Kaiser Erika és Tóth Zsombor fotóit mutatjuk meg nektek a DTM hungaroringi hétvégéjéről.
© Kaiser Erika, Tóth Zsombor
[Best_Wordpress_Gallery id=”19″ gal_title=”2017 DTM, Hungaroring”]

Kaiser Erika és Tóth Zsombor fotóit mutatjuk meg nektek a DTM hungaroringi hétvégéjéről.
© Kaiser Erika, Tóth Zsombor
[Best_Wordpress_Gallery id=”19″ gal_title=”2017 DTM, Hungaroring”]

Maxime Martin a túra- és sportautózás egyik de facto királya, önéletrajzában olyan jól csengő statisztikák szerepelnek, mint DTM-futamgyőzelem, Le Mans-i összetett hetedik pozíció vagy a 2016-os Spa 24 órás verseny megnyerése. A BMW gyári pilótájának idei DTM-szezonja kissé nehézkesebben indult, mint az eddigiek; amikor vasárnap reggel beszélgettünk vele, öt futamból már két DNF-je volt (az eddigi maximum szezononként egy volt), vasárnap délután azonban az utolsó sorból rajtolva megszerezte első idei dobogóját René Rast és Mattias Ekström mögött. Hölgyeim és uraim, Maxime Martin.
Sajnos tegnap [szombaton] nem volt valami jó futamod. Szerinted ma több esélyed lesz ezzel a BMW-vel, tekintve, hogy az Audik tempója kiemelkedően jó?
Igen, az Audi kétségtelenül nagyon erős. A tegnapi versenyt követően nálunk csökkentettek kicsit a súlyon, ami valamennyire azért segíteni fog. Jobbak az esélyeink, de szerintem még mindig van náluk egy nyilvánvalóbb előny. Természetesen nem adjuk fel, nyomjuk majd, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból. A tegnapi napból rengeteget tanultunk az autó viselkedését és a javulási lehetőségeket illetően, szóval majd meglátjuk, mi lesz ma.
Mi a titok nyitja az Audi remek versenytempójához?
Hogy őszinte legyek, nem is tudom, hogy van-e valami titok a háttérben. Az biztos, hogy sokkal jobban kezelik a gumikat, mint a BMW vagy a Mercedes, ez egyértelműen látszik, de ha van is valami titok, sajnos én nem tudom! Szerintem a gumikezelési képességeik a kulcs, illetve úgy fest, hogy az egykörös tempójuk is nagyon jó, különösen itt Budapesten, ahol tegnap az első öt helyet ők szerezték meg az időmérőn. Sajnos fogalmam sincs, van-e valami titkuk vagy hogy honnan húzzák elő ezt a teljesítményt.
Idénre megtiltották, hogy a csapat rádión üzenhessen a versenyzőknek.
Igen. Versenyzőként te beszélhetsz a csapatnak, ők azonban nem válaszolhatnak neked; nem adhatnak semmiféle instrukciót, kivéve ha a boxutcában vagy (biztonsági okok miatt), valamint a safety car mögött kaphatsz némi információt. De ezen kívül semmi mást nem mondhatnak.
Áttérve a GT-versenyzésre: tavaly megnyerted a Spa 24 órást. Idén meglesz a címvédés?
Ez a tervünk legalábbis! Tavaly nagyon nehéz versenyünk volt. Egy 24 órás versenyen azonban rengeteg paraméternek együtt kell lennie, hogy egyáltalán a futam végéig eljuss, ami már önmagában hatalmas kihívás. A győzelemhez emellett még tempó és jó autó is szükséges, illetve szerintem az sem árt, ha van egy kis szerencséd is. Tavaly nekünk kijutott belőle, idén nem tudom, sikerül-e ismételnünk, de mindent megpróbálunk.
Még négy győzelemre szükséged van ahhoz, hogy te legyél a család legjobbja! [Jean-Michel Martin, Maxime apja négyszer nyerte meg a legendás belga versenyt – a szerk.]
Ez így igaz! *nevet* Egyelőre nekem van otthon a legkevesebb, így nagyon igyekezni fogok, hogy ne én legyen a családban az utolsó!
Egyéb Blancpain-versenyek is tervben vannak?
Jövő hétvégén a Paul Ricard-on leszek az 1000 km-es versenyen, ami Spa mellett a legjobb verseny a naptárban – egyelőre ez a terv.
A BMW jövőre visszatér a WEC-be. Te is tagja leszel a pilótafelállásnak?
Még kicsit korán van ahhoz, hogy erről bármit tudjak. A főprojektem jelenleg ténylegesen a DTM. Természetesen ez egy nagy beruházás a BMW részéről, aminek örülök. Le Mans mindig jól mutat, én is már háromszor részt vettem rajta, és szeretnék ismét a részese lenni, de végső soron itt van nekem a DTM, amire jelenleg koncentrálok, és egyelőre arra leszek kíváncsi, itt mi történik. Még korai ezen spekulálni.
