Címke: DTM

  • Rast nyerte a második zolderi DTM-futamot

    Rast nyerte a második zolderi DTM-futamot

    René Rast már a második futamgyőzelmét aratta az idei DTM szezonban, a német ezúttal Zolderben állhatott fel a dobogó tetejére. Mögötte a BMW-s, tegnapi győztes Philip Eng zárt, a bronzérmet pedig Jamie Green szerezte meg.

    Paul di Resta elővigyázatosságból el sem rajtolhatott, mert az Aston Martinjában olajnyomás-problémákat fedeztek fel az időmérőn. Ha már kvalifikáció, a polet a BMW színeiben versenyző Sheldon van der Linde szerezte meg.

    A rajtnál a dél-afrikainak sikerült megtartania a helyét, míg csapattársa, Eng feljött másodiknak, Rastot megelőzve. Azonban az osztrák nem sokáig örülhetett, ugyanis a kettes kanyart kicsit szélesen vette, és Raston kívül Glock és Frijns is megelőzte.

    Elsőként Eng, Pietro Fittipaldi és Nico Müller jöttek ki a kötelező kiállásukra, 8 kör elteltével. Egy körrel később Glock és Frijns érkezett meg szervizelésre, őket át is ugrotta Eng, működött az alávágásos taktika.

    Eközben Rast előzésre szánta el magát, és a 11. kör elején átvette a vezetést van der Lindétől. Miután ők is kijöttek, Wittmann került az élre. Ő a 16. körig nyújtotta első etapját, kiállása után pedig Glock mögé tért vissza, 9 másodperccel Rast mögé, aki azok csoportját vezette, akik már kereket cseréltek.

    A 21. körben Wittmann megelőzte Glockot és fellépett a 6. helyre. Frijnset is gyorsan maga mögött akarta hagyni, hiszen egy körrel később már az Audist támadta. Csakhogy hozzáért hátulról és kipörgette, így a holland versenye itt véget ért, és a safety cart is be kellett hívni. Ez alkalmat adott mindenkinek, hogy elvégezzék a kötelező kiállásukat.

    A mezőny fele kijött és friss gumikat kapott, ők nagy előnyre tettek szert ezzel. Az újraindításnál Rast magabiztosan megtartotta a helyét, Eng pedig átvette a második helyet. Wittmann boxutca áthajtásos büntetést kapott Frijns kilökéséért, és ha ez még nem lett volna elég, az újraindításnál szélesen is fordult a hármas kanyarban és megcsípte a kavicságyat.

    A biztonsági autó miatt a versenytáv két körrel emelkedett, ez pedig azoknak kedvezett, akik a legkésőbb cseréltek kereket. Közülük Jamie Green állt a legjobban a 7. helyével. Ám ekkor az Audi Sport Team Rosberg versenyzője elkezdte kihasználni a gumielőnyét. Kezdésnek egyből két legyet ütött egy csapásra: az egymással csatározó Timo Glockot és Jake Dennist a 29. kör első kanyarjában egyszerre előzte meg a belső íven. Nem sokkal később Rockenfellert is otthagyta, ezzel már a 4. helyen járt.

    Eközben már látni lehetett, hogy Rast gumijai a végét járják, hiszen a 2017-es bajnok levágta a sikánt a 30. körben.

    Dennis és Glock csatája tovább folytatódott, amiben végül az Aston Martint vezető Dennis kerekedett felül. Glock mellett azonban nem csak ő, hanem Bruno Spengler is el tudott menni. A német BMW-s visszaesése itt még nem ért véget, push-to-pass és DRS nélkül a 14. hely jutott csak neki.

    Rast végül életben tudta tartani a gumikat és idénybeli második győzelmét aratta Eng előtt. A remeklő Green van der Lindét is maga mögött hagyta a sikánban, így ő lett a 3. A dél-afrikai mellett ezzel a lendülettel Rockenfeller is elment, övé lett a 4. hely, van der Lindének pedig az 5. pozícióval kellett megelégednie.

