Sébastien Ogier ötszörös ralivilágbajnok szabadkártyásként részt vesz a DTM spielbergi fordulójában, jelentette be a Mercedes.
A DTM-ben három gyártó versenyzik fejenként hat-hat autóval, ám a szabályok lehetővé teszik, hogy egy gyártó egy hetedik, pontszerzésre nem jogosult autót indítson különféle vendégpilóták számára. Az Audi és a BMW Mattias Ekström és Alex Zanardi révén már élt ezzel a lehetőséggel, a buliból pedig a Mercedes sem akart kimaradni, így a szeptemberi Red Bull Ringen tartandó két versenyre bedraftolták (ha szabad ilyen csúnya szavakkal élni) Ogier-t. A megmérettetésre való felkészülésképpen az M-Sport francia ásza kedden és szerdán tesztelte a Mercedes C63-at Vallelungában.
„Nagyon izgalmas élmény lesz” – nyilatkozta Ogier. „A DTM teljesen új terep számomra, de igyekszem majd minden egyes megtett körrel minél többet megtanulni. A versenyzői karrierem kiszélesítéseként és tapasztalatszerzésként tekintek erre a lehetőségre. Nem vezettem olyan sokszor épített pályákon, csak egyszer-kétszer egy GT-autóval [2014-ben a GT Masterben]. A DTM-es autó nyilván gyorsabb, nem számíthatsz arra, hogy rögtön versenyképes leszel. Nehéz hétvége lesz Spielberg, de azon leszek, hogy minél szorosabban tapadni tudjak a többi versenyzőre.”
Ogier-tól nem teljesen idegen a DTM, a zandvoorti hétvégén ő volt az egyik „taxisofőr”, 2013-ban pedig kipróbálhatta Ekström Audi RS5-ösét. Ami pályaversenyzői múltját illeti, a francia a fentebb említett GT Mastersen kívül részt vett a Volkswagen Scirocco-kupában és a francia F4-es bajnokságban, valamint 2011-ben megnyerte a Race of Championst.
A Dragon Racing egy korábban a Force Indiánál, McLarennél és Williamsnél is megforduló mérnököt, Jakob Andreasent nevezte ki vezető versenymérnöknek. Andreasen a 4. szezon utolsó versenyhétvégéjén, New Yorkban Jose Maria Lopez vezető versenymérnökeként tevékenykedett. A Jay Penske tulajdonában álló csapat mérnökeinek munkáját fogja felügyelni a 2018/2019-es bajnokságban. Andreasen 17 évet dolgozott a Forma-1-ben, ebből 10-et a McLarennél húzott le.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy Jay-el és az egész csapattal dolgozhatok itt a Formula E-ben” – lelkendezett Andreasen.
„A Dragon pont egy olyan csapat, amelynél mindig is szerettem volna dolgozni a csapategység és az üzlet szempontjából is. Minden folyamat egységes, összetartó a gárda. Ez a családi légkör hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan végezzük a munkánkat a kommunikáció és a megvalósítás terén is. Úgy gondolom ez egy hatalmas előny lesz számunkra a jövőben, ahogy a széria és a versengés színvonala növekszik. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de engem ez motivál. Ennél izgatottabb már nem is lehetnék a bajnokság miatt. A Formula E rohamos tempóban fejlődik, rendkívül lényeges és jól meghatározható az identitása. Lenyűgöz az egész megjelenése, a helyszínek, a rajongók könnyen közel kerülhetnek hozzá. A versengés komoly szinten van, jók a csaták, sztárok a pilóták, elitek a csapatok. Ez bátor és közben magabiztos. Ez tetszik.”
Komoly pozíciókat töltött be az F1-es karrierjében is, vezető versenymérnök volt a Force Indiánál, főmérnök a Williamsnél. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy megfordult a Champ Carban, a Brit Túraautó bajnokságban, sportautó versenyeken de még a DTM-ben is.
„Izgatottak vagyunk, hogy Jakobot a csapatnál tudhatjuk, mint a vezérkar egyik tagja” – mondta Penske, a csapat tulajdonosa és főnöke.
