Címke: Eddie Jordan

  • Jordan szerint Andrettinek ki kell érdemelnie az F1-be jutást, a neve nem lesz elég

    Jordan szerint Andrettinek ki kell érdemelnie az F1-be jutást, a neve nem lesz elég

    Eddie Jordan figyelmeztette az Andrettit, hogy a nevük nem lesz elég ahhoz, hogy kiérdemeljék az áhított Forma-1-es helyüket.

    Az Andretti lehet az egyik leghíresebb autóversenyzői brand az Egyesült Államokban. Azonban eddig úgy tapasztalták, hogy az F1-es mezőnybe való bejutásuk érdekében tett erőfeszítéseik megakadtak. Az egy éve készülő pályázatuk lendületet kapott, amikor a General Motors-szal szövetkeztek. Úgy tűnik, hogy az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is támogatta őket. Mégsem kerültek közelebb, mint 12 hónappal ezelőtt ilyenkor.

    Mindkét oldalról egyre nagyobb a frusztráció: az Andretti család azt remélte, hogy a folyamat egy kicsit egyszerűbb, míg az F1-en belül elégedetlenek azzal, ahogyan az amerikaiak hozzáálltak a dologhoz.

    Az egyik ember, akinek mégis sikerült a saját nevét a rajtrácsra vinnie, Eddie Jordan volt. A Jordan Grand Prix csapatot ugyanott alapították, ahol most az Aston Martin otthona van, és a 74 éves ír figyelmeztette Andrettit, hogy egy név nem elég ahhoz, hogy a Forma-1-ben helyet kapjon. Jordan a Metro-nak nyilatkozott erről:

    „Nem hiszem, hogy feltétlenül rossz dolog lenne több autó a mezőnyben. Az Andretti egy remek név, semmi bajom magával a családdal, Marióval és Michaellel, fantasztikus múltjuk van a motorsportban. Ugyanakkor nem csak a nevük miatt kellene oda kerülniük. Ki kell érdemelniük a jogot, hogy ott legyenek, hiszen Bernie Ecclestone is nagyon hitt ebben, és mindig is mondta: „Ki kell érdemelni a jogot.”

    Úgy tűnik, hogy a leginkább vitás pont a pénzügyi rész, mivel a jelenlegi 10 csapat attól tart, hogy egy új konstruktőr felhígítja a profitból való részesedésüket. Ugyan a sport sokat fejlődött azóta, hogy a Jordan Grand Prix csapata utoljára 2005-ben pályára lépett, Jordan megjegyezte, hogy még mindig ugyanaz a lényeg – a pénz. Így zárt ezért:

    „Szerintem bármelyikük beszélhet, amennyit csak akarnak, de ez a pénzről szól, és a pénz, mint tudjuk, minden rossznak az ura! Ez sosem változott. Az én időmben 33 autó állt rajthoz Mexikóban, ha jól emlékszem. Bernie még egy garázst se adott nekem, félúton Mexikóváros felé a füvön álltam!”

    Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

  • A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort?

    Október 1-jén, azaz ma van a zene világnapja. Hogyan is ünnepelhetnék ezt a Forma-1 rajongók? Például úgy, hogy sorra veszik azon Forma-1-es versenyzőket, akiknek volt/van némi affinitásuk a zenéhez. Akár éneklés által, akár úgy, hogy tudnak játszani valamilyen hangszeren.

    Te milyen zenekart állítanál össze a most következő versenyzőkből? Írd meg nekünk Facebookon! 😉

    Versenyzőkről volt szó, mégsem versenyzővel nyitunk. Ha Forma-1 és a zene kapcsolatáról van szó, a legtöbb embernek talán az autósportos körökben legendásnak számító V10 zenekar jut eszébe, melyet az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan alapított. A zenekar, csökkentett létszámmal, „Eddie & The Robbers” néven több F1-es versenyhétvégén is szórakoztatta a közönséget. Előfordult, hogy még Damon Hill is feltévelyedett a színpadra.

