Címke: DTM

  • René Rast a DTM idei bajnoka!

    René Rast a DTM idei bajnoka!

    Az Audi Sport Team Rosberg jó napot zárhatott, miután Jamie Green révén megnyerték a nürburgringi 2. futamot, de ami még fontosabb, hogy René Rast 3. helyével behúzta a DTM 2019-es bajnoki címét.

    Tette mindezt úgy, hogy még egy hétvége hátravan, de 56 pontos előnye a 6-ként záró Nico Müller előtt már behozhatatlan.

    Rast állt a 3. helynél előrébb is a verseny során, sőt a rajtnál ő tört az élre, hiszen megelőzte a pole pozíciós Greent. Mögöttük Rockenfeller és Duval következett.

    Van der Linde eközben büntetést kapott márkatársával, Timo Glockkal való incidense miatt.

    Az Audi dominanciát Marco Wittmann igyekezett megtörni a BMW-vel, a startnál feljebb is jött, de csak a 7. helyig sikerült felzárkóznia. Rast fő riválisa, a hátulról érkező Nico Müller ezzel szemben hatékonyan jött fel, hat kör után már 9. volt.

    Az élen a 10. kör környékén kezdett változni a helyzet: Green egyre inkább nyomás alá helyezte a vezető Rastot. A német ki is állt a boxba a 12. körben, Green pedig egy körrel később követte, és itt előzte meg, ugyanis elé jött vissza. Hiába támadott Rast, a brit a még csak melegedő gumikon állta a sarat. Müller eközben folytatta a felzárkózást, jó stratégiája miatt már a 4. helyen találta magát Duval mögött. Itt akadt meg, nem volt képes előzni, sőt őt előzték meg: Frijns lépte át a 24. kör első kanyarjában. A holland nem állt meg, három körrel később Duvalt is otthagyta, és komoly tempóban közeledett Rastra: fél másodpercet adott neki körönként.

    Kicsivel hátrébb Wittmann műszaki hiba miatt félreállt. Ekkor még egy újraindítás után tudta folytatni, de a 16. helyre visszaesve már végleg kiesett váltóproblémák miatt. Müllert utolérte Rockenfeller és Aberdein párosa is, nagy küzdelmükben pedig megérkeztek Duval mögé.

    Frijns eközben a 34. körben utolérte Rastot, és a sikánban meg is előzte. Aberdein pedig Rockenfellert lépte át, és két körrel a vége előtt Müllert is, aki így a 6. helyre visszacsúszva már a matematikai esélyét is elvesztette a bajnoki címre (az 5. hellyel még maradt volna sansza). Frijns olyan tempót diktált, hogy még Greent is utolérte a végén. Megpróbálta megelőzni az utolsó előtti körben, de levágta a sikánt, és vissza kellett adnia az első helyet az angolnak.

    Ezt Green már nem engedte ki a kezéből, így idei első győzelmét aratta Frijns és a bajnoki címét bebiztosító Rast előtt.

    Az utolsó forduló Hockenheimben lesz, október első hétvégéjén.

    Pozícó Versenyző Gyártó Hátrány
    1 Jamie Green Audi 41 kör
    2 Robin Frijns Audi +0.442
    3 René Rast Audi +5.827
    4 Loïc Duval Audi +10.813
    5 Jonathan Aberdein Audi +11.121
    6 Nico Müller Audi +12.410
    7 Mike Rockenfeller Audi +12.753
    8 Philipp Eng BMW +19.886
    9 Timo Glock BMW +27.159
    10 Bruno Spengler BMW +27.675
  • Rast újabb győzelmével közel került a bajnoki címhez

    Rast újabb győzelmével közel került a bajnoki címhez

    Az Audi versenyzője René Rast tökéletes futamot teljesített a Nürburgringen, miután rajt-cél sikert aratott a DTM utolsó előtti hétvégéjén. Azzal, hogy közvetlen bajnoki riválisa Nico Müller nullázott, így nagyon közel került a bajnoki cím megszerzéséhez.

