Címke: DTM

  • Hülkenberg az IndyCarban köthet ki 2020-ban!

    Hülkenberg az IndyCarban köthet ki 2020-ban!

    Nico Hülkenberg neve legutóbb a DTM-mel kapcsolatban merült fel, most azonban már arról szólnak a hírek, hogy 2020-ban esetlegesen az IndyCarban kell keresnünk. A tapasztalt német jövőre a Forma-1-ben ülés nélkül maradt, miután a Renault dobta őt. Volt már szó arról is, hogy Nico a Formula E-be megy, de az AMuS szerint ajánlatot kapott a tengerentúlról, az Ed Carpenter Racingtől. Korábban pedig a 32 éves Hülkenberg ezt nyilatkozta:

    „Az IndyCar oválversenyzése nem igazán hoz lázba. Nagyon tisztelem azon versenyzőket akik űzik ezt, de ez nem nekem való. Ezzel ne is számoljatok.”

    A német szaklap szerint Hülkenberg csak utcai pályákon versenyezne a 2020-as IndyCar versenynaptárban. Ugyanakkor még az is lehetséges, hogy 2020-ban simán szünetet tart majd, árulta el a Bildnek:

    „Személy szerint nem élem meg szégyennek, ha szünetet kell tartanom. Tíz év után csak néznem kell, persze ez nem jelenti azt, hogy ezt is akarom tenni. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy semmit se fogok vezetni. Jelenleg ez a csillagokban van megírva…”

  • Ilyen lehet a DTM elektromos vagy hidrogén hajtású testvérszériája

    Ilyen lehet a DTM elektromos vagy hidrogén hajtású testvérszériája

    Egy rendkívül innovatív ötlettel állt ellő a DTM promótere az ITR. A Gerhard Berger által vezetett vállalat bemutatta az elképzeléseit egy olyan sorozatról, ami a DTM egyik betétfutamát jelentené. Az autók pedig 1000 lóerősek lennének és vagy tisztán elektromos meghajtással működnének, vagy pedig hidrogén üzemanyag cellák létesítésével hoznák létre a meghajtást.

    „Bátor és innovatív elképzeléseket vázoltunk fel.” – kezdte Gerhard Berger. „Messze előre kell tekintenünk, ha a motorsport jövőjét akarjuk formálni és e mellett olyan alternatív hajtási módokat kívánunk létrehozni, amit inspirálná a rajongókat.”

    „A meghajtásért felelős elektromos rendszer vagy a hidrogén üzemanyag cellák szabványosítottak lennének, de azért lenne lehetőség a mérnöki szabadságra is.” – folytatta.

    Az új rendszerek mellett a kerékcserék lebonyolítása jelentene még forradalmi megoldást. Ugyanis az abroncsokat beprogramozott ipari robotok végeznék emellett még a akkumulátort vagy a hidrogén tankot is kicserélnék a 40 perces versenyek során.

    Az új sorozat szintén az ITR égisze alá tartozna, és a DTM betétsorozataként futna emellett pedig eddig példátlan lehetőséget biztosítana a gyártóknak, a saját nagy teljesítményű elektromos autójuk kifejlesztésére és tesztelésére.

    Egyelőre viszont még nincs kitűzött dátum a széria indulására, ez inkább a gyártók, szponzorok és a nézők érdeklődésétől fog függeni.

    „Minden a gyártók számától függ. Elsőként is a technikai megvalósíthatóság a fontos. Igaz már ezt a területet elég intenzíven átvizsgáltuk, de még szükségünk van a szakértők véleményére. Ide tartoznak például az akkumulátor és a robot gyártó vállalatok. Ezek mellett természetesen még fontos szerepet játszik a történet pénzügyi oldala is, meg kell találnunk az egyensúlyt.” – zárta Berger.

    A promóter egy kedvcsináló videót is bemutatott a sorozatról

  • Hülkenberg cáfolja a DTM-es pletykát

    Hülkenberg cáfolja a DTM-es pletykát

    Nico Hülkenberg cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint 2020-ban a német versenyző a DTM-ben folytatja jövőre.

    Mindeközben az egyetlen reális F1-es esélye is köddé vált  következő szezonra, mivel az Alfa Romeo Racing bejelentette, hogy Antonio Giovinazzi maradhat még egy évet a csapatnál.

    „Kösz a tájékoztatást a jövőmre vonatkozóan.” – reagált Hülkenberg a DTM-es pletykára, melynek hivatalos bejelentését keddre „ígérték”.

    Hozzátette azonban, hogy ez nem valós hír, és nem lesz semmilyen bejelentés kedden.
    „Nem.” – felelte egyszerűen az Auto Bild azon kérdésére, hogy valóban tárgyal-e a BMW-vel.