    A verseny után Eng vezeti az összetettet 59 egységgel, őt Rast követi 5 pont lemaradással. Wittmann visszaesett harmadiknak és 16 pont hátrányba került.

  • Philipp Eng első DTM-es győzelmét szerezte meg a zolderi nyitófutamon

    Philipp Eng első DTM-es győzelmét szerezte meg a zolderi nyitófutamon

    A BMW versenyzője, Philipp Eng élete első DTM-es sikerét könyvelhette el, miután megnyerte a kaotikus első versenyt Zolderben. Egy biztonsági autós fázis miatt a verseny közepén minden a feje tetejére állt.

    Az Aston Martin két versenyzője, Jake Dennis is és Daniel Juncadella autói szinte egyszerre adta meg magát. Dennis a boxutca bejárata előtt parkolt le, Juncadella pedig az egyik bukótérben állt félre a verseny féltávjánál. A megálló autók miatt be kellett hívni a biztonsági autót. A biztonsági autós fázis legnagyobb vesztesei az élen haladó trió, Bruno Spengler, Marco Wittmann és René Rast voltak, ugyanis rajtuk kívül már mindenki letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Spengler repülőrajtot vett és rögtön meg tudta előzni az első sorból rajtoló német riválisait. Minden jól alakult a BMW pilóta számára egészen a biztonsági autós fázisig, ami miatt elveszítette az első helyét. Rast versenye sem volt valami jó, ugyanis az Audi németje egy technikai probléma miatt kiszállt 11 körrel a verseny vége előtt. A verseny után kiderült, hogy Rastnak nem erő a motorjában.

    Engnek kapóra jött a safety car, ugyanis emiatt tudta átvenni a vezetést. A BMW osztrákja a hetedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását. Már a rajtnál két helyet tudott javítani és később Robin Frijns öt másodperces stop and go-ja miatt már a negyedik helyen autózott. Az osztrák ezek után el tudott lépni a többiektől és végül meg is nyerte a futamot, megszerezve ezzel első győzelmét a DTM-ben.

    Eng mögött Joel Eriksson és Nico Müller vívott parázs csatát a második helyért. Eriksson az utolsó körben szerezte meg a második helyet, amikor Müller elhagyta a pályát az Audijával. A BMW svédje így közvetlen Audis riválisa előtt haladt át a célvonalon. Loic Duval annak ellenére lett negyedik, hogy kisodródott a pályáról, miután összeütközött Jonathan Aberdeinnel. A francia tovább tudott menni, azonban Aberdein autójának jobb eleje olyannyira megsérült, hogy fel kellett adnia a futamot.

    Mike Rockenfeller lett az ötödik, miután megelőzte Jamie Greent az egyes kanyarban két körrel a leintés előtt. A poleból rajtoló Wittmann-nak, aki biztos dobogósnak tűnt egészen a biztonsági autós fázisig, be kellett érnie a hetedik hellyel.

    Az Aston Martin britje, Paul di Resta nyolcadik lett, miután a tizenhatodik helyről rajtolva egy hatalmas felzárkózást tudott bemutatni. A brit már a verseny első körében letudta a kötelező kerékcseréjét, azonban a biztonsági autónak köszönhetően ölébe hullott egy ingyen kiállás. Di Resta csapattársa, Habsburg Ferdinánd lett a kilencedik, közvetlen Spengler előtt.

    A további sorrend: Sheldon van der Linde, Robin Frijns, Timo Glock és Pietro Fittipaldi.

  • Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    A MotoGP-ből érkezik Pietro Fittipaldi helyettese júniusban: Andrea Dovozioso indul majd Misanoban a brazil helyett. Pietro kénytelen lesz kihagyni azt a versenyhétvégét, mert Kanadában lesz a Haas csapattal a Forma-1-es versenyen. Érthetően lelkes Dovozioso:

    „Szeretem az autókat, és vagyok annyira szerencsés, hogy versenyezhetek az Audi RS 5 DTM autóval. Nehéz lesz persze időt találni a felkészülésre a MotoGP szezon miatt,  de nagyon is várom azt, hogy egy  olyan magas szintű kategóriában indulhassak, mint a DTM.”

    2017-ben és 2018-ban majdnem bajnok lett a MotoGP-ben a Ducatival, de most a WRT Audi Sport privát csapatával versenyezhet majd. Dieter Gass, az Audi Motorsport részéről is üdvözölte a döntést:

    „Örömmel jelentem be, hogy Andrea Dovizioso személyében egy igazi szupersztárt igazoltunk egy vendégfutamra a DTM-be. A MotoGP sztárjai igazi hősök Olaszországban. Andrea ráadásul Misano közeléből származik, megnyerte tavaly ott a versenyt, így biztosan sokan mennek majd ki csak miatta is. Nagyon is izgatottak vagyunk, hogy miképp sikerül majd a bemutatkozása a DTM-ben. Az, hogy két MotoGP futam között meg eljön a DTM-be, egyszerűen fantasztikus, és nem is mindennapi. Köszönettel tartozom a Ducati igazgatóinak, Claudio Domenicalinek és Luigi Dall’Ignanak akik rábólintottak erre a vendégszereplésre. Ez nagy dolog a német túraautó bajnokság számára, és a motorsportoknak is.”

    A 33 éves pilóta először majd Misanoban tesztelheti az Audi RS 5 DTM-et május 22-23-án, és erről így beszélt:

    „Az autó elképesztő, de ez egy teljesen más kihívás mint amihez hozzászoktam, így rendesen fel kell készülni. Amennyi kört csak lehetett, megtettem már szimulátorral, mielőtt élesben is kipróbálhatom majd. Misano az olasz versenyzőknek különleges, és ez egy olyan helyszín, ahol tavaly egy hihetetlen győzelmet arattam, így nagyon izgatott vagyok a lehetőség miatt, és köszönöm.”

  • A 16. helyről nyert René Rast Hockenheimben!

    A 16. helyről nyert René Rast Hockenheimben!

    Az Audi pilótája René Rast nyerte a hockenheimi második DTM futamot, ahol végül a dobogón csak Audis pilóta pezsgőzhetett.

    A vasárnapi jól indult a BMW számára ugyanis Philipp Eng és Marco Wittmann révén kibérelte az első sort a bajor márka a hétvége második futamára.

    A rajtnál Eng megtartotta a vezető pozícióját, de a csapattársa lassan indult és a negyedik helyre esett vissza, Nico Müller és Timo Glock mögé.

    A hatodik körben Loic Duval ásta el az autóját a kavicságyban ami miatt a biztonsági autót beküldték a pályára. Paul Di Resta közvetlenül a biztonsági autós fázis előtt állt ki kerékcserére, őt egy körrel később René Rast követte, és a következő körben a biztonsági autó távozott is a pályáról, miközben a versenytáv 37 körre emelkedett.

    A kétsoros újraindítás után Müller egy pillanatra átvette a vezetést Engtől, de az osztrák a második kanyarban visszavette az első helyet. Hátrébb Marco Wittmann koccant néhány társával, amiből Rast profitált, amely miatt a német már a kilencedik helyen autózott.

    Nem sokkal később Jamie Green és Pietro Fittipladi kapott bokszutca áthajtásos büntetést, előbbi Van de Lindével való ütközés, utóbbi pedig a Wittmannal való találkozás miatt.

    Rast folytatta a felzárkózást a friss gumikon, aminek köszönhetően a 13.körben már a második helyen találta magát. Az Audi pilótája az éllovas Eng mögött sem vesztegetett sok időt, könnyedén megelőzte a BMW-st és elkezdte fokozatosan növelni az előnyét.

