Címke: DTM

  • Újra őrület a Hungaroringen: DTM és TCR egyszerre!

    Újra őrület a Hungaroringen: DTM és TCR egyszerre!

    Ilyen se nagyon volt még: a magát a túraautózás csúcsának nevező DTM szinte kistestvérként befogadja a pár éve a nulláról indult, de nagyon is feltörekvő TCR International Seriest, és a Hungaroringen egy hétvégén szerepelnek majd, nem is beszélve a méltán híres FIA Formula 3 Európa-bajnokságról.

    A DTM a 80-as évek végén egyszer már járt Magyarországon, de akkor sajnos nem lett folytatása a dolognak, egy hétvégés szereplés volt az akkor. 2014-ben tért vissza a széria, ami már nyomokban sem tartalmazza azt a fajta túraautózást, amit esetlegesen 1988-ban valaki még élőben láthatott Mogyoródon. A jelenlegi három gyártó, akik szerepelnek benne gyakorlatilag a legfejlettebb technikát rakja a versenyzők alá, és ha lekapjuk a sziluetteket, olyan megoldásokat és szerkezeteket láthatunk, ami alapján mondhatjuk azt, hogy a dolog inkább közelebb áll a formaautózáshoz, mint a túraautókhoz. Idén ráadásul ugyanúgy, ahogy a Forma-1 élén is, vezércsere történt. A királykategóriából Bernie Ecclestone távozott, itt a szintén régóta a DTM ügyvezetését gyakorló Hans Werner Auftrecht vonult vissza, és vette át a helyét Gerhard Berger. Jelenleg pedig Berger unokaöccse vezeti a DTM idei tabelláját, és könnyen elképzelhető az, hogy esetlegesen a széria bajnokaként jövőre akár már a Forma-1-ben is láthatjuk a fiatal osztrák Mercedeses csillagot. Aki ebbe a sztoriba beleszólhat még, az az Audis Jamie Green, illetve a Magyarországon elképesztő népszerűségnek örvendő Timo Glock, a BMW-jével.

    Kevésbé ismert tény, hogy a DTM holdudvarába tartozik az F3-as bajnokság is, és lehet hogy a jelenlegi formájában utoljára, hiszen egyre több helyről hallani azt, hogy a FIA azon mesterkedik, hogy összevonja a GP3-mal, amelynek a jogai egyébként a FOM-nál vannak, és így egy elég komoly utánpótlásszéria jönne létre a közeljövőben. Brutálisan szoros a bajnokság, az élen pontegyenlőség van Joel Eriksson és az újonc Lando Norris között, de itt szerepel idén a magyar gyökerekkel is rendelkező Habsburg Ferdinánd, illetve az F1-es hétszeres világbajnok fia Mick Schumacher. További nevesebb szereplői a szériának Harrison Newey, a Red Bull F1 főtervezőjének Adriennek a fia, illetve az első már mogyoródi Magyar Nagydíj nyertesének, Nelson Piquetnek a fia Pedro, aki szintén a Forma-1 irányába tart, mint pár évvel korábban Nelsinho.

    Végül, de nem utolsósorban örömteli hír, hogy végre a TCR International Series is ellátogat június 16-18 között Magyarországra, hiszen a széria alapítója Marcello Lotti nagyon is szereti a magyar közönséget, ismerős még neki a hangulat a WTCC-ről, mint annak az egykori vezére. Idén már helyet kapott a Hungaroring a versenynaptárában, bár későbbi időponttal. Információink szerint a váltásra azért is szükség volt, mert gyakorlatilag az eredetileg tervezett július eleji GT Openes hétvégén már egyszerűen maximum cipős kanállal lehetett volna szorítani helyet a TCR-es autóknak, helyek és időpontok tekintetében is. Így került előrébb a DTM-es hétvégére, ami nem baj, mert így az amúgy is nagy számban kilátogató magyar közönség láthat magyar csapatokat és magyar versenyzőket!

    Nézzük is sorban végig őket, még úgy is, hogy jövő héten még lesz egy versenyhétvégéjük a Salzburgringen, és ha ott netán valaki leamortizálja a technikát, eléggé bajos lehet az indulása alig pár nappal később Magyarországon. A Zengő Motorsportnál Ficza Ferenc az, akivel kell számolni, a kérdés az, hogy még SEAT-tal, vagy már a Kiával. A M1RA csapat háza táján az a nagy szenzáció, hogy a csapattulajdonos Michelisz Norbert is beül a TCR-es Hondába, és harcba száll Tassi Attilával egyetemben, aki eddig nyugodtan mondható az év magyar nemzetközi meglepetésének is. A negyedik magyar fiú pedig nem más lesz, mint Jedlóczky L. Márk, aki eddig a magyar OB-n jeleskedett Zengőék SEAT-jával. Most azonban a magyar Unicorse csapat Alfa Romeo Giulietta TCR-rel indul majd, a magyar DTM-es hétvégén, az első nemzetközi TCR-es versenyén.

    Egy szónak is száz a vége, a nyár eleji motorsportos szórakozás garantált, és a jegyek megvásárolhatóak az Ostermann oldalán:
    http://www.gpticketshop.hu/DTM.html

    Érdemes sietni, mert bizonyos típusú jegyek máris elfogytak!

  • DTM-es szavazást indítottuk! Véleményezz Te is!

    DTM-es szavazást indítottuk! Véleményezz Te is!

    Június 16-18-án Magyarországra, a Hungaroringre látogat a DTM mezőnye. Ennek apropóján arra vagyunk kíváncsiak, kinek/kiknek szurkoltok, kik a kedvenceitek a Német Túraautó Bajnokság mezőnyéből.

    Szavazzatok a kedvenceitekre! 😉

    [poll id=”5″]

  • Hivatalos: A DTM betétfutamaként jön a TCR a Hungaroringre!

    Hivatalos: A DTM betétfutamaként jön a TCR a Hungaroringre!

    A magyar TCR verseny időpontja változott, előrejön június 17-18-ára, magyarán a DTM betétfutamaként lesz látható több magyar csapat is, még több magyar pilótával. Eredetileg a tervezett időpont július 1-2 lett volna.

    Nem más, mint személyesen Marcello Lotti, a széria megálmodója nyilatkozott most erről:
    „Úgy döntöttünk, hogy a hungaroringi versenyt logisztikai okokból előrehozzuk. Eredetileg Budapest és Oschersleben között egy gyors 1000 kilométeres táv várt volna a csapatok kamionjaira. Így, hogy a Hungaroring csak egy héttel követi majd a salzburgringi versenyt, csak 600 kilométer lesz a táv. Ráadásul a legjobb az egészben az, hogy a DTM fénye ránk is vetül majd kicsit.”

    Mint az ismeretes, Magyarország WTCC-s sztárja, Michelisz Norbert is rajthoz áll a saját csapata pilótájaként, de értesüléseink szerint a magyar Team Unicorse csapat is rajthoz állna az Alfájával, még egyelőre ismeretlen pilótával a volánnál.

    Lotti egyértelműen ismeri, mit kell mondani a magyar közönségnek zárszóként:
    „Együtt dolgozunk a Hungaroringgel, a M1RA-val és a JAS Motorsporttal, hogy mindez összejöjjön. Norbert jelenléte Attila Tassi és Ficza Ferenc mellett hatalmas érdeklődést hozhat a versenynapra.”

    És ezt már csak tényleg zárójelesen, és csak mi tesszük hozzá: Kiss Norbi is épp ráér majd azokban a napokban…

  • Jamie Green nyert Ekstrom és Wickens előtt

    Jamie Green nyert Ekstrom és Wickens előtt

    Jamie Green idei második győzelmet szerezte meg a DTM lausitzringi, második futamán.

    Green a harmadik helyről rajtolt, de hamar megelőzte Tom Blomqvistot.

    A verseny első felében a pole-ból rajtoló Wickens kényelmesen vezetett, ám a boxkiállások után Green nagyon a nyakára érkezett. Pár kör elteltével, és a DRS segítségével Green meg is előzte a kanadait, ezzel pedig átvette a vezetést.

