Címke: DTM

  • Rast az utolsó helyről felzárkózva nyert futamot a Norisringen

    Rast az utolsó helyről felzárkózva nyert futamot a Norisringen

    A bajnoki éllovas René Rast még úgy is nyerni tudott a Norisringen, hogy a rajtot követően majdnem lefulladt az autója. A német pilóta emiatt visszaesett az utolsó helyre és onnan kellett felzárkóznia.

    A német, akinek az Audija egy eléggé impozáns Bayern Münchenes festésben pompázott,  több, mint harminc másodperccel előzte meg a második helyen célba érő Nico Müllert. A németet egy biztonsági autós fázis miatt tudott ekkora előny kiautózni, ugyanis amikor már az ötödik helyen haladt a fázis végén, akkor az előtte lévőknek még ki kellett állniuk a boxba friss kerekekért.

    Miközben Rast a rajtrácson ragadt a rajtnál, Müller kiválóan kapta el a rajtot és átvette a vezetést az Audi pilótájától. A svájci pilótát Bruno Spengler és Phillip Eng előtt, aki eredetileg a második helyről rajtolt volna, azonban az időmérő után kapott öt rajthelyes büntetése miatt csak a hetedik helyről indulhatott el.

    Pietro Fittipaldi balesete miatt beküldték a biztonsági autót a pályára a harmadik körben. Rast kapva kapott az alkalmon és azonnal kiállt a boxba. Rajta kívül még Daniel Juncadella és Jake Dennis tett hasonlóképpen. Ennek köszönhetően Rast már a tizedik helyen haladt, miután az előtte autózó pilóták kiálltak előle a biztonsági autós fázist követően.

    A huszadik körben pedig már Jamie Greent is megelőzte az egyes kanyarban a negyedik helyért. A harmincadik körben pedig már újra vezette a versenyt, miután Müller kiment kereket cserélni. Ekkor Rastnak már tíz másodperces előnye volt a BMW-s Joel Erikssonnal szemben. Azonban 2017 bajnoka ezek után meglógott a svéd elől és végül hatalmas előnnyel szerezte meg idei harmadik győzelmét.

    Müller a hetedik helyre ért vissza a kiállást követően. A friss gumik segítségével először a két Aton Martint, Dennsit és Habsburg Ferdinándot, majd Marco Wittmannt is megelőzte. Ezek után Eriksson következett a svájci számára. Müller végül az utolsó sikánban előzte meg a svédet, megszerezve ezzel a második helyet.

    Louic Duvalt kizárták az időmérőről, azonban a francia pilóta nem esett kétségbe és az utolsó helyről egészen a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, megelőzve ezzel Spenglert, aki végül ötödik lett. Juncadella a hatodik helyen ért célba, amivel megszerezte az R-Motorsport legjobb eredményét a sorozatban.

    További pontszerzők: Philipp Eng, Marco Wittmann, Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd.

  • Habsburg Ferdinánd kiváló teljesítményt nyújtott Misanóban

    Habsburg Ferdinánd kiváló teljesítményt nyújtott Misanóban

    A DTM osztrák újoncának, Habsburg Ferdinándnak sikerült megfordítania a szerencséjét Misanoban miután a hétvége második futamán a négy Aston Martin Vantage DTM versenyautó közül ő végzett a legelőkelőbb helyen, valamint ő bizonyult a leggyorsabbnak az R-Motorsport pilótái közül.

    A hétvége korántsem indult jól a 62-es rajtszámú Aston Martin Vantage DTM versenyautó ifjú pilótája számára, ugyanis a váltó meghibásodása miatt az első szabadedzést kihagyni kényszerült. De ez egyáltalán nem tántorította el Habsburgot, aki ugyan nem vezetett még DTM autót a misanói pályán, azonban a második szabadedzésen sikerült fél másodpercen belüli köridőt futnia csapattársához, a korábbi DTM- bajnok Paul Di Restához képest.