Vezetési stílus szempontjából mi a legfőbb különbség egy DTM-szerű rövid verseny és egy hosszútávú futam között?
Teljesen más tészta a kettő. [Endurance-ban] minden az autó megosztásáról és a kompromisszumokról szól az ülések, a beállítások és minden egyéb terén, elvégre itt három versenyzőt kell kiszolgálni, nem csak magadat. Vezetési stílus terén is vannak különbségek: egy 55-perces versenyen, amikor te egyedül vagy az autóban és minden (vagy legalábbis sok minden) már az időmérőn eldőlt, már az első körökben támadnod kell, míg egy 24 óráson semmi sem dől el az első kanyarban. Eltérő hozzáállással kell kezelni a dolgokat, de mostanra már mindkettőt megszoktam, mert sokat versenyeztem itt és ott is. Átállás, megszokás és hozzáállás kérdése az egész, de azt sem szabad elfelejteni, hogyan és mikor támadsz és mennyi kockázatot vállalsz. Persze, egy 24 óráson sem lazsálsz és a határon autózol, de azt mindig észben kell tartani, hogy 24 órát kell teljesítened, végig kell bírnod és az autót is olyan állapotban kell átadnod, ahogyan te megkaptad – végeredményben minden a csapatmunkán múlik. Teljesen más szellemiség uralkodik itt, mint a DTM-ben.
Ha ennyire radikálisan különbözik a kettő, akkor lehetséges egyáltalán a például DTM-ben felszedett képességeket felhasználni egy hosszútávú versenyen, vagy egyáltalán semmi közös pont nincs a kettő között?
Fel lehet használni. A DTM-ben olyan magas a színvonal és olyan szoros a mezőny, hogy kénytelen vagy mindig a határon autózni, ami pedig hasznos lehet egy 24 óráson, amikor hátulról kell visszakapaszkodnod, ki kell építened egy előnyt, vagy bármi ilyesmi. Már hozzá vagy szokva, hogy a határon autózz, mert erre van szükség a DTM-ben. Azonban nekem szerintem a hosszútávú versenyzés többet segített a DTM-ben, olyan szempontból, hogy megpróbálok nem összeütközni másokkal és befejezem a versenyeket. Az elmúlt négy év alatt rengeteg versenyt fejeztem be – habár idén már két DNF-em van, de ez abszolút rekord négy év alatt –, és úgy hiszem, ezt a GT- és hosszútávú versenyzés világából hoztam magammal, ahol mindig a versenyek befejezése és a kontaktok elkerülése a célom. Vannak közös pontok a kettő között, de általánosságban véve mindkettő külön műfaj.
A Martin által említett Paul Ricard-i 1000 km-es versenyt érdemes lesz majd nézni, minden évben remek futamoknak lehetünk szemtanúi. A verseny szombaton este hatkor rajtol, hossza pedig megegyezik egy standard WEC-fordulóéval (azaz hat óra), az éjfélig tartó viadalon tehát nappali, szürkületi és éjszakai körülményekkel is meg kell birkózniuk a GT-autóknak és pilótáiknak. Aki még mindig másnapos Le Mans után, feltétlen vessen rá egy pillantást.

A német Auto Bild információja szerint Gerhard Berger unokaöccse, a szintén osztrák Lucas Auer vezetheti majd a Force Indiát a soron következő szezonközi teszten a Hungaroringen.
A Mercedes pilótája élete első köreit teheti meg majd egy Forma-1-es autóval a magyar nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén. A tesztet elősegítheti az, hogy az indiai csapat is Mercedes motorokat használ, valamint ugyanaz a főszponzoruk, mint Auer DTM-es csapatának, így nem lenne szokatlan számára a rózsaszín autó.
Ha ez a teszt valóban létrejön, akkor az osztrák versenyző Pascal Wehrlein példáját követheti, aki Mercedes támogatással jutott el a DTM-ből a Forma-1-be, azaz nem kizárt, hogy ez a teszt annak a jele lehet, hogy a Mercedes szeretné jövőre állandó üléshez juttatni a száguldó cirkuszban.
Auer második helyen áll a DTM jelenleg is futó bajnokságában, hátránya mindösszesen egy pont az Audis Rene Rast mögött. A legutóbbi, magyarországi hétvégéje azonban nem sikerült jóra, ugyanis egyik futamon se tudott pontot szerezni. Ez a gyengébb hétvége azonban nem tántorította el a bajnoki álmaitól: „Még hat versenyhétvége hátra van, mindent bele fogok adni, hogy megszerezzem a bajnoki címet.” Mondta a fiatal osztrák.
A Force India még nem erősítette meg ezt a hírt!

