Címke: Eddie Irvine

  • Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Jacques Villeneuve szerint a kiélezett harc miatt Lewis Hamiltonon nagy a nyomás, míg Valtteri Bottas már most félti az ülését.

    Max Verstappen és a brit versenyző mindkét futamon csatázhatott egymással az első helyért. Bahreinben a hétszeres világbajnok diadalmaskodhatott, míg Imolában a 23 éves pilóta örülhetett a pódium legfelső fokán.

    A szakértőként is tevékenykedő kanadai ex-pilóta az eseményeket látva most is megfogalmazta markáns véleményét:

    ,,Nagyon izgalmas lesz. Láthattuk Imolában, hogy Hamilton nincs ahhoz hozzászokva, hogy nagy kockázatot vállaljon. Ám most már muszáj neki, ugyanis az előző évekhez képest, most van egy komoly ellenfele, aki egy másik csapatban ülve fel tudja venni vele a harcot. Lewisnak (Hamilton) vissza kellett volna húzódnia az első kanyarban Max mögé, mert már a pálya külső részén volt. Ám mivel ő ott tartott az autóját, rögtön az első kanyarban elrontotta a versenyét.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka az F1-insider.com-nak.

    Hamilton egy ideig kemény tempót diktálva üldözte is ellenfelét, majd a bokszkiállásokat követően a lekörözött autókhoz érkezve hibázott. A sóderágy szélén találta magát, majd tolatva visszatért a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    ,,Lewis túl sokat kockáztatott a lekörözésnél, nem hinném, hogy az elmúlt években lett volna erre példa. A piros zászló, ami a csapattársa miatt lépett érvénybe, megmentette őt. Azonban erre nem szabad mindig apellálnia.”

    Villeneuve hozzátette, hogy a mostani helyzet emlékezteti őt az 1997-es szezonra, mikor is Michael Schumacherrel csapott össze a bajnoki címért.

    ,,Én voltam akkor a fiatal kihívó, akivel Schumachernek meg kellett küzdenie. Ő azonban nem tudott ezzel megbirkózni.”

    A kanadai ugyanakkor egy nagyon fontos dologra is felhívta a figyelmet. Abban az évben neki sokkal jobb csapattársa volt, mint a német hétszeres bajnoknak, így pontokat tudott elcsenni a másik féltől.

    ,,Akkoriban Heinz-Harald Frentzen egyértelműen jobb és gyorsabb volt Schumacher csapattársánál, Eddie Irvine-nál. Hein-Haraldnak túl sokáig tartott, mire megértette magát az autóval, így a Williams rám tette fel az összes lapját. Ám az ő támogatása nélkül – különösen az utolsó futamon – igen nehéz lett volna. A döntő ütközetben együtt tudtuk nyomás alá helyezni Schumachert, míg Irvine nem tudott ebbe beleszólni.” – emlékezett vissza Villeneuve.

    Az 50 éves ex-pilóta szerint a csillagosok is hasonló helyzetben vannak, mint anno a Ferrari, ugyanis Max Verstappen csapattárs erősebb, mint Valtteri Bottas.

    ,,Pérez az új fiú a Red Bullnál, és már most erősebb, mint Bottas, aki már az ötödik szezonját teljesíti a Mercedesnél. Pérez jobban tud így segíteni Verstappennek, mint Bottas Hamiltonnak. Ezért nem igazán értem Toto Wolffot. Miért hibáztatja a fiatal brit pilótát (Russell) az ütközésért? Bottas tudta, hogy a potenciális utódja meg fogja előzni őt, erre ő  kockázatos manőverként egy kicsit jobbra mozdult. Nem teheti meg ezt, ilyen körülmények között. Viszont ez megmutatta, hogy milyen ideges is Bottas már most, a második futamon. Nem lesz ennél jobb, mert túl lassú. Ha nem lenne az, akkor nem kellett volna megvédenie a pozícióját a Williamsszel szemben.”

  • Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

    Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

    Két ponton múlt, hogy Eddie Irvine előbb legyen évekkel ezelőtt a maranellóiak világbajnoka, és ne Michael Schumacher. Ugyanakkor Irvine pontosan tudta a helyét, és azt, hogy ki vezeti a Ferrarit, ls szerinte Carlos Sainz is hasonló szituációba kerül. Eddie az Il Foglio Quitidianonak nyilatkozott:

    „Nem én voltam az, akinek nyernie kellett, de soha nem is volt gondom Michaellel emiatt. Amennyiben el kellett volna engednem, megtettem volna. Nem én voltam a kiválasztott, a játékszabályok egyértelműek voltak. Csak az útjában lettem volna.”

    Carlos Sainz 2021-ben a Ferrarihoz igazol, és ugyan a Scuderiánál mindenki azt mondja, hogy Charles Leclerc és Sainz megkapják ugyanazon lehetőségeket, azért ez továbbra is erősen kérdőjeles. Nem véletlen az, hogy Leclerc több éves szerződéssel bír, és a monacóihoz hasonlóan Max Verstappen is, akiket úgy ismernek, mint a generációjuk legjobbjai. Erről ennyit mondott Irvine:

    „A spanyolnak nehéz dolga lesz. Szerintem nem tud versenyre kelni majd Leclerc ellen, de ez a pályán úgyis kiderül majd. Szerintem jól tette, hogy a Ferrarihoz igazolt. A Ferrari helyében viszont Vettelt már elengedtem volna. Még fizetnék is neki, csak menjen.”

  • Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Régóta köztudott, hogy 2020 végén Sebastian Vettel és a Ferrari útjai szétválnak. Charles Leclerc pedig idénre előlépett azzá, akire építeni szeretnének hosszútávon. A két pilóta pedig nem mindig fér meg egymás mellett, múlt hétvégén már másodjára ütköztek, mióta csapattársak. Ez mindkettejük versenyének végét jelentette.

    Most Eddie Irvine, korábbi Ferrari pilóta beszélt a pilótakérdésről.

    „A Ferrarinál a nyomás felülmúlhatatlan” – szögezte le.  „Ez egy nehéz helyzet, de most még az is nehezíti, hogy van egy olyan pilótájuk, aki tudja, hogy az idény végeztével már nem kérnek belőle. Igazából a hűség nincs jelen. Leclerc az elsőszámú reménység, szóval úgy gondolom, hogy ez felborította a dinamikát.”

    Irvine úgy érzi, tudja a megoldást erre a problémára: „Már idén megszabadultam volna Vetteltől, hogy őszinte legyek. Kifizettem volna, had menjen és jöjjön valami fiatal vagy más. Ittléte ártalmas, de azt hiszem, megvan erre az ok. Talán nem akartak ennyi pénzt kifizetni egy embernek azért, hogy ne csináljon semmit, vagy nem tudom.”

  • Jordan megnevezte a leglustább Forma-1-es versenyzőt!

    Jordan megnevezte a leglustább Forma-1-es versenyzőt!

    Eddie Jordan csapatfőnökként számtalan versenyzővel dolgozott együtt a karrierje során. Olyan magas kvalitású pilótákkal, mint Ayrton Senna vagy Michael Schumahcer, de olyan pilóták is akadtak, akik csak egyetlen versenyre ugrottak be a csapatához.   Azonban Eddie Irvine személyében egy olyan versenyzőt talált, akit lehetetlenség volt irányítani.

    Mielőtt Irvine a Ferrarihoz szerződött volna Michael Schumacher mellé, a Jordan csapatában pallérozódott 1993-tól egészen az 1995-ös szezon végéig. Az északír versenyzőnek pedig még a világbajnoki cím is majdnem összejött az 1999-es évadba, azonban a Japán Nagydíjon Mika Häkkinen elhappolta előle a bajnoki koronát.