„Jelentősen fejlődünk és Jakob tudása és tapasztalata ezt még gyorsabbá fogja tenni. Várom, hogy együtt dolgozhassunk, és azt, hogy lássam ittléte eredményét a pályán az 5. szezonban és azután is.”
A Dragon a kilencedik helyen zárt a 4. FE szezonban 41 ponttal, Jerome D’Ambrosio nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye, egy 3. hely Zürichből.
Az R-Motorsport lehet az a svájci cég, akik az Aston Martin csapatát már amúgy is üzemeltetik a Blancpain GT Endurance szériában, akik felvehetik a versenyt a DTM-ben az Audival és a BMW-vel. Érdekesség, hogy a buliban benne van még az Arden International és a Jota Sport is, sőt a paddock pletykák szerint az egész projektet megtámogatja a Red Bull, illetve a HWA, akiknek biztos lesz is kapacitásuk erre az autóépítésre, miután a Mercedes lelép a német szériából.
A csapatot feltehetően majd az Arden irányítaná, amelynek az igazgatója az a Garry Horner, akinek a fia Christian Horner irányítja a Red Bull F1-es csapatát, valamint formaautózásban a Red Bull juniorokat is istápolják.
A Red Bull által támogatott Formula E sztár Sebastien Buemi, a Toro Rosso jelenlegi versenyzője Brendon Hartley és a jelenlegi R-Motorsport Arden gyári pilóták, tehát Nicki Thiim és Maxime Martin azok, akikre alapoznák a programot. Utóbbinak ráadásul DTM-es tapasztalatai is vannak, a BMW-vel.
Ugyan a DTM új négyhengeres 2 literes szabályzása nem illik az Aston Martin filozófiájába, már megy a spekuláció arról, hogy az autókat esetlegesen azon Honda erőforrásokkal látnák el, amiket a japánok a Super GT-ben használnak, és már most megfelelnek majd a DTM-ben is bevezetendő reguláknak.
Az R-Motorsport csapatvezetője, Florian Kamelger ennyit árult el az Autosportnak:
„Mi egy olyan motorsportos márka vagyunk, akik gyorsan fejlődnek, és valóban keresünk más szériákat, ahol új lehetőségek után kutatunk. A DTM is egyértelműen érdekel minket. Nagy potenciált látunk benne, de még nincs semmi konkrétum.”
Az R-Motorsport folytatja a tevékenységét tehát jövőre is a Blancpain GT-ben, azonban már azzal az új V8-as motorral, amit a Vantage GT3-asban mutattak be az ide 24 órás versenyen Le Mansban. Az R-Motorsport anyacége, az AF Racing pedig komoly szerepet vállalt az Aston Martin Valkyrie hipergyors autójának a tervezésében és megalapozásában. Az is biztos, hogy amennyiben érkezne egy harmadik gyártó 2020-ra a DTM-be, az Audi és a BMW is nagyobb kedvvel maradna hosszabb távon is.
További gyártókról is pletykálnak még egyébként akik a német sorozatba tartanak, ezek közül aki még erősen tartja magát, az a Ferrari testvér márkája, a Maserati, akiknek az érkezését várják.
A Mercedes DTM csapata is kész egy hetedik autót indítani, amiben egy szabadkártyás versenyző kaphat a helyet, akár már a következő fordulóban Brandsh Hatch-ben is.
A Mercedes vezetője a szóba jöhető brit jelöltekről nyilatkozott: „Lewis Hamilton egyértelmű, hogy nem lehet opció számunkra, mert ő jelenleg csak a Forma-1-re koncentrál, viszont a Brands Hatch-i hétvégén éppen szabad lenne. Jenson Button választása viszont egy remek ötlet lenne, hiszen ő Mercedes motorral szerezte a Forma-1-es világbajnoki címét.”
