez, a Racing Point versenyzője sem volt boldog a helyzet kapcsán: „Nagyon fájdalmas tud lenni” – mondta a mexikói – „Valaki megsérülhet, miközben átmegy rajtuk. Néhányan nagy sebességnél csúsztak ki, ami mind a bukkanók miatt volt. Ez teljesen elfogadhatatlan.

    „A versenyen – remélem nem így lesz – de arra számítok, hogy baleseteket fogunk majd látni, amikor a gumikopás jelentkezik. Ha valaki rossz irányban találja el az egyiket, egyenesen a falban köthet ki.”

    Max Verstappen a városi helyszínekhez hasonlította a körülményeket: „Óvatosnak kell lenni” – kezdte – „Nincs problémám a bukkanókkal egy városi pályán, ott hozzátartozik a helyhez. De ezek itt nagyon súlyosak. Néha olyan, mint egy rámpa, a kerekünk utána nem is érinti a talajt.”

    A hatodik címéért versenyző Hamilton is megjegyzést tett a pálya állapotára: „Néha a bukkanók karaktert adnak a pályáknak. Nem vagyok a nagyon sima pályák híve, de ez már sok.”

    „Ez a leghepehupásabb pálya, amin valaha vezettem. Ennyit nem bír el a felfüggesztés, így már a gerincünk kapja a terhelést. Rosszul éreztem magam, az első edzés után fejfájásom is volt. Le kellett dőlnöm egy kicsit.”

    Lance Stroll arra is felhívta a figyelmet, ez nem csak a versenyzőknek, az autóknak sem tesz jót: „Van két-három olyan hely, ahol az autó elveszti az egyensúlyát. Nem jó ez a motornak sem, ha hirtelen többször felpörög.”

    „Jövőre ezt meg kell oldaniuk, idén nem hiszem, hogy van erre megoldás. Ez inkább a rallycross-os srácoknak való.”

    Bár a pénteki eligazításon szinte biztos szóba kerül, Perez nem hiszi, hogy találnak majd megoldást. „Nem vagyok szakértő, de nem hiszem, hogy holnapra vagy vasárnapra bármit is lehetne vele kezdeni.”

  • Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen nyitott az élen

    Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen nyitott az élen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén. Mögötte Sebastian Vettel és Alexander Albon végeztek.

    Nem újdonság Austinban, hogy sok versenyző panaszkodott arra, hogy a pálya nagyon huplis. Lewis Hamilton azt is megkérdőjelezte, hogy biztonságos-e egyáltalán a pálya.

    Az eredményekből azonban még nem szabad hosszútávú következtetéseket levonni, mivel pár csapat gumikat tesztelt a Pirelli számára.
    Többek között Hamilton is, akinek volt egy negyedik helyet érő köre is, de azt elvették pályaelhagyás miatt. Így végül csak a nyolcadik lett.

    Ricciardo az ötödik helyen zárt, így a Renault annak azért örülhetett, hogy egyik autójuk a két McLaren előtt végzett.

    A Haas is elégedett lehet egyelőre; egy hatodik és egy tizedik helyet szereztek.

    Leclercnek is lett volna egy erős köre, de Hamiltonéhoz hasonlóan az övét is törölték.

    Többen küzdöttek a gumik felmelegítésével is, Sainz meg is forgott egyszer.

    Bottas is a Pirellinek tesztelt, végül a 17. helyen zárt.