    Mindeközben a DTM-ben versenyző és F1-es szakértőként ténykedő Timo Glock örülne neki, ha mégis igaz lenne a DTM-es hír Hülkenberg kapcsán.

    „Természetesen örülnénk neki, ha a DTM-be jönne.” – mondta Glock a t-online-nak. „Ilyen nagy név és tapasztalt versenyző nagyszerű lenne a bajnokság számára.”

    „Kíváncsi vagyok, hogy alakul a jövője, szóval várunk. De tárt karokkal várnánk.”

  • Hülkenberg a DTM-ben, bejelentés kedden?

    Hülkenberg a DTM-ben, bejelentés kedden?

    Nico Hülkenberg nagyon úgy néz ki, hogy nem talál helyet magának jövőre a Forma-1-ben, így más sorozatban kell ülés után néznie, ez a széria pedig a DTM lehet.

    A német távozni kényszerül a Renault csapatától év végén, helyére Esteban Ocon fog érkezni. Ő maga is elismerte, hogy az Alfa Romeo maradt az egyetlen lehetőség számára a száguldó cirkuszban maradásra, de ott sem ő tűnik favoritnak.

    Így a reményvesztett Hülkenberg a DTM-ben találhat ülést, ezt az olasz Motorsport.com már tényként közli. Állítólag elfogadta a BMW ajánlatát, és keddre várható a hivatalos bejelentés.

  • Szakít az R-Motorsport Aston Martin és a HWA!

    Szakít az R-Motorsport Aston Martin és a HWA!

    Az R-Motorsport Aston Martin csapata megerősítette, hogy felbontja a szerződését a HWA-val a motorbeszállító partnerükkel, egy évnyi közös munka után a DTM-ben. Nehéz első évük volt a szériában, de olyan Vantage-okkal indultak neki, amelyeket 90 nap alatt építettek meg. Viszont egy erőtlen és megbízhatatlan motorral. Volt azért némi áttörés a megbízhatóság terén a misanói tesztüket követően, de a gondok újra előjöttek a szezonzárón, Hockenheimben.

    Már itt beindultak a spekulációk, hogy az R-Motorsport új erőforrás után néz, pedig a csapatfőnök Florian Kamelger először győzködött mindenkit arról, hogy bíznak a HWA-ban, hogy ki tudják javítani a hibákat, és fordulhat a kocka. A motorsport.com most úgy tudja, hogy a csapat már dolgozik azon, hogy új motorbeszállítójuk legyen, pedig a HWA-nak még volna lehetősége folytatni velük 2020-ban is. Most így fogalmazott Kamelger:

    „Sajnos nem sikerült megállapodnunk az együttműködés folytatásáról a HWA AG-val, hogy teljesíthessük az elkötelezettségeinket a DTM-mel. Így az egyetlen lehetőségünk az maradt, hogy megszüntessük velük a kapcsolatunkat a DTM-mel kapcsolatban, és a jövőnkre koncentráljunk. Annak ellenére, hogy velük már nem dolgozunk tovább, továbbra is folytatnánk a DTM-es projektünket. Újragondoljuk a lehetőségeinket az Aston Martinnal közösen 2020-ra ezen megváltozott környezetben.”

    Az Aston Martin főnöke, Andy Palmer már a Nürburgringen megerősítette azt, hogy a gyártó maradna a DTM-ben 2020-ban is. Viszont felülvizsgálják a projektet. Az R-Motorsport és az Aston Martin éppen ezért is hagyja ki a DTM és a SUPER GT közös futamát Fujiban a jövő hónapban, hogy a 2020-as autójuk fejlesztésére koncentrálhassanak.

    A magazin úgy tudja, hogy a 2019-es autóikat eladták az elmúlt hónapokban egy kínainak, így nem tudnak részt venni az újoncok tesztjén sem az év végén, amellyel már a következő szezonra készülhetnének. Palmer így fogalmazott:

    „Az Aston Martin továbbra is támogatja az R-Motorsport DTM-es programját a Vantage DTM versenyautóval. További terv kiterjeszteni a versenyzést a Class 1 szabályrendszernek köszönhetően akár a SUPER GT-re Japánban és Ázsiára.”

    A HWA röviden csak ennyit adott ki:

    „Azon projektekben amelyekben érintett az AF Racing AG és a HWA AG azokról jelenleg folynak a tárgyalások.”