Az Audi már lehetőséget adott egy beugrónak, a szezonnyitón Ekström indulhatott egy hetedik autóval. A BMW pedig Zanardit fogja indítani Misanoban, és korábban arról is beszámoltunk, hogy a rali világbajnok Sebastian Ogier is szóba került, mint a lehetséges Mercedes szabadkártyás, igaz ő a Red Bull Ringen lenne.
„Fernando Alonso viszont nem jött szóba nálunk” – folytatta viccelődve Ulrich Fritz. „Túl korai még, hogy megerősítsük, hogy mikor és ki lesz az idei szabadkártyásunk, számos lehetőségünk van, amikor megvan a választásunk, akkor be is fogjuk jelenteni. A felröppent pletykákat pedig nem szeretnénk kommentálni.”
„Számos dolgot kell figyelembe. Amikor megvan a megfelelő személy, akkor meglátjuk, hogy kell-e a DMSB külön engedélye [az utolsó három fordulóban kell külön engedély szabadkártyás versenyző indításához – a szerk.], és akkor be is fogjuk jelenteni, hogy ki lesz az.” – tette hozzá Fritz.
Az Autosport értesülése szerint az ötszörös rali világbajnok Sebastian Ogier beugróként rajthoz állhat majd a DTM Red Bull Ring-i fordulójában.
A Mercedes már korábban jelezte, hogy a szezon során szeretné kihasználni azt a lehetőséget, hogy egy hetedik autót is indíthatnak egy versenyhétvégén, amelyekben vendég pilótának adhatnak lehetőséget.
A szezonnyitó hockenheimi fordulóban a kétszeres DTM-ban bajnok Mattias Ekström egy hetedik Audival állt rajthoz, aki így tudott elbúcsúzni a sorozattól. Augusztusban egy BMW-t vezethet majd Misanoban Alex Zanardi. Szeptemberben pedig a Mercedes is egy beugrónak ad lehetőséget Sebastian Ogier személyében. A francia klasszis Red Bull festésű Mercedesszel fog indulni az osztrák versenyen, ami nem meglepő, hiszen a WRC-ben is az energiaitalosok támogatják őt.
A szabályok ugyan nem engedik meg, hogy a bajnokság utolsó három fordulójában a gyártók vendég pilótákat indítsanak, kivéve, ha az irányító testület a DMSB jóváhagyja az Audi és a BMW beleegyezésével, ami jelen esetben formalitásnak tűnik.
A francia klasszis a közelmúltban már kipróbálhatta pár kör erejéig a DTM-es Mercedest, ahol a felesége Andrea – aki a német SAT1 műsorvezetője – volt az utasa.
Az ötszörös WRC bajnoknak számára nem lesz idegen ezen versenyzés, hiszen 2013-ban és 2014-ben is beugróként indult a Porsche Szuperkupában, illetve az FFSA GT és az ADAC GT Masters sorozatokban is volt egy-egy jelenése.
Tavaly pedig egy 2011-es Forma-1-es Red Bullt is vezethetett.
Elismerem, nem sokat tudtam eddig Toine Hezemans versenyzői karrierjéről, csupán annyit, hogy amint publikussá vált a Legends Parade 2018-as programja, az egykori holland versenyző is ott lesz. A Red Bull Ring évek óta rendezi az öreg urak haveri parádéját a Forma-1 betétprogramjaként, és ezúttal a Deutsche Rennsport Meisterschaft éveinek a megidézése került a porondra. Az újraverbuvált mezőny fele „már megvolt” korábban interjúra, így azok közül akartam mindenképp válogatni, akik még nem.
Az így szűkített listán ott volt Toine Hezemans neve is, de tényleg nem tudtam hova rakni, pedig ekkor már kutakodtam is kicsit utána, hogy mégis milyen hősi tettei voltak. Kiderült, hogy a ’60-as években kezdett túraautósként, és ekkor beugrott, hogy bizony a Népligetben is rendeztek az évtized végén Európa-bajnoki futamokat! Voilá, máris megvolt a magyar vonatkozás, ami nélkül úgysem olvasnátok el ezt a cikket! Nem volt nehéz a Fortepan kiváló adatbázisán átnyálazni a képeket, és kb. azonnal az arcomba is jött ez a kép, így adta is magát, hogy mégis mivel „támadhatom meg” a meglepett öregurat!