    Pár körrel később pedig leesett az eső Hockenheimben, így a versenyirányítás engedélyezte az eső gumik használatát. A körülmények ellenére Glock és Juncadella slick gumikat kapott.

    A 18.körben Frijns megelőzte Enget és feljött a második helyre, majd Eng és Müller letudta a kötelező kerékcseréjét. Mindketten slick gumikat kaptak, de az Audis a bokszban meg tudta előzni Enget. Meglepetésre Rast egy második kerékcserét is bevállalt, egy körrel Frijns kiállása után. Ekkor az Aston Martinnal Di Resta állt az élen, aki pár körrel később szintén másodszor látogatta meg a bokszutcát.

    A kiállások után Rast maradt az élen, Müller és Eng előtt. Frijns pedig nagy csatában volt Spenglerrel a negyedik helyért, amit végül a 30.körben meg is szerzett a holland.

    Frijns folytatta a felzárkózást és négy körrel később Enget is megelőzte. A leintésig nem változott a sorrend, így Rast-Müller-Frijns volt a dobogósok sorrendje, vagyis az Audi hármas sikert ünnepelhetett.

    Eng végül a negyedik helyen zárt, Bruno Spengler és Timo Glock előtt. A legjobb Aston Martinos Paul Di Resta lett, ő a hetedik helyen zárt.

    Az első tíz sorrendjét Wittmann, Green és Eriksson zárta. Az első hétvége után 32 ponttal Wittmann vezet az összetettben a 26 pontos Frijns és a 25 pontos Rast előtt.

    A bajnokság Zolderben folytatódik május 17-19.-én.

  • Wittmann nyerte a szezonnyitót Hockenheimben az Audik előtt

    Wittmann nyerte a szezonnyitót Hockenheimben az Audik előtt

    A BMW sztárja, Marco Wittmann rajt-cél győzelmet aratott a DTM turbó érájának legelső versenyén. Wittmant pilótát a verseny nagy részében ugyan nyomás alatt tartották az Audi pilótái, azonban a német állta a sarat.

    A kétszeres DTM bajnok Wittmann repülő rajtot vett a pole pozícióból, amíg a páros rajthelyekről induló versenyzőknek sokkal nehezebb dolguk volt, ugyanis az ő oldalukon sokkal vizesebb volt az aszfalt. Az Audi hollandja, Robin Frijns például az ötödik rajthelyről ezt kihasználva tudott elfordulni másodikként a rajtot követően.

    A holland, aki vezeti a Formula E egyéni pontversenyét, nem tudott lépést tartani Wittmannal, ráadásul a negyedik körben nem tudta bevenni a Spitzkehre sikánt, amit Mike Rockenfeller könyörtelenül kihasznált és megelőzte a kisodródó csapattársát.

    Azonban René Rast, aki megforgatta Timo Glockot az egyes kanyarban a rajtot követően, irgalmatlan tempót diktált Audis csapattársai mögött. A 13. körben már a második helyen haladt, miután Rockenfeller annak érdekében engedte el a németet, hogy megnehezítse az élen haladó Wittmann dolgát. A következő 15 kör Rast és Wittmann csatájáról szólt. Volt olyan alkalom, hogy az Audi német pilótája mindössze 0.3 tized másodperccel volt lemaradva BMW-s honfitársától.

    Azonban Rast győzelmi sorozatát nem tudta folytatni, (a tavalyi szezon utolsó hat futamát ugyanis megnyerte) ugyanis öt körrel a verseny vége előtt egy váltóhiba miatt kénytelen volt leparkolnia az Audiját a Sachs kanyar után.

    Wittmann három körrel a verseny vége előtt tudta le a kötelező kerékcseréjét, majd végül meg is nyerte a futamot Rockenfeller és Frijns előtt. Glock egészen a negyedik helyig tudott felzárkózni a megforgása után.