    Szombaton mind a négy Aston Martin DTM autó küszködött a tempóval, végül Habsburg az időmérőn a 16. helyet szerezte meg. A futamon aztán az R-Motorsport húzott egy merészet és már az első körön kihívták Ferdinándot a kötelező kerékcserére. Bár ennek köszönhetően hamar az élmezőnybe került, azonban ez egyben azt is jelentette hogy kímélnie kellett a gumikat, hogy azok kitartsanak a futam végéig, ráadásul a dolgát a pálya magas hőmérséklete sem könnyítette meg. Végül annak ellenére, hogy remekül bánt a Hankook abroncsokkal, azok mégis elvesztették a tapadást, és bár a teljesítménye alapján esélye lehetett volna a pontszerző helyek egyikére, Habsburg a 14. helyen haladt át a célvonalon.

    Vasárnap azonban Ferdinánd végre ismét brillírozhatott. A 18. rajtkockából indulva a csapat újabb remek stratégiát alkalmazott, melynek következtében Habsburg a közel egy órás futam élére állt. Az osztrák pilóta a maximumot hozta ki az Aston Martin Vantage DTM autóból, és sikerült mindhárom csapattársánál jobb tempót diktálnia. Annak ellenére hogy a jóval gyorsabb BMW-ket és Audikat nem tudta maga mögött tartani, mégis látványos versenyzést követően végül a 12. helyen ért célba.

    “Lehet hogy ezen a hétvégén nem tudtuk felvenni a tempót az Audikkal és a BMW-kkel, de ez az első évünk az Aston Martin Vantage DTM autóval, úgyhogy számítottunk rá, hogy időbe telik majd a felzárkózás. Ami engem illet, nyomom neki, amennyire csak tudom, a csapattársaimat tekintve viszonyítási pontként. A hétvége nehézkes kezdete után örülök, hogy a második futamon sikerült az élen végeznem csapaton belül. ”

    “Kiválóan érzem magam, és élvezem a tanulási folyamatot. Ezeket az autókat egy élmény vezetni de rendkívül nehéz őket ténylegesen kiismerni. Az R-Motorsport fantasztikus munkát végez, és biztos vagyok abban, hogy hamarosan mi is fel tudjuk majd venni a tempót az élmenőkkel. ”

    A DTM következő fordulójára június 29-30-án kerül sor a németországi Norisringen.

  • DTM: Nico Müller pályafutása második győzelmét aratta Misanóban

    DTM: Nico Müller pályafutása második győzelmét aratta Misanóban

    Az Audi Sport Team Abt Sportsline pilótája Nico Müller karrierje második győzelmét aratta a drámával teli misanói versenyen.

    A rajtnál Robin Frijns és Müller tört előre, míg René Rast a svájci versenyző és a WRT-s Jonathan Aberdein közé ragadt. A Team Rosberg versenyzője szenvedett a verseny első szakaszában a tapadás hiánya miatt, minek végül egy hármas csata lett a következménye. A 8-as kanyarban Aberdein és Rast szorította le a pályáról a csata harmadik résztvevőjét, Marco Wittmannt. A BMW-s versenyzőnek fel kellett adnia a futamot, míg autója mentése miatt be kellett küldeni a Biztonsági Autót. A versenyfelügyelők nem osztottak büntetést, verseny balesetnek minősítették az esetet.

    Timo Glock már az első kör végén a kereket cserélt majd három kör múlva ismét behajtott a bokszba és feladta a versenyt. A német pilóta autójában a váltó hibásodott meg.

    Rast a hetedik körben megelőzte Müllert és ezzel átvette tőle a második helyet, majd egyenesen Frijn után ment, akit a kilencedik körben sikerült becserkésznie. A 10. körben Müller kapcsolt rá, és maga mögé utasította Frijnst. A holland versenyzőnek nem teltek eseménytelenül a további körök sem ugyanis Loic Duval megforgatta őt a 11 kanyarban. A francia ezért a manőverét áthajtásos büntetést kapott, míg Philip Eng a történtek segítségével csökkentette hátrányát Aberdeinnel szemben, majd a tizenegyes kanyarban meg is előzte ellenfelét.