„Ez nem is én vagyok, ez Lauda!” Fotó: Kaiser Erika
– Hoztam ajándékot! Hol vagyunk?
– Hol vagyunk… azt hiszem, hogy Budapesten! 1969-ben, az akkor új Porschémmal. Ez volt a legjobb időszakom! Fantasztikus volt, mert egy parkban versenyezhettünk, és nagyon szép lányok is voltak, sok minden történt, kifejezetten mókás volt. Meg is nyertem ott a versenyt, jókat ettünk, ittunk.
– Csak az Andretti és a Hezemans család mondhatja el magáról azt, hogy több generáció is versenyzett Le Mansban, milyen a viszonyotok velük?
– Barátok vagyunk, mindig is azok voltunk velük. Akkoriban apám is versenyzett Le Mansban, én magam kilencszer indultam, volt hogy Dieter Questerrel az oldalamon, és anno mi még ketten vállaltuk be a 24 órát, más idők voltak…
– Mit gondolsz a túraautózásról manapság? Lehet választani, van WTCR, DTM…
– … és Blancpain GT3. Ma már minden sokkal versenyképesebb, A 21 éves fiam, és az is aki itt van most velem Mike is vezetett a GT1-es kategóriában, és azt kell mondanom, hogy ma minden nehezebb és keményebb. Nagyon kiegyenlített a mezőny, 20 autó, fél másodpercen belül. Amikor én versenyeztem, akkor 20 versenyautó jó, ha négy másodpercen belül volt. Ma már sokkal nehezebb dolga van minden pilótának ezen a szinten, ezen kategóriákban.
– Annak idején, te kitaláltál egy Volkswagen Bogarakkal futott versenyszériát. Nagy sikere volt akkoriban, de mégis valami félrement…
– Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem tudtuk tovább vinni, de egyébként mai napig létezik Bogár alapú versenyzés, például Belgiumban 60 autóval. Mind teljesen ugyanolyan.
– Ingatlanozol még? Gyémántüzlet hogy megy?
– Gyémánttal már jó ideje nem foglalkozom, ingatlanokkal még igen. Egyszerűen az oka annyi, hogy az ingatlanüzlet sokkal jobban megy, mint a gyémánt, így maradtam annál. Magyarországon is próbálkoztam ezen a téren, de láttam, hogy Budapesten eszméletlenül elszálltak az ingatlanárak. Vidéken azért még nem vészes…
– Ki volt a kedvenc csapattársad?
– Azt hiszem, hogy Dieter Quester, hiszen megnyertük az Európa-bajnokságot. Aztán Rolf Stommelen is egy egészen fantasztikus csapattárs volt.
Újra együtt a banda: Niki Lauda eligazítást tart, Toine Hezemans figyel, Dieter Quester sopánkodik. Fotó: Kaiser Erika
– Most úgysem hallja, elmondhatsz bármilyen sztorit Dieterrel kapcsolatban…
– A Dieter természetesen állandóan a tökéletességre törekedett. Egyszer voltunk egy szállodában, két külön szobánk volt. Ki akartam jönni a szobámból, de nem tudtam. Miért? Teljesen körberagasztotta az ajtót viccből, duct tape-pel. Nem is tudtam kijönni, mindig ilyen jellegű baromságokat csinált.
– A karrieredben a túraautózás után a sportautózás jött… a Forma-1-ig miért nem sikerült eljutnod?
– Nem akartam, mert annak idején annyi barátot vesztettem el… 15 év alatt 50 embert, akiket személyesen ismertem. Az autók nagyon veszélyesek voltak, a pályák is, így emiatt ez kimaradt nálam.
– Ettől függetlenül, mi a véleményed, lehet még Holland Forma-1-es Nagydíj?
– Igen, lenne értelme. Ugyanakkor át kellene építeni a pályát, amelynek a tulajdonosa a királyi családból származik. Így, ilyen támogatással akár mehet is a dolog Zandvoortban.
– Mi a helyzet Assen TT pályájával?
– Assennel az a baj, hogy mindentől nagyon távol van, és nagyon keskeny, valamint (autósportos) történelme sincs.
– Mint olyan versenyző, akik az utolsók közt versenyzett élesben egykoron a Népligetben, mit gondolsz, lehetne ott Formula E versenyt tartani?
– Az a pálya a parkban csodálatos. Még szép, hogy lehetne ott Formula E-t rendezni, ez nem is kérdés! Mondjuk nem tudom mi volt nekem a legjobb köridőm ott, csak arra emlékszem már, hogy megnyertem a versenyt.
Eddig az interjú, de a korrektség kedvéért gyorsan előkerítettem az aktuális akkori Autó-Motorokat, így némi bővebb információval is szolgálhatunk Toine egykori tetteiről magyar földön. Annak ellenére, hogy így emlékszik ahogy fentebb az volt olvasható, 1969-ben Hezemans csak a harmadik lett a Porsche 911-essel, a 2500 köbcentis kategóriát honfitársa, Gijs van Lennep nyerte meg, ugyanezen típussal. Nyerhetett volna a 60.000 néző előtt, de technikai probléma hátráltatta. 1970-ben viszont tényleg Toine nyert, már Alfa Romeóval, az 1600-as kategóriában, és övé lett a pályacsúcs is: 2:25.0 perc, ami 131 km/órás átlagnak felel meg a Népligetben.
Toine egyike volt a világ első gokartosainak is, hiszen akkoriban kezdett mindenki fűnyíróból verseny alkalmatosságot faragni, így annyira nem is meglepő az, hogy természetesen gokart pályája is van Hollandiában.
Toine az élen a Red Bull Ringen. Fotó: Kaiser Erika
Augusztus 25-26-án Misanóban a megszokott hat helyett hét BMW M4 lesz a DTM-rajtrácson, a plusz autót pedig nem más fogja vezetni, mint Alex Zanardi. Az 51 éves olasz versenyző és háromszoros paralimpiai bajnok akklimatizálódásképpen ellátogatott a DTM hungaroringi fordulójára, ahol elárulta, először viccnek hitte a BMW ajánlatát. Amikor azonban megbizonyosodott róla, hogy Jens Marquardt, a bajor márka csapatfőnöke komolyan beszél, nem volt szükség sok győzködésre.
„Egy pénteki napon hívtam fel Alexet” – mesélte Marquardt. „Mondtam neki, hogy nyugodtan gondolja át az egészet, itt van az egész hétvége, és majd hétfőn újra beszélünk. Alig tíz perccel azután, hogy ezt elmondtam, Alex már mindenbe beleegyezett!”
Zanardit mindig is vonzotta a DTM: a 2000-es évek eleje óta követi a szériát, így nem meglepő, hogy kapva kapott az alkalmon, hogy saját maga élesben is kipróbálhassa az M4-et, méghozzá hazai közönség előtt. A köztudottan lelkes olasz rajongók mellett természetesen az egész környezet támogatja és bátorítja Zanardit, egy top10-es eredmény azonban még így is hatalmas meglepetés lenne a hírhedten szoros mezőny tükrében. A szezon első fordulóján Hockenheimben az Audi már felhasználta az idei évre szóló vendégversenyzős „kuponját”, amikor a visszavonuló Mattias Ekströmöt egy búcsúhétvége erejéig beültették az RS5-be.* Hiába beszélünk a sportág egyik meghatározó alakjáról és korábbi DTM-es bajnokról, a téli tesztek kihagyása miatt Ekström képtelen volt felvenni a ritmust és mindkét futamon a mezőny hátsó traktusában kocogott.
Zanardi viszont nem csak puszta szórakozásként tekint a misanói hétvégére. Az olasz 2019 januárjában a vadonatúj BMW M8 volánja mögött rajthoz áll a Daytona 24 órás futamon, a DTM során szerzett tapasztalatok pedig segítségére lesznek az autó későbbi beállításai és felkészítése terén.
