Címke: egyenjogúság

  • Vettel hölgyek számára rendezett gokartversenyt

    Vettel hölgyek számára rendezett gokartversenyt

    Sebastian Vettel a nemek közötti egyenlőség hirdetésének jegyében rendezett egy olyan gokartversenyt Szaúd-Arábiában, amelyen kizárólag hölgyek vehettek részt.

    Az Aston Martin pilótája már számos alkalommal kiállt az egyenlőségért és ezt most egy olyan helyen tette meg, ahol ezen téren egyáltalán nem rózsás a helyzet. Példának okáért Szaúd-Arábiában csupán nemrégiben tették lehetővé azt a nők számára, hogy autót vezethessenek.

    Azonban a négyszeres világbajnok nem szavak, hanem sokkal inkább a tettek embere és emiatt úgy érezte, hogy cselekednie kell ezen a téren. Kibérelt egy helyi gokart pályát és meghívott számos szaúdi női pilótát, hogy meghallgassa, mit is gondolnak a jelenlegi helyzetükről a nők Szaúd-Arábiában.

    „Nyilvánvalóan rengeteget beszéltünk erről a versenyről már az utazás előtt is” – árulta el a négyszeres világbajnok német pilóta. „Rengeteg kérdés merült fel bennem, hogy mit tehetnék a jó ügy érdekében. Egyes országokban rendkívül felfújták a negatív példákat, amik például az ember jogok és társai, szóval probáltam csak a pozitív dolgokkal foglalkozni.”

    „Többek között emiatt is béreltem ki egy gokartpályát és a #raceforwoman keretein belül hét vagy versenyzőnőt hívtam a pályára. Próbáltam nekik kedveskedni ezzel az eseménnyel és igyekeztem átadni nekik az életben és a pályán megszerzett tapasztalataimat.”

    Vettel – aki nem hajlandó többet beszélni az emberi jogokról – különböző háttérrel rendelkező hölgyeket invitált a versenyre. A résztvevők között a versenyzőnők mellett olyanok is voltak, akik még soha nem gokartoztak korábban és még jogosítvánnyal sem rendelkeznek.

    „Nagyon megleptek a történeteikkel és azzal is, hogy elmondásuk szerint rengeteg pozitív dolog történik az országukban” – folytatta el a négyszeres világbajnok. „Nagyon nehéz nekik és mivel csak pár napot töltök el az országukban, ezért nem tudom pontosan megítélni a helyzetüket. Nagyon fontos volt számomra, hogy megismerhettem ezeket a lányokat és ez egy remek módja volt a hétvége elkezdésének.”

  • Wolff és Binotto egyetértenek a Szaúdi Nagydíj kapcsán

    Wolff és Binotto egyetértenek a Szaúdi Nagydíj kapcsán

    A jövőre tervezett Szaúdi Nagydíj kapcsán felmerültek etikai kérdések, azonban mind Wolff és mind Binotto pozitívan tekint az új verseny elé.

    Az előzetes naptártervezet megjelenése után az Amnesty International fejezte ki aggályait, hogy a királyság csak jó színben akarja feltüntetni magát. A sport pedig jó mód arra, hogy elfedjék az emberi jogok megsértését az országban.

    Wolff, amikor Imolában szembesítették őt ezzel, másképp közelített a dologhoz.

    „A sportnak egyesítenie kéne az embereket, és segíteni, hogy jobbá tegyük a világot. Tavaly voltam Rijádban a Formula E versenyen, és kellemesen csalódtam abban, amit tapasztaltam.”

    „Persze csak a magam nevében beszélhetek, de az egész hétvégén nem volt semmi jelét nem láttam az egyenlőtlenség jeleit. Nők és férfiak együtt élvezték az eseményt.

    „Mindig el kell kezdeni valahol. A Formula E volt az első lépés, és most ezt próbáljuk folytatni, hogy jobbá tegyük a világot.” – hangsúlyozta az osztrák.

    Mattia Binotto, Ferrari, racingline
    Fotó: Dan Istitene/Formula 1/ Getty Images/ Hungaroring Média

    Kollégája, Binotto is hasonlóan gondolkodik a Szaúdi Nagydíj ötletéről:

    „Sporteseményt tartani mindig pozitív. Egy üzenetet hordoz, szerintem így kéne az egészre tekintenünk.”

  • A Forma-1-et a Szaúdi Nagydíj kapcsán emberi jogokra figyelmeztetik

    A Forma-1-et a Szaúdi Nagydíj kapcsán emberi jogokra figyelmeztetik

    Az Amnesty International hevesen ellenzi a legújabb Forma-1-es futam, a Szaúdi Nagydíj megvalósulását, emberi jogokra hivatkozva.

    Szaúd-Arábia nem éppen a társadalmi egyenlőségről, vagy a nők jogairól híres ország. Az nemzetközi jogi szervezet szerint most a turizmus és a sport segítségével szeretné magát vonzóvá tenni a külvilág számára.