    Rast eközben a 14. körben defektet kapott, ezért a bokszba kellett hajtania. Engs a 16. körbe tudta le kerékcseréjét őt pedig Müller követte. Mikor visszatért a német a pályára Pietro Fittipaldi mögött találta magát, aki a verseny korai szakaszában tudta kerékcseréjét, ám a brazil nem tudta sokáig tartani pozícióját.

    A huszadik körben Müller kört adott Duval-nak, Rast is hasonló feladatra készült, ám Eng ezt a pillanatot választott, hogy megelőzze ellenfelét, így a huszonegyedik körben, már az osztrák versenyző foglalt el a második helyet. Eközben Jake Dennis úgy vezette a versenyt, hogy még nem cserélt kereket, ám Müller fenyegetően csökkentette a távolságot majd a 25. körben meg is előzte R-Motorspot versenyzőjét.

    Andrea Doviziosonak nem ment jól a futam többször is megfordult a 16-os kanyarban, egyik alkalommal meg is állt a pályán, ám sikerült újraindítani autóját, így nem kellet külső beavatkozást igénybe vennie.

    Végül Müller látta meg először a kockás zászlót, mögötte Eng végzett, míg a harmadik helyet Rast szerezte meg. A bajnokságot három futam után Rast vezeti 93 ponttal Eng áll a második helyen, míg Müller a harmadik.

    1 Nico Müller Audi
    2. Philipp Eng BMW +7.628
    3. René Rast Audi +16.804
    4. Robin Frijns Audi +20.072
    5. Pietro Fittipaldi Audi +20.430
    6. Joel Eriksson BMW +23.645
    7. Jonathan Aberdein Audi +24.813
    8. Bruno Spengler BMW +28.460
    9. Sheldon van der Linde BMW +29.003
    10. Mike Rockenfeller Audi +47.798
  • Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    A MotoGP sztárja Valentino Rossi bejelentette, hogy szabadkártyás lesz egy DTM futamon, és ezzel beteljesíti Gerhard Berger álmát, aki már Misanoban is indítani akarta. A remek hírt maga az érintett erősítette meg, aki hamarosan vendégszereplő lehet a német túraautós szériában. A SAT.1 műsorában mindezt Andrea Kaisernek mondta el Tavulliában, a farmján:

    „Gerhard Berger meghívott Misanoba, de sajnos ezúttal nem tudtam menni. Megígértem azonban, hogy egyszer a közeljövőben már jönni fogok.”

    Biztos ami biztos alapon rákérdeztek nála, hogy mint versenyző jönne-e, amire a Doktor röviden annyit válaszolt, hogy, „igen, versenyzőként”. Úgy néz ki, hogy a DTM vezérének sikerült a motoros ikont meggyőznie egy indulásról a DTM-ben, amikor meglátogatta. Az osztrák Berger nem is titkolta azt, az volt az álma, hogy Rossit és Andrea Doviziosot egymásnak eressze ezen a hétvégén, de csak az utóbbi tudott indulni vendégként a WRT Audijával. Rossinak igazán tetszett a kollégája kirándulása az Audi RS 5-tel, mert nagy lelkesedéssel nézte a tegnapi versenyét is:

    „Láttam a versenyt, tudom mi lett az eredmény, és néztem, hogy Dovi mi mindent csinál.”

    Rossi egyébként már 2006-ban tesztelhetett egy DTM-es Mercedest, de még nem tudni azt, hogy mikor indulhat el versenyen is. Az Audi 2019-ben meg már egyszer indult Doviziosoval szabadkártyásként, de a BMW és az Aston Martin még nem nevezett meg ilyen célból versenyzőt. Annyi változás is történt idén 2018-hoz képest, hogy a gyártók akár több vendégversenyzőt is indíthatnak, ha akarnak.

