Címke: egyedik festés

  • „Ünneplőbe öltöző autók” avagy különleges festések 2021-ben

    „Ünneplőbe öltöző autók” avagy különleges festések 2021-ben

    A Forma-1-es autók is felveszik olyakor az „ünneplőjüket” és egy-egy alkalommal a megszokottól eltérő festésben pompáznak.

    A Mercedes vezette be anno a köztudatba a festés átkot (livery curse), ugyanis a Német Nagydíjon tartott nagy ünnepségüknek nem lett jó vége. Idén viszont a McLaren és a Red Bull rácáfolt a rontás létezésére, ugyanis különleges „ruhákban” is tudtak sikereket elérni.

    Az év utolsó napját ünnepelve összeszedtük nektek az idei év különleges vagy épp eltérő fényezéseit.

    Valami régi, valami új, valami kék és valami Gulf – Gulf x McLaren


    A Gulf Oil és a wokingi istálló idén ünnepelte partnerkapcsolatának évfordulóját. A kék és a halvány narancssárga kombináció 1997-ből lehet ismerős, ugyanis a #41 McLaren F1 GTR Longtail ilyen ruhát viselve, a második helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    Nemcsak az autó változott a papaya csapatnál, hanem a versenyzők szerelése is. Monacóban különleges overállal és sisakkal versenyeztek, sőt a McLaren x Gulf termékeket azóta is úgy viszik, mint a cukrot a rajongók a csapat hivatalos áruházból.

    Az i-re a pontot Lando Norris tette fel, ugyanis a Monacói Nagydíjon a harmadik helyet szerezte meg a különleges színekben

    Olasz színek, olasz virtus – Alfa Romeo trikolor fényezése


    A svájci gárda ismét megragadta az alkalmat, és különleges festéssel rukkolt elő a márka (Alfa Romeo) hazai nagydíjára. Az olasz színekben pompázó C4 azonban nem hozott szerencsét a hinwil-i gárdának. Kimi Räikkönen otthonában a koronavírussal küzdött. Antonio Giovinazzi a 13. helyet csípte el a kaotikus futamon, míg a beugró Robert Kubica 14. lett.

    „Arigato Honda” – Red Bull x Honda fehér festés


    A japán gyártó úgy döntött, hogy ismét kivonul a Forma-1-ből, ám a motorjait a Red Bullnak és az AlphaTaurinak adja el. A Bikák részlege már épül, és javában csábítják el a rivális istállóktól a szakembereket. A fejlesztések befagyasztása az ő malmukra hajtotta a vizet, ugyanis 2026-ig bőven van idejük „saját motort” kreálni.

    Idén viszont búcsút intettek a Hondának, amit egy különleges fényezéssel akartak megspékelni. Eredetileg a Japán Nagydíjon szerették volna alkalmazni a fehér színt, ám a koronavírus miatt idén sem utazott el a szigetre a száguldó cirkusz. A Török Nagydíjon azonban szerencsét hozott az alakulatnak az új szín, ugyanis Max Verstappen a második, míg Sergio Pérez a harmadik helyen végzett. Ugyanakkor a fő ajándék decemberben „érkezett meg”, hiszen a holland szerezte meg a bajnoki címet.

    100 verseny a Castrollal – Alpine x Castrol


    A Castrol és a Renault neve már szinte összefort a motorsport világában. A 100. versenyüket így különleges gesztussal dobta fel az Alpine istálló. Az autójuk hátulja ugyanis „bezöldült” és felkerült rá a szimbolikus szám is.

    Oscar Piastri, Alpine
    Fotó: Alpine F1 Team

    Duplázó McLaren egy kis művészettel fűszerezve – McLaren x Vuse


    A wokingi istálló ismét változtatott, ám ezúttal nem cserélték le a teljes színpalettájukat. A Vuse-al és a „Drive by Change” kampánnyal karöltve lehetőséget biztosítottak egy fiatal művésznőnek arra, hogy megmutassa tehetségét. Rabab Tantawy festővászonként használhatta az MCL35M konstrukciót, és saját „kézjegyével” láthatta el azt.