    A Jeddah-ba tervezett utcai versenyt hétfőn az előzetes naptár részeként jelölték meg, erre reagálva jelentette ki ellenérzését az Amnesty International brit vezetője.

    „A Forma-1-nek tudnia kéne, hogy a Szaúdi Nagydíj csak annak a programnak a része, mellyel tisztára akarják mosni az országról alkotott képünket. Pedig az emberi jogok egyik legnagyobb elnyomása történik ott.” – jelentette ki Felix Jakens.

    Diriyah ePrix, Szaúd-Arábia, Formula E
    A Szaúdi Nagydíj nem lenne első az ország versenyei között, az Formula E évek óta ellátogat Rijád közelébe, Fotó: FIA Formula E

    „Annak ellenére, hogy nemrég engedélyezték, hogy a nők is autót vezethessenek, anélkül, hogy letartóztatnák őket, rossz a helyzet. Több aktivistát is börtönbe zártak, például Loujain Hathloult és Nassima al-Sadát.”

    „Ha a Szaúdi Nagydíj végbemegy, az F1-nek ragaszkodnia kell ahhoz, hogy szigorúan a nemzetközi erkölcsi normák által megengedett munka árán valósuljon meg. És hogy mindenki számára nyitott legyen a rendezvény, diszkrimináció nélkül.”

    Jakens a sport vezetését is felelősségre vonta, hogy nem is említik meg azokat, akiknek elnyomják a jogait. A Forma-1 nem kívánt érdemi választ adni, mondván, hogy még nem végleges, hogy valóban lesz ott nagydíj, de a következő nyilatkozatot adták ki:

    „Nagyon komolyan vesszük a felelősségeinket, és világossá tettük az álláspontunkat többek között az emberi jogok kapcsán is. A partnereinktől és a rendező országoktól pedig elvárjuk, hogy megfeleljenek ezeknek az irányvonalaknak.”

  • Egy finn politikus szerint a Mercedes nyomására térdel csak Bottas

    Egy finn politikus szerint a Mercedes nyomására térdel csak Bottas

    Egy finn politikus több ízben is kioktatta Valtteri Bottast.

    A napokban a Mercedes pilótája egy Twitter-bejegyzés során tette fel azt a kérdést, hogy a férfi sportolók miért kapnak több pénzt a nőknél. A finn versenyző a Ronde van Vlaanderen kapcsán jegyezte ezt meg, ugyanis a versenyen 20.000 eurós jutalmat zsebelhetett be a férfi nyertes, míg a női győztes mindösszesen 1400 euróval lett gazdagabb. A 31 éves pilóta különösen a szívére vette az ügyet, ugyanis kedvese Tiffany Cromwell is kerékpározó, így a megkülönböztetés részben őt is érintheti.

    ,,Nem a pénz a lényeg, hanem az egyenjogúság. Nem ugyanolyan keményen dolgoznak a nők és a férfiak azért, hogy megnyerjék ezt a versenyt?” – tette fel a kérdést Bottas.

    Választ egy finn politikus szolgáltatott neki, aki a következőket mondta:

    ,,Térdelj csak tovább, és talán majd elkezded megérteni.”

    A finn Iltalehti megkereste a parlamenti képviselőt, és megkérte, hogy fejtse ki jobban mire is utalt a megjegyzésével. Jani Mäkelä elmagyarázta, hogy mindez ‘a piacgazdaság alapjain nyugszik.’ A nevesebb versenyek ugyanis több emberhez eljutnak, így a szponzori és a média jelenletét is nagyobb. Ezért van az, hogy a győzelemért járó összeg is megnövekszik.

    ,,Azért csodálkozom azon, hogy egy olyan személy, aki milliókat keres egy ilyen iparágban, nem érti ezt. Ez inkább csak egy morális képmutatásnak felelt meg.”

    Mäkelä továbbá a térdelés miatt is bírálta honfitársát, ugyanis a politikus nem érti miért kell a BLM-mozgalmat a sport világába becsempészni.

    ,,Személy szerint úgy vélem, hogy nem szabadna az amerikai módszert követve összekeverni a sportot és a politikát. Nincs köze ennek sem Finnországhoz, sem a Forma-1-hez. Ez a térdelés rendkívül izélestelen. Örülök annak, hogy Kimi Räikkönen nem áll ebbe bele.”

    A politikus ugyanakkor megjegyezte, talán Bottas azért csinálja ezt az egészet, hogy megfeleljen a Mercedesnek. A csillagosok nagyon fontosnak érzik a mozgalom jelentését, és aktívabban is kampányolnak, mint a többiek. Ezen felül a júniusi start előtt még a csapat színét is feketére módosították.

    ,,Mikor arra gondolunk, mennyire belefolyt a Mercedes a BLM-be, már-már úgy érezhetjük, hogy kényszerítik erre (Bottast). Talán milliókat veszít, ha nem térdel.” -zárta gondolatmenetét Mäkelä.