Az Autosport még tavaly novemberben számolt be a hibridrendszerrel is felszerelt DTM-autókról, amelyeket az idei szezonban terveztek bevetni. Gary Paffett és Robert Wickens tesztelték is a masinát Németországban és Portugáliában, pozitív eredményekkel, ám amikor a hungaroringi DTM-fordulón erről faggattuk Uli Fritzet, a Mercedes DTM-es csapatfőnöke kategorikusan tagadta a hibridjelenlétet és kizárta annak jövőbeli megjelenését is. Nem tudjuk, mi állhat az éles ellentét hátterében, de két versenyzőt (és akkor az Audiról még nem esett szó) nem szoktak viccből kiküldeni két pályára is tesztelni… de beszéljen magáért az alábbi interjú.
Először is a DTM-autókban lévő hibridrendszerről szeretnék kérdezni… vagy talán nem azok?
Nem.
Pedig olvastam valahol, hogy idén először előzéshez lehet használni hibridalapú segítséget.
Nem.
Az Autosport írta.
Akkor az Autosport hibázott, ugyanis biztos lehetsz benne, hogy nincsen hibridrendszer az autóban. Még mindig V8-as szívómotorok vannak, belsőégésű motor hibrid nélkül. Az egyetlen dolog, amit előzésre lehet használni, az a DRS a hátsó szárnyon, de lényegében ennyi.
Ez esetben: van rá esély, hogy a jövőben hibridautók versenyezzenek a DTM-ben?
Soha ne mondd, hogy soha! Az autóipar jövője ténylegesen az elektromosságban rejlik. Jelenleg is zajlanak a megbeszélések a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban, de őszintén szólva jelenleg nem tervezzük, hogy hibrid autók legyenek a sorozatban, mert számunkra a legjobb show nyújtása és az észszerű költségek az elsődlegesek. Ha hibridizálnánk az autókat, az a rajongók számára nem feltétlenül javít a show minőségén, viszont a költségeket nagyon megdobja – egy döntés meghozatalánál mindent figyelembe kell venni.
Rengeteg szurkolóbarát szabályváltozást vezettek be idénre. Ezzel szeretne a széria a mostaninál globálisabb nézettségre szert tenni?
Elsődlegesen a DTM kulcskompetenciájára és kulcserősségére koncentráltunk, ami pedig a látványos túraautózás biztosítása. Az idei változásokkal pedig – lágyabb gumik, kevesebb aerodinamika és több motorerő – szerintem több mozgástere lett az autóknak, több előzési manőver, ami pedig automatikusan jobb show-val jár együtt. Természetesen örülnénk, ha globálisabb közönséget érdekelne a sorozat, de végeredményben mi a teljesítmény és a show javítását célozzuk meg, minden ezen alapszik.
A szélesebb közönség együttjárna a versenynaptár kibővítésével, több nemzetközi pálya bevonásával?
Jelenleg azt mondanám, hogy szerintem elég jó a naptár, egy egészséges adag versennyel Németországban, de megfelelő számú futammal a közeli országokban is. Persze Moszkva elég messze van, de Ausztriával, Zandvoorttal és Budapesttel együtt egész közeli események is a naptár részét képezik. Szerintem jó az arány, és ez egyébként is inkább magukon a pályákon múlik, mint a tényleges helyszínen. Fontosabb, hogy a pályákon lehessen előzni és jó versenyzést lehessen bemutatni, mint az, hogy hol helyezkedik el.
Nincs tervben egy Kínába való visszatérés? Elvégre hatalmas piacról beszélünk.
Biztonsággal állíthatom, hogy jelenleg nem tervezünk oda visszatérni.
Áttérve kicsit a DTM-es Mercedes autóra: nem mondanám, hogy gumikezelési problémákkal küszködtök, de az Audi egyértelműen sokkal jobb ezen a téren. Időben meg tudjátok oldani ezt a problémát erre a hétvégére vagy a közeljövőre?
Nagyon boldog lennék, ha erre igennel felelhetnék! Úgy fest, mindegyik autónak más az erőssége – nekünk talán inkább az egykörös tempónk a jó, míg az Audinak inkább a hosszútávú tempó versenyszituációban. Természetesen rajta vagyunk az ügyön, igyekszünk megoldást találni és javulni minden hétvégére. Mint a motorsportokban általában, mindent optimalizálni kell.
Szerinted az idei bajnoki cím megnyeréséhez a kiegyensúlyozottság lesz a kulcs a nyers tempó helyett?
Attól függ. Az elmúlt években láthattuk, hogy a DTM-ben különösen fontos, hogy rendszeresen pontokat szerezz, ez tavaly is így volt. Nem feltétlen kell neked a leggyorsabbnak lenned (habár ez sosem árt); igyekezned kell, hogy lehetőleg minden futamon a pontzónában legyél, annak is inkább az első felében.
A jelenlegi kép alapján a TCR jövőre átveheti a WTCC szerepét. Amennyire én tudom, a Mercedes már fejleszt egy CLA 45-öst a TCR-re.
Remek! Én nem tudtam róla.
Még saját weboldala is van az autónak! Mindenesetre azt akartam csak kérdezni, hogy láthatunk-e majd Mercedest a TCR-ben jövőre vagy kicsit később.
Nem hiszem, hogy ez WTCC-platform lenne. Szerintem inkább privát kezdeményezésről van szó, akik ilyen projekten dolgoznak.