    Loic Duval nak szerencséje volt és ki tudott jönni a kavicságyból a Sachs kanyarnál és végül az ötödik helyen ért célba. Sheldon van der Linde hatodik lett élete első DTM versenyén, szóval a BMW dél-afrikai fiatalja egy sikeres bemutatkozáson van túl. Bruno Spengler lett a hetedik, Nico Müller pedig a nyolcadik helyen ért célba.

    Az Aston Martin pedig Daneil Juncadella révén megszerezte első pontjait, ugyanis a spanyol pilóta a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót. Paul di Resta sokáig a top5-ben haladt, azonban a brit először visszaesett majd a boxba hajtott, feladva ezzel a futamot.

    Piettro Fittipaldi lett a tizedik, megszerezve ezzel első pontjait a sorozatban. A brazil Haas junior csapattársa, Jonathan Aberdein a kiállások előtt még előtte volt, azonban a dél-afrikai pilóta autójára száraz pályás gumit tettek fel, ami miatt visszaesett a mezőny végére.

  • Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Antonio Felix da Costa valószínűleg a Formula E hatodik szezonjában is a BMW i Andretti Motorsport csapatét fogja erősíteni.

    Da Costa, aki már a kezdetek kezdetétől tagja az elektromos széria mezőnyének, 2014 óta képviseli a gyári BMW színeit. Kezdetben a DTM-ben versenyzett a BMW Team MTEK versenyzőjeként, majd a BMW Team Schnitzer csapatánál versenyzett két szezon erejéig.

    Az új szerződés, ami legalább egy teljes Formula E szezon erejéig tart, állítólag már elkészült a portugál versenyző számára, aki már a szezonnyitó Ad Diriyah ePrix-n megszerezte a német gyártó első győzelmét az elektromos szériában. Nagyon úgy tűnik, hogy a portugál versenyző teljes mértékben a BMW szolgálatában áll, ugyanis a Formula E mellett a WEC-ben is a német gyártó színeiben versenyez.

    „Hivatalosan még nem született döntés arról, hogy a hatodik szezonban melyik csapatnál fogok versenyezni. Azonban az eddigi beszélgetéseink Jens-szel (Marquart, aki a BMW i Andretti Motorsport vezetője) jó hangulatban teltek,” – nyilatkozta da Costa a szezon korábbi szakaszában. „Jó érzés ennek a csapatnak a tagja lenni és természetesen versenyezni is nagyon szeretek.      Mást nem mondhatok a jövőm kapcsán, azonban annyit elárulok, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy a BMW-nél versenyezhetek.”

    Marquart, aki nem erősítette meg, hogy Da Costa a következő szezonban is az ő csapatát fogja erősíteni, elárulta, hogy a csapaton belül nem lesznek óriási változások a hatodik szezonra. „Határozottan tudom, hogy mit szeretnék. Antonio már a kezdetek óta tagja a csapatunknak, és jelen pillanatban vezeti az egyéni pontversenyt,” – nyilatkozta a BMW csapatfőnöke még a Róma ePrix előtt.

    „Nem mondanám a szezon ezen szakaszában, hogy aggódnunk kellene bármi miatt is. Véleményem szerint egy nagyon erős versenyzői felállással rendelkezünk. A versenyzőink megérdemlik a lehetőséget, hogy nálunk versenyezhetnek. Biztos vagyok benne, hogy a szezon végén arról fogunk majd beszélgetni, hogy határozottan jó döntést hoztunk.”

