Címke: EA

  • Megérkezett az F1 2021 előzetese!

    Megérkezett az F1 2021 előzetese!

    A tegnapi nap folyamán megérkezett a Forma-1 idei hivatalos játékának, az F1 2021-nek az előzetese. Ebben lényegében bemutattak mindenféle játékmódot, köztük a Braking Point című sztorimódot is. Utóbbiból láthattunk néhány jelenetet is, de kiderült az is, hogy öt féle csapatnál kezdhetjük karrierünket.

    A további újdonságokról már korábban beszámoltunk, illetve arról is, hogy milyen klasszikus pilóták térnek vissza ikonként a MyTeam módban.

    „Az F1 2021 egy olyan játék, amely minden típusú autóverseny-rajongónak kínál valamit” – mondta Lee Mather, a Codemasters játékigazgatója. „Az előzetes betekintést nyújt mindazokba az izgalmas újításokba, amelyek a játékosainkra várnak. Akár a Braking Pointban szeretnék átélni F1-es történetüket, akár a barátaikkal és a barátaik ellen szeretnének versenyezni.”

    A játék megjelenésééig már kevesebb, mint egy hónap van hátra, július 16-án debütál.

  • Sztorimóddal és kétszemélyes karrierrel érkezik az F1 2021!

    Sztorimóddal és kétszemélyes karrierrel érkezik az F1 2021!

    Számos újdonsággal érkezik a Forma-1 idei hivatalos játéka, az F1 2021. Ez most már hivatalosan is megerősítésre került, habár korábban több információ is kiszivárgott, amik – mint kiderült – elég jól fedték a valóságot.

    A legnagyobb változást mindenképpen a sztorimód visszatérése jelenti, mely a Braking Point címet kapta. Hasonló már a két évvel korábbi játékban is szerepelt, ám ez várhatóan sokkal több játékidővel kecsegtet, mint az akkori sztori. A játékos ugyanúgy az F2-ből indulva keltheti fel magára a Forma-1-es istállók figyelmét.

    De a karriermódon is fejlesztenek, sőt érkezik egy kétszemélyes karrier is, melyet online lehet játszani. Akár csapattársakként fejlesztve az autót, akár riválisként megmérkőzve, például egy Mercedes-Red Bull párharcban. Sőt akár a valós szezonba is ’beugorhatunk’, vagyis folytathatjuk onnan, ahogyan épp a valóságban állnak a pilóták és a csapatok a pontversenyben.

    Három új pálya kerül be végül, az F1 2013-ban már klasszikusként szereplő Imola mellett Portimao és Jeddah lesz újdonság. Visszatér ezenkívül az osztott képernyős mód is.

    A next-gen konzolokra is érkező, már előrendelhető F1 2021 sztorimódjának előzetese itt megtekinthető: