Címke: Dušan Borković

  • „Öt év múlva is a falba teszlek” – riválisát fenyegeti a Micheliszt kiütő versenyző

    „Öt év múlva is a falba teszlek” – riválisát fenyegeti a Micheliszt kiütő versenyző

    Az autósportban példátlanul indulatos nyilatkozattal búcsúzott a TCR World Tour hungaroringi hétvégéjétől Dušan Borković, aki szándékosságot lát amögött, hogy a második futam rajtjánál Santiago Urrutia kétszer is nekiütközött. A szerb versenyző bosszút helyezett kilátásba mindenki számára, aki tiszteletlen vele szemben a pályán.

    A TCR Europe és a TCR World Tour azonos mezőnyben versenyzett a hétvégén a Hungaroringen, és a fordított rajtrácsos szabály is mindannyiukra egyformán vonatkozott: ennek értelmében a második futamot az európai mezőnyhöz tartozó Borković kezdhette meg a pole-ból, mögötte viszont a másik értékelésben résztvevő World Tour képviselői sorakoztak.

    A szerb versenyző nem rajtolt jól, Thed Björk és Fréderic Vervisch is megelőzte, majd az első kanyarban Santiago Urrutia hátulról meglökte őt, amitől a Hyundai kipördült és Michelisz Norbert autójának csapódott, véget vetve a magyar pilóta versenyének.

    Michelisz barátjával ütközött a rajtnál, elvesztette pontelőnyét

    Borković ugyan végül célba ért a 12. helyen, de aggasztó indulatossággal nyilatkozott Urrutia manőveréről. Az uruguayi pilótát bokszáthajtásos büntetéssel sújtottak, de a 207 centiméterével a világ legmagasabb profi autóversenyzőjének számító szerb a maga részéről további büntetést helyezett kilátásba számára…

    „Nem tudtam megfelelően koncentrálni, mivel nagyon magas vagyok, a lámpák pedig túl közel voltak, így előre kellett görnyednem, hogy lássam őket. Emellett a kuplungot sem készítettem fel kellően, így veszítettem egy kicsit a rajtnál” – írta körül az ominózus esetig vezető történéseket a Touring Car Times szerint. „De a harmadik helyet így is meg tudtam tartani, előttem volt Björk, mellettem kívülről pedig Vervisch. Nem akartam túlvállalni magam, hogy esetleg nekiütközzek, ezért óvatos voltam. Aztán éreztem egy ütést. Aki ismer engem, és ilyen keményen támad, az tudhatja, hogy ennek következményei lesznek. Lehet, hogy nem közvetlenül a verseny után rúgom fenékbe, de akár egy-két év múlva is megtalálom az autóját és nagyon keményen bele fogok menni. Mert ha én sportszerűen vezetek, akkor ezt várom el másoktól is velem szemben.”

    „Ha egy versenyző nekiütközik valakinek, akkor elveszi a gázról a lábát. Nem fog padlógázon maradni, hogy még egyszer nekimenjen. Ezek után, ha nem pördültem volna meg, 100%, hogy a következő kanyarban beletettem volna őt a falba. 100%! Nekem nem kell befejeznem a versenyt. Senki semmit nem fog nekem szólni amiatt, ha nem érek célba.”

    Borković, aki 2015-ben megnyerte az ETCC-t, és a túraautózás különféle inkarnációiban szerzett már győzelmeket, agresszív magatartása miatt rendelkezik már néhány sötét folttal karrierjében. A TCR Europe 2018-as bajnoki végjátékéban utólag kizárták őt a monzai versenyekről, amiért atrocitásba keveredett a rivális Mikel Azcona csapatának tagjaival. Egy évvel később a Red Bull Ringen a verseny után akart konfrontálódni egy vele sportszerűtlen versenyzővel, amit csak tovább súlyosbított, hogy tévedésből rossz ellenfele autójának ajtaját tépte fel. Ekkor a szezon hátralévő részétől el is tiltotta őt a sorozat.