    Ekkor már Mattias Ekstrom körözött a harmadik helyen, és hamarosan ő is bekebelezte Wickenst.

    A bajnoki pontversenyben álen álló Lucas Auer a 10. helyen zárt.

    A végső sorrend így Green – Ekstrom – Wickens lett. Ezzel Green feljött a pontversenyben a második helyre, jelenleg 16 ponttal van elmaradva az élen álló Auertől.

    A top 10 sorrendje a versenyen:

    1 Jamie Green
    2 Mattias Ekstrom
    3 Robert Wickens
    4 Gary Paffett
    5 Mike Rockenfeller
    6 Nico Muller
    7 Rene Rast
    8 Maxime Martin
    9 Marco Wittmann
    10 Lucas Auer

    A bajnokság állása:

    1 Lucas Auer 69
    2 Jamie Green 53
    3 Gary Paffett 46
    4 Mike Rockenfeller 41
    5 Robert Wickens 38
    6 Mattias Ekstrom 32
    7 Rene Rast 31
    8 Timo Glock 25
    9 Nico Muller 20
    10 Edoardo Mortara 19
    11 Marco Wittmann 18
    12 Maxime Martin 17
    13 Paul Di Resta 12
    14 Maro Engel 3
    15 Bruno Spengler 2
    16 Tom Blomqvist 2
    17 Augusto Farfus 0
    18 Loic Duval 0

    A csapatbajnokságban a Mercedes-AMG Motorsport BWT vezet 88 ponttal, mögöttük holtversenyben 84 ponttal a Audi Sport Team Rosberg és a Mercedes-AMG Motorsport Mercedes áll.

    A gyártól versenyében a következő az állás:
    1 Mercedes-Benz 187
    2 Audi 175
    3 BMW 64

  • Lucas Auer szezonbeli második győzelmét aratta

    Lucas Auer szezonbeli második győzelmét aratta

    A DTM idei sorozatában már nem először csendült fel az osztrák himnusz. A 22 éves Mercedes-AMG versenyző Lucas Auer pole pozícióból rajtolva, domináns győzelmet szerzett a Lausitzringen zajló versenyhétvége szombati futamán.

    „Ma minden jól alakult, tökéletes verseny volt” – mondta Auer a verseny leintését követően.

    „A verseny korai szakaszában mindent megtettem, hogy kiépítsek egy előnyt, habár nem voltam benne biztos, hogy be tudom majd osztani. Az első etap végén és a második elején azonban már kontrollálni tudtam a futamot.”

    Auer mögött azonban szoros volt a harc: nagy csata folyt a dobogóért. A második helyre végül Robert Wickens ért be, Rene Rast és Maxime Martin előtt. Rene Rast mai harmadik helyével egyébként első DTM-es dobogóját szerezte.

    Auernek 38. versenyén összességében ez a harmadik DTM-es győzelme volt, ami egyben azt is jelenti, hogy tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben. Három verseny után 68 pont áll a neve mellett, pontosan kétszer annyi, mint a futamot hatodikként záró, de összetettben második helyen álló Gary Paffettnek.

  • Mick Schumacher majd el akar jutni a Forma-1-be is

    Mick Schumacher majd el akar jutni a Forma-1-be is

    A német világbajnok fia, Mick Schumacher elárulta, hogy nem kapkodja el azt, hogy ő lehessen a következő tinédzser aki bemutatkozhat majd a Forma-1-ben. Olyanok, mint Max Verstappen és Lance Stroll a European F3-ból mehettek fel a királykategóriába. Micknek azonban más a terve, nem akarja elkapkodni az ottani bemutatkozást.

    „Még csak most érkeztem a Formula 3-ba, csak a második hétvégémen vagyok túl. Persze majd egyszer ez a lépés is eljön. Azonban nem tudom még megmondani, hogy mikor.” – árulta el a 18 éves fiú a német ARD-nek.

    Schumacher hozzátette, hogy nagyon is jól érzi magát a junior szériában, amely igencsak komoly versenyeket eredményez idén, ő is csak ötödik a bajnokságban. Erről ennyit mondott:

    „Nincs komolyabb problémám. Az autó extrám gyors, majdnem olyan gyors, mint egy DTM autó. Kifejezetten élvezem.”