Szóval nem gyári a dolog.
Nem, a gyártól semmi ilyesmi nem jön. Egyébként volt egy ilyen autó, egy CLA 45-ös versenyautó, ami ténylegesen versenyzik is Brazíliában, de azoknak nem sok köze van a TCR-szabályzathoz, szóval… sajnos csalódást kell okoznom.
Akárhogy is legyen, Uli Fritznek egy dologban igaza lett: nehéz hétvégét jósolt a pénteken még éllovas Lucas Auernek, két nullázás pedig tökéletes megfelel a „nehéz hétvége” fogalmának.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck is kint járt a DTM hungaroringi hétvégéjén.
Tóth Zsombor fotói


A DTM hungaroringi fordulójának szombati versenyén Paul de Resta a 13. helyről rajtolt, ám remek stratégiájának köszönhetően, a boxkilállásokat követően az élre állt. Pedig a verseny elején úgy tűnt, hogy az Audinak áll a zászló, végül azonban a Merecdesnek és a BMW-nek jött ki a lépés. Ehhez azonban az is kellett, hogy pályára hajtson a biztonsági autó, miután Maxime Martin megállt a pályán. A végül dobogós helyeket szerző di Resta, Spengler és Glock ekkor tudta behozni a boxkiálláskor szerzett lemaradást.
A top három végül Paul di Resta, Timo Glock és Bruno Spengler sorrendben értek célba.
A negyedik és ötödik helyen tűnnek fel csak először az Audik: Rockenfeller és Ekström értek célba ebben a pozícióban, míg a pole-ból rajtoló René Rast végül csak a hatodik lett.
A hetedik helyen Jamie Greent intették le, utólag azonban kizárták a versenyből, mivel kedvezőbb légáramlás reményében „eltömítették” az első splitter egyik oldalát.
Nem meglepő módon az első három helyezett igencsak boldog volt az eredménnyel, Timo Glock pedig a verseny utáni sajtótájékoztatón ki is emelte, hogy nagyon szeret Magyarországra járni, mert mindig sok itt a rajongója, és még arra is kitért, mennyire élvezte május 1-jén a Nagy Futamot.

A második, vasárnap megrendezett futamon a pole-ból rajtoló René Rast diadalmaskodott, mögötte Mattias Ekström és Maxime Martin értek célba.
Rast remekül rajtolt, így gyakorlatilag csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon.
A harmadik helyről rajtoló Ekström már a harmadik körben megejtette boxkiállását, a stratégia pedig hatékonynak bizonyult, az élre is állt. A verseny legvégén azonban Rast vissza tudta előzni a svéd versenyzőt
Hasonlóan szerencsésen időzítette a boxkiállást Martin is, esetében azonban látványosabb volt az előnyszerzés. A belga versenyző a 16. helyről rajtolt, és ért fel végül a dobogóra!
A győzelemről ugyan lemaradt végül Ekström, de cseppet sem bánkódott, sőt elmondta, hogy nagyon szeret Magyarországra jönni, főleg azért, mert úgy tűnik, hogy itt mindig sikerül jó eredményt elérnie, így azt sem bánná, ha sűrűbben járna a mezőny a Hungaroringre.
Rast át is vette a vezetést a bajnoki tabellán. 70 pontja van, míg tőle egy ponttal lemaradva Lucas Auer a második, a harmadik 65 ponttal Jamie Green, őt pedig 62 ponttal Ekström követi.

A hétvégén a Hungaroringről jelentkezünk, DTM-mel, TCR-rel és F3-mal! További helyszíni képeinkért kövessetek minket Instagramon! –> @www.racingline.hu
Fotó: Tóth Zsombor
https://www.instagram.com/p/BVdBg1zllJU/?taken-by=racingline.hu

Az Audi WEC-es visszavonulásának Loic Duval lett az egyik legnagyobb vesztese, akinek LMP1-es autók helyett idén be kell érnie a Formula E-vel és a DTM-mel. Az utóbbi apropóján (elvégre tudjátok, a hétvégén DTM a Hungaroringen!) beszélgettünk el vele pénteken; a cikk időzítése nem véletlen, a 2013-as Le Mans-győztes ugyanis (többek között) megosztotta velünk véleményét arról, szerinte kit int le elsőként a kockás zászló vasárnap délután háromkor.
Mi a véleményed a Hungaroringről? Ha jól tudom, még sosem versenyeztél itt.
Igen, ma [pénteken] voltam itt először. Egész jó kis pálya, ami azt illeti; néhány gyorsabb kanyar, néhány technikásabb kanyar, van benne hegynek fel és hegynek le is, szóval tetszik. Egy negatívat kell azonban mondanom róla: úgy fest, elég nehéz itt előzni, ami nem a legjobb, ezt leszámítva viszont nem rossz. Sosem voltam még Budapesten vagy Magyarországon sem, ez az első alkalom – hétfőn még maradok is az egyik barátommal körbenézni kicsit. Egyelőre elégedett vagyok a pályastruktúrával és minden ilyesmivel. Várom már a versenyeket is, habár elsőre úgy érzem, nehéz lehet majd előzni.