  • Kubica nem tudja még 100%-ra, hogy mit csinál majd 2020-ban

    Kubica nem tudja még 100%-ra, hogy mit csinál majd 2020-ban

    Robert Kubica még nem tudja megmondani azt, hogy 2020-ban mit csinál majd. A lengyel csak szenved a nagyra értékelt visszatérését követően a Forma-1-ben, és az év végén el is hagyja majd a krízisállapotba került Williams istállót. Támogatója a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen feltehetően a Haast szponzorálja a jövőben majd, ahol Kubica esetlegesen kaphat egy tesztpilótai szerepkört. Egy rendezvényen beszélt erről Kubica a hazai sajtójának:

    „Folynak az egyeztetések. Nem igaz, hogy nem akarok, vagy nincs mit mondanom. Annyi, hogy megtanultam, hogy jobb addig semmiről sem beszélni, amíg az nem 100%-ban biztos. Voltam már olyan helyzetben, amikor a hivatalos bejelentés előtt 30 perccel megváltoztak a dolgok, de nem változott a célom 2020-ra. Versenyezni akarok, és meglepne, ha nem találnám magam valami szériában jövőre. Nem fogadnék ellene.”

    A pletykák szerint Kubica a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben köthet ki. Amikor mondták neki, hogy talán jobb mint otthon ülni a kanapán egy Forma-1-es tesztpilótasággal kevert versenyülés másutt, Robert nevetve felelt:

    „Attól függ, honnan nézzük. Amikor sokat versenyzek, akkor a kanapén is sokat ülök, mert ki kell pihennem magamat a következő bevetés előtt.”

    Elismerte ugyanakkor, hogy 2019 nehéz volt, ugyanakkor felismerte a célját is, ami az lett így végül, hogy elég jó volt ahhoz, hogy még sérült kézzel is visszatérhessen a Forma-1-be:

    „Sajnos ezek a negatív hangok felülírtak sok pozitívumot. Egyértelmű, hogy nem ilyen szezont akartam, de már az, hogy visszatérhettem is különlegessé teszi számomra. Most új célokat kell megfogalmaznom.”

    A Williams feltehetően Nicholas Latifi-t ülteti majd Kubica helyére, aki a McLaren résztulajdonos és milliárdos Michael Latifi fia. Nicholas már most tesztpilóta, és idén még háromszor kap majd lehetőséget pénteki szabadedzéseken. A lengyel jelenlegi csapattársa George Russell mindehhez ennyit fűzött hozzá:

    „Nem tudom, hogy ki lesz a csapattársam, de mindent megteszünk azért, hogy egy gyorsabb autót építsünk.”

  • Fittipaldi szerint a Ferrari továbbra is Vettel mögött áll

    Fittipaldi szerint a Ferrari továbbra is Vettel mögött áll

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint a Ferrari továbbra is azt akarja, hogy Sebastian Vettel nyerje nekik a versenyeket. Ezt mondta Szocsira vonatkozóan is, amikor a Ferrari újra csapatutasítást alkalmazott, és ezt el is mondta az Auto Bildnek:

    „A Ferrari azt akarja, hogy mindketten nyerjenek. Ugyanakkor mégis azt akarják, hogy ő (Vettel) nyerjen, mert nagyon szeretik.”

    A 72 éves ex-pilóta szerint a helyzetet csak bonyolítja az olasz média hozzáállása is:

    „Vigyáznom kell nekem is arra, hogy mit mondok. Maradjunk annyiban, hogy szeretnek vitatkozni.”

    Kapott kérdést Pietro Fittipaldival kapcsolatban is, aki nem csak a DTM-ben versenyez, hanem a Forma-1-es Haas csapat tesztpilótája is. A 23 éves unokájáról ennyit mondott Emerson:

    „Kedvelik, ha maradhatna 2020-ban is a DTM-ben, az egy jó lehetőség lenne neki. Ugyanakkor vannak ajánlatai az IndyCarból is. Én mégis azt javaslom neki, hogy maradjon Európában. Remélem, hogy 2021-ben már a Forma-1-ben mehet.”

  • Nem érkezik új gyártó a DTM-be 2020-ban

    Nem érkezik új gyártó a DTM-be 2020-ban

    A DTM első embere Gerhard Berger megerősítette, hogy nem fog bővülni a gyártók száma a 2020-as bajnoki idényben sem, hiába van a Super GT-vel közös szabályrendszer.

    A német túraautó bajnokság idei szezonzáróján a szokásos DTM autók mellett feltűnt a japán Super GT sorozat néhány indulója, mivel mindkét bajnokság autói a Class One szabályrendszer szerint készültek.

    A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Honda, a Nissan és a Lexus is bármikor indulhatna a német bajnokságban is. Ám Gerhard Bergar megerősítette, hogy ez a következő idényben nem fog megtörténni.