    Ezek fényében talán nem is ajánlatos egy pillanatnyi frusztrációra adott legyintéssel elintézni Borković szavait, aki fenyegetését minden olyan riválisára kiterjesztette, akivel kapcsolatban felmerülne benne a gyanú, hogy tiszteletlenül versenyez vele szemben.

    „Ezt üzenetnek veheti minden versenyző, aki eltalál. Vissza fogják kapni egy, kettő, három vagy öt évvel később. Ha öt év múlva meglátom Urrutiát, és mögötte leszek, bele fogom tenni a falba 250 km/órás sebességgel” – adott hátborzongató prognózist.

    „Én sportszerűen vezettem. Láttam, hogy néhányan megelőztek, ezért visszavettem, óvatosabban haladtam, hogy ne tegyem tönkre a versenyem a TCR Europe-ban. De ha valaki belém jön egyszer, majd még egyszer, és kiforgat, akkor ő egy idióta, aki nem tisztel engem.”

  • A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

    Báldi Gergő kétszer nyerte meg az FIA WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságát, és most hétvégén igazi TCR-autóval versenyezhet Brnóban a M1RA csapat színeiben, amely címvédőként tér vissza a TCR Eastern Europe mezőnyébe.

    Az biztos volt, hogy Báldi Gergő ezen a hétvégén Brnóban versenyez, de egy csavarral
    nem a Swift Cup Europe idényzáróján áll rajthoz, hanem a TCR Eastern Europe idei utolsó
    fordulójában.

    A M1RA ezzel lehetőséget ad a 26 éves versenyzőnek, hogy azt az autót vezethesse,
    amellyel 2019-ben és 2020-ban az FIA WTCR hivatalos e-sportbajnokságának győztese
    volt. Báldi akkor a játékban egy Hyundai i30 N TCR-t irányított, és most a valóságban is
    ezt teszi majd.

    – Ugyanazt a kormánykereket látom magam előtt az igazi autóban, mint amihez a
    számítógépen hozzászoktam, és ez nagyon megnyugtató, kellemes érzés – árulta el Báldi
    Gergő. – Eddig két teszten és egy shake down alkalmával vezettem az autót, amelyet 60-
    70 százalékban ismerhettem ki, úgyhogy van hová fejlődnöm. A mezőnyben biztos vannak
    nálam tapasztaltabb versenyzők, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Azt szeretném,
    hogy sikerüljön egy jól felépített, nagyobb hibáktól mentes hétvégét teljesítenem, amely
    során folyamatosan tudok előrelépni.

    Báldi ebben az idényben a Swift Cup Europe mezőnyében versenyzett a M1RA színeiben.
    Szerencsétlenül indult az éve, hiszen koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia az első
    fordulót a Hungaroringen, és ezzel rögtön jelentős hátrányba került a rövid évadban.
    Ennek ellenére a most hétvégi, ugyancsak brnói szezonzáró előtt Báldi a nemzetközi
    bajnokság második helyén áll hat dobogós helyezést elérve.

    – Mivel a bajnoki cím megszerzésére már nincs esély a Swift Cup Europe-ban, úgy
    gondoltuk, hogy adunk Gergőnek egy nagy kihívást jelentő lehetőséget TCR-autóval,
    egyrészt, mert megérett rá, másrészt, mert megérdemli – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA
    csapatvezetője. – Azt kaptuk Gergőtől idén, amit vártunk. A szimulátoros eredményei
    alapján tudtuk, hogy kivételes tehetség, és ezt az első pillanattól bizonyította valódi
    autóban is. Itt az idő, hogy megtegye a következő lépést.

    A M1RA 2020-ban a TCR Eastern Europe-ban versenyzett a szerb túraautó Európa-
    bajnok Dusan Borkoviccsal, aki páratlan teljesítményt nyújtva, az idény összes időmérőjét
    és futamát megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. A magyar csapat címvédőként eddig
    nem indult az idei szezonban, hiszen a vadonatúj elektromos túraautó-bajnokságban, a
    Pure ETCR-ben áll rajthoz az olasz Romeo Ferrarisszal együttműködve.

    A TCR Eastern Europe idényének hatodik és egyben záró fordulóját péntektől vasárnapig
    rendezik Brnóban.

  • Tarolt a M1RA a TCR kelet-európai bajnokságában

    Tarolt a M1RA a TCR kelet-európai bajnokságában

    A pandémia miatti szünetet követően a horvátországi Grobnikban rajtolt el a TCR kelet-európia túraautó-bajnoksága a július 25-26-i hétvégén. Az időmérőt és mindkét futamot Michelisz Norbert csapata, a M1RA nyerte meg, méghozzá nagy fölénnyel.

    A TCR kelet-európia bajnoksága a régió legnagyobb túraautó-sorozata, melyben a magyar mellett szerb, szlovák, cseh, macedón, német, horvát és lengyel érdekeltségű csapatok álltak rajthoz a szezonnyitón Grobnikban.

    A Michelisz Norbert által alapított magyar M1RA-csapat egy szerb versenyzővel, Dusan Borkoviccsal indult. Ő 2015-ben túraautó Európa-bajnok volt, amikor a M1RA mostani csapatvezetője, Bári Dávid volt a versenymérnöke.

    Rendkívüli fölényt mutatott a M1RA az első pillanattól kezdve. Az időmérőt Borkovics közel egy másodperces előnnyel nyerte meg, és még a második leggyorsabb körével is első lett volna. Mivel a TCR kelet-európai bajnokságában a versenyzők két legjobb időmérős köre alapján határozzák meg a két verseny rajtsorrendjét, a M1RA pilótája mindkét futamon a pole pozícióból rajtolhatott.

    Mindkétszer sima rajt-cél győzelem lett a vége. Az első futamon még úgy is közel nyolc másodpercet vert a második helyezettre, hogy a biztonsági autó beküldése miatt egyszer elveszítette az előnyt, amit az elején elkezdett kiépíteni. A második versenyen még nagyobb különbséggel, csaknem 12 másodperces előnnyel intették le az első helyen.

    „Ezekben a nehéz időkben mindannyian érezzük a pandémia hatásait. Örülök, hogy egy ilyen hosszú szünet után így tértünk vissza a pályára, ráadásul előzetes tesztelés nélkül. A karantén alatt sokat dolgoztam a fizikai és mentális felkészülésen, de most Grobnikban volt először lehetőségem versenyautóba ülni idén. Az első futamon a jó rajt és a gumik megóvása volt a győzelem kulcsa” – nyilatkozta Dusan Borkovics.

    „A második futam nagyon hasonló volt az elsőhöz. Tiszta volt a rajtom, és viszonylag nagy előnyt sikerült kiautóznom elég hamar. Ezt később folyamatosan növelni tudtam csaknem 12 másodpercig. Álmodoztam arról, hogy újra versenyezhetek, és még nagyobb vágyam volt, hogy ilyen sikerekkel térjek vissza. Szeretnék köszönetet mondani a M1RA-nak a lehetőségért és a szuper munkáért” – zárta szavait a magyar csapat versenyzője.

    A 18 fős mezőnyben két győzelmével természetesen Borkovics gyűjtötte a legtöbb pontot. 50 ponttal áll a tabella élén, és 14-gyel előzi meg a második helyezett Milovan Vesnicset, aki egyébként a bajnokság címvédője. A négy fordulóból álló szezon következő állomását az augusztus 22-23-i hétvégén rendezik a Slovakia Ringen. A tervek szerint az idény október 25-én a Hungaroringen zárul.

  • Dušan Borkovićot kivágták a TCR Europeból!

    Dušan Borkovićot kivágták a TCR Europeból!

    Idén már nem indulhat Dušan Borković a TCR Europeban, miután kizárták a szériából. A balhés szerb óriásnak ugyanis újabb kalandja volt, ezúttal a Red Bull Ring paddockjában. Borkovićot előbb a versenyhétvége eredményeiből zárták ki, miután veszekedett a paddockban a második verseny után Nelson Panciaticivel, akivel a pályán ütköztek. A szerb átrohant a paddockon keresztül, hogy elkapja Panciaticit, de az eredménye az lett, hogy leállt balhézni az M Racing csapattagjaival, akik kivágták az istállóból.

    A Target Competition versenyzőjének már tavaly Monzában is volt egy hasonló esete, így most az a döntés született, hogy Borkovićot kizárják véglegesen a további versenyzésből, és a széria promótere értesítette, hogy nem látják örömmel a továbbiakban a TCR Europe rendezvényein az idei szezonban. Továbbá jelenteni fogják a dolgait a nemzeti szövetségeknél is, valamint a FIA-nál. Paolo Ferreira nyilatkozott a promóter részéről:

    „Sajnálattal tettük meg ezt a lépést, de nem maradt más választásunk. A széria promótereként ilyen szerencsétlen eseményeknek nem lehetünk csak a nézői. Ilyen erőszakos eset nem maradhat büntetés nélkül, pláne mivel a rendezvény nyitott a rajongók számára is, és a média által is lefedett. A versenyzők sokszor olyan fiatalok példaképei, akik maguk is be akarnak kerülni a motorsportok világába, ez a filozófiánk része. Éppen emiatt nem tolerálhatjuk többé az agresszív viselkedést. Tavaly eltűrtük azt, ami történt Monzában, akkor az volt a célunk, hogy adjunk egy második esélyt. Bíztunk benne, hogy az etikai kódexünk megfelelő, és azoknak akik belátják a hibáikat és bűnbánatot tartanak, bocsánatot kérnek, megfelelő lesz ez az eljárás. Most azonban elértük a toleranciánk küszöbét.”

  • Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Mat’o Homola bejelentette, hogy a WTCR helyett ő is idén a TCR Europeban indul. A szlovák pilóta 18. lett tavaly a WTCR-ben a Peugeot 308TCR-rel, amelyet a DG Compétition készített fel, de csak egy győzelmet szereztek, Vila Realban. A DG Sport elhagyja a sorozatot, miután a Peugeot csökkenti a TCR projekt támogatását. Homola így az európai versenyszériába igazol, így ő lesz a negyedik versenyzője a Target Competition istállónak.

    Homola így egy Hyundai i30N TCR-t vezethet majd, egykori csapattársa Dušan Borković, illetve Andreas és Jessica Bäckman mellett, akik a TCR UK-ban és a svéd túraautó bajnokságban versenyeztek eddig. Homola így látja a helyzetét:

    „A csapat nagyon motivált, komolyak a célok, így nagyon is örülök, hogy ennek a részese lehetek. A hangulat a csapatnál nagyszerű, úgy érzem, hogy egy nyertes család tagja lehetek újra. Annak is kifejezetten örülök, hogy nem egyedül megyek majd a versenyekre, hanem a korábbi mérnököm, Jaro Krajci is velem tart. Remek közös emlékeink vannak, és mindig ott volt a sikereimnél. Az, hogy egy Hyundai i30 N TCR-t vezethetek, álomszerű. Tavaly képes voltam pár Hyundai-t magam mögött tartani, de az év nagy részében előttem voltak. Most én is az egyik ilyen szörnyeteget vezethetem! Ígéretes a szezon, érzem a csontjaimban, hogy a győzelmekért szállhatok harcba!”

    Homola a hazájában Hyundai nagykövete is lesz az N szériának, és ő immáron a harmadik versenyző, aki a tavalyi WTCR szezon után idén a TCR Európában találhatja magát. Denis Dupont ugyanis a Comtoyou Racing Audijával, John Filippi pedig a Vuković Motorsport Renaultjával indul majd az európai szériában.

  • Borković marad a Targettel a TCR Europeban!

    Borković marad a Targettel a TCR Europeban!

    Dusan Borković hivatalossá tette, hogy 2019-ben is marad a TCR Europe szériánál, miután újra megegyezett a Target Competitionnal. A szerb pilóta előrébb lépne a tavalyi harmadik helyéről, és továbbra is a Target által üzemeltetett Hyundai i30 N TCR-rel száll majd harcba.

    Az, hogy Borkovic marad a Targetnél némileg meglepő, mert volt érdeklődés másutt is a 34 éves versenyző szolgálataira, de nem látott olyan okot, amiért távoznia kellett volna:

    „A Target Competition egy profi és tapasztalt csapat, ami látható volt tavaly is. Működik közöttünk a kémia, kölcsönösen tiszteljük egymást, és a Hyundai Motorsportot. Biztos vagyok benne, hogy idén csak jobbak lehetünk. Nem is gondolkodtam máson, mint a TCR Europe, mert ez egy remek széria, kiváló lehetőségekkel és nagy a versengés. Azt hiszem, hogy idén még versenyképesebb lesz az egész, de én mindent bele fogok adni a szezon végéig, hogy a csúcsra törjek.”

    Borković a Target idei harmadik igazolása, miután már egy testvérpár, Andreas és Jessica Bäckman már karácsony előtt megegyezett velük.

  • Megszületett Dusan Borkovic kislánya

    Megszületett Dusan Borkovic kislánya

    Az igazán magasra nőtt szerb, Dusan Borkovic, hazánkban is kedvelt versenyző, a férfiak ráadásul külön örülnek neki, hogy Borkovicot csinos felesége – s egyben menedzsere -, Andrijana is rendre elkíséri a versenyekre.

    Borkovic ugyan nem nyerte meg idén a TCR Európa-bajnokságot, mégis rendkívül boldog, hiszen megszületett kislánya, Sofia.

    Az alábbi videóval és e következő szöveggel mondott köszönetet feleségének: „Nem nyertem meg idén a bajnokságot, de a legértékesebb díjat kaptam, mind közül! Köszönöm Andijana!”

    https://www.instagram.com/p/BqWzzwFg8fH/

  • Borković vizsgálat alatt – verekedett Azcona csapatával

    Borković vizsgálat alatt – verekedett Azcona csapatával

    Dušan Borkovićot vizsgálják a versenybírák, miután a szerb kiosztott pár pofont a rivális Mikel Azcona nagybátyjának a TCR Europe Olasz versenyhétvégéjén.

    A Target Competition versenyzője épp egy ütközést vitatott meg a THX Racinges Benjamin Lesennes-el. Ebben a bizonyos összeérésben ért véget Borković futama, defektet kapott a szerb. Egyébként eredetileg úgy hitték, a felfüggesztése sérülése miatt esett ki, miután átvágta az egyes kanyart. Egy beszélgetése Azcona csapatával verekedésbe torkollott, melynek felvételét a TouringCarTimes tette közzé.

    Az olasz jogszabályok szerint Borković ezért a megmozdulásáért akár fél év eltiltást is kaphat. Az eset után a szerb elhagyta a pályát, míg Azcona nem kommentálta a történéseket. A TouringCarTimes információi szerint Azcona szeretett volna megvitatni egy állítólagos ütközést, ami a szerb defektje után történt a két versenyző között. Borković szerint azonban ez valótlan állítás.

  • Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Első győzelmét szerezte a TCR Europe-ban Francisco Mora a hétvége második versenyén a Hungaroringen, mögötte Nagy Dániel végzett, így teljes lehetett a M1RA boldogsága, hazai terepen.

    A poleból induló Mora elveszítette a vezető helyét a honfitársával Francisco Abreuval szemben aki a Peugeot 308TCR-rel vitézkedett, de egy merész előzéssel a 12-es kanyarban még az első körben visszavette a vezetést. Onnantól fogva a célvonalig más dolga nem volt, mint maga mögött tartani Nagy Dánielt.

    A HELL Hondás Josh Files végzett harmadikként a pódiumon, aki a nyolcadik helyről indulva tette emlékezetessé magának a futamot, és végzett csapattársa, Tassi Attila előtt.

    A bajnoki cím éllovasainak gondjaik adódtak: Mikel Azcona és Dusan Borkovic sem szerzett pontokat ma. Ettől függetlenül egy ponttal ugyan csak, de továbbra is Azcona vezet Borkovic előtt. A szerb egyébként a versenyen jól jött fel, egészen addig, amíg a 12-es kanyarban meg nem találta Files Hondájának a hátsó részét. Borkovic Hyundai i30 N TCR autója annyira sérült, hogy kénytelen volt kiállni.

    Tassi ennek az esetnek köszönhetően került Files elé, és támadhatta Brichét. A francia el is rontotta a 12-es kanyart, így Tassi elé tudott keveredni, ő pedig visszaesett a 7. helyre.

    Stefano Comini újabb remek futamot teljesített, az Autodis by THX által felkészített Honda Civic Type R FK8-cal a 23. helyről a nyolcadikra jött fel, pont a magyar Ficza Ferenc elé, aki szabadkártyásként egy régebbi Cuprával versenyzett.

    Azzal, hogy az élmenők nem szereztek pontot, Nagy az összetettben már csak 25 pontnyira van tőlük. A következő forduló, Assenben lesz, augusztus 19-én.

  • Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    A szerb óriás, Dusan Borkovic megúszta a balhékat, és megszerezte a harmadik győzelmét is a TCR Europe szériában, a Hungaroringen, a hétvége első versenyén. A szomszéd ország hőse abból profitált, hogy a KCMG csapat pilótáinak Josh Filesnek és Tassi Attilának is gondjai akadtak, így a dobogóra Borkovic után Stian Paulsen és a magyar Nagy Dániel fért fel.

    A pole pozícióból induló Mikel Azcona negyedik lett a kalandos versenyen, és tartja a pontversenyben az első helyezését. A spanyol a rajtot követően A HELL-es Hondások szendvicsében találta magát, de Filesnek sikerült meglógnia. A trió a következő öt körben gyilkolta egymást, és először úgy tűnt, hogy Tassiék jöhetnek ki jobban a buliból. Azcona és Files aztán ütköztek, amikor megpróbált a spanyol egy bátor előzést végrehajtani az utolsó kanyarból kijövet. Azcona félig meg is pördült, Files is vesztett a sebességéből.

    Borkovic ekkor keveredett az élre a Hyundai i30 N TCR-rel. Tassi szorosan követte őt, illetve őket követte Julien Briché a Peugeot 308TCR-rel. Ez a móka sem tartott sokáig, mert Briché elküldte Attilát rallycrossosni a sóderágyba, és emiatt be is jött a biztonsági autó. A manőver végül egy 30 másodperces büntetést ért, emiatt sem láthattuk őt a dobogón. Többen is esélyesek voltak egyébként erre, de végül Paulsen és Nagy lettek a nevető második és harmadik.

    Azcocna az utolsó körben ütközött a Targetes Reece Barral, de ebbe a kalamajkába belekeveredett a 23. helyről rajtoló, de a verseny alatt hatodik helyig feljött Stefano Comini is. Azcona mögött Kris Richard már egy aránylag unalmas futamot tudhatott magáénak. Említésre méltó még Jean-Karl Vernay menetelése az Audival, aki szintén a 22. helyről küzdötte fel magát a pontszerzők közé a nedves pályán. Danny Kroes és Jedlóczky Márk zárták a top tízet Comini mögött.

    Holnap folytatódik a versenyhétvége, a TCR-esek második futama 11:50-től kezdődik.