    Az időmérő edzés eredményéhez képest annyi változás történt, hogy technikai gondok miatt az Aston Martinos Jake Dennisnek a bokszutcából kellet rajtolnia. Míg Phillip Eng a rajtrács végére került, miután a csapat kényszerűségből megszegte a parc fermé szabályokat.

    Az első sorból Rast és Spengler vághatott neki a futamnak. A rajt után úgy tűnt, hogy a harmadik helyről rajtoló Müller meg tudja előzni a kanadai márkatársát, ám végül kiderült, hogy a svájci kiugrott a rajtnál és bokszutca áthajtásos büntetést kapott.

    Mike Rockenfellernek sikerült végül megelőznie Bruno Spenglert, miközben Müller a harmadik körben teljesítette a büntetését, majd tiszta pályára a mezőny végére ért vissza. Pár kör eltelte után pedig a kötelező kerékcseréjét is letudta.

    Az élen René Rast már öt másodperces előnyre tett szert Rockenfeller előtt, míg a harmadik helyért Aberdein támadta Spenglert. A dél-afrikai azonban a sikánban hibázott, ezt pedig a honfitársa van der Linde kihasználta és átvette a negyedik helyet.

    A 16.körben az élen álló páros is kihajtott kerékcserére. Marco Wittman a 20.körben látogatta meg a bokszutcát, majd a pályára visszatérve komoly nyomás alá helyezte őt Green és Aberdein. A Team RMG pilótája pedig sikeresen visszaverte mindkettejük támadását.

    A második helyen haladó Mike Rockenfeller pedig defektet kapott, így 16 körrel a vége előtt fel kellett adnia a futamot. Nem sokkal a leintés előtt a bajnoki címre hajtó Nico Müller elkezdett szenvedni az abroncsai miatt, emiatt pedig Paul Di Resta helyezte nyomás alá. A csatázások közepette a brit pilóta levezett a fűre a svájcit, ami miatt végül Müller egy újabb kerékcserére kellett kijönnie, így elvesztette az esélyét a pontszerzésre is.

    Az élen Rast senkitől sem zavartatva szerezte meg idei hatodik diadalát, ezzel pedig nagy lépést tett a bajnoki cím felé. Bruno Spengler közel tíz másodperces hátrányban végzett a második helyen, míg Marco Wittmann a dobogó legalsó fokáig tudta felverekedni magát.

    Jonathan Aberdein lett a negyedik, mögötte Duval, Green, van der Linde, Eriksson, Glock és Frijns szereztek még pontot. Újabb felejthető futamon van túl az Aston Martin, ugyanis az R-Motorsport összes autója a pontszerző helyeken kívül zárt.

    Az összetettben Rast előnye már 47 pont Müller és 80 Wittmann előtt, utóbbinak pedig már csak egy minimális matematikai esélye maradt a bajnoki sikerre.

    Holnap délelőtt rendezik meg a hétvége második futamát, ezután pedig már csak az október eleji hockenheimi szezonzáró marad hátra a 2019-es szezonból.

  • Hivatalos: 2020-ban a DTM Monzába megy!

    Hivatalos: 2020-ban a DTM Monzába megy!

    A DTM jövőre Monzába megy, a Milánó melletti pálya Misano helyére érkezik az olasz forduló helyszíneként. Monza egyike a a világ történelmi versenyhelyszíneinek, a Forma-1 is jelen van az 1950-es kezdete óta itt. Egy egykori vadászparkban található, hosszú egyenesekkel, komoly fékezésre késztető sikánokkal és kihívásokat nyújtó kanyarokkal. Nem véletlenül ez a favorit pályája sok versenyzőnek.