„A misanói versenyhétvége pont a parakerékpáros világbajnokság után lesz, ahol az időfutamban megpróbálom majd megvédeni a világbajnoki címem!” – mondta Zanardi. „Ez szerintem a futam szempontjából is hatalmas segítség, így a felkészülés inkább technikai jellegű lesz, mintsem fizikai: hogyan alakítsuk át úgy az autót, hogy az megfeleljen nekem, majd a tesztelés, valamint a mérnökökkel való kommunikáció is fontos. A többi versenyszériától merőben eltérő eszközöket és vezérlőket fogunk használni, így Misanót részben tanulási lehetőségként fogjuk fel Daytonára. Már teszteltünk egy átalakított BMW M6 GT-vel, és az ottani eredmények hatására döntöttünk úgy, hogy azt a bizonyos technikai irányt kell követnünk, amit. De rugalmasnak kell maradnunk, mert bármikor váratlan problémákba ütközhetünk, tekintve, hogy az autóm még tulajdonképpen nem létezik, csak most alakítják át a mérnökök.”
Sokaknak biztosan ismerősen cseng Billy Monger neve, aki Zanardiéhoz hasonló sérüléseket és következményeket szenvedett el egy brit F4-es futamon tavaly áprilisban. A fiatal brit azóta ismét versenyzik (jelenleg a brit F3-as bajnokságban), és mint kiderült, jó viszonyt ápol Zanardival.
„Billy az elejétől kezdve nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintett az én történetemre, amiből inspirációt szeretett volna meríteni a saját életének helyrerázásához” – válaszolta Zanardi a Racingline.hu Mongerrel való kapcsolatát fejtegető kérdésére. „Számos alkalommal beszéltünk már telefonon, személyesen még nem találkoztunk. De a sikere végeredményben nem rajtam múlik. Örömmel látom, hogy kíváncsi, hogy nem adja fel és folyton lehetőségek után kutat, és szerintem ez a helyes hozzáállás. Az eddigi beszélgetéseink alapján nekem úgy tűnik, a kissrác nagyon eltökélt, már-már makacs; biztos vagyok benne, hogy eléri a céljait.”
*Mindebből logikusan következik, hogy a szezon folyamán valamikor a Mercedes is benevez egy hetedik autót. Hogy mikor és legfőként kinek, azt még nem tudni, de akinek van bármiféle ötlete, nyugodtan írja meg kommentben a Facebook-poszt alá!
Niki Lauda Forma-1-es legenda 37 éves fia, Mathias Lauda is részt vett az elmúlt hétvégén, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének egyik betét-eseményén, a Legends Parade-en. Ezen a show-n egykori autóversenyző legendák tettek meg pár kört az egykor általuk hajtot túra- vagy sportautókkal. Így aztán Niki Lauda egy BMW 3.6 CSL-t vezetett (Toto Wolff ki is röhögte amiért most Mercedesesként átült egy BMW-be.), fia, a WEC GT kategóriájában versenyző Mathias pedig egy Aston Martint hajtott, így autóját és életkorát tekintve is ő volt a kakukktojás a rögtönzözz „mezőnyben”. Ezt azonban cseppet sem bánta, sőt!
Érdekesség, hogy bár Mathias osztrák, sosem versenyzett még a Red Bull Ringen, így ebből a szempontból is különleges volt az esemény.
Vasárnap beszélgettem vele, közvetlenül, miután kiszállt az autóból.
„Jó móka volt. Nagyon élveztem. Egy pályán lehettem édesapámmal, mellette autózhattam. Próbáltunk mindenkit feltartani, de hát ez nem így alakult.” – mondta nevetve, hiszen ez nem komoly verseny volt, hanem egy show, így folyamatosan váltogatták a sorrendet, hogy mindenki autózhasson az élen is.
„Nagyon élveztem, sok kiváló versenyző volt itt és nagyon örülök, hogy én is részese lehettem ennek a ‘versenynek’ a legendákkal, akiket én még gyerekként láttam versenyezni. Ezek a fickók nagyon sokat elértek a motorsportban, nagyon jó beszélgetni velük, és a tapasztalataikról hallani. Nagyon jól éreztem itt magam.”