    Azonban Irvineról tudni érdemes, hogy világ életében lusta és makacs volt. Az egykori csapatfőnöke nemrégiben pedig az „Off the Ball” nevű podcastban mesélt el pár érdekes történetet az északír versenyzőről.

    „Eddie Irvinenak nem tudtad megmondani, hogy mit csináljon. Egész nap csak az apartmanjában ült. Ő minden idők leglustább versenyzője, nem kérdés. Ez azonban elég szomorú, ugyanis könnyen világbajnok lehetett volna belőle.

    „Ez volt az ő stílusa. Egy srác volt egy éjszakai szórakozóhelyről, aki szinte egész nap csak aludt és csak nagyon későn kelt fel. Annak idején még egy személyi edzőt is felbéreltem neki, hogy minden egyes nap hajtsa le őt futni Oxford utcáira,” – mesélte Jordan.

    Még Jordan sincs tisztában vele, hogy a felbérelt edző vajon segített Irvinenak vagy sem. „Gyakran gondolkodtam azon, hogy vajon felkelt-e már vagy már hazament-e egyáltalán a szórakozóhelyről. Jó volt vele dolgozni, de ugyanakkor rendkívül frusztráló is.”

    Irvine soha nem szeretett edzeni, azonban nem is volt rá komolyabb szüksége. Ugyan Jordan szinte csak rosszat mondott róla a podcastban, azonban a képességeit elismeri az ír versenyzőnek. Jordan szerint Irvine volt az egyik legokosabb és legélesebb versenyző, akivel pályafutása során dolgozott.

    Ugyan nem lett világbajnok 1999-ben, Irvinenak négy győzelmet és számos dobogós helyezést sikerült megszerezni a Ferrarinál. Az évad végén távozott az olasz istállótól és a Jaguárhoz szerződött, ahonnan a 2002-es szezon végén vonult vissza.

  • De la Rosa: Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!

    De la Rosa: Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!

    Pedro de la Rosa elmesélte, hogy miképp eresztette szélnek 2002-ben a Jaguarnál Niki Lauda, aki még arra sem méltatta, hogy ezt szemtől-szembe közölje vele. A Forma-1-es paddock egységes azon véleménnyel, mely szerint Niki Lauda minden évben és életszakaszában kimondta a véleményét. Egyenes és őszinte volt, ami olykor kellemetlenné is vált. A véleményét ugyanakkor akár gyorsan megváltoztatta, de Laudánál ez egy ismert dolog volt. Legalábbis ezt gondolnánk.

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Pedro de la Rosa azonban mást élt meg vele kapcsolatban. 2001 és 2002 között Eddie Irvine csapattársa volt a Jaguarnál. A csapatfőnök ekkor Niki Lauda volt. Ugyan 2003-ig szerződése lett volna, mégis Niki kivágta a spanyolt. 2003-ban aztán teljesen új párossal vágtak neki a szezonnak, a pilótáik Mark Webber és Antonio Pizzonia lettek. A „Beyond the Grid” podcastban de la Rosa megerősítette, hogy amíg ennél a csapatnál versenyzett, alapvetően remekül kijött Nikivel, és pont azért, mert Lauda egyenes volt vele. Végül ez történt:

    „Egyszerűen kirúgott. Lett volna még egy évem, de Niki egyszerűen kivágott. Egyáltalán nem tetszett ez nekem… Nem is az, hogy kirúgott. Ilyen a Forma-1, tudjuk mindannyian, miképp mennek itt a dolgok. Ami zavart, hogy ezt soha nem szemtől-szembe rendezte velem. Valahogy mégis csak a barátja voltam, a kapcsolatunk a tiszteleten alapult. Ilyen az,amikor az egyik gyermekkori hősöddel dolgozhatsz, és folyamatosan azt állítja, hogy a dolgokat legegyszerűbb egyenesen rendezni… Felhívta a menedzseremet, hogy adja át nekem azt, hogy kirúgott. Nem személyesen közölte ezt velem. Ezt követően felhívtam, és mondtam neki, hogy „Niki, de hát pr napja felhívtalak, és akkor azt mondtad, hogy semmi gond nincs a szerződésemmel. Most akkor mégis?” Az volt az érzésem, hogy benne hagytak a pácban. Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!”