    Az ITR elnöke, Gerhard Berger maga is nyert a Forma-1-ben Monzában, 1988-ban, így nyilatkozott róla:

    „A világon mindenütt a motorsport rajongóknak Monza egy legendás helyszín. A pálya karakterisztikája, kerék-kerék elleni csatákat ígér nagy sebesség mellett, ér jól lehet itt előzni is.”

    Pietro Benvenuti a pálya menedzsere hozzátette:

    „Ez az első alkalom, hogy Monzába jön a DTM, büszkék vagyunk rá, hogy a széria egyik helyszíne lehetünk. Ezek a versenyek, amelyeket fontos szervezetek hoznak hozzánk lehetővé teszik azt is, hogy tovább fejleszthessük a pályánkat. Szeretnénk majd létrehozni egy olyan eseményt, amely nem csak a szigorúan vett motorsport rajongókat érdekli majd, hanem ahol a kilátogató nézők egy páratlan élményben is részesülnek.”

    Monza Misano helyére érkezik, miután az ott tartott olasz forduló nem vonzott elég nézőt. Az ITR menedzsmentje részéről Achim Kostron megköszönte Misanónak a két éves együttműködést, különösen azt, hogy megmutatták az olasz piacnak a DTM-ben résztvevő márkákat:

    „Mindenkinek köszönettel tartozunk Misanoban, akik remek partnerek voltak az elmúlt két évben, mióta a DTM visszatért Olaszországba. A három fő autógyártó partnerünknek, így az Aston Martinnak, az Audinak és a BMW-nek Olaszország egy fontos piac. Következő lépésünk az, hogy még nagyobb figyelmet szeretnénk a DTM-nek Itáliában, így az ország legismertebb versenypályájára megyünk, és Milano nagyvárosi környezete segít elérni ezen célunkat.”

    A DTM végleges 2020-as versenynaptárja feltehetően Hockenheimben, az idei szezonzárón lesz majd ismert.

  • Misano helyett Monzába mehet 2020-ban a DTM!

    Misano helyett Monzába mehet 2020-ban a DTM!

    A DTM olasz fordulója az elmúlt két évben Misanoban volt, de 2020-ban lehet, hogy már Monzában rendezik majd meg. Tíz évnyi szünet után 2018-ban visszatért Olaszországba a német széria, de az ITR alternatívákat keres jövőre, így jött szóra Monza. Gerhard Berger, az ITR főnökeként nyilatkozott a motorsport.com-nak:

    „Az is egy lehetőség lenne, megnézzük.”

    Misano érvényes szerződéssel rendelkezik 2020-ra, ahogy a DTM összes pályája három évre kötelezte el magát, de vannak kilépési záradékok. Assent és Zoldert már be is jelentették jövőre, és feltehetően Nürburgring és Brands Hatch is maradni fog. Az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass is elmondta a véleményét:

    „Ha azt akarjuk, hogy nemzetközibb legyen a sorozat, akkor kevesebb verseny kell Németországba, és többnek kellene lennie másutt. Vegyes tapasztalataink vannak ugyanakkor a nemzetközi versenyekkel. Assent elnézve, az egy fantasztikus versenyhétvége volt. Misano megint nyögvenyelős volt, pedig velünk volt akkor Dovizioso is. Brandsben kevés volt a jegyeladás, ami szégyen, viszont az olasz és a brit piac is fontos nekünk. Lehet, hogy csak annyi a kérdés, hogy megtaláljuk-e a megfelelő promótert. Assenben a versenyszervezés sokat tett azért, hogy kicsalogassák a nézőket a versenyre, ezen tehát érdemes elgondolkodni.”

    2020-ban akár a svéd Anderstorp pálya is visszatérhet a pletykák szerint, de ezzel kapcsolatban Berger lehűtötte a kedélyeket. Ami biztos, hogy a jövő évi versenynaptárjukat az elkövetkezendő hetekben véglegesítik, és a végleges verzióval öt hét múlva állhatnak elő a szezonzárón, Hockenheimben.

  • Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    A kétszeres DTM bajnok, Mattias Ekström  lesz az első hivatalos versenyzője és nagykövete a Cupra e-Racernek. Antonino Labate, az üzletmenetért felelős stratégiai igazgató így nyilatkozott a döntésükről:

    „Az elektromos meghajtás lesz a Cupra stratégiájának a fő eleme. Hagyatkozunk ugyanakkor Mattias versenytapasztalatára, és fejlesztési képességeire, hogy újragondoljuk a versenyzés jövőjét, és új tapasztalatokkal fejlesszünk a globális motorsport javára.”

    A Cupra tavaly leplezte le a 100%-osan elektromos túraautóját, mert már elkezdtek készülni a hamarosan bemutatkozó ETCR szériában, Ekström pedig kulcsszerephez jut az autó fejlesztésében. Erről így beszélt:

    „Az, hogy csatlakoztam a Cuprához, számomra természetes. Miután a versenyzői karrierem folyamán megismerhettem eddig mindenféle hagyományos erőforrást, át akartam váltani az elektromos versenyzésre a Cuprával, akik úttörő munkát végeznek ezen szegmensben azzal, hogy létrehozták ezt az autót.”

    A Cupra e-Racert a Frankfurti Autószalonon mutatják be szeptember 12-én, immáron Ekströmmel kiegészülve.

  • Rast győzött, az Audi bebiztosította a bajnoki címét a második lausitzringi futamon

    Rast győzött, az Audi bebiztosította a bajnoki címét a második lausitzringi futamon

    René Rast növelte összetettbeli előnyét a mai futam után, miután győzni tudott a Lausitzringen. Csapata, az Audi pedig megnyerte a gyártók bajnokságát 4 versennyel a vége előtt.

    Rast tegnap kiesett, így ma jól jött neki ez a 25 pont, mert a legfőbb bajnoki riválisa, Nico Müller nyert szombaton. Viszont így sem tudta nagyon növelni az előnyét, ugyanis Müller futott be másodikként. Mindent egybevetve, Rast előnye 20 pont, 234 ponttal áll Müller 214-ével szemben. A harmadik helyezett Wittmann 167 egységet számlál.

    Az Audi eközben behozhatatlan előnyre tett szert a 858 pontjával a gyártók bajnokságán. A második BMW-nek csak 463 van.

    Müller a futamot egyébként hiába kezdte a 3. helyről, nagyon elrontotta a rajtot. A 10. helyig visszaesett, de aztán mégis másodikként intették le, mindössze öt másodperces hátrányban. A dobogóra még Mike Rockenfeller fért fel.

    A negyedik Jamie Green lett, a poleból rajtoló angol a verseny végén előzte meg Robin Frijnst, akinek így be kellett érnie az 5. hellyel. Az első nem Audis, és egyúttal a legjobb BMW-s megint Wittmann lett a 6. pozíciójával, őt egy újabb Audi, Jonathan Aberdein követte.

    Wittmannon kívül még egy BMW befért a tízbe, Philipp Engnek sikerült ez, a boxból rajtolva. A 10. helyen végző osztráknak azért kellett a boxból indulnia, mert csapata megszegte a parc fermé előírásokat az időmérő után. A rajtja elképesztő volt, az első körben már 11. volt a 18-ról.

    Helyezés Versenyző Gyártó Hátrány
    1 René Rast Audi
    2 Nico Müller Audi +5.187
    3 Mike Rockenfeller Audi +8.953
    4 Jamie Green Audi +9.618
    5 Robin Frijns Audi +11.341
    6 Marco Wittmann BMW +12.982
    7 Jonathan Aberdein Audi +13.752
    8 Loïc Duval Audi +14.071
    9 Pietro Fittipaldi Audi +21.130
    10 Philipp Eng BMW +23.105
  • Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller szezonbeli második győzelmét aratta a Lausitzringen rendezett első versenyen. Ezzel a diadallal a német közelebb került a bajnoki cím megszerzéséhez, főleg annak tükrében, hogy riválisa René Rast feladni kényszerült a versenyt.

