Valtteri Bottas nyerte az Egyesült Államok Nagydíját, míg Lewis Hamilton a második helyen végzett, ezzel pedig simán bebiztosította 2019-es világbajnoki címét. A Mercedes brit versenyzője így már hatszoros világbajnoknak mondhatja magát.
Valtteri Bottas indulhatott a pole pozícióból, Sebastian Vettel, Max Verstappen és Charles Leclerc elől, míg a bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton az ötödik rajthelyről vághatott neki a futamnak.
Bottas jól kapta el a rajtot, megtartotta első helyét, míg Hamilton hamar el is ment a két Ferrari mellett, így mindjárt a harmadik helyen volt.
Vettel autója megsérült, alulkormányzottá vált az autója, és a német több pozíciót is vesztett.
Albon és Sainz is ütköztek a rajtnál, a thai-brit versenyző vissza is esett az utolsó helyre. Az esetet versenybalesetnek minősítették a bírák, nem osztottak büntetést.
9 kört bírt Vettel autója, míg nem rázókőre hajtást követően eltört a hátsó felfüggesztése. Ezzel a német versenyző futama véget ért.
Az élmezőnyből Verstappen és Bottas mentek ki először kerékcserére, Leclercet pedig figyelmeztette a csapat, hogy kerülje a kerékvetőket ott, ahol Vettel autójának vége lett. A holland és a finn utána friss gumikon meg is előzték a monacóit.
Leclerc számára a kerékcsere sem volt zökkenőmentes, a bal hátsó kerékkel túl sokáig bíbelődtek a ferrarisok. Hasonlóan járt Danyiil Kvjat is a jobb hátsóval.
A 25. körben a Mercedes hívta volna a boxba az egy kerékcserére játszó Hamiltont, a csapat ki is készült a gumikkal, de a brit versenyző jelezte rádión, hogy még kint maradna. Így Bottas a pályán meg is előzte őt. A következő körben azonban Hamilton mégis kiment kerékcserére, majd a harmadik helyre tért vissza.
A nap második kiesője Robert Kubica volt, aki behajtott a boxba és feladni kényszerült a futamot.
Verstappen volt az első, a 36. körben, aki másodjára is kiment kereket cserélni, majd rögtön érkezett Bottas is, így Hamilton átvette a vezetést.
Pár körrel az 56 körös futam vége előtt Bottas visszavette a vezetést Hamiltontól, akire még Verstappen is elkezdett közeledni.
Ezt követően még jött egy sárga zászlós szakasz, mert Magnussen a kavicságyban kötött ki.
A futamot végül Bottas nyerte, Hamilton és Verstappen előtt. Ezzel Hamilton hatszoros világbajnok.
|
Versenyző |
Csapat |
Differencia |
| 1 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
|
| 2 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
4.148 |
| 3 |
Max Verstappen |
Red Bull Racing |
5.002 |
| 4 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
52.239 |
| 5 |
Alexander Albon |
Red Bull Racing |
78.038 |
| 6 |
Daniel Ricciardo |
Renault |
90.366 |
| 7 |
Lando Norris |
McLaren |
90.764 |
| 8 |
Carlos Sainz jr |
McLaren |
1 kör |
| 9 |
Nico Hülkenberg |
Renault |
1 kör |
| 10 |
Daniil Kvyat |
Toro Rosso |
1 kör |
| 11 |
Sergio Perez |
Racing Point |
1 kör |
| 12 |
Kimi Räikkönen |
Alfa Romeo Racing |
1 kör |
| 13 |
Lance Stroll |
Racing Point |
1 kör |
| 14 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo Racing |
1 kör |
| 15 |
Romain Grosjean |
Haas F1 |
1 kör |
| 16 |
Pierre Gasly |
Toro Rosso |
1 kör |
| 17 |
George Russell |
Williams |
1 kör |
| 18 |
Kevin Magnussen |
Haas F1 |
kiesett |
| 19 |
Robert Kubica |
Williams |
kiesett |
| 20 |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
kiesett |