  • Berger: Csak Hamilton van Senna szintjén

    Berger: Csak Hamilton van Senna szintjén

    Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton az egyetlen olyan F1-es versenyző, akit arra a szintre rakna, mint korábbi McLarenes csapattársát, Ayrton Sennát. A DTM jelenlegi vezére a wokingi csapatnál versenyzett 1990 és 1992 között, és Hamiltont jobbnak tartja az elmúlt évek bajnokainál, vagy akik ellen versenyzett. Berger így nyilatkozott róla:

    „Mindenki mindig azzal jön, hogy Sennához képest hogy látod ezt a versenyzőt. Mindig meg is mondom: senki sincs közelébe sem Ayrtonnak, de Lewis az első olyan pilóta, aki azonos szinten van vele. Ez a srác elképesztően gyors. Kevesebbet hibázik mint a többiek, és ami igazán lenyűgöz vele kapcsolatban, hogy ahhoz képeset amennyit már nyert, azt gondolnád, hogy ma megelégedne a második hellyel, ehelyett győzni akar, vagy kiesni. Nem az a típus, aki csak ott van, és kivár, hogy oké, második leszek, elég ennyi pont. Jelenleg úgy tűnik, hogy annyira jól játssza ezt a játékot, hogy pillanatnyilag legyőzhetetlennek tűnik. Láttam mér épp elég bajnokságot amit megnyert a Mercedes az elmúlt években, de ez rajta és a motoron múlott. Igen, az erőforrásuk kiemelkedően jó, de Lewis az, aki gyors vele esőben, gyors pályán, utcai pályán, időmérőn. Mindig ott van a szeren. Ötször lett bajnok, egyik versenyt nyerte a másik után. Igen, a legjobb autóban ül, a legjobb motorral, de ő a legjobb is, jelenleg toronymagasan.”

    Berger szerint Hamilton elérheti Michael Schumacher rekordjait, hiába lett a német hétszeres világbajnok:

    „Azt hiszem, hogy Lewis ha így halad tovább, és nem történik semmi se vele, akkor az elkövetkezendő két-három évben meglehet neki. Mindig is bajnoki címekért harcolt, és most is megvan erre a lehetősége. Akármi is történt Michaellel, egyrészt védeném az eredményeit, mert ez egy annyira szomorú tragédia. Ha azonban ezt egy pillanatra kivesszük a képletből, akkor kimondhatjuk, hogy Lewis Hamilton az egyik legkülönlegesebb versenyző, akit valaha is láttam a Forma-1-ben.”

    A közvetlen Hamilton és Schumacher összehasonlításról is van véleménye:

    „Tudjátok hogyan ítélkeznek az emberek, az egyik csak a statisztikákkal jön, ki nyerte a legtöbb versenyt meg ilyesmi, az ad egy eredményt. Ha azonban jobban a mélyére nézel, és akkor már azt figyeled, hogy ki nyerte a legtöbb versenyt azokk özül, amelyeken elindult, máris egy minőségibb képet kapunk. Én ugyanakkor a megérzéseimre hagyatkozom, és ezt nézem. Számomra mindig is voltak nagy bajnokok, olyanok mint Nelson Piquet, Niki Lauda, Alain Prost, ők mind olyanok, mint Michael. Egyvalaki azonban felettük áll: Ayrton. Most már Lewis is ebben a ligában játszik. Azt viszont nehéz megmondanom, hogy hova rakjam Jim Clarkot és Fangiot. A napokban láttam egy dokumentumfilmet Fangióról, és rájöttem, hogy menynire is erős karakter volt ő.”

  • Di Restáékat lenyűgözte az Aston Martin

    Di Restáékat lenyűgözte az Aston Martin

    Idén mutatkozik be a DTM-ben az Aston Martin, mely már a szezon előtti teszteken is biztató tempót és megbízhatóságot mutatott.

    A brit márka négy autóval áll majd rajthoz az idei szezonban, mindegyik az R-Motorsport csapathoz fog tartozni. A héten megrendezett előszezoni teszten még két autót küldtek pályára, első nap Daniel Juncadella és Habsburg Ferdinand második nap pedig Jake Dennis és Paul Di Resta gurult pályára a Vantage-al.

    A csapat a négy nap alatt összesen 3610 kilométert tett meg minden gond nélkül. A legjobb idejüket Jake Dennis autózta, ő  a szerdai nap során 1,1 másodperccel volt lassabb, mint az élen végző Robin Frijns.