    Eddie Jordan, Damon Hill & David Coulthard rocking out.
    byu/Cubejam informula1

    És ha már Hill. A mai fiatal közönség talán nem is nézné ki a mindig jólöltözött, elegáns angol úrról, hogy valójában rajong a zenéért, és jól bánik az elektromos gitárral. Olyannyira, hogy ő volt egykor a „visszafogott” nevű Sex, Hitler and Hormones  punkzenekar basszusgitárosa.

    Állítólag a Def Lappard nevű zenekar Demolition Man című számának végén hallható gitárszóló is Damon Hillé.

    Míg Damon fő csapásiránya az autósport lett, fia, Josh bár szintén megpróbálkozott az autósporttal, végül a zene mellett tette le a voksát és dobos lett. Severs nevű bandájával több alkalommal is fellépett Silverstone-ban a Brit Nagydíjon. 2017-ben pedig Damon is csatlakozott hozzájuk.

    Maradván a gitárnál, ez a hangszer Daniil Kvyat kezében is meg-megfordul.

    Lando Norris tavaly vásárolt magának dobfelszerelést, akkor kezdte tanulni. Hogy most hol tart a tudománya, azt nem tudjuk, bár mostanában inkább DJ pultok környékén lehetett őt megtalálni.

    Jelenlegi csapattársától, Daniel Ricciardótól sem idegen a zene, bár ő sem profi benne. Kis túlzással állíthatjuk, hogy „megpróbálkozott” a dobolással, de inkább az éneklés és a rap az ő műfaja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

    Nézzétek csak! A Texas silverstone-i fellépésén, a videó bal szélén a csörgőkarikával nem más, mint David Coulthard! Nem mellesleg jobb szélen a dobok mögött: Eddie Jordan.

    Evezzünk át a billentyűsökre! Bár nem hallottuk még játszani, elvileg Fernando Alonso tud zongorázni. Ez a hangszer egyébként meglehetősen népszerű a versenyzők körében. Charles Leclerc meglehetően jól bánik a billentyűkkel – már amennyire mi laikusként gondoljuk -, ahogy Adrian Sutil is.

    Sőt híresen jól zongorázott a néhai Elio de Angelis, ahogy Francois Cevert is.

    De Lewis Hamilton is tud zongorán játszani. Sőt gitározni és énekelni is. Hangja Christina Agulera Pipe című dalában is hallható. A produkcióban Hamilton XNDA művésznéven vett részt.

    https://www.youtube.com/watch?v=fJCrNLAK4pQ

    Éneklés kapcsán nem feledkezhetünk meg Jacques Villeneuve-ről sem, aki annyira komolyan vette a zenei pályafutást, hogy ki is adott egy albumot Private Paradise címmel. Egy-két dalához videóklip is készült.

    Jacques édesapja, Gilles pedig trombitán játszott:

    https://www.youtube.com/watch?v=OsI3t3Pi7bM

     

    Végül, de nem utolsó sorban: bár hang formájában nem tudjuk bemutatni, ejtsünk pár szót e cikk kezdő fotójáról.
    Történt ugyanis, hogy John Player Team Lotus 1972-ben az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is megnyerte. Ennek apropójából kiadtak egy lemezt, Team Lotus Sings: “The Champions” címmel. A dalokat Luke Watson, a Team Lotus akkori tagja írta és hangszerelte, valamint ő volt a producer is. A dalokat pedig a csapattagok énekelték fel.
    A B oldal a Workin al’nighter címet kapta.

    Mindezek után, ráadásként  íme az F1 hivatalos főcímdala, Roy Nissany zongoraelőadásában:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Roy Nissany (@roynissany) által megosztott bejegyzés

     

  • Glock a Jordanes távozásáról: Politikai játszma áldozata voltam

    Glock a Jordanes távozásáról: Politikai játszma áldozata voltam

    A németek egykori Forma-1-es pilótája, Timo Glock most először beszélt nyíltan arról, hogy milyen fájdalmas körülmények között kellett távoznia az első csapatától, a Jordantől.