    Norbert Haug korábbi Mercedeses motorsport főnöknek is tetszik az ifjú Schumacher fejlődése:

    „Nagyon-nagyon koncentrált, nagyon ígéretes, jó megérzésem van vele kapcsolatban. Közel van a határaihoz, de nem lépi azokat át. Még sokat láthatunk majd tőle.”

  • Berger unokaöccse, Lucas Auer F1-es ülésre pályázik

    Berger unokaöccse, Lucas Auer F1-es ülésre pályázik

    Gerhard Berger, egykori F1-es versenyző. Jelenleg ő a DTM főnöke, a széria egyik versenyzője, a két futam után a pontverseny élén álló Lucas Auer pedig az unokaöccse. Berger úgy véli, Auer lehet a következő osztrák a Forma-1-ben.

    „Ideje, hogy legyen egy osztrák Forma-1-es sztár.” – mondta Berger a Krone napilapnak. „Szerintem már nem kell erre sokat várnunk. Ha Luki (Lucas) folyamatosan jó teljesítményt tud nyújtani a DTM-ben, a szezon során, hiszem, hogy lehetőséget fog kapni (az F1-ben).”

  • Green ellenállhatatlannak bizonyult az esőben

    Green ellenállhatatlannak bizonyult az esőben

    Jamie Green lett a vasárnapi DTM futam győztese a Hockenheimringen, extrém esős körülmények között. Az Audi versenyzője azonban uralta az autóját, jókor cserélte le a száraz pályára való gumijait esőgumira, és még az öt másodperces büntetése is belefért, amit a rajtkiugrásáért kapott. Ez a győzelme a 14. a DTM-es karrierjében, idén az első, és 32 kör kellett hozzá. Az eseménydús verseny második helyezettje a Mercedes-AMG versenyzője, Gary Paffett lett, ő a regnáló bajnok, Marco Wittmann előtt ért be. A BMW versenyzője az utolsó előtti rajtpozícióból ért fel a dobogóra.

    A nyertes Green Timo Glocktól vette át a vezetést, miután a biztonsági autó kiment, és a harmadik körben repülőrajttal újra elengedték a mezőnyt. Itt követte el azt a hibát, amiért büntetést kapott, mert előbb a gázra lépett, mint azt tehette volna, így a 19. körben amikor kerekeket cserélt, letöltötte a menet közben megérkezett büntetését is. A legjobbkor cserélt esőgumira, mert ekkorra fokozódott a korábbi szemerkélés komoly esővé. Green is megerősítette, hogy nem volt egyszerű dolga:
    „A slick gumikkal a szemerkélő esőben is már kifejezetten nehéz volt a helyzet. Egyszer én is lecsúsztam az ívről, de elég gyors voltam, így ebből nem lett problémám. Az, hogy mikor cseréljünk esőgumira egyedül már az én döntésem volt, és az időzítése tökéletes volt.”

    Remek felzárkózást mutatott be Gary Paffett is, aki második lett. A negyedik körben ő is a pálya szélére került a Mercedesével, és a 14. helyig esett vissza. Utána azonban sorra előzött meg mindenkit. Amikor a bokszutcában járt a 18. körben, már az ötödik volt, később az esőgumikon újabb három helyet javított, így léphetett fel a dobogó második fokára.

    Marco Wittmann csak a 17. helyről rajtolhatott el, de már az első kör után tizedik volt. Az új rajt után pedig hatodik. A regnáló DTM bajnok is a megfelelő időpontban váltott esőgumikra, ami harmadik helyezést eredményezett neki.

    Timo Glock ugyan a poleból indulhatott, de elrontotta a rajtját, és a negyedik helyre esett vissza. Elrontotta a gumiválasztást is, mert először egy újabb szett slick gumit tetetett fel, amiket 4 körrel később aztán cserélhetett le esőgumikra. Emiatt lett végül nyolcadik. A szombati győztes Lucas Auer is sokáig úgy nézett ki, hogy dobogós lesz, de végül mivel túl későn cserélte le a kerekeit esőgumikra, csak a negyedik helyen sikerült befejeznie a versenyt.

    A bajnokságot Lucas Auer vezeti 40 ponttal 2 verseny után, a 18-ból. Jamie Green a győzelme után második az összetettben, 26 ponttal. Gary Paffett ugyanenyni pontot szerzett a hétvégén, így megosztva ő a harmadik. Timo Glock a negyedik, 25 ponttal. A széria legközelebbi versenyei a Lausitzringen lesznek május 19-21 között.

  • Lucas Auer nyerte diadalmaskodott a szezon első DTM versenyén

    Lucas Auer nyerte diadalmaskodott a szezon első DTM versenyén

    Gerhard Berger unokaöccse, Lucas Auer nyerte az igazán izgalmasra sikerült DTM szezonnyitót Hockenheimben.

    Auer a pole-ból rajtolt és a verseny elején kényelmesen vezette a mezőnyt, ám a verseny véső szakaszában komolyan támadta őt, a második helyezett Timo Glock, egyszer még össze is értek, ám Auer meg tudta tartani vezető pozícióját.

    Mögöttük sem volt azonban unalmas a csata, Rockenfellernek Edoardo Mortarával szemben kellett komolyan védekeznie, míg a spanyol nyakán ott volt Mattias Ekström. Fontos azonban megemlíteni, hogy a 3. és 5. helyen célba érő Rockenfeller és Ekström a 16. és 17. helyekről rajtoltak.

    Ezzel a bajnoki tabella élén is az Auer – Glock – Rockenfeller trió áll az első futam után.
    A cspatok versenyében a Mercedes-AMG Motorsport BWT nyitott az élen, 23 pont előnnyel, míg a gyártók versenyében a Mercedes vezet 53 ponttal, második az Audi 35 ponttal és harmadik a BMW 19 ponttal.

    Folytatás holnap 15:18-kor.

  • Sebastian Vettel öccse a hétvégén debütál az Audi TT Kupában!

    Sebastian Vettel öccse a hétvégén debütál az Audi TT Kupában!

    Schumacherék, Rosbergék, Winkelhockék: csupa ismert versenyzői „dinasztia”, ezen a hétvégén pedig Hockenheimben egy újabb család csatlakozik ehhez a körhöz. Fabian Vettel az Audi TT kupában indul, és a  nevéből is sejthető, hogy a 18 éves ifjú a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse.  Így nyilatkozott az újonc a „Sport Bild”-nek:

    „A motorsport egyszerűen csak vonz engem. Azt hiszem, hogy ez a dolog a véremben van, pedig valójában soha nem volt ez téma nálunk. Mindig ott voltam a bátyám versenyein, de nem gondoltam arra, hogy ez lesz esetleg az én hivatásom is.”

    Ez az álláspont azonban nemrég megváltozott, így jelentkezett az Audi márkakupájába, ami a DTM versenyek betétfutama. Gyakorlatilag mély vízbe ugrik, hiszen el lesz a legelső versenye egyáltalán. Erről így vélekedik Fabian:

    „Amikor 8-9 éves lehettem, apám és én néha hajtottunk Sebastian egyik régebbi gokartjával, de eddig nem indultam versenyen. Nekem ezek csak tanulóévek voltak. Tapasztalatot szereztem, és figyeltem, hogy mi miképp működik, különösebb nyomás nélkül.”

    Ugyan lehet, hogy eddig megvolt nyomás és reflektorfény nélkül Fabian, de most már csak a családneve miatt is ez változni fog.

    „Ezzel együtt kell, hogy éljek. Apám mindig mondja, hogy a bátyám is ezt csinálta egykor, vagy hogy pont ugyanígy beszélt egy adott dologról.” – árulta el a 18 éves német srác.

    Annak ellenére, hogy Sebastian a javaslataival segíteni fogja, Fabian Vettel önmaga akar nyomot hagyni a motorsportok terén, és nem csak arról akar ismert lenni, hogy ő a kisöccse a Forma-1-es sztárnak. Ezzel zárta is a gondolatait:

    „Megpróbálok a magam lábán megállni, és egyedül megtenni az első lépéseimet az autóversenyzésben.”