    Kiitos Valtteri – Mercedes és a kék rajtszám


    Véget ért a finn pilóta „csillagos” útja, hiszen az Ezüst Nyilak úgy döntöttek, hogy jövőre George Russellnek adnak lehetőséget. Az utolsó futamon azonban meg akarták köszönni a nastolainak a szolgálatait, így a konstrukción a rajtszáma kékbe „öltözött”, valamint Bottas is kapott egy kék overált.

    Most már békén hagyunk Kimi – Alfa Romeo x Kimi Räikkönen x Antonio Giovinazzi


    Mindkét pilótájától búcsúzott a svájci istálló, így az autóikra is felkerült egy különleges üzenet. A finn versenyző versenygépén a „Most már békén hagyunk Kimi” felirat volt olvasható, míg Giovinazzi konstrukcióján a „Köszönet mindenért Antonio” szöveg kerüt fel.

     

  • Frissítés: Imola és a Red Bull speciális festése az F1 2021-ben!

    Frissítés: Imola és a Red Bull speciális festése az F1 2021-ben!

    A Forma-1 hivatalos játékába, a Codemasters által gyártott F1 2021-be megérkezett a játék talán legjobban várt frissítése. A játékosok ezentúl kipróbálhatják Imolát, és ezt akár a Red Bull speciális festésében is megtehetik.

    A Török Nagydíj alkalmával, amely a Japán Nagydíj helyére került a versenynaptárba Max Verstappen és Sergio Pérez egy különleges festésű Red Bullt vezethettek a hétvégén. A Codemasters fejlesztői a tőlük nem megszokott gyorsasággal már most bele is tették a játékba a fehér alapú Red Bullt. Ezen kívül a már korábban beharangozott frissítési csomag is megjelent, amely Imolával bővítette a játszható pályák számát.

    „A múlt hónapban a Portimao megjelenése elsöprően pozitív visszhangot váltott ki, és tudjuk, hogy a játékosaink imádni fogják az imolai versenyzést. Annak is hihetetlenül örülünk, hogy a Red Bull az F1 2021 játékot választotta a Török Nagydíj egyedi festésének bemutatására. Stúdiónk mindig igyekszik a lehető legegyedibb élményt nyújtani, és ezek a különleges kiegészítések megerősítik, hogy a játék mennyire hiteles.”mondta Paul Jeal a Codemasters F1-es projektjének vezetője.

    A következő frissítés novemberben várható, akkor Jeddah, a Szaúdi Nagydíj pályája fog a játékba kerülni, éppen a futam megrendezése előtt.

  • A Red Bull egy különleges festéssel búcsúzhat majd el a Hondától

    A Red Bull egy különleges festéssel búcsúzhat majd el a Hondától

    Az idei évben vált hivatalossá, hogy a Honda harmadjára is ki fog vonulni a Forma-1-ből. A japán motorgyártó még 2015-ben tért vissza a száguldó cirkuszba motorgyártóként és az itt töltött hét évüket egy igazi hullámvasút utazáshoz lehetne hasonlítani. A kezdetekben még nagyon nem akart összeállni a projektjük, azonban az utolsó évükben akár világbajnokságot is megnyerhetik a Red Bull-lal.

    A Honda és a Milton Keynes-i istálló együttműködése még 2019-ben kezdődött és az évek alatt sikeresen voltak képesek együtt dolgozni. A japánok Max Verstappen révén a 2019-es Osztrák Nagydíjon először ünnepelhettek futamgyőzelmet 2006 óta és az idei szezonban pedig minden esélyük megvan arra, hogy feltegyék arra bizonyos i-re a pontot valamelyik bajnokság megnyerésével.

    A konstruktőri bajnokságban ugyan valami rózsás a helyzet a Bikák szempontjából, azonban az egyéniben Verstappen mindössze két ponttal van lemaradva Hamiltontól, aki még nem kezdte el használni a negyedik erőforrását.

    A Red Bull a nemrégiben a Twitter oldalán posztolt egy olyan bejegyzést, ami azt sejteti, hogy egy különleges festéssel köszönhetik meg a Honda fáradhatatlan munkáját. A posztban látható videóban az „arigato”  szó rajzolódik ki, ami japánul azt jelenti, hogy „köszönöm”. Minden esetre érdekes lesz majd figyelni a bejelentéseket, ugyanis ha a Red Bull tényleg egy egyedi festéssel készülne, akkor azt vélhetően a szezon utolsó versenyin láthatjuk majd Verstappen és Sergio Pérez RB16B-jein.