Címke: Eddie Irvine

  • Vettel szerint miért is ne maradhatna hosszabb távon a Ferrarival?

    Vettel szerint miért is ne maradhatna hosszabb távon a Ferrarival?

    Sebastian Vettel akár a 2020-ig tartó szerződését követően is maradhat a Ferrarinál. Nehéz időszaka van a négyszeres világbajnoknak, hiszen elvesztette a befolyásos olasz média bizalmát, sőt a kiemelt státusza is veszélybe került Maranellóban. Charles Leclerc, aki meg nyert a múlt hétvégén bizonyosan nem megy sehova. Szerdán az Olasz Nagydíj előtti ünnepségen Milánóban legalábbis a 21 éves pilóta ezt mondta:

    „A Ferrarinál látom magamat még öt évig, és világbajnokként.”

    Az utcai bemutatón számos korábbi Scuderia pilóta megjelent, így olyanok mint Eddie Irvine, Jean Alesi vagy Alain Prost, de még Luca di Montezemolo, a volt elnökük is megjelent. Ő erről így beszélt:

    „Hogy meghívtak? Nagy megtiszteltetésnek érzem, de ez nem jelenti azt, hogy visszatérnek a múltba. Leclerc pedig olyan, mint a fiatal Lauda, gyorsan tanul a hibáiból.”

    Alesi hozzátette:

    „Egyértelmű, Charlesé a jövő a Ferrarinál.”

    Fernando Alonso hiánya érződött ugyan, de mentségére szóljon, hogy Lengyelországban volt tesztelni a Dakar ralira, és a rajongói fel voltak háborodva azon is, hogy a rendezvény hivatalos poszterén csak nagyon kicsiben ábrázolták a hősüket.

    Chase Carey és Jean Todt viszont a helyszínen voltak, és ha már így esett, be is jelentették, hogy újabb 5 évvel hosszabbodik meg az Olasz Nagydíj szerződése, erről előbbi így beszélt:

    „22 versenyünk van, de csak egy Monzánk és egy ilyen olasz közönségünk.”

    Az olasz nézősereg persze próbálja elemezni a Ferrari épp aktuális helyzetét, de Vettel elárulta, hogy továbbra is ő a főszereplő:

    „Nagyon fontos, hogy mindannyian együtt dolgozzunk, különösen az autó fejlesztésén. Charles erősebb volt Spában, és ugyan nyilvánvalóan nem szeretem, de örülnék neki, ha a helyzet Monzában fordítva lenne. Nagyon gyors, és mindig van mit tanulni.”

    Amikor megkérték, hogy ígérje meg a vasárnapi Ferrari győzelmet, a német így felelt:

    „Németként nem szokás ígérgetni, de örülök, hogy itt lehetek, otthon érzem magamat, ez egy igazi család. Aztán, hogy folytatom-e mindezt? Miért is ne?!”

    Mattia Binotto csapatfőnök is biztos benne, hogy a Ferrari folytathatja a spa-i remeklését, és hasonló eredményt vár Monzában is. A bajnoki címmel kapcsolatban viszont már a korábbi elnök Montezemolo válaszolt:

    „Ebben a sportban soha ne mond azt, hogy soha.”

  • Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat és számos jelenlegi top versenyző is ott lesz 2019-ben Goodwoodban a Festival of Speeden júliusban.A rendezvény szervezői ugyanakkor nem akarták elárulni, hogy pontosan mely csapatok és versenyzők lesznek ott a szokásos éves fesztiválon, amelyet a richmondi herceg Goodwood House birtokának a környékén tartanak. Az esemény már 27 éve az egyik legjobb, és számtalan alkalommal jelen voltak a királykategóriából ismert alakok is, mióta Martin Brundle 1994-ben a hegyi felfutón rekordot ért el az akkori McLaren MP4/9-essel.

    A ma már a Sky Sportsnak dolgozó Brundle szerint akkor a McLaren egy alapbeállítással futott 42 másodperc körül. Öt évvel később a McLaren akkori tesztpilótája, és egyébként később 185 nagydíjon indult Nick Heidfeld állította be a jelenleg is érvényben lévő rekordot. Az 1998-as MP4/13-mal 41.9 másodperc alatt teljesítette a távot, de most már bajban lehet, mert ma már a csapatok elkezdték kifejezetten erre a rendezvényre kiélezni a versenyautóik teljesítményét.

    A Scuderia Ferrari 1996-ban volt jelen először, Eddie Irvine az 1995-ös 412 T2-essel mutatta meg az utolsó V12-es Forma-1-es autó hangját. Később Marc Gené, Pedro de la Rosa és Kimi Räikkönen is bemutatóztak különféle Ferrarikkal.

    A brit csapatok és versenyzők érthetően különleges kapcsolatban vannak a fesztivállal, Johnny Herbert vezethette itt a Jaguar R1-est, a 2009-es világbajnok Jenson Button és Lewis Hamilton is rendre feltűntek, ahogy a Williams Racing is már a történelmi autókollekciója jó részét már felvonultatta Goodwoodban.

  • Irvine: Schumacher jobb volt, mint Senna

    Irvine: Schumacher jobb volt, mint Senna

    Eddie Irvine szerint Ayrton Senna sem volt azon a szinten, mint a hétszeres bajnok Michael Schumacher.

    Az egykori Forma-1-es pilóta Eddie Irvine sokkal jobbnak tartja egykori csapattársát, a rekordbajnok Schumachert, mint például Ayrton Sennát.

    „Valószínűlég Michael minden idők legjobbja.” – jelentette ki a brit a BBC-nek.