Jól kell akkor kvalifikálnod.
Pontosan, az időmérő itt nagyon fontos lesz.
Az Audinak nagyon jó versenytempója volt az eddigi futamok alapján, és jobban is kezelik a gumikat a Mercedesnél. Mennyire lesz ez tetten érhető ezen a pályán?
Tavaly láthattuk, hogy ez a pálya nagyon fekszik az Audinak, és természetesen az idei szezon eddigi képe alapján is ezt mondanám. Egész télen nagyon keményen dolgoztunk, hogy versenyképes autót építsünk az új gumiknak is megfelelve. Az autó úgy fest, nagyon jól teljesít a pályán, ezt pedig nem is szabad elveszítenünk, de kicsit az időmérős teljesítményünkön is javítani kell, különösen itt, ahol a rajtpozíció fontosabb, mint az eddigi pályákon. Természetesen dolgozunk rajta, de szerintem az Audinak összességében nagyon pozitív hétvégéje lehet.
Nehéz volt megszokni a DTM-es hétvége felépítését? Az elmúlt jó pár évben a kevés számú, de hosszú versenyekhez voltál szokva, most pedig rövidebbek a futamok, de egy hétvégén rögtön kettő van belőle.
Inkább az autóhoz való hozzászokással akadnak nehézségeim, a részletekkel, a gumikkal és magával a teljesítménnyel, mint a hétvége formájával. Persze teljesen más, mint ami eddig a helyzet volt nálam, de a Formula E-zés miatt, ahol egyetlen napba sűrítünk bele mindent, nem mondanám furcsának – kivéve, hogy itt egy hétvége alatt kétszer kell ugyanezt megtennünk. Nincsenek különösebb problémáim, csak nagyon sok a megbeszélés, amin át kell esni. A nap nagyon hosszú, annak ellenére, hogy vezetni nem sokat vezetünk; nagyon sok idő megy el azzal, hogy a mérnökökkel átbeszéljük az adatokat és minden egyéb ilyesmit. A formátumhoz őszintén szólva nagyon gyorsan alkalmazkodtam, inkább az autóval harcolok még kicsit.
Meglehetősen sokoldalú versenyző vagy – DTM, WEC, FE többek között. Mennyire kívánnak meg másfajta vezetési stílust ezek a kategóriák, illetve mennyire segít egy adott szériában, hogy valami teljesen másban is versenyzel?
Ez sosem árt, nyilvánvalóan. A WEC-es tapasztalatom sokat segített a Formula E-s energiakezelésen, például, de azt is hozzá kell tennem, hogy amikor ilyen sok időt töltesz el egy bizonyos kategóriában és egy bizonyos gumiszállítóval, néha nehézséget is tud okozni. Ami azt illeti, itt a DTM-ben voltak problémáim azzal, hogy vezetési stílus terén minden passzoljon, és igazából ez a folyamat még mindig javában tart; minden egyes alkalommal, amikor egy kanyar felé közeledek, át kell gondolnom, hogy most pontosan mit is kellene csinálnom. Még mindig nem megy teljesen természetesen, pontosan azért, mert annyi időt töltöttem valami mással. A DTM-ben kissé át kell még fejben gondolnom a dolgokat, de másfelől viszont mindig pozitív, ha sok szériában versenyezhet az ember, mivel mindig van mit tanulni, amit később más helyeken hasznosíthatsz.
Teljesen más érzés lehet a Formula E-ben is.
Igen, a hajtás teljesen más, a gumik is, ugyebár nyitott autó-zárt autó, nehéz autó-könnyebb autó, érted. Rengeteg különbség van, amiket végeredményben a legtöbb versenyző kezelni tud, de ha sok évet töltesz egy szériában, mint én az LMP-ben/WEC-ben, néha kell egy kis idő, hogy átkalibráld magad. Ha hozhatok én is egy példát, ahol habár nem kategóriaváltás volt, csak autógyártó – Edoardo Mortara – nála is lehet látni, hogy szüksége van még egy kis időre, amíg hozzászokik egy másik autóhoz és egy másik filozófiához.
Nem tervezel GT-versenyeken is résztvenni az Audival? Blancpain például?
Idén nem, de a jövőben lehet belőle valami. Elég elfoglalt vagyok most az FE-vel és a DTM-mel, ahol még mindig tanulófázisban vagyok, és egyáltalán nem egyszerű, így teljes erőmmel erre koncentrálok. De amint kissé kényelmesebben érzem magam (és azért még várjuk meg, mi lesz itt a jövőm), talán GT-zek is egy kicsit.
És mi a helyzet a WRX-szel?
Szerintem ez nem nekem való 🙂 Nagyon szívesen kipróbálnám és beugranék egy ilyen autóba, de tudod, murva és fű és minden ilyen… nem hiszem, hogy versenyképes lennék.
Szerinted miért annyira kedvelt a DTM a versenyzők körében? Egy németközpontú szériáról van elvégre szó, német autókkal és német pályákkal – mégis rengeteg nemzetközi versenyző van jelen. Angliában például nem ez a helyzet a BTCC-ben.
Itt ugyebár három nagyobb konstruktőr van, három prémiumautókat gyártó konstruktőr, és ráadásul a legjobbak közé tartoznak, ami önmagában érdekes. Az autók emellett nagyon jók, és habár a Deutsche a névben a németségre utal, hatalmas a támogatottság és a nézettség, a versenyeket jó nézni, a bajnokság nagy kihívást rejt; szerintem ezért ennyire népszerű a versenyzők körében is.

Szerinted a nemrégi szabályváltoztatások tömkelege a még nagyobb nézettségi szint elérését célozza meg?
Remélem; a motorsportnak úgy általánosságban el kell gondolkoznia a jövőjén és a show-n, amit nyújtani tud, ezen pedig segíthetnek a frissen jött emberek, mint például Gerhard Berger. Ez mindannyiunk számára fontos, a bajnokság pedig szerintem megérdemli.
Segítene, ha több nemzetközi pályán versenyezne a DTM?
Szerintem igen. Végeredményben viszont ez egy német bajnokság, német gyártókkal, szóval… én úgy vélem, több nemzetközi gyártó és pálya pozitív lenne, de csak akkor, ha mindez megfelel a szervezetnek és a már meglévő konstruktőröknek is. Igazából nem én vagyok az az ember, akinek ebbe sok beleszólása van, de persze, voltak versenyek Kínában és most Moszkvába is megyünk majd.
Ha már Le Mans-hétvége, elkerülhetetlen a kérdés: mit jósolnál a versenyre?
Először is el kell mondanom, nagyon sajnálom, hogy én nem lehetek most ott Le Mans-ban, de természetesen követem az eseményeket. Én a Toyotára voksolnék; a szezonkezdetük miatt ők az abszolút favoritok a verseny előtt, ezt pedig a Le Mans-tesztnap és az időmérő is megerősítette. Nagyon versenyképesnek tűnnek, ami Le Mans-ban mindig pozitív, habár nem szabad túlságosan elbízni magad. Ezenfelül idén három autóval indulnak, ami növeli az esélyeiket, mert így legalább egy autó biztosan célbaér majd. Szerintem a Toyota van a legjobb helyzetben, de nem szabad elfelejteni, hogy Le Mans az Le Mans – addig nem lehetsz biztos semmiben, amíg nem látod meg a kockás zászlót, ahogy ezt a tavalyi év is megmutatta.
Mi a véleményed a pályát érintő biztonsági módosításokról? Szükségesek voltak vagy inkább csak elvesznek valamit a pálya karakterisztikájából?
Mindig a biztonság pártján állok, azt nagyon fontosnak tartom a versenyzők szempontjából. Sajnos 2013-ban elvesztettünk egy versenyzőt Le Mans-ban [Allan Simonsent], és 2014-ben nekem is volt egy bukásom, de ez a játék része. Szerintem azonban ezek [a változtatások] rengeteget elvesznek a pályajellegből. Én inkább azokat a pályákat kedvelem, amelyek hiba esetén megbüntetnek, mint azokat, ahol megúszhatod, ha kicsúszol. Versenyzői szempontból ez mindig nehéz kompromisszum; de én inkább a kissé keményebb pályákat preferálom, mert a hét végeztével sokkal többet jelent, ha tökéletesen teljesítettél.
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy kaptál-e ajánlatot más WEC-es ülésre, a Porschéval például.
Kapcsolatban voltam velük, igen. Lett is volna rá lehetőségem, hogy idén Le Mans-ban versenyezzek egy nagyon jó autóval…
Milyen autóval?
Egy nagyon jó autóval 🙂 De sajnos időpont-ütközés volt ezzel a hétvégével, és habár Le Mans-ról beszélünk, elkötelezett vagyok a DTM és az Audi iránt. Ha lenne rá lehetőségem… volt ugyan idén, egy jó autóval, de jelenleg ez a helyzet, a többit majd meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy Le Mans jövőre is a naptárban lesz, és talán adódik majd még egy esély. Reméljük, akkor nem lesz ütközés; vannak ezek az események, mint Le Mans, Indianapolis, F1-es futamok, ahol jó lenne, ha minél több versenyző kipróbálhatná magát, de annyi tényleg erős széria van a világon, hogy elkerülhetetlen néhány átfedés.
A cikk írása pillanatában Duval egyik jóslata beigazolódni látszik: a DTM első időmérőjén az első hét helyből hatot Audi szerzett meg, és hasonló arányban vezetik a versenyt is. Hogy a Toyota az elmúlt évek balszerencséjét maga mögött hagyta-e, az pedig kicsit később derül majd ki.

Három neves, nemzetközi széria a Hungaroringre látogat a hétvégén! A DTM mezőnye mellett jelen lesz az FIA Formula 3 European Championship is, többek között Lando Norrisszal, Mick Schumacherrel, Harrison Newey-val, Pedro Piquet-vel és Ferdinand Habsburggal, ráadásul a TCR International Series is ide látogat, mely sorozatban összesen 9 magyar versenyző áll majd rajthoz, Köztük Michelisz Norbi, Tassi Attila, Jedlóczky L. Márk, Bernula István, és a Zengő Motorsport, 5 autóval!
[poll id=”12″]

2017. június 16-án Magyarországra érkezik a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnye, hogy a mogyoródi aszfaltcsík lelátóit három napra ismét a motorsport fantasztikus hangulata járja át.
A Német Túraautó Bajnokság 2017-es versenynaptárának első hosszabb szünete után a BMW csapatai és pilótái felkészülten várják az idény első Németországon kívüli megmérettetését: június 16 – 18. között a Hungaroring ad otthont a DTM ötödik és hatodik futamának, a kilenc idei versenyhétvége harmadik felvonásaként. 1986-os megnyitása óta eddig öt alkalommal látta vendégül a Német Túraautó Bajnokság mezőnyét a 4 381 méter hosszú mogyoródi aszfaltcsík, ahol 2014-ben Marco Wittmann rajt-cél győzelmet aratott, miközben három évvel ezelőtt Bruno Spengler, tavaly pedig António Félix da Costa is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A kilenc versenyhétvége tizennyolc futamából álló idei versenynaptár első négy megmérettetése után a bajor prémiumgyártó színeiben versenyző pilóták közül Timo Glock áll az egyéni pontverseny legelőkelőbb helyén: 25 ponttal a nyolcadik, míg Marco Wittmann 18 ponttal jelenleg a tizenegyedik, Maxime Martin 17 ponttal a tizenkettedik, Bruno Spengler 2 ponttal a tizenötödik, Tom Blomqvist 2 ponttal a tizenhatodik, Augusto Farfus pedig pont nélkül a tizenhetedik. A csapatok közötti pontversenyben a BMW RMR csapat 27 ponttal a hatodik, a BMW RBM csapat 19 ponttal a hetedik, a BMW RMG csapat pedig 18 ponttal a nyolcadik helyen áll. A gyártók közötti pontversenyt két versenyhétvége után a Mercedes vezeti 187 ponttal, második az Audi 177 ponttal, harmadik a BMW 64 ponttal.
A lausitzringi futamok után május utolsó hétvégéjén a BMW hat DTM-pilótája kivétel nélkül volán mögé ült a nürburgringi 24-órás megmérettetésen, ahol Marco Wittmann, Tom Blomqvist és Augusto Farfus a BMW Schnitzer csapat színeiben az abszolút negyedik helyre vezette fel a 42-es rajtszámot viselő BMW M6 GT3 versenyautót, miközben Timo Glock a ROWE Racing 98-as rajtszámú versenyautójával a második helyen, Maxime Martin a 99-es számú géppel tizedikként, Bruno Spengler pedig a Schubert Motorsport 20-as versenyautójával a képzeletbeli tabella tizenegyedik fokán végzett.
A BMW Motorsport igazgatójának, csapatfőnökeinek és pilótáinak nyilatkozatai a hungaroringi versenyhétvége előtt:
Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:
„A hockenheimringi és a lausitzringi futamok, valamint a sikeres nürburgringi 24-órás megmérettetés után végre volt egy kis időnk összeszedni a gondolatainkat. A következő állomás Magyarország, amely egyúttal az idei versenynaptár első Németországon kívüli helyszíne, és noha az idei első négy futamon nem sikerült győzelmet aratnunk, mindannyian érezzük, hogy a BMW M4 DTM versenyautóban megvan ehhez a kellő potenciál. Az első és legfontosabb, hogy kihasználjuk az autóban rejlő lehetőségeket, nem csupán az időmérőn, de a szombati és a vasárnapi futamon is. Ezzel a céllal érkezünk a Hungaroringre.”
Stefan Reinhold, a BMW RMG csapat főnöke:
„Az intenzív felkészülés és a sűrű szezonkezdés után kihasználtuk az elmúlt néhány hetet, hogy szusszanjunk egyet és erőt gyűjtsünk. Részletekbe menően kielemeztük az első négy futamon nyújtott teljesítményünket, hogy az időmérő-eredményeinket dobogós helyezésekre váltsuk. Bízunk benne, hogy a Hungaroring igazolja majd a fejlődésünket.”
Marco Wittmann (#11-es rajtszám, Red Bull BMW M4 DTM versenyautó:
„Imádom a Hungaroringet, mert tele van trükkös kanyarral, így cseppet sem számít könnyű pályának. 2014-ben sikerült itt győznöm, csupa szép emléket őrzök róla. Tavaly is nagyon látványos csatát vívtunk Edoardo Mortarával. Idén még tovább kell javítanunk a versenytempón és még nagyobb nyomás alá kell helyeznünk az ellenfeleket.”
Augusto Farfus (#15-ös rajtszám, Shell BMW M4 DTM versenyautó):
„Véleményem szerint Budapest az egyik legszebb város Európában. A viszonylag új aszfaltozásnak köszönhetően igazi élmény a Hungaroringen autózni, még akkor is, ha előzni cseppet sem könnyű. Itt az idő, hogy végre egy sikeres hétvégét zárjak. Optimistán érkezem Magyarországra.”
Timo Glock (#16-os rajtszám, DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautó):
„Mindig nagy örömmel jövök Magyarországra, mert csupa szép emléket őrzök róla. Itt álltam először dobogóra a Forma-1-ben, rendre sikeresek vagyunk a DTM-ben és május 1-jén, a budapesti Nagy Futamon több tízezer rajongó előtt száguldottunk a lezárt utcán. Imádom a magyar DTM-szurkolókat, minden alkalommal hatalmas lendületet adnak nekem.”
Bart Mampaey, a BMW RBM csapat főnöke:
„Maxime Martin jó eredménnyel zárta a lausitzringi hétvégét, így maximális motivációval érkezünk a Hungaroringre. Pilótáink idén eddig mindegyik időmérőn bizonyították, hogy megértek a dobogós helyezésekre, így minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a kiváló rajtpozíciókat értékes pontokra váltsuk.”
Bruno Spengler (#7-es rajtszám, BMW Bank M4 DTM versenyautó):
„A lassú, a közepesen tempós és a padlógázos kanyarok folyamatos egymásutánjával a Hungaroring minden kétséget kizáróan a szezon egyik legtechnikásabb aszfaltcsíkja, ahol a pilótának minden tizedmásodpercben koncentrálnia kell. Nagyszerű pálya, csak szemernyi szünetet sem lehet tartani. 2014-ben sikerült itt dobogóra állnom, nagyon élvezem a magyarországi és a hungaroringi légkört.”
Tom Blomqvist (#31-es rajtszám, BMW Driving Experience M4 DTM versenyautó):
„Budapest a Német Túraautó Bajnokság egyik fénypontja: a pálya kiváló, a szurkolók fantasztikusak, a hangulat pedig minden alkalommal a tetőfokára hág. A Hungaroring viszonylag új elem a versenynaptárban, a pilóták így kiváltképp élvezik az itteni csatákat. A mogyoródi pálya fekvése lebilincselő. Nagyon erős időmérő-eredményekkel indítottuk az idei szezont, remélem, hogy a jó rajtpozíciókat sikerül dobogós helyezésekre váltanunk.”
Maxime Martin (#36-os rajtszám, SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautó):
„Szép emlékeket őrzök a Hungaroringről, hiszen 2014-ben itt szereztem meg DTM-pályafutásom első pontjait. Szeretem a pálya vonalvezetését, mert kiválóan illik a BMW M4 DTM versenyautóhoz. Lássuk, hogy az új szabályrendszer tükrében is így van-e! Nagyon várom már a hétvégét és a motorsport-rajongók buzdítását.”
A magyarországi versenyhétvége média-menetrendje:
2017. június 15., csütörtök
11:00 – 12:00: sajtótájékoztató Augusto Farfus-szal a budapesti Gundel Étteremben
2017. június 17., szombat
16:55 – 17:05: a BMW DTM-pilótái közös interjút adnak a Hungaroring médiaközpontjában
2017. június 18., vasárnap
09:15 – 09:45: interjúkészítési lehetőség Jens Marquardt-tal, a BMW Motorsport igazgatójával a BMW Motorhome-ban
17:25 – 17:35: a BMW DTM-pilótái közös interjút adnak a Hungaroring médiaközpontjában
A 2017-es Német Túraautó Bajnokság versenyhétvégéi:
2017. május 5-7.: Hockenheimring (Németország)
2017. május 19-21.: Lausitzring (Németország)
2017. június 16-18.: Hungaroring (Magyarország)
2017. június 30. – július 2.: Norisring (Németország)
2017. július 21-23.: Moscow Raceway (Oroszország)
2017. augusztus 18-20.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia)
2017. szeptember 8-10.: Nürburgring (Németország)
2017. szeptember 22-24.: Red Bull Ring (Ausztria)
2017. október 13-15.: Hockenheimring (Németország)
Vadonatúj szolgáltatás a BMW Motorsporttól:
A 2017-es Német Túraautó Bajnokság szezonnyitójától kezdve a BMW Motorsport exkluzív tartalmakat kínál az újságíróknak innovatív Chatbot szolgáltatásán keresztül. A felhasználók a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás feltelepítésével okostelefonjukon közvetlenül kaphatnak információkat a gyártótól a pilóták részletes statisztikáival és nyilatkozataival, illetve verseny közben készült fényképekkel. A média képviselői a következő hivatkozáson keresztül regisztrálhatnak a BMW Motorsport Chatbot szolgáltatására: http://bit.ly/BMW_Motorsport_Media_Broadcast_EN