Címke: edzettség

  • „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    Nico Hülkenberg kivívta versenytársai elismerését a váratlan visszatérését követően, annak ellenére, hogy végül el sem rajtolhatott.

    Sergio Pérez pozitív tesztje után a Racing Point Hülkenberget kérte fel, hogy helyettesítse korábbi csapattársát. A német nyolc hónap után ugrott újra F1-es autóba, és 13. lett az időmérőn.

    „Láttam megérkezni, és olyan, mintha el sem ment volna. Nyilván nincs ez így, hiszen nem készült fel rendesen, és nem ismeri az autót.” – mondta róla Lewis Hamilton.

    „Ha ez nincs meg, akkor nagy hátrányból indul. De nagyszerű pilóta, ha valaki meg tudja csinálni, ő igen.”

    A legnagyobb kihívás a vezetés fizikai aspektusa jelentette Hülkenberg számára, aki a kevés edzés után nincs hozzászokva a nehézségi erőkhöz. Hamilton mellett Verstappen is megerősítette, nehéz lett így a visszatérés számára.

    „Láttam az első szabadedzés után, és a nyaka az egyik irányba állt. Hosszú nyaka van ez pedig nem feltétlenül előny.”

    „Beszéltem vele még amikor teljes állásban itt versenyzett. Nem volt egyszerű neki. Nem könnyű, bármennyit is edz az ember, amikor először ül be az autóba ilyen sebességeknél – ráadásul ezen a pályán – az nem lesz kellemes.”

    Valtteri Bottas is elismerően nyilatkozott kollégája tempójáról:

    „Fájni fog, hiszen nem tudott felkészülni, mint mi az első versenyen, de szerintem jó munkát végez. Nagy kihívás ez neki, ilyen rövid idő alatt, de jó köröket ment. Nyilván ebben segítségére volt a tapasztalata is.”

    Bár végül az erőforrás meghibásodása megfosztotta a versenyen való részvételtől, ez mindenképp jó jel Hülkenberg számára. Amennyiben ő áll majd rajthoz a 70. Évforduló Nagydíján is, már felkészültebb lesz majd.

  • Rosberg szerint Hamilton fizikálisan nem lesz jó állapotban

    Rosberg szerint Hamilton fizikálisan nem lesz jó állapotban

    Nico Rosberg megkérdőjelezi korábbi csapattársa szavait, aki fittebbnek érzi magát, mint valaha, hiába a bezártság.

    A COVID-19 miatt már lassan fél éve, hogy a Forma-1-es versenyzők nem versenyeztek, ám a visszatérés vészesen közeleg, így fizikálisan lassan a toppon kell lenniük. Lewis Hamilton azonban már korábban is olyan erőben érezte magát, mint még soha.

    „Ő maga mindent megtesz, amit csak tud. De nem vagyok biztos benne, hogy tisztában van-e azzal, hogy a test öt hónap alatt mennyit tud gyengülni, és még nem beszélve a precizitásról és a vezetői képességek tompulásáról sem.” – reagált korábbi márkatársa szavaira 2016 világbajnoka.

    „Két komoly kihívást látok a versenyzők előtt. Először is, az izmok, különösen a nyak izmai. Lehetetlen ezeket a konditermekben olyan erőkre felkészíteni, mint amik érik őket az autókban. De ami nagyobb problémát okozhat az, hogy nem tudják tökéletesíteni a vezetési tudásukat.” – tette hozzá Rosberg.

  • Tost szerint a mai versenyzők fittebbek, mint valaha

    Tost szerint a mai versenyzők fittebbek, mint valaha

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost úgy véli, hogy a mai F1-es versenyzők fizikai erőnlét és egészség szempontjából magasabb szintet képviselnek, mint valaha.

    Többen azt akarják, hogy a a Forma-1-ben fokozzák a fizikai kihívást, és még maga Lewis Hamilton is úgy nyilatkozott, hogy jelenleg erőmléti szempontból nem jelent nagy megterhelést az F1, és ennek nem így kellene lennie.

    Tost szerint a versenyzők felkészülésében, edzésmódszereikben történt komoly fejlődés az elmúlt időszalban, azért kezelik könnyebben a fizikiai megterhelést, ennek köszönhetően pedig soha nem lesz olyan, hogy egy versenyző a kimerültségtől nem tud elérni a célvonalig.

    „A versenyzők edzettségi szontje most a legmagasabb, amit valaha láttam a Forma-1-ben.” – mondta. „Nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg olyan versenyzőink vannak, akik hat, hét éves korukban kezdték a motorsportot.”

    „Ez azt jelenti, hogy amikor megérkeznek a Forma-1-be, már 10-15 évnyi gokartozáson, illetve junior kategióriákon vannak túl, és most nem a Red Bull és Toro Rosso versenyzőiről beszélek.”

    „A versenyzőinknek speciális edzésterveik vannak. Saját edzőjük és táplálkozási tervük van.”

    „Ez azt jelenti, hogy olyan jól felkészülnek, hogy maga a vezetés már nem is izgalmas számukra, és persze össze sem lehet ezt hasonlítani a… 20, vagy 30 évvel ezelőtti időkkel, mikor Nelson Piquet és Nigel Mansell, vagy bárki, összeestek a verseny után.”

    Tost azzal is viccelődött, hogy a régi idők versenyzői műszaki hibát okozva rejtették el, hogy fizikailag nem voltak a toppon.

    „Ők sosem láttak edzőtermet belülről és néhányuk még dohányzott is.” – mondta Tost. „Emlékszem, voltak autók, melyek nem értek célba és váltóproblémáról beszéltek.”

    „Hé, csak dohányoztak előtte és nem voltak elég fittek ahhoz, hogy befejezzék a versenyt.”

    „Ez a valóság, míg manapság, nagyon, nagyon jó versenyzőink vannak a Forma-1-ben, nagyon magas szinten vannak, ezért sem látni sok balesetet, ami bizonyos szempontból nagyon jó, ugyanakkor a szórakoztatás szempontjából unalmas.”

    „A barátam azt mondják, nem is látnak baleseteket az első kanyarban, mert mindenki sikerrel veszi azt. Ez azért van, mert nagyon, nagyon magas szinten vezetnek, szerintem magasabban, mint amit valaha láttam a Forma-1-ben, és ez csak fokozódik.”

    „De ez nem olyasmi, ami csak a Forma-1-ről mondható el, ez van minen más sportban is, a síelésben, és így tovább. Így szerintem örülnünk kéne neki, hogy láthatjuk ezeket a versenyzőket.”