  • DTM: Wittmann az utolsó helyről indulva nyert

    DTM: Wittmann az utolsó helyről indulva nyert

    A BMW Motorsport Team RMG versenyzője, Marco Wittmann zseniális stratégiával megnyerte a DTM misanói fordulójának első versenyét, úgy, hogy az utolsó helyről rajtolt!

    A dobogóra rajta kívül még a pole-ból induló René Rast, valamint Loïc Duval állhattak fel.

    A rajtot követően Rast megtartotta az első helyet, míg Jonathan Aberdeintől átvette a második helyet Duval.

    Wittmann az utolsó rajtkockából indult, mivel motorprobléma miatt nem vett részt a kvalifikáción. A versenyen már az első körben kiállt a boxba, majd követte őt Habsburg Ferdinánd is.

    Joel Eriksson már a harmadik körben kiesett, elektromos probléma miatt megállt az autója a pályán, így a safety car is szerephez jutott.

    Az újraindítás után Rast továbbra is megtartotta a vezető pozíciót Duval előtt.

    Wittman folyamatosan tört előre, és a 14. körben már a hetedik helyen haladt.

    Rast a 15. körben teljesítette a kötelező boxkiállást, majd követte őt Bruno Spengler és Robin Frijns is. Utóbbi a kerékcsere után nem tudott újra elindulni, végül 20 másodperccel Wittmann mögé tudott visszatérni a pályára.

    Miután mindenki túl volt a kötelező kiálláson, Wittmann állt az élen.

    Paul di Resta öt perccel a verseny vége begurult a boxba és feladni kényszerült a versenyt.

    Wittmannak számítania kellett egy második kiállásra is, azonban sikerült olyan jól bánnia a gumijaival, hogy azok kitartottak a verseny végéig, így a német versenyző megszerezte idei második győzelmét, nyolc másodperces előnnyel, Rasthoz képest.

    Végeredmény:

    Versenyző Autó Diff.
    1  Marco Wittmann  BMW M4 DTM
    2  René Rast  Audi RS 5 DTM 8.238
    3  Loic Duval  Audi RS 5 DTM 17.686
    4  Bruno Spengler  BMW M4 DTM 22.853
    5  Nico Mueller  Audi RS 5 DTM 28.503
    6  Mike Rockenfeller  Audi RS 5 DTM 32.467
    7  Philipp Eng  BMW M4 DTM 44.922
    8  Jonathan Aberdein  Audi RS 5 DTM 47.238
    9  Sheldon van der Linde  BMW M4 DTM 48.347
    10  Timo Glock  BMW M4 DTM 48.429
    11  Pietro Fittipaldi  Audi RS 5 DTM 50.043
    12  Andrea Dovizioso  Audi RS 5 DTM 57.138
    13  Daniel Juncadella  Aston Martin Vantage DTM 58.948
    14  Ferdinand Habsburg  Aston Martin Vantage DTM  1: 01.928
    15  Jake Dennis  Aston Martin Vantage DTM  1: 08.229
    16  Paul Di Resta  Aston Martin Vantage DTM  8 kör
     Robin Frijns  Audi RS 5 DTM kiesett
     Joel Eriksson  BMW M4 DTM kiesett
  • Stefano Comini 2019-ben először versenyez a hétvégén!

    Stefano Comini 2019-ben először versenyez a hétvégén!

    A népszerű svájci túraautós Stefano Comini idén még a TCR Europeban is versenyülés nélkül maradt, és 2019-ben leginkább mentori feladatokat lát el. A Hungaroringen elárulta nekünk, hogy nagy vágya az, hogy valamelyik ETCR-be vágyó gyártó pilótája lehessen majd, amikor elindul végre az a sorozat, de most hirtelen „behívót” kapott. Azon Audi Sport Seyffarth R8 LMS Kupában indul, amely Magyarországon is ismert.

    Misanoban tehát a DTM-es hétvégén ott van most vendég versenyzőként a TCR International kétszeres bajnoka, és Comininak ezen lehetőségéről így nyilatkozott:

    „Ez az első olyan szezonom 22 éve, ahol nem veszek részt egy bajnokságban, de nagyon is lefoglal a versenyzők felkészítése. Amikor azonban szóltak, hogy akarnék-e menni a hétvégén, nem kellett rajta sokáig gondolkodnom.”