Mathias négy évet töltött a DTM-ben (2006-2009), mindannyiszor Mercedest vezetve. Így aztán különösen sajnálja, hogy a csillagos márka év végén távozik szériából.
„Nagyon sajnálatos.”
„Szerintem nagy űrt hagynak maguk után a DTM-ben.”
„A DTM történetében a Mercedes mindig is az egyik legkomolyabb résztvevő volt. De változnak az idők, gyártók jönnek-mennek, minden nagy versenysorozatban, IMSA-ban is, Le Mans-ban is, és hát a DTM-ben is. Szóval jönnek-mennek, de én biztos vagyok benne, hogy a jövőben még vissza fognak térni.”
Pár éve furcsa hír röppent fel, mi szerint Pamela Anderson saját FIA GT csapatot alapít. Egészen komolyan vették magukat akkor, volt a csapatnak weboldala, voltak reklámfotók is az alakuló csapatról, melynek egyik versenyzője állítólag épp Mathias lett volna. A Slovakia Ringen elvileg indultak volna, vártuk is őket nagyon, benne voltak a programfüzetben is. Aztán megérkeztünk a helyszínre, a csapatnak pedig se híre, se hamva nem volt. Majd az egész téma eltűnt, mint a kámfor, valójában sosem lett belőle semmi.
„Haha, nem, sosem történt meg, ez csak pletyka volt.” – legyintett Mathias.
Pedig úgy volt ugyebár, hogy ő lesz Miss Anderson egyik versenyzője, de mint kiderült, ez sem volt igaz.
„Csak felkapták ezt, de nem volt mögötte semmi valós dolog.”
Mathias Lauda épp negyedik szezonját tölti a WEC GTE Am kategóriájában, az Aston Martin színeiben. Kategóriájáben kétszer harmadik helyen zárt a bajnokságban, tavaly pedig meg is nyerte azt. Harmadmagával (csapattársai Paul Dalla Lana és Pedro Lamy) jelenleg a negyedik helyen állnak.
De vajon szívesen versenyezne-e a főkategóriában, LMP1-ben is?
„Évek óta az Aston Martin gyári versenyzője vagyok és nagyon boldog vagyok, hogy az Astonnal dolgozhatok. Fantasztikus a hangulat a csapatnál, és én nagyon szeretem a GT kategóriát, ez a legversenyképesebb kategória a WEC-ben és nagyon élvezem.”
És ha már Aston Martin… Rendre vannak pletykák arról, hogy mely márkák szeretnének önálló csapatként megjelenni a Forma-1-ben 2021-től, egyelőre azonban még egyik pletykát sem támasztották alá. Volt ilyen pletyka az Astonról is, Lauda szerint azonban a márka teljesen jól érzi magát jelenlegi helyzetében, és vélhetően nem is akar ezen változtatni.
„Nem, nem hinném (hogy saját csapatot akarnak). Szerintem tökéletes a partnerkapcsolatuk a Red Bull Racinggel, a nulláról felépíteni egy csapatot pedig nagyon sok pénzbe és sok évbe kerül. Szerintem mindkét fél (az Aston és a Red Bull) nagyon elégedett a jelenlegi kapcsolatukkal.”
Manapság elengedhetetlen kérdés lett az is, hogy a versenyzők mit gondolnak az elektromos autósportról.
„Egyértelműen ez a jövő.” – vélekedik Mathias. „Minden gyártó részt akar venni benne, a Formula E egyre-egyre népszerűbb. Mindig egyre többen vannak ott, egyre több a csapat. A Formula E megtalálta a helyét a motorsport világában, és nagyon jó munkát végeznek.”
2013-ban debütált a mozikban a Rush (magyar címén Hajsza a győzelemért), mely Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatározását mutatja be. Természetesen nem kérdés, hogy Mathias is látta a filmet.
„Az egy fantasztikus film. Ez az egyetlen igazi versenyzős-film. Összehasonlítva a többi autóversenyzős-filmmel abszolút ez a legjobb.”