    A jó kapcsolatuknak annyi lett, és pár évig még mosolyszünet is volt közöttük emiatt. A sors fintora, hogy Lauda sem maradt sokkal tovább a Jaguarnál mint de la Rosa, és az eredménytelenség miatt 2002 végén neki is távoznia kellett. Eddie Irvine évekkel később úgy jellemezte a Jaguar akkori menedzsmentjét, mint fejetlen csirkék, akik csak össze-vissza szaladgálnak a környéken.

    Lauda és de la Rosa viszonya azonban csak évek múlva rendeződött, erre így emlékszik vissza a spanyol, hogy ezt mondta neki a korábbi csapatfőnöke:

    „Pedro, kirúgtalak, de hibáztam. Nem kellett volna kivágnom téged, és emiatt most bocsánatot kérek tőled.”

    Mindezt egy olyan vacsoránál mondta ki, amelynél ott volt Norbert Haug és Ron Dennis is.De la Rosa így nyugtázta magában a történteket:

    „Nem kellett volna ezt egy ilyen estebédnél előadnia, tényleg elég lett volna csak egy telefonhívás. Azt gondoltam ezután, hogy nagyon erős személyiség az, akinek van bátorsága a hibáját ennyire nyíltan is elismerni. Ezt követően újra fantasztikus lett a kapcsolatunk. Nagyon szomorú voltam, amikor meghalt. Szeretem a fiait, Mathiast és Lukast, valamint Marlenet. Nagyon remek a viszonyunk. Ők Spanyolországban élnek, és sokszor látogatom őket.”

  • Hamilton Schumachernél és Sennánál is jobb, Irvine szerint

    Hamilton Schumachernél és Sennánál is jobb, Irvine szerint

    Lewis Hamilton Michael Schumachernél és Ayrton Sennánál is jobb, legalábbis ezt állítja Eddie Irvine, aki maga is volt Schumacher csapattársa a Ferrarinál.

    „Hamilton a valaha volt legjobb versenyző.” – mondta Irvine a német RTL-nek. „Sokkal jobb kerék a kerék ellen, mint Schumacher és sokkal jobb, mint Senna.”

    Kontrasztba állította Hamiltont Sebastian Vettellel, mivel a brit versenyző „alig keveredik incidensbe, mert nagyon koncentrál az autójára”.

    Elmondása szerint a hétszeres világbajnok Schumacher sok hibát vétett, ide értve 1994-es bajnoki címének megszerzését is, Damon Hillel szemben.

    Mindeközben szerinte Hamilton a „legtisztább” F1-es név „hosszú idő óta”.

    Azonban ha a kérdés az, hogy ki a leggyorsabb, ezt a „díjat” Irvine Schumachernek adná.

    „Sebesség tekintetében Michael egyedülálló volt. Rohadt gyors volt. Soha senki nem tudott olyan sebességet elérni. Hihetetlen volt a csapattársának lenni.”

  • Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    A korábbi Ferrari elnök, Luca di Montezemolo szerint nehéz eldönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között, hogy ki legyen a csapatnál a kiemelt versenyző. A dilemmát fokozza, hogy Leclerc jelenleg harmadik a bajnokságban, 19 ponttal csapattársa Vettel előtt úgy, hogy már csak két verseny van hátra. Montezemolo a SpeedWeeknek nyilatkozott:

    „Igazi dilemma a Ferrarinál dönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között. Én annak idején így csináltam: az egyik versenyző a bajnoki címért kellett menjen, a másik dolga az volt, hogy amennyi extra pontot csak tud, szerezzen meg, a konstruktőr bajnoki cím miatt. Volt egy Michael Schumacherünk, mellette pedig Eddie Irvine, Rubens Barrichello és Felipe Massa.”

    Leclerc a ferraris bemutatkozó évében már nyert két versenyt, Spában és Monzában is sikeres volt. Vettel egy győzelmet tudhat magáénak, Szingapúrban nyert.

  • Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Eddie Irvine szerint nem meglepő, hogy Charles Leclerc már első ferraris évében felül kerekedett csapattársán Sebastian Vettelen. Az ex-versenyző úgy gondolja, a német pilóta ugyan jó versenyző, de négy világbajnoki címet nem érdemel.

    Irvine kemény kritikát fogalmazott meg a négyszeres világbajnokkal szemben, az észak-ír szerint Vettel favorizálása csak Charles Leclerc esélyeit rontja a bajnokságban, sőt, már akkor se értette egyet egykori csapata döntésével, mikor bejelentették 2014 végén, az elkövetkezendő időszakot a német versenyzővel képzelik el. Az ex-pilóta  szerint a Scuderiának jövőre mindenképpen a monacóit kell megválasztani vezérnek, ugyanis rangidős pilótájuk, már bebizonyította, nem érdemeli meg ezt a státuszt.

    ,,Már az év elején hangoztattam, hogy Sebastian Vettelt könnyű legyőzni, de akkor mindenki örültnek nézett. Azt gondoltam, Leclerc-nek jó esélyei lesznek arra, hogy felülkerekedjen rajta, ugyanis szerintem Vettel nem érdemli meg a négy világbajnoki címét. Jó versenyző ugyan, de nagyon sok hibát vét, és különben is, sosem gondoltam azt róla, hogy olyan gyors pilóta. Ezt idén be is bizonyította, láthattunk már ezt korábban is, mikor Daniel Ricciardo volt a csapattársa.”

    ,,Vettel csodálatos szerződést kötött a Ferrarival.” – állapította meg Irvine. – ,,Meglepődtem azon, hogy egyáltalán elhozták ide, és most ez a hely lesz a vesztőhelye. A Ferrarinak Leclerc-re kell fókuszálnia, de ahogy azt láthattuk, idén nem áldozták fel Vettelt érte, mert ő a négyszeres világbajnok. Futamgyőzelmeket dobtak el maguktól emiatt a gondolkodásmód miatt. Nagyon jól ismerem Mattia Binottót. Ő egy ex-mérnök, egy nagyon okos fickó és extrém nyugodt, ám ez az egyik olyan dolog, amin felül kell kerekednie, ugyanis Vettel jócskán rontja Leclerc bajnoki esélyeit, ezt például Bottas nem teheti meg Hamiltonnal szemben.”

    ,,Az egyetlen versenyző, aki Hamilton szintjén tud teljesíteni az Leclerc. Vettel, mikor Hamilton ellen küzd, mindig alulmarad. Hamilton állandóan megsemmisítő őt ezekben a csatákban. Ám, ha megnézzük, mit művelt Leclerc Hamiltonnal Monzában, – ami lehet, hogy szabálytalan volt-, de tökéletesen kivitelezett manővert hajtott végre, és maga mögött tartotta őt. Gyönyörűen csinálta, ezért is várom mindig érdeklődéssel a Leclerc-Hamilton csatákat.”-árulta el a Ferrari ex-versenyzője.

  • Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Michael Schumacher akár több mint hét bajnoki címet is nyerhetett volna, ha nem a Ferrari újjáépítését választja, állítja a volt csapattárs, Eddie Irvine. Már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal 1994 és 1995-ben, amikor a német legenda úgy döntött, hogy csatlakozik a kínlódó Scuderiához 1996-ban. Akkor már a formálódó álomcsapat irányított, tehát Jean Todt, Ross Brawn és Rory Byrne. Annak ellenére, hogy éppen csak vesztett 1997-ben és 1998-ban, majd a lábát törte 1999-ben Silverstoneban, Schumacher 2000-ben elérte végre a célját. 21 évnyi szünet után megszerezte a Ferrari első versenyzői bajnoki címét. Irvine 1996 és 1999 között volt a csapattársa, és a napokban így nyilatkozott róla az olasz Il Festiva dello Sportnak:

    „Schumi nagyon német volt, kivéve az ivást, amiben pokolian rossz volt! Michael nagyon profi volt, olyasvalaki aki keményen dolgozik, rátermett volt. Emlékszem, akkoriban a Ferrarinál mindenkinek meg volt a szerepe, és mindenki tudta, hogy sok a teendő. Amikor pedig megérkezett a Scuderiához nagyon hátul voltunk, de Michael kitűzte a célt: nyerni, a Ferrarival. Elképesztően eltökélt volt, és megismétlem: az összes másik csapat akarta volna őt, de ő csak a Ferrarival akart nyerni. Többet is nyerhetett volna, ha máshova megy, de ő egy nagyon összeszedett ember volt. Végül pedig azon évek után, amikor közel került hozzá, utána öt világbajnoki címet is szerzett a Ferrari, köszönhetően az alázatos munkájának. Egy elképesztő tehetség volt, aki kitartó, eltökélt, egy hihetetlen pilóta.”

    Akár tündökölt volna Schumacher mondjuk egy Williamsben vagy McLarennél, akár nem, valaki emlékezik rá, hogy mennyire is motivált volt akkoriban. Stefano Domenicali, a csapat egyik korábbi csapatfőnöke így emlékezik vissza:

    „Amikor 15 versenyt nyersz a 17-ből, ahogy volt az 2002-ben, akkor bizonyítod azt, hogy az adott pillanatban te vagy a legjobb. Minden reggel ugyanakkor azon aggódtunk, hogy nem nyerjük meg a futamot. Jean Todt és Schumi mindegyik versenyt meg akarták nyerni, így reggelente arra összpontosítottunk, hogy ebben biztosak lehessünk. Jean Todt és Michael győztes típusok voltak, megszállottjai voltak a részleteknek. Igen, remekül működtek, láthattuk, hogy a tehetségük azt eredményezte, hogy a Ferrari dominálta a világbajnokságot. Szerintem nagyon közel álltak egymáshoz, mert hasonló volt a mentalitásuk. Azt hiszem, hogy a Ferrari sikereinek a legnagyobb titka az ő kapcsolatuk volt.”

  • Irvine: Leclerc sokkal jobb, mint Verstappen

    Irvine: Leclerc sokkal jobb, mint Verstappen

    Eddie Irvine úgy érzi, Charles Leclerc sokkal jobb versenyző, mint Max Verstappen.

    A két pilóta  az egyéni tabella harmadik helyéért harcol, jelenleg a monacói birtokában van a pozíció, ám a holland ellenfele nincs tőle nagyon lemaradva, 9 pont csak a differencia.

    A születésnapját ünneplő ferraris pilóta második szezonját tölti az F1-ben, és már most mély benyomást tett a szakma krémjére. Két futamgyőzelmet is sikerült behúznia idén, továbbá még hat pole pozícióval is büszkélkedhet. A Red Bull pilótája szintén két győzelmet aratott a 2019-es szezonban, ám idei teljesítménye nem győzte meg a Scuderia ex-versenyzőjét.

    ,,Leclerc sokkal-sokkal jobb nála, ehhez kétség sem fér. Hat rajtelsőséget szerzett úgy, hogy nem az övé a legjobb autó, bocsánat Ferrari. Verstappen idióta hibákat vét, többet, mint Leclerc, pedig ő már régebb óta tagja a mezőnynek. Charles nagyon koncentrált és ő egy olyan fickó aki szinte alig ront le valamit.”-osztotta meg véleményét Irvine.