    Stefano 7 éve vezetett utoljára hátsókerék meghajtású versenyautót, de őszintén szólva, azért nem aggódunk érte. A másik versenyző, aki lehetőséget kap Misanoban pedig a holland Leonard Hoogenboom, aki idén az ELMS-ben versenyez egyébként.

  • Vakbélgyulladás miatt kihagyja Misanot Jamie Green

    Vakbélgyulladás miatt kihagyja Misanot Jamie Green

    Az Audi pilótája Jamie Green egészségügyi okokból kénytelen kihagyni a DTM idei harmadik versenyhétvégéjét, akit Pietro Fittipaldi fog helyettesíteni.

    Fittipladi eredetileg kihagyta volna az olasz hétvégét, hiszen a Haas tartalékversenyzőjeként lett volna jelenése Kanadában. Az ő helyére ugrik be Andrea Dovizioso. A sors azonban úgy hozta, hogy a brazilnak még is inkább a DTM-ben kell indulnia a hétvégén, hiszen a márkatársánál, Jamie Green-nél akut vakbélgyulladást diagnosztizáltak és meg is műtötték.

    „A tünetek kedden este hirtelen jelentkeztek nála. Gyors felépülést kívánunk Jamie-nek. A hétvégén nem lesz olyan állapotban, hogy versenyezhessen. Számunkra Peitro a legjobb megoldás, hiszen remekül ismeri az autót, és az első két versenyhétvégén is remek teljesítményt nyújtott.” – nyilatkozta az Audi motorsport vezetője Dieter Gass.

    Két hétvége és négy verseny után Green jelenleg a hetedik helyen áll a pontversenyben, míg a korábbi Forma-1-es világbajnok unokája, Pietro Fittipaldi pedig a 15.

  • A DTM lehet a következő elektromos széria Rosberg szerint

    A DTM lehet a következő elektromos széria Rosberg szerint

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a DTM-nek előbb vagy utóbb, de el kell kezdenie követnie a Formula E által bejárt utat.

    A motorsort számos kérdést vetett fel az emberek számára számos sorozattal kapcsolatban. Jelen pillanatban lehetetlen elképzelni a Forma-1 és a Formula E közötti egyesülést, azonban egyre több széria tesz törekvéseket az elektromos versenyzés felé.

    Rosberg szerint a német túraautó bajnokságnak mindenféleképpen jót tenne, ha elektromossá válna egy pár éven belül.  „Egyszer eljön majd az a nap, amikor az összes autómárka csak és kizárólag elektromos árul majd. Ha ez bekövetkezik, akkor a DTM-nek is lépnie kell,” – magyarázta a Mercedes egykori pilótája a Motorsport.com-nak.

    „Meg kell várnunk, hogy ez a folyamat mikor fog bekövetkezni. Szemmel kell tartanunk ezt, ugyanis hét éven belül ez akár meg is történhet. Az ötlet működőképes lehet, ugyanis egyre több ember kezdi megszeretni az elektromos autók hangját. A hanggal nem lesz baj, azonban lehetséges, hogy a gyártók nem fognak lelkesedni az ötletért. Gyártók nélkül pedig semmi értelme nem lenne a szériának.”

  • Dovizioso mellett Rossit is akarta Berger beugrónak a DTM-ben

    Dovizioso mellett Rossit is akarta Berger beugrónak a DTM-ben

    Komoly tervei voltak a DTM első emberének, Gerhard Bergernek, aki a következő misanoi fordulóban szerette volna, ha két MotoGP-s sztár négy keréken is összecsapott volna.

    Mint ismert, a DTM következő fordulójában Andrea Dovizioso is rajthoz áll majd. Ám Gerhard Berger most elmondta, hogy nem ő volt az egyetlen olasz MotoGP sztár, akit szeretett volna még Misanoban DTM autóban látni.