    „Nincsenek jelen pillanatban tervek arra, hogy bármelyik japán gyártó is Európába jöjjön.” – kezdte Berger. „Nincsenek erre mutató tárgyalások, így nem várható, hogy bárki is jönne az elkövetkezendő 1-2 évben.”

    A DTM szezonja ugyan véget ért, de ők is vendégszerepelni fognak a Super GT szezonzáróján Fujiban. Ám 2020-ban nem várható újabb közös versenyek.

    „Idővel szeretnénk majd sokkal több közös versenyt, de 2020-ra viszont nincsenek ilyen jellegű terveink. Hockenheimben remekül mentek a dolgok, a mezőny látványos volt, meglátjuk majd, hogy Fuji milyen lesz. Lépésről lépésre kell haladnunk, remélem, hogy egyre több ország fog majd érdeklődni a Class One iránt.” – fogalmazott az osztrák.

    A Super GT főnökének, Masaaki Bandohnak ennél komolyabb álmai is vannak.

    „Nagyon várjuk már, hogy a DTM-es barátaink jelen legyenek Fujiban. Számomra nagyszerű lenne, ha lenne egy nagy, közös Class One világkupa.” – jelentette ki.

     

  • Ghiotto befejezheti a formula autós karrierjét az év végén

    Ghiotto befejezheti a formula autós karrierjét az év végén

    Luca Ghiotto azt tervezi, hogy befejezi a formula autós karrierjét, hogy teljes mértékben a hosszútávú versenyzésre összpontosíthasson. Az olasz pilóta az előző hétvégén Fujiban versenyezhetett életében először a WEC-ben.

    A Formula 2-ben versenyző Ghiotto – aki a Team LNT Ginetta csapatában mutatkozhatott be a hétvégén – elmondta, hogy ezentúl inkább a sportautózásra szeretne koncentrálni.

    „Négy év Formula 2-ben való versenyzés után itt az ideje egy jó lehetőséget találnom, különben valami más után kell, hogy nézzek,” – mondta Ghiotto. „Többek között ezért is vagyok itt Fujiban, ugyanis szeretem ezt a szériát és ez egy jó lehetőség a számomra. Ezek közé a lehetőségek közé sorolnám a DTM-et is, azonban tudom, hogy oda nagyon nehéz bekerülni. A japán Super GT viszont nem lehetetlen, szóval miért ne mehetnék oda?”

    A 24 éves olasz, akinek már csak egy versenyhétvégét kell majd teljesítenie a Formula 2-ben Abu Dhabiban, többek között olyan szériák után mutatott érdeklődést, mint a TCR vagy a GT3-as kategóriák. Az olasz fiatal azt sem zárta ki, hogy egynél több szériában fog majd versenyezni a 2020-as szezonban.

    „Bármire nyitott vagyok, ha a sportautózásról van szó. Professzionális versenyzővé szeretnék válni, ugyanis a későbbiek folyamán ebből szeretnék majd megélni. Úgy néz ki, hogy nem lesz ütközés azon szériák között, amikben szeretnék majd versenyezni, szóval az sem kizárt, hogy egyszerre több szériában is részt fogok venni.”

    A WEC következő versenyét a következő hónapban rendezik majd Sanghajban. Ghiotto tovább folytatja munkát a csapattal és saját elmondása szerint az idei WEC szezonban még egyszer-kétszer biztosan versenyezhet majd. A ötös rajtszámú autó – amit Ben Hanleyvel és Egor Orudzhevvel oszt meg – a negyedik helyen haladt Fujiban, amikor a bal első fékbetét tönkrement, miközben Hanley vezette az autót. A hibás fék miatt sok időt kellett ácsorogniuk a boxban, ami miatt végül a tizenegyedik helyen rangsorolták őket a kategóriájukban.

  • Habsburg kimagasló teljesítménnyel zárta első DTM szezonját

    Habsburg kimagasló teljesítménnyel zárta első DTM szezonját

    Sajtóhír: Habsburg Ferdinánd a tizenegyedik helyen végzett élete első DTM szezonjának zárófutamán, miután a 21 autót számláló rajtrács tizenkettedik rajtkockájába kvalifikálta magát a hideg és esős körülmények között, és elmondása szerint, bár a szezon nem volt zökkenőmentes, azonban büszke arra, hogy az R-Motorsport színeiben versenyezhet, és biztos benne, hogy a csapat előtt fényes jövő áll ebben a rendkívül versenyképes sorozatban.

    Az állítás, miszerint a hockenheimi hétvége esős volt, korántsem adja vissza a németországi pályán uralkodó időjