Címke: Dzsidda

  • Nem lesz dresszkód Szaúd-Arábiában, de azért fürdőruhás nézők sem

    Nem lesz dresszkód Szaúd-Arábiában, de azért fürdőruhás nézők sem

    Szaúd-Arábia autó- és motorsport szövetségének elnöke, Khalid herceg szerint minden a versenyre zúduló kritika dresszkóddal, Justin Bieberrel és minden mással csak ócska hangulatkeltés.

    Alaposan megsorozta a nemzetközi sajtó össztüze a története első F1-es nagydíjrendezésére készülő Szaúd-Arábiát. Kritikaként felmerült az országgal kapcsolatban a kicentizett előkészületek mellett többek között az emberi jogok nem éppen európai módon történő értelmezése vagy éppen a szólásszabadság korlátozása. Justin Biebert például egy elhunyt szaúdi újságíró felesége arra kérte, ne lépjen fel a közel-keleti országban.

    A szaúdi autó- és motorsport szövetség elnöke, Khalid herceg most ezekre a negatív hangokra igyekezett kellő alapossággal válaszolni. „A pálya időre kész lesz. Ezzel pedig meg fogjuk mutatni azt, hogy mire vagyunk képesek” – fogalmaz magabiztosan a herceg. „A pálya mondjuk, hogy 95 százalékos állapotban lesz a mezőny érkezésekor. A maradék öt százalék az apróságok. Faültetés, reklámok, dekoráció… A pálya és az azt övező infrastruktúra kész. Nagyon jó a helyzet.”

    Justin Bieber esetleges szerepléséről Khalid a következőképpen vélekedik: „Akik a királyság imidzsét fényesíteni vagy rondítani tudják, az nem egy énekes, hanem a szaúdi emberek. Akik a valóságot mutatják az országról. Rengeteg énekes vagy más híres ember korábban úgy alkotott véleményt az országról, hogy soha nem is járt addig itt. A látogatásuk után viszont ezek az emberek hirtelen teljesen máshogy kezdenek vélekedni Szaúd-Arábiáról.”

    A Covid-19 világjárvány miatt 40 ezer fősre korlátozott maximális nézőszámból nagyságrendileg nyolcezret tesznek majd ki a külföldiek. „Rájuk semmilyen korlátozás nem fog majd vonatkozni. Ettől függetlenül viszont tiszteletben kell tartaniuk az itteni kultúrát. Ugyanez vonatkozna az ország többi részére is más esetben. Így például fürdőruhában nyilván senki nem fog majd bejönni a pályára.”

  • A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A szaúdi lesz az első olyan F1-es hétvége, ahol 5G-s netet fognak használni

    A Forma-1 történetében először a hétvégén, Dzsiddában fogják használni az 5G-s hálózatot, amivel a helyszíni nézőket még jobban betudják vinni a történések mélyére.

    Katar után ismételten egy vadiúj helyre látogat majd el a száguldó cirkusz. Az első Szaúd-Arábiai Nagydíj több szempontból is különleges lesz. Egyrészt ez lesz az F1 történetének leggyorsabb utcai pályája, másfelől pedig a helyszínen használt 5G miatt is, amely a modern kor leggyorsabb, vezetéknélküli internet hálózata.

    „Relatíve rövid idő alatt épült fel a pálya, ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy ez egyik, ha nem a legmodernebb versenypálya az egész világon.” – kezdte a pálya igazgatója Martin Whitaker. „Például, mi leszünk az első F1-es pálya, akik az 5G hálózatot fogják használni. Ennek eredményeként még több akciót tudunk nyújtani a lelátókon helyet foglaló rajongóknak.”

    „Használhatják az eszközeiket arra, hogy még intenzívebb élményeket kaphassanak. Nagyszerű látni, hogy az itteni emberek mennyire innovatívak és remek alapot tesznek le a jövőbeni futamainknak.

  • Szaúd-Arábiában megint a Red Bull lehet a favorit?

    Szaúd-Arábiában megint a Red Bull lehet a favorit?

    A Red Bull az exversenyző Marc Surer érdekes gondolatmenete mentén két futam után ismét jobb lehet majd a Mercedesnél. Persze csak ha jobban dolgoznak.

    A legutóbbi futamokon, benne a Katarival, egyértelműen a Mercedes volt az erősebb a Red Bullhoz képest. Általános közvélekedés szerint ez lesz a helyzet a versenynaptárban debütáló szaúd-arábiai pályán is Jeddahban. Ezen vélemények szerint az óriási átlagsebesség megint Hamiltonék javára billentheti a mérleg nyelvét.

    „Hányszor volt már olyan, hogy ráfogták egy pályára, hogy az a Mercedesé vagy a Red Bullé, aztán a szöges ellentéte jött be ennek?” – gondolkozott el a 70 éves egykori F1-es versenyző Marc Surer. „Ez alapján könnyedén lehet, hogy nem az lesz Szaúd-Arábiában sem, amit várna a többség.”

    Persze csak ha minden a terv szerint alakul. „Katarban Pierre (Gasly) majdnem ugyanolyan gyors volt, mint Max (Verstappen). Ha ez előfordul, hogy a B autó majdnem ugyanolyan gyors, akkor az A-val valami biztosan nem volt teljesen rendben. Ha meg akarják tartani az előnyüket, a Red Bullnak jobban kell dolgoznia.”

    Max Verstappen előnye jelenleg nyolc pont összetettben Lewis Hamiltonhoz képest. Így akár akár nulla pontos különbséggel is nekimehet majd a hétszeres világbajnokkal egyetemben az abu dhabi szezonzárónak.

  • Dzsidda büszke az első szaúdi futam előkészületeire

    Dzsidda büszke az első szaúdi futam előkészületeire

    Sok-sok aggasztó hír érkezett a szaúdi futam előkészületeivel kapcsolatban. A szervezők viszont egyenesen büszkék is arra, ahogy Dzsidda felkészült a száguldó cirkusz fogadására.

    A Közel-Keleten zárja az F1 a maratoni hosszúságú szezont és ebből a hármasból jelenleg a második állomás van soron Szaúd-Arábiával december elején. A munka tempóját érte egy jó adag kritika, viszont Katarral ellentétben, ahol a foci vb-re történő építkezés során rengeteg baleset ért munkásokat, Szaúd-Arábia nem győzi hangsúlyozni a kifogástalan munkakörülményeket.

    Martin Whitaker építkezésért felelős ügyvezető szerint Dzsiddában minden a legnagyobb rendben haladt. „Tízezer munkás nagyjából nyolcmillió munkaórájának eredménye lesz ez a verseny. A munkálatok során pedig semmilyen komoly baleset nem történt” – szögezi le Whitaker. „Figyeltünk erre mi is és figyelt erre az F1 is kiküldte ehhez az embereit. Folyamatosan monitoroztak minket ők is.”

    Whitaker szerint feddhetetlenek. „Büszkén mondhatom, hogy megfeleltünk egyrészt a nemzeti szabályoknak, másrészt az FIA előírásainak. Figyeltünk a munkások jogaira.”

    Az időt illető kritikákra vonatkozóan sincs igaza a negatív hangoknak Whitaker szerint. „Ez lesz az egyetlen olyan ‘első’ verseny, amire ténylegesen el is készül a pálya. A tény felől semmi kétségem. Más helyen erre másfél évet is rászánnának. Van 48 bokszépület, a paddock klub, az orvosi központ, a csapatok helye, rengeteg fénytechnika, meg még az isten tudja, hogy mi. Óriási munka folyik még, de minden kész lesz, és egy lenyűgöző létesítményben láthatjuk vendégül a mezőnyt.”

  • Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Minden idők egyik legizgalmasabb F1 világbajnoki harcának utolsó előtti fordulója a hírek szerint félig még egy építkezésen kerülhet megrendezésre. A Forma-1 illetékesei elutasították azokat a feltételezéseket, hogy a szaúd-arábiai Dzsidda új pályája – amely a tervek szerint két hét múlva ad otthont a 2021-es év utolsó előtti versenyének – nem készül el időben. Egy, a Formula One Managementnél dolgozó forrás a Blick című svájci lapnak Katarban elmondta:

    „Az utolsó munkálatok Szaúd-Arábiában az első szabadedzés előtti csütörtökön fejeződnek be. A pálya akkor még félig építkezés lesz, de már lehet majd rajta vezetni.”

    Roger Benoit veterán F1-es újságíró szerint az első aszfaltréteget szeptemberig nem is fektették le, majd ennyit fűzött hozzá:

    „Remélhetőleg kibírja majd a sivatagi hőséget.”

  • Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Új bajnokot avattak a világ legnagyobb LEGO kockákból épített Forma-1-es autói között. A Guinness Rekordok Könyve által hitelesített új versenyautó több mint félmillió egyedi darabból áll, és jelenleg a szaúd-arábiai Dzsiddában, a Red Sea Mallban látható.

    A projektet a Szaúdi Autó- és Motorkerékpáros Szövetség rendelte meg, hogy népszerűsítsék a decemberi Szaúdi Arab Nagydíjat, amely az ország első megjelenése az F1-es versenynaptárban. Minden kockát téglát meg lehetett vásárolni az Ehsan, – a Szaúd-Arábia nemzeti jótékonysági hálózata -. számára szervezett adománygyűjtés céljából.

    Az autó felülmúlja a 2017-ben felállított korábbi LEGO F1-es autó rekordot, amely egy Ferrari SF70H másolat volt. Az az autó 350 000 darabból állt, de azt a dán cég munkatársai tervezték és építették. Látható volt a szakértő kézügyesség. Részletesebb volt, és kevésbé tűnt szaggatottnak (ha úgy tetszik, nagy felbontásúbbnak hatott), mint a mostani zöld autó.

    A kockák azonban csak kockák, és az új rekordtartónak van néhány lenyűgöző részlete. Például a kerekek és a gumik, sőt, még a Pirelli felirat is elkészült. Az autó elkészítése nagyjából nyolc napot vett igénybe. Az építés szeptember 15-én kezdődött, az utolsó kockát pedig szeptember 23-án helyezte el az autóra a SAMF elnöke, Őfelsége Khalid bin Sultan Al-Abdullah Al-Faisal herceg. A Forma-1 sajtóközleményében így nyilatkozott:

    „Ez az izgalmas projekt arról szólt, hogy visszaadjuk a közösségünknek, és bemutassuk a haladás, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás valódi jelentését és értékeit, amelyek a modern Szaúd-Arábiát szimbolizálják. Ma magabiztosan kijelenthetem, hogy ez sikerült, és még sokkal, de sokkal többet is adott. Ez a hihetetlen teljesítmény az együttműködés és a leleményesség bravúrja volt, amelyet a közös szenvedély kötött össze, hogy a Forma-1 erejét felhasználva Szaúd-Arábiának szebb jövőt biztosítsunk.”

    A Szaúd-arábiai Nagydíjra december 3-5. között kerül majd sor. A versenypálya a Vörös-tenger mentén húzódó utcai kialakítás lesz, éjszakai megvilágításban, ami festői fényképeket eredményezhet.

  • Előzetes F2 versenynaptár, Magyarországra nem jönnek!

    Előzetes F2 versenynaptár, Magyarországra nem jönnek!

    Mai napon megjelent az F3-hoz hasonlóan a 2021-es FIA Formula 2 bajnokság versenynaptára is. Itt nyolc forduló lesz, mind a Forma-1 betétfutamaként. Ahogy arról már lehetett tudni, három futam lesz versenyhétvégénként, így 24 verseny lesz, pont annyi, mint amennyi jelenleg is van.

    A múlt héten mér kiderült, hogy az F2 nem osztozkodik már a Formula 3-mal egy versenyhétvégén, ezzel is csökkentvén a költségeket. Így limitálódik az utazások száma a különböző helyszínekre, és így spórolnának. Ennek eredményeként a Formula 2-ben csak nyolc versenyhétvége lesz, néggyel kevesebb, mint 2018-19 és 2020-ban. Mivel eggyel több versenyt futnak egy adott hétvégén, mégis 2021-ben ugyanúgy 24 futam lesz, ahogy azt megszokhattuk már az elmúlt három évben.

    A szezon Bahreinben kezdődik márciusban, majd május végén folytatódik majd, Monacóban. Nagyobb távokat a széria csak év vége felé tesz majd meg, elsőként majd Oroszországba mennek, szeptemberben. Novemberben azonban már Dzsidda várja a mezőnyt, a szezonzáró meg szokott módon Abu Dhabiban lesz, de már decemberben. Mindezt jóvá kell még hagyni majd a következő ülésén a Motorsport Világtanácsnak. A FIA Formula 2 vezérigazgatója Bruno Michel így látja a helyzetüket:

    „“A 2021-es költség kontrollunkat már múlt héten bemutattuk, úgy döntöttünk, hogy limitáljuk a versenyhétvégék számát egy szezonban, hogy ezzel is csökkentsük a csapatok költségeit. A Forma-1 és az FIA támogatásának köszönhetően most már egy adott rendezvényen három versenyünk lesz, így hiába csökkent a hétvégéink száma nyolcra, a futamok száma 24 marad, ahogy az elmúlt három szezonban is azt megszokhattuk. A 2021-es F2 előzetes naptára elegye az európai és a tengerentúli pályáknak, olyan helyszínekkel, amely mindig is népszerű volt a versenyzők és a rajongók köreiben is. Az, hogy Dzsiddában, Szaúd-Arábiában is lesz verseny, csak izgalmasabbá teszi mindezt. Örömömre szolgál megerősíteni azt, hogy a Formula 2 továbbra is a Forma-1 betétfutama lesz.”

    # Dátum Pálya Helyszín Ország
    1 03.28. Bahrain International Circuit Szahír ?? Bahrein
    2 05.23. Circuit de Monaco Monte-Carlo ?? Monaco
    3 06.06. Baku Street Circuit Baku ?? Azerbajdzsán
    4 07.18. Silverstone Circuit Silverstone ?? Egyesült Királyság
    5 09.12. Autodromo Nationale di Monza Monza ?? Olaszország
    6 09.26. Sochi Autodrom Szocsi ?? Oroszország
    7 11.28. Jeddah Street Circuit? Jeddah ?? Szaúd-Arábia
    8 12.05. Yas Marina Circuit Abu Dhabi
    ?? Egyesült Arab Emírségek