    Glock 2004-ben 22 évesen a Jordan színeiben debütált a Forma-1-ben, abban az évben négy versenyen állhatott rajthoz. Arra az idényre tesztpilótai szerződést kötött az ír istállóval, az idény korai szakaszában több edzéslehetőséget is kapott, végül a Kanadai Nagydíj hozta el számára a bemutatkozás lehetőségét, amikor is Giorgio Pantanot kellett helyettesítenie, akinek szponzorációs gondjai voltak. A bemutatkozás remekül sikerült, hiszen rögtön pontot szerzett, egy hetedik hellyel, megelőzve a csapattársát Nick Heidfeldet is.

    Ezt követően visszatért az olasz Pantano, de a támogatói gondjait nem sikerült megoldani, így az utolsó három futamra megváltak tőle, így Glockkal fejezték be az idényt, pontot már nem szerezett.

    Hiába az erős bemutatkozás, a Jordan végül nem tartott igényt a szolgálataira, így 2005-ben nem volt a rajtrácson, a Beyond the Grid nevű podcastben most erről az időszakról is beszélt, ahol nagyon közel állt ahhoz, hogy idő előtt véget is érjen az F1-es karrierje, ám aztán 2008-ban a Toyota mentőövet dobott neki és egészen 2012-ig volt a Forma-1-es mezőny tagja.

    Glcok számára a bemutatkozáshoz nagy segítséget jelentett az akkori szabály, miszerint az azt megelőző év konstruktőri bajnokságának utolsó hat helyezettje harmadik autót is indíthatott a szabadedzéseken.

    „Egyértelmű, hogy ez a szabály rengeteget segített nekem.” – utalt vissza Glock. „Először is, megtanultam a pályákat, megtanultam együtt dolgozni a csapattal, hogyan kell vezetni az autót különböző beállításoknál, pl. tele tankkal, üres tankkal időmérős konfigurációval, és így tovább. Ez egy nagyon jó eszköz volt, hogy segítse a fiatal pilótákat megmutatni a tehetségüket. Hogy ez a mai napokban lehetséges lenne-e? Fogalmam sincs.”

    „Kanadában szombat reggel hívott engem Eddie Jordan, amikor a fürdőszobában álltam és mostam a fogamat. Tipikus Eddie-sen ennyit mondott: Gyere a pályára, versenyezned kell! […] Alig emlékszem mi történt aznap, mert minden olyan gyorsan ment. Megpróbáltam a lehető legjobban teljesíteni. A következő dolog amire emlékszem, hogy a 11.helyen értem célba, majd négy autót kizártak és Eddie odajött hozzám, hogy két pontot szereztem. Eddie ezután elvitt vacsorázni, ő volt a legboldogabb ember akkor a Földön, mivel ezek a pontok rengeteg pénzt jelentettek a csapatnak. […]”

    „Az egész év remek volt Eddie-vel, ő egy karakter, egy remek srác, mindig megmondja az igazat. Ha hibázol, akkor seggbe rúg, de nincs ezzel gond, egy egyenes ember.” – emlékezett vissza a szép időkre, ami azonban nem tartott sokáig. Eddie Jordan ugyanis az év végén eladta a csapatot a Midland Group-nak, noha 2005-ben még Jordan néven versenyeztek, de Glock számára ez azt jelentette, hogy alulmaradt az ülésért folytatott harcban Tiago Monteiroval és Narain Karthikeyan-nal szemben.

    „Ez volt az első alkalom, amikor belekerültem a politikai játszmákba. Eddie Kínában más versenyzőkről beszélt, aki átvehetné a helyemet, és az lesz a befutó, aki több pénzt hoz, végül így is lett. Szóval akkoriban politikai játszmák zajlottak, a csapatot pedig végül 2004 és 2005 között eladták a Midlandnek, az új tulajdonosoknak pedig más nézeteik voltak és másfajta pénzügyi helyzettel rendelkező versenyzőkre volt szükségük. Ez az, ami nekem nem volt meg, ezért más utat kellett választanom és Amerikába a Champcarba igazoltam, ami szintén egy nagyszerű év volt, de nehéz volt elfogadnom, hogy az egész nem a tehetségről, hanem a pénzről szólt.” – zárta.

  • Jordan megpróbálta meglátogatni Michael Schumachert

    Jordan megpróbálta meglátogatni Michael Schumachert

    Eddie Jordan elárulta, hogy Michael Schumacher meglátogatására tett kísérletét elutasították, mivel csak a közvetlen családja láthatja őt.

    Schumacher a francia Alpokban 2013 decemberében szenvedett súlyos agysérülést síelés közben, és azóta sem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A hétszeres világbajnokot a balesete után, amely a sisak viselése ellenére is agysérülést okozott, orvosi kómába helyezték. A grenoble-i kórházban maradt, majd 2014 júniusában a svájci Lausanne-i Egyetemi Kórházban folytatta a rehabilitációját. Ezen év szeptemberében hazaengedték, hogy otthon kapja meg az ellátását. Schumacher állapota nem ismert pontosan, mivel egészségi állapotát a családja továbbra is szigorúan őrzött titokként kezeli. A beszámolók szerint lebénult és nem tud beszélni, míg 2015 májusában menedzsere, Sabine Kehm azt állította, hogy állapota lassan javul.

    Schumacher versenyzőként mindössze egy alkalommal lépett pályára a Jordan csapat színeiben. Az 1991-es Belga Nagydíjon mutatkozhatott be, miután Bertrand Gachot helyettesítésére hívták be, aki 18 hónapos börtönbüntetését töltötte súlyos testi sértésért, de később sikeresen fellebbezett az ítélet ellen.

    Jordan most elmondta a Daily Mirrornak, hogy megpróbálta meglátogatni Schumachert, de azt mondták neki, hogy akkoriban csak a legközelebbi családtagjai látogathatták meg:

    „Corinna Schumacher, Michael felesége egy időben Heinz-Harald Frentzen versenyzőnk barátnője volt, aki később elhagyta és feleségül ment Schumacherhez. Tehát, volt kapcsolat, és megkerestem, és egy ponton megkérdeztem, hogy helyénvaló-e, ha szerintem esetlegesen meglátogatnánk őt? Nem volt a válasz. Akkoriban senki sem látogathatta meg, kivéve a tényleges szűk családot. Azóta ugyanakkor a fiatal Mick Schumacher – Michael fia – felkeresett engem, és rendkívüli módon viselkedett.”

    Schumachert joggal tartják a Forma-1 történetének egyik legnagyszerűbb pilótájának, de Jordan elmondta, hogy „némi fenntartással” viseltetik a németnek ezen címe iránt:

    „Ő lenne minden idők legnagyszerűbb versenyzője? Ezzel kapcsolatban lennének fenntartásaim, de ez csak az én véleményem. Mindenkinek megvan a saját álláspontja. Kétségtelen, hogy egyértelműen megvolt a sebessége. De voltak bizonyos dolgok, amiket sosem szerettem igazán abban, ahogyan versenyzett.”

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • Jordan szerint Russell letaszítja a trónról Hamiltont

    Jordan szerint Russell letaszítja a trónról Hamiltont

    Eddie Jordan úgy véli, hogy George Russell letaszította Lewis Hamiltont a trónról, miután a Mercedes új pilótája pozitívan kezdte a szezont.

    A Mercedes idei nehézségei ellenére az ifjabbik versenyzőjük, Russell eddig eredmnyesebbnek bizonyul, és népszerűsége is növekszik.. A korábbi Williams-pilóta hasznosította a tapasztalatait, melyeket korábban egy gyengén teljesítő autó által szerzett, ezzel pedig sikerül Hamilton elé helyezkedinie.