    A svájci versenyző vette át a vezetést miután Rast motorja felmondta a szolgálatot. A Team Rosberg versenyzője szerezte meg az első rajtkockát, ám pár kör megtétele után erővesztést érzett, majd autója lelassított az első kanyarkombinációban. A bokszig sikerült elmenni, ám ott nem tudták megoldani problémáját, így kénytelen volt kiállni a versenyből. Ezután Müller előtt nyitva áll az út és a vezető pozíciót nem adta át senkinek sem, végig vezette a versenyt.

    Robin Frijns végzett a második helyen, ezzel kettős győzelmet hozva az Abt Sportsline-nak, ám ez az a eredmény nem volt olyan biztos, mint Müller első helye, ugyanis a bokszutcában sok időt veszített Frijns, ám szerencséjére tartani tudta magát az őt üldöző Mike Rockenfellerrel szemben. A német versenyző sokkal gyorsabban körözte le a lekörözött versenyzőket, mint társai, így meg tudta előzni a BMW-s Marco Wittmannt is, majd a verseny utolsó szakaszában a holland után eredt, de nem tudta őt maga mögé utasítani, ezért be kellett érni a harmadik hellyel.

    Jaime Green elképesztő sebességet mutatott a futam első felében, ám a kerékcseréje után a csapat veszélyes kiengedést hajtott végre, minek következtében Green kapott egy áthajtásos büntetést, így beszorult Joel Eriksson és Timo Glock mögé.

    Philipp Eng a verseny vége felé megtudta előzni Loic Duvalt, így megszerezte az ötödik pozíciót, a francia mögötte a hatodik lett, míg Pietro Fittipaldit intették le a hetedik, Joel Erikssont a nyolcadik, Bruno Spenglert a kilencedik, míg Jamie Greent a tizedik helyen.

    Jake Dennis 11. helyezésével volt a legsikeresebb versenyző az R-Motorsport csapatból, mögötte csapattársa Daniel Juncadella és Paul di Resta végzett.

    Rast még mindig vezeti a bajnokságot 209 ponttal, őt ám Müller leredukálta a különbséget, és 195 egységgel üldözi ellenfelét. Wittman nagyobb lemaradásból (159 pont) nézi kettőjük küzdelmét a tabella harmadik helyén.

  • A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas csapata arra törekszik, hogy segíthesse Pietro Fittipaldit a szuperlicensz pontokért folytatott harcban ami kell a Forma-1-hez. A jelenlegi nehézségeik miatt azonban a fiatal pilótának mindent nem tudnak megígérni. A fiatal brazil versenyző 2018 óta tagja az istállónak. Ő a teszt és tartalékpilótájuk, a szezon előtt és alatt is tesztelhette a VF-19-est.

    Fittipaldinak jelenleg a 40-ből 36 pontja van a Forma-1-es szuperlicenszhez. 2016 óta létezik ezen szabályzás, ő pedig a pontjainak a nagy részét a 2017-es Formula V8 3.5 bajnoki címével szerezte. A 2018-as menetelése akkor állt meg, amikor kettős lábtörést szenvedett, 2019-re pedig csak a DTM-be tudott szerződni a Haasnál végzett munkája mellett, de csak 16. a németek bajnokságában. Günther Steiner ki is mondta:

    „Nincs elég pontja a szuperlicenszhez. Ez is az egyik gond a fiatal versenyzők lehetőségeit nézve, hogy nincs is olyan sok, akinek elegendő a szuperlicensz pontja, azokat megszerezni pedig nem is olyan egyszerű. Most azonban van egy megoldás. Megállapodás született arról, hogy kaphat pontokat akkor, ha a csapat beültet egy versenyzőt az első szabadedzésre. Amennyiben csak négy pontja hiányzik, megnézzük, hogy mit tudunk tenni ezért.”

    A Haas jelenleg kilencedik a konstruktőrök bajnokságában, és továbbra is csak próbálják megérteni azt, hogy a VF-19-es jó időmérős teljesítményét miért nem tudják átültetni a versenynapra is. Erről ennyit mondott a csapatvezető:

    „Jelenleg kicsit nehéz a helyzetünk. Tudnánk biztosítani neki időt a szabadedzéseken, így akár előre is léphetne. Most azonban amilyen slamasztikába kerültünk, amiatt mindkét versenyzőnknek amennyit csak lehet, tesztelnie kell az autót, hogy megszüntessük ezen hullámvasutazást. Ha ettől eltérünk, akkor nem a megfelelő dologra koncentrálunk, mivel a célunk az, hogy ne kilencedikek legyünk a bajnokságban, hanem ettől jobbak legyünk. Ez az oka annak, hogy nem tudok ígéreteket tenni Pietrónak.”

    A Forma-1-ben nem volt brazil pilóta Felipe Massa 2017-es végleges visszavonulása óta. A jövő hónapban az Olasz Nagydíjon pedig már 10 éve lesz annak is, hogy Rubens Barrichello megnyerte a versenyt, és ezzel az utolsó brazil győzelmet szerezte meg Monzában, és egyben a saját utolsóját is a száguldó cirkuszban.

  • DTM Brands Hatch: Brutális Audi dominancia vasárnap

    DTM Brands Hatch: Brutális Audi dominancia vasárnap

    René Rast vezényletével négyes Audi győzelem született a Német Túraautó Bajnokság (DTM) brands hatch-i második versenyén.

    Már a délelőtti időmérő edzésen látszódott, hogy valamit nagyon találtak az Audik, ugyanis az első nyolc rajtkockát egytől-egyig csak Audis pilóta sajátította ki, Rast és Duval vezetésével, akik márkán belül is kiemelkedtek.

    A rajtnál rögtön helycsere is történt az élen, ugyanis a francia meg előzte a német bajnok aspiránst, akire aztán Frijns is veszélyes volt, de utóbbit vizsgálták, mivel pontatlanul foglalta el a rajtpozícióját.

    Nem tartott sokáig Duval vezetése, ugyanis már a második körben elment mellette Rast és a szenzációsan rajtoló Müller is, így a bajnokság első két helyezettje állt az élen. Hátrébb az Audik sorát törte meg a szombati győztes Marco Wittmann a BMW-vel, miközben Jamie Green öt másodperces büntetést kapott, mivel ő is rosszul foglalta el a rajtkockát. A brit a hetedik körben jött is a bokszba, ahol letudta a büntetését.

    Wittmann a kilencedik körben tudta le a kötelező kerékcseréjét, de Eng mögé jött vissza, viszont egyikük se tudta támadni az Audikat. Rockenfeller folytatta a kerékcserék sorát, és Wittmann elé tért vissza, aki nem tudta tartani a tempót az előtte autózókkal.

    Eng és Van Der Linde teljesítették legkésőbb a kerékcserét, virtuálisan pedig Rast vezetett. Tovább folytatódott Eriksson rémes hétvégéje, aki technikai hiba miatt most sem tudott eljutni a célig, mivel rossz helyen állt az autója, ezért lassú zónát hoztak létre ott a pályán. Ezt kihasználva Wittmann egy második kerékcserével próbálkozott, így igyekezett az Audikkal versenyre kelni.

    Az élen Müller felzárkózott a bajnoki éllovasra, de megelőzni már nem tudta, így René Rast idei negyedik sikerével növelte előnyét az összetettben. A dobogó legalsó fokára pedig Robin Frijns állhatott fel.

    Duval lett a negyedik, míg a legjobb nem Audis Eng lett az ötödik helyen. Után Rockenfeller, Van der Linde, Juncadella, Dennis és a végül a eltérő stratégiával semmit nem nyerő Nico Müller zárt.