    „Az álmom az volt, hogy Valentino Rossi egy BMW-ben, míg Andrea Dovizioso pedig az Audiban vezetett volna Misanoban. Azonban ez az álom csak félig valósult meg.” – ismerte el Berger.

    Rossi számára nem lenne idegen a négykerekűek világa. Korábban még a Ferrari Forma-1-es autóját is tesztelhette, de újabban inkább a Monzai Rally-n vesz részt és ér el sikereket.

    Rossi BMW-s beugrását valószínűleg a Yamahás szerződése gátolta meg, míg Dovizioso esetében sokat segített, hogy a Ducati az Audi csoport tagja.

    A közismerten nagy MotoGP rajongó hírében álló Berger azonban úgy tűnik ezen álmáról még továbbra sem tett le.

    „Lesz ám egy jövő év is.” – tette hozzá viccesen az osztrák.

    A DTM misanói hétvégéjét június 8-9.-én rendezik meg.

  • Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg a legjobb tíz között végzett Zolderben

    Habsburg Ferdinánd a top tízben végzett élete második DTM versenyhétvégéjén Zolderben az R-Motorsport színeiben, a 62-es rajtszámú Aston Martin Vantage DTM autó volánja mögött.

    A mindössze 21 éves Habsburg, aki első szezonját teljesíti “tetővel a feje fölött”, a hockenheimi szezonnyitón mutatott teljesítményére építve, kilencedik helyen végzett a belgiumi versenyhétvége első futamán

    Ferdinánd a mezőny végéről indulva, közvetlenül csapattársa- a korábbi DTM bajnok- Paul Di Resta (GBR) mögött, valamint az összes többi újonc előtt haladt át a célvonalon.

    “Egyszerűen fantasztikus volt! “- mondta el az AVL racing által támogatott versenyző. “Az időmérő nem sikerült jól, így vállaltuk a kockázatot az alternatív stratégiával, ami végül jól sült el. A csapat kiváló munkát végzett, és elégedett vagyok a saját versenytempómmal is – különösen a futam második felében “

    Mivel a zolderi pálya nem kíméli a gumikat, így a csapatnak két kiállásos taktikát kellett alkalmaznia. Az R-Motorsport úgy döntött, hogy még a verseny kezdeti szakaszában kihívja az újoncot új abroncsokért, hogy így, tiszta pályán autózva ki tudja belőlük hozni a maximumot.
    Egy jól időzített biztonsági autós fázist követően Habsburg remek versenytempót diktálva végül a kilencedik helyre hozta be versenygépét.

    “Mindig azt mondják rólam, hogy túl szigorú vagyok magamhoz, szóval fontos, hogy elismerjem azt is, ha elégedett vagyok. “ – mondta el Ferdinánd. “Hihetetlen érzés pontokat szerezni az R-Motorsport számára, és rendkívül elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült egy csapatként működnünk. Emellett egyre jobban hozzászokom az autóhoz, ami még mindig nagyon új számomra. Hosszú út áll még előttem, és rengeteget kell még tanulnom, de örülök az eddig elért eredményeknek. ”

    Azonban a vasárnapi második futamon az Aston Martin Vantage DTM felfüggesztésének meghibásodása akadályt görgetett ezen tervek elé, ugyanis Habsburg a techikai hiba következtében idő előtt feladni kényszerült a versenyt.

    “Sajnálom, hogy nem sikerült befejeznem a második futamot. De koncentráljunk a pozitívumokra : Nagyon jól sikerült elkapnom a rajtot, kiélveztem a pályán töltött idő minden percét , és a csapat a hatodik helyen végzett Jake Dennisszel, szóval tudjuk, hogy megvan bennünk a potenciál . Továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy a szezon előrehaladtával egyre előrébb kerüljünk a rajtrácson. ”

    A Greenstorm támogatását élvező Habsburg legközelebb június 7-9-én gurul pályára a DTM harmadik fordulójának otthont adó olaszországi Misanóban.