    George Russell helyett Nicholas Latifi gyakorolhatott, bár nem sok lehetősége volt erre, mivel váltóhiba miatt csak hét kört tudott teljesíteni.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Differencia
    Körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:34.057 26
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:34.226 0.169 30
    3 Alexander Albon Red Bull Racing 1:34.316 0.259 28
    4 Pierre Gasly Toro Rosso 1:35.008 0.951 32
    5 Daniel Ricciardo Renault 1:35.263 1.206 29
    6 Romain Grosjean Haas F1 1:35.356 1.299 24
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:35.380 1.323 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:35.439 1.382 32
    9 Lance Stroll Racing Point 1:35.586 1.529 31
    10 Kevin Magnussen Haas F1 1:35.659 1.602 23
    11 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:35.661 1.604 31
    12 Carlos Sainz jr McLaren 1:35.723 1.666 26
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:35.854 1.797 22
    14 Sergio Perez Racing Point 1:35.971 1.914 29
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:36.037 1.98 26
    16 Nico Hülkenberg Renault 1:36.124 2.067 24
    17 Valtteri Bottas Mercedes 1:36.159 2.102 40
    18 Lando Norris McLaren 1:36.263 2.206 23
    19 Robert Kubica Williams 1:37.948 3.891 28
    20 Nicholas Latifi Williams 1:41.112 7.055 7
  • Mutatjuk a hétvégi autósport programot!

    Mutatjuk a hétvégi autósport programot!

    Ezen a héten az F1-es mezőny az Egyesült Államokban tartózkodik, Austinban lépnek majd pályára. Az időeltolódás okán magyar idő szerint délután és este zajlik majd a program. Mutatjuk, hogy mikor kell majd bekapcsolni a tévét!

    november 1., péntek:
    M4 Sport
    16.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, 1. szabadedzés

    november 2., szombat:
    M4 Sport
    18.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, 3. szabadedzés
    21.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja,  időmérő

    november 3., vasárnap:
    M4 Sport
    19.45: Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, futam

    Ezen a hétvégén rendezik a Motorsport Games-t, melyen egy magyar csapat is megméretteti magát! A GT kategória kivételével mindegyik kategóriában van magyar induló a motorsport olimpián!
    Az eseményeket online lehet követni. Live timing minden esetben van, a kvalifikációktól pedig már online stream is lesz!

    Az első szabadedzések a következőképp alakultak: Formula 4-ben Tóth László a harmadik, túraautó kategóriában Kiss Norbi pedig a 12. helyen nyitott (20-20 fős mezőnyben).

    Íme a további program!

    November 1, péntek
    Kezdés Vége Kategória
    13:05 14:25 GT Cup Free Practice 2
    14:00 17:00 Karting Slalom Cup Practice
    14:35 15:05 Touring Car Cup Free Practice 2
    15:15 16:00 F4 Cup Free Practice 2
    15:30 18:30 Digital Cup Practice
    16:20 18:05 Drifting Cup Practice
    18:15 20:00 Drifting Cup Qualifying (Live)
    November 2, szombat
    Kezdés Vége Kategória
    8:30 9:00 Touring Car Cup Qualifying 1 (live)
    9:10 9:35 F4 Cup Qualifying (live)
    9:40 12:00 Digital Cup Practice & Qualifying (live)
    9:45 10:35 GT Cup Qualifying (20-10-20) (live)
    10:00 12:30 Karting Slalom Cup Practice/Qualifying (live)
    10:45 11:15 Touring Car Cup Qualifying 2 (live)
    12:20 12:40 F4 Cup Qualification Race (live)
    13:15 13:45 Touring Car Cup Race 1 (25 mins + 1 lap) (live)
    14:25 15:25 GT Cup Race 1 (live)
    17:30 20:00 Drifting Cup Top 16 and Final (live)
    20:00 20:30 Digital Cup Grand Final (live)
    November 3, vasárnap
    Kezdés Vége Kategória
    9:00 12:00 Karting Slalom Cup Pre-Final
    9:30 10:30 GT Cup Race 2 (live)
    11:40 12:10 F4 Cup Main Race (live)
    13:20 13:55 Touring Car Cup Race 2 (30 mins + 1 lap) (live)
    13:30 14:00 Karting Slalom Cup Final (live)
    15:15 16:15 GT Cup Main Race (live)
    17:00 17:45 All Closing Ceremony
  • Amerikai álom… helyett KVÍZ

    Amerikai álom… helyett KVÍZ

    Nincs most szünet, máris itt az Amerikai Nagydíj! Így most a Forma-1 és Amerika kapcsán állítottunk nektek össze 10 kérdést.

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

    https://www.instagram.com/p/B4JpXeGg2rB/