    A pontversenyben Rast előnye Müller előtt 37, Wittmann előtt pedig 59 pont. A bajnokság két hét múlva a Lausitzringen folytatódik.

  • Brands Hatchben a gumik voltak a központban, Wittmann nyert szombaton

    Brands Hatchben a gumik voltak a központban, Wittmann nyert szombaton

    Idei negyedik sikerét ünnepelhette a DTM-ben a BMW-s Marco Wittmann, de a győzelmében kulcs szerepet játszott a gumikopás is.

    Nem indult jól a verseny a BMW számára, ugyanis Joel Eriksson motor gondok miatt rajthoz sem tudott állni a szombati futamon, míg az Audis Aberdein a bokszutcából vághatott neki a versenynek. Wittmann bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen, így ő indulhatott az élről, mellőle René Rast.

    A zöld lámpák kialvása után Paul Di Resta vette át a vezetést, aki a negyedik helyről indulhatott, ám később kiderült, hogy túl jól sikerült a rajtja, vagyis kiugrott, ami miatt öt másodperces büntetéssel sújtották.

    A sorrend ekkor a skót mögött Wittmann, Duval és Rast volt. Nem élte túl az első kört Jake Dennis, miután a Timo Glock-kal való találkozása után megsérült a hátsó szárnya. Az esetben Juncadella is érintett volt, aki aztán ezért kapott is egy bokszutca áthajtásos büntetést.

    Wittmann hamar nyomás alá helyezte a vezető Di Restát, míg hátrébb Nico Müller az ötödik helyig zárkózott fel. Hat kör után kezdődtek az első kerékcserék, Green és Aberdein jóvoltából. Az élen közben Di Resta továbbra is sikeresen védekezett.

    Az élmezőnyből elsőként Nico Müller teljesítette a bokszkiállását, pár körrel később követte őt Wittmann is, egy körre rá pedig Duval és Rast is. Utóbbi vissza tudott jönni Wittmann elé a pályára, köszönhetően a BMW lassú kerékcseréjének, de Wittmann visszaelőzte őt és virtuálisan már az élen is állt, míg Müller és Rast talált egymásra.

    Amíg a két Audis csatázott egymással, addig Wittmann szép lassan elkezdte növelni az előnyét velük szemben. A 25.körre a komplett mezőny letudta a kerékcseréjét, így ekkor Wittmann, Rast és Müller volt dobogós helyen.

    Green kénytelen volt másodszor is kereket cserélni, ami azt vetített előre, hogy a gumik nagyon gyorsan fogynak, így mindenki egy két kiállásos versenyt teljesíthet. Az élen nem nagyon változott a sorrend, kicsivel hátrébb az utolsóként kereket cserélő Robin Frijns kezdett felzárkózni Duvalra és Rockenfellerre.

    A 36.körben a holland mindkettejüket megelőzte és már a negyedik helyen találta magát. Előbbi párosra aztán Eng is megérkezett, a németet még meg tudta előzni, de francia már nagy falat volt neki. Időközben Di Resta szép csendben vissza esett, a rajt óta nyolc pozíciót vesztett, majd két körrel a leintés előtt mechanikai gondok miatt fel kellett adni a versenyt.

    Az utolsó körökre Wittmann gumijai a végét járták, Rast felzárkózott rá, de még így is megtudta tartani a vezető helyét a kockás zászlóig, így idei negyedik sikerét ünnepelhette. A dobogó legalsó fokára végül Nico Müller állhatott fel.

    A pontszerző helyeken még Frijns, Duval, Eng, Rockenfeller, Van der Linde, Aberdein és Juncadella zárt. Az összetettben Rast átvette a vezetést 178 ponttal, de előnye csupán két egység Müller előtt, a győztes Wittmann pedig 32 pontos deficittel a harmadik.