    A rajtrácson lévő pilóták közül Russell az egyetlen, aki idén eddig minden futamon az első ötben végzett. Hamilton azonban nem túl szerencsés idén és küszkodik a szezon elején, és teljesen elveszíteni látszik a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím idei megszerzésének esélyét, pedig mindenki arra számított, hogy 2022-ben visszavág Max Verstappennek.

    A bahreini harmadik helyezést leszámítva, amely során mindkét Red Bull kiesett, a legjobb helyezés, amit Hamilton eddig elért, a negyedik hely. Mindez egyesek szerint arra enged következtetni, hogy őrségváltás zajlik a Mercedesnél, és ezt a véleményt vallja az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan is, aki szerint Hamilton „már nem a legnagyobb kutya”.

    Amikor a Channel 4 csatornán arról kérdezték, hogy Russell megérdemelte-e a Mercedeshez szerződés lehetőségét, Jordan azt mondta: „Abszolút! Azt hiszem, a nagy meglepetés az, hogy globálisan, a Forma-1-es kontextusban mindenki azt gondolja, hogy Lewis Hamilton a lagnagyobb kutya. De már nem ő a legnagyobb kutya, még abban a csapatban sem, mert Russell elvette tőle a helyét.”

    „És szerintem nagyon érdekes lesz ezt figyelni, és kíváncsi vagyok, hogy Lewis hogyan fog ezen túllépni.”

    Toto Wolff azonban cáfolta azokat az állításokat, miszerint váltás van a csapaton belül, és azt mondta, hogy mindkét versenyzőjével elégedett. Az osztrák azt is elmondta, hogy „csak mosolyogni tud”, amikor olyan híreket olvas, miszerint Russell leváltotta Hamiltont.

    „Alig követem” – mondta Wolff az oe24.at-nak arra a kérdésre, hogy mit gondol a csapata körüli pletkákról. „És amikor elcsípek egy-két megjegyzést, csak mosolyogni tudok rajtuk. George jó munkát végez, de pontosan ezt vártuk tőle, ezért van a Mercedesnél.”

  • Jordan: Hamilton túl kedves lett

    Jordan: Hamilton túl kedves lett

    Eddie Jordan szerint Lewis Hamilton túl jól viselte a vereséget Max Verstappennel szemben a hétvégi yas marinai „világbajnoki döntő” után.

    A britet először győzték le 2016 óta, ráadásul a mostani utolsó körös drámához vitatott döntéseken keresztül jutottunk, mellyel kapcsolatban a Mercedes először óvott is.

    A korábban csapatfőnökként tevékenykedő Jordan szerint pedig Hamilton túl puha lett, ami a fiatal, sikerre éhes Verstappen ki is használt.

    „Nem lehet megtagadni Verstappentől a bajnoki címet” – idézi az írt a BBC. „Azonban úgy gondolom, hogy Hamilton kinyitotta az ajtót. Engedte, hogy egy olyan agresszív és arrogáns ember, mint Verstappen, felbosszantsa őt, és ellopja tőle a bajnoki címét. Szerintem Lewis túl sokáig volt túl kedves, és újra keményebbé kell válnia. Számomra a testbeszéde árulja el. Lehetett hallani azt is, amit utána mondott – túl sportszerű volt. Egész Nagy-Britannia nagyon büszke lehet arra, amit csinál, de a jófiúk nem nyernek címeket, ő pedig jófiúvá vált. Ő a legjobb versenyző, akit valaha is láttam, és láttam már néhány nagyon jó versenyzőt, szóval ha ezt mondom, akkor tényleg piedesztálra emelem őt.”

  • Jordan: Norris lesz majd Britannia legújabb F1-es bajnoka

    Jordan: Norris lesz majd Britannia legújabb F1-es bajnoka

    Eddie Jordan szerint Lando Norris lesz a jövőben az, aki Max Verstappennel és Lewis Hamiltonnal küzdhet majd a bajnoki címért.