„Nagyon menő a történet és nagyon büszke vagyok az édesapámra.”
Minden évben a Forma-1-es verseny és betétfutamain kívül az egyik legjobban várt esemény Ausztriában a Legends Parade. Ez pár demó kör a motorsportok korábbi hőseinek az egykori versenyautóikkal. Mivel tematikus bontású a dolog, mindig izgalommal várják a nézők és a szakma is, hogy ezúttal kik és mely korszakból, milyen járgánnyal gurulhatnak majd a pályára.
A hónap végén ezúttal a német motorsport világ hősei elevenednek meg újra, a legmenőbb időszakából. Az egyik legnagyobb sztár, aki idén részt vesz majd ebben viszont osztrák, a sí-legenda Franz Klammer lesz. Az időszak amit 2018-ban bemutat tehát Dietrich Matesitz és a Red Bull Ring promóteri csapata az 1972-től 1985-ig terjed majd. Nem hiányozhat természetesen ebből a buliból Niki Lauda sem, és az idei immáron az ötödik Legends Parade lesz, amióta Red Bull Ringként újra nyitotta a kapuit Ausztria történelmi versenypályája. Voltak már Le Mans autók, a turbó korszak élmenői, a megnyitón annak idején meg minden, ami mozgásra képes és kellően menő versenyautó.
A Deutsche Rennsport Meisterschaft (DRM) amit 1972-től 1985-ig rendeztek meg, mondható a mai DTM elődjének is, igazi klasszikus benzingőzös széria. A versenygépek remekül néznek ki, mókás szárnykialakítások és turbó motorok jellemezték őket. Idén pedig Niki Lauda, Gerhard Berger, Dieter Quester mellett a széria három korábbi bajnoka, Hans-Joachim Stuck, Hans Heyer és Jochen Mass is „rajthoz áll”. Hozzájuk érkezik még Niki Lauda fia, Matthias is, ls a már emlegetett hazai síkirály Franc Klammer. Róla annyit érdemes azért tudni, hogy miután ott hagyta a sípályákat, 1985-ben indult dr. Helmut Marko csapatában is már a DTM-ben, sőt, később osztrák túraautó bajnok is lett.
Stuck kifejezetten lelkes, és örömmel emlékezik a régi időkre: „A DRM nem csak egy remek széria volt, hanem a legjobb, ami az akkori Németországban volt, és más országok csak irigykedtek ránk. Először túraautókkal indultunk, olyan márkák voltak ott a rajtnál, mint a BMW és a Ford, és az akkori sztárversenyzők, olyanok mint Rolf Stommelen, Jochen Mass és sokan mások. Az első bajnoka a sorozatnak én lettem, egy Ford Caprival. Később már sportautókkal mentünk, a C csoportból. Azokkal mentünk csak igazán! Elképesztően boldog vagyok, hogy a Jägermeister-Porschémmal újra „elrajtolhatok”. Fantasztikus dolog az, hogy ennyi rajongó előtt, akik a Forma-1 miatt jöttek tarthatunk bemutatót, amit itt a Red Bull csinál, az világszínvonalú.”
Hans-Joachim Stuck egykori Jägermesiter-Porschéját hajtja majd. Fotó: 72 Stagpower
A versenyzők és az autóik „beosztása”:
Niki Lauda (osztrák / BMW 3.6 CSL) Hans-Joachim Stuck (német / Porsche 956) Franz Klammer (osztrák / Alfa Romeo Gruppe 5) Gerhard Berger (osztrák/ Porsche 935 „Baby“) Jochen Mass (német / Porsche 935 „Moby Dick“) Toine Hezemans (holland / BMW 3.0 CSL) Christian Danner (német / BMW M1 Gruppe 5) Dieter Quester (osztrák / Sauber BMW M1 Gruppe 5) Hans Heyer (német / Lancia Corse) Harald Grohs (német / BMW 320 Gruppe 5) Matthias Lauda (osztrák/ Aston Martin)