    „Le nyűgözött a csapatunk fejlődésének az üteme. Azután, hogy március elején először gurultunk pályára az autónk egyre inkább megmutatta a benne rejlő potenciált. Ami különösen elégedettséggel tölt el az a kiegyensúlyozott hosszú etapok. Rengeteget tanultunk, különösen a gumi kezeléssel kapcsolatban. Az autó kezelhetősége nagyszerű és igen élvezetes is vezetni.” – nyilatkozta Di Resta a tesztek után.

    Nem csak Di Resta, hanem Juncadella is szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni az autóról.

    „Az egyértelmű, hogy van egy kis teljesítmény hátrányunk az Audihoz és a BMW-hez képest, viszont úgy tűnik, hogy mi sokkal megbízhatóbbak vagyunk, mint ők. Ez volt a legjobb felkészülésem, mióta a DTM-ben vagyok. Sokkal jobbak vagyunk, mint azt vártuk, magabiztosak voltunk előre is, hogy jó formát fogunk mutatni a tesztek alatt, de ez túlszárnyalta a várakozásainkat.” – fogalmazott örömtelien a spanyol.

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben!

    A WRT Team Audi Sport bejelentette végül, hogy Pietro Fittipaldi is a DTM-es csapatukat erősíti 2019-ben. A brazil suhanc a dél-afrikai Jonathan Aberdeinhez csatlakozik a belga csapatnál, akik ismertek lehetnek már a GT és a TCR versenyzés világából is, idén azonban bemutatkoznak a német túraautó bajnokságban is.

    A 22 éves Fittipaldi neve ismert az Atlanti-óceán mindkét partján, és sok versenyautóban megcsillogtatta már a tudását. 2011-ben a NASCAR Wheelen Late Model bajnoka lett, majd 2017-ben a Formula Renault V8 3.5-ben koronázták meg. Elsőséggel és sikerrel vette az akadályokat a brit Formula Renault 2.0 és az MRF Challengeben is. Tavaly az IndyCarban a FIA WEC-ben és a japán Super Formulában is láthattuk, majd hivatalos tesztpilótája lett a Haas F1-es csapatának.

    Fittipaldi ezen a héten próbálhatta ki először az Audit a DTM közös tesztjén a Lausitzringen, ahol az RS 5 DTM-mel már a csapattársával együtt dolgozhatott. A 21 éves Jonathan Aberdin szintén versenyzős családból származik, és őt a WRT csapat már márciusban bejelentette. Ő sikeres volt az Emirátusok Formula 4 bajnokságában amelyet megnyert 2017-ben, és tavaly már a FIA F3 European bajnokságában indult.

    Pietro Fittipaldi elégedett:

    „Meg szeretném köszönni a Team WRT-nek és az Audi Sportnak a támogatásukat, és a bizalmukat, akik lehetővé teszik azt, hogy egy olyan izgalmas szériában indulhassak, mint a DTM. Talán az egyik legversenyképesebb sorozat a világon, és nem is kereshetnék izgalmasabb kihívást magamnak. Nagyon jól ment a teszt a Lausitzringen, remek munkát végeztünk, és mindent sikerült kipróbálni, amit akartunk. Elégedett vagyok azzal, hogy ilyen remek emberekkel dolgozhatok együtt. Ez volt az első alkalom, hogy a Lausitzringen voltam, és most vezethettem először az Audi RS 5 DTM-et is, ami teljesen más azon versenyautóktól, mint amiket eddig vezethettem. Hasznosan töltöttük az időt, hogy minél inkább összeszokjak az autóval, és elkezdjük feszegetni a határait. Tudjuk, hogy még sok munka vár ránk, ami igaz a csapatra is, de nagyon elhivatott vagyok az egész projekt iránt, és tetszik a csomag.”