    A hétszeres világbajnok minden erejével azon van, hogy megszerezze következő címét idén, míg holland ellenfele először szeretné átvenni az FIA Gálán a trófeát. Ugyanakkor a szabályváltoztatások mentén jövőre talán többen is beleszólhatnak ebbe a párharcba.

    Az F1 jövője ugyanis jó kezekben van, hiszen rengeteg a fiatal tehetséges pilóta található meg a mezőnyben. Az ex-csapatfőnök szerint Pierre Gasly, Esteban Ocon, George Russell, Charles Leclerc és Lando Norris is odaérhet. Ugyanakkor az ír szakértő a McLaren versenyzőjében lát most nagyobb potenciált.

    ,,Kedvelem Norrist, mert ő nagyon különleges versenyző. Ezen felül ott van Pierre Gasly is, aki képes minden alkalommal meglepni. Megdöbbentő dolgokat tud elérni az autójával. Erre láthattunk is példát tavaly, amikor megnyerte azt a versenyt. (Olasz Nagydíj). Nem tudom mennyire jó a konstrukciója, viszont azzal tisztában vagyok, hogy Franz Tost egy öreg ravasz róka. Így feltételezem, hogy nagyon jó. Nagyon nehéz megmondani, hogy az első kettőn kívül (Hamilton és Verstappen) ki érhet még oda. Mikor Vijay Mallyával dolgoztam a Force Indiánál, nagy rajongója voltam Oconnak is. Láttuk milyen profin vezetett Magyaroroszágon, és figyelemre méltóan teljesített, pedig nagy volt rajta a nyomás. Szerintem Alonso is segített neki, a körülmények és a különböző más dolgok mellett. Nagyon kevesen tudnak felérni viszont Max (Verstappen) és Lewis (Hamilton) színvonalához. Szerintem Norris egyértelműen kiemelkedik a többiek közül. Ha új világbajnokot keresünk Nagy-Britanniából, akkor Lando Norris lesz az emberünk.” – nyilatkozta Jordan az F1 Nation Podcastnak.

     

  • Jordan szerint a versenyzők mindegyike „egy rakás szar”

    Jordan szerint a versenyzők mindegyike „egy rakás szar”

    Eddie Jordan, egykori csapatulajdonos és csapatfőnök azt mondja, hogy amikor az autó beállításáról van szó, a versenyzők mindegyike „egy rakás szar”.

    Jordan rengeteg időt töltött a versenyzők között karrierje során, mindenféle bajnokságokban.

    Az egyik ilyen kategória az F3 volt, az 1980-as évek végén, nem sokkal azelőtt, hogy belépett volna a Forma-1 világába. Ekkor saját csapatot alapított, az Eddie Jordan Racinget.

    Abban az időben ő és csapata pénzszűkében volt, ami arra kényszerítette, hogy mérnöki feladatokat vállaljon magára, és ebben a szerepkörben sokat tanult a versenyzők mentalitásáról.

    „Amikor elakadtunk, és nem volt elég pénzünk ahhoz, hogy elég mérnököt alkalmazzunk, akkor nekem adták a mérnöki feladatokat” – mesélte az F1 Nation podcastben Damon Hillnek.

    „És mindig odamentem a pilótafülkéhez, a fejemet a srác közelébe dugtam a Forma-3-as kvalifikáció közepén, és emlékszem, hogy Jean Alesinek a Francia Nagydíj alatt azt mondtam: ‘nézd, most állítottam még egy fél centit a bukókeretre… abszolút zúzni fogsz’.”

    „Egyáltalán nem csináltam semmit, semmit sem változtattam, ő viszont fél másodperccel gyorsabb lett, én pedig próbálom kitalálni: ‘mi a baj ezekkel a srácokkal?’. Ők csak hülyék. Csak a fejüket kell simogatni.”

    „És te is ugyanilyen vagy, Damon, neked is csak a fejed kell masszírozni, mert te… minden autóversenyző egy rakás szar, és ezt tudjuk… az elme az anyag felett áll. Mi történik egy balesetnél, amikor elveszítik az első szárnyat? Gyorsabban mennek!”

    „Ez egy tény az életben. Az emberek igazodnak és alkalmazkodnak az adott körülményekhez, de amikor visszatérnek, minden csak adatokkal van teli.”

    „Istenem, a versenyzők – nem tudok megbirkózni velük.”

    Tekintve a munkával járó nyomást és a szükséges koncentrációt, általában feltételezik, hogy az autóversenyzők mindannyian nagyon kemények mentálisan.

    Jordan azonban úgy gondolja, hogy valójában meglehetősen törékeny figurák, és emiatt pszichológiai trükkökre van szükség ahhoz, hogy a legjobbat hozzák ki belőlük.

    „Az autóversenyzők általában törékeny jellemek, mint a legtöbb sportoló” – tette hozzá.

    „És szükségük van arra, hogy bizonyos dolgokat mondjanak nekik és beszéljenek nekik arról, hogyan találhatják meg azt a plusz önbizalmat magukban.”

    „De ez működik. Bárki, aki azt hiszi, hogy a pszichológia nem játszik jelentős szerepet bármelyik sportban, az őrült. Mert igen, és a Forma-1-ben ez biztosan így van.”

  • Jordan nehezen, de eldöntötte, hogy Hamilton, vagy Schumacher a jobb

    Jordan nehezen, de eldöntötte, hogy Hamilton, vagy Schumacher a jobb

    Eddie Jordan szerint skizofréniával ér fel az, ha el kell dönteni, hogy Lewis Hamilton vagy Michael Schumacher-e a Forma-1 legjobbja, végül a volt csapatfőnök a brit mellé tette a voksát. Hamilton és Schumacher vannak jelenleg a Grand Prix versenyzés csúcsán, hét-hét világbajnoki címmel.

    A Mercedes sztárjának azonban komoly esélye van arra 2021-ben, hogy leváljon a németek ászáról, miközben már megelőzte őt, és 98 győzelemmel a sportág legeredményesebb versenyzője Schumacher 91 elsőségével szemben.

    A vita minden idők legnagyszerűbb F1-eséről egy véget nem érő, évtizedek óta húzódó tanakodás. Jordan azonban elmondta a véleményét a vitás kérdéssel kapcsolatban a német Autobildnek:

    „Mindketten kiemelkedőek, ezért számomra egy skizofrén állapot az, hogy hirdessek győztest. De Hamiltont kell választanom.”

    A statisztikák mérlegelése helyett Jordan inkább azzal indokolta a döntését, hogy az egyes versenyzők hogyan érték el átütő sikereiket a pályán. A 73 éves ír így folytatta:

    „Lewis soha nem nyert címet ütközéssel, ahogy tette azt Michael Adelaideben 1994-ben.. Lewis Mercedesnél töltött ideje alatt sosem árnyékolták be őt a csalásról szóló pletykák. Még mindig emlékszem, hogy Michael szenvedett 1994-ben, amikor a Benettont megvádolták illegális kipörgésgátló használatával. A Ferraris éve alatt is mindig akadtak olyanok, akik újjal mutogattak a vörösökre. Ezen spekulációk persze nem kellene, hogy csökkentsék Michael érdemeit. Mindketten nagyszerűek a szakmájukban.”

    Ugyan Hamiltont tette az F1 piramisának a csúcsára, Jordan mégis megemlít egy harmadik embert is, akinek a tehetsége egyszerűen kiemelkedik a mezőnyből:

    „Ayrton Senna számomra vitán és versenyen kívül magas szinten áll. Minden tekintetben egy mágus volt. Túl korán halt meg ahhoz, hogy objektíven értékelni lehessen. Ha nem szenvedett volna balesetet Imolában, akkor a három világbajnoki címénél sokkal többel fejezte volna be a pályafutását. Ezt nem lehet bizonyítani, de én ebben biztos vagyok.”