    A kijelentését pedig alá is támasztotta: „Senna technikája hibás volt. Ugyan ő egy hihetetlen tehetség volt és megvolt benne az a bizonyos valami, de néhány technikája nem volt jó, és nem figyelt meg mindent pontosan. Emlékszek egy japán versenyre, ami az első futamom volt. [1993-as Japán Nagydíj – a szerk.] Michael volt a leggyorsabb a bokszba való behajtásnál, én a második, Senna meg valahol a negyedik vagy ötödik helyen volt. Michael gyakorolta a bokszba való behajtást, Senna nem, bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyott.”

    Ezen az ominózus versenyen a két pilótának volt egy kisebb összetűzése is, ugyanis Irvine elég határozottan vette vissza a körét az élen az autózó braziltól, amiért a verseny után Senna egy pofonnal adta az újonc tudtára a nem tetszését.

    „Nagy Senna rajongó vagyok. Mégis szerintem Schumacher legyőzte volna őt, valójában mégis legyőzte őt, amikor egymás ellen versenyeztek.” – tette hozzá Irvine, aki elismeri, hogy Senna egy körön szinte verhetetlen volt, de a versenyeken már nem volt tökéletes.

    „Voltak olyan kanyarok, amit senki más nem tudott úgy bevenni, mint Michael. Ha meg néha gyorsabb is voltam nála, akkor tanulmányozott és másolt. Egyszer Silverstone-ban az utolsó kanyarban sokkal gyorsabb voltam nála, és nem értette, hogy én mit csinálok ott. Aztán elkezdte tanulmányozni a telemetriai adataimat, megtalálta és lemásolta. Ez volt az én problémám: neki meg volt az az elképesztő tehetsége, amit én nem tudtam lemásolni.” – mesélte.

    A mai mezőnyből pedig Lewis Hamiltont tartja a legtöbbre, amit korábban már hosszabban is kifejtett.

  • Irvine: Vettel egy túlértékelt „egytrükkös póni”

    Irvine: Vettel egy túlértékelt „egytrükkös póni”

    Az ex-F1-es versenyző, a Eddie Irvine a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt rendkívül túlértékeltnek és „one-trick pony”-nak (tükörfordításban: „egytrükkös póni”), nevezte, vagyis olyasvalakinek tartja, akinek tehetsége nem túl változatos, csak egyféle módon tud sikeres lenni.

    Irvine 1996-tól 1999-ig versenyzett a Ferrarinál, és mind a négy futamgyőzelmét utolsó Ferraris évében szerezte, azt is akkor, Michael Schumacher lábtörés miatt kihagyta a szezon második felét.

    „Nem nézem (a Forma-1-et) már, mert untat.” – állítja Irvine, aki egyébként az ötszörös bajnok Lewis Hamilton képességeitől sincs hasra esve, bár Vettelnél jobbnak tartja.

    „Más ligában játszik (Hamilton), de nem hiszem, hogy közel lenne Michael ligájához.” – véli Irvine.

    „Szerintem Vettel akkor jó, ha az élen van és nem kell versenyeznie senkivel.” – mondta a BBC Northern Irelandnek. „Amikor Lewis versenyez, Lewis a versenyzésre koncentrál és halad előre. Amikor Vettel versenyzését látjuk, és valaki ellen versenyez, akkor annyira a másik fickóra koncentrál, hogy szinte elkerülhetetlenül neki is megy a másiknak. Szinte mindig ez történik.”

    „Szerintem Vettel jó versenyző, de hogy négyszeres világbajnok, azt nem igazán látom. Szerintem ő rettentően túlértékelt, szerintem ő egy one-trick pony. Lewis tehetsége sokkal kiterjedtebb.”

    Irvine szerint Hamilton jobb előzésben, mint Schumacher, de sokkal több a „rossz napja” Schumihoz, vagy Ayrton Sennához képest.

    „Michael teljesítményszintje folyamatosan magasabb volt, még ha Lewis egy csodálatosan tehetséges versenyző is.”

    „Mikor Lewis megérkezett a Forma-1-be, fantasztikus volt nézni, az előzései felülmúlhatatlanok voltak. Ő valószínűleg jobb előző, mint Michael. De egy teljes hétvégén mutatott sebesség és konzisztencia tekintetében az év során, szerintem senki nem ér Michael, vagy akár Senna nyomába.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte a modern F1 miért unalmas, Irvine azt felelte, hogy „mesterséges”, „nem nyers” és „túl tökéletes”.

    „Ha hibázol, nem kell árat fizetned érte.” – tette hozzá. „Csak egyre biztonságosabb és biztonságosabb, de már túl messzire ment. Fejlődés, fejlődés, fejlődés, egészen addig míg az lesz, hogy ‘hogy jutottunk ide?’ És szerintem ez egy kicsit szirupos lett és nem érdekes.”

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Eddie Irvine véletlenül rajta lett egy cicis fotón

    Eddie Irvine véletlenül rajta lett egy cicis fotón

    Eddie Irvine, egykori Forma-1-es versenyző alaposan kiélvezi az életet, de azt talán még ő sem sejtette, hogy egy nap részese lesz fotózásnak egy nem sok textilt viselő modellel. Pedig megtörtént.

    Irvine épp a Bahamákon tartózkodott – ahol van egy kis saját szigete is -, mikor véletlenül rákerült Derek Kattela fotójára. Az alany a cicit villantó modell lett volna, de a háttérben feltűnik a repülőjével épp felszálló, vagy landoló Eddie Irvine is. Instagram posztjában sérelmezi is, hogy nem kapta meg a jussát a szereplésért. 😀

    https://www.instagram.com/p/BeFjB5OFZVt/?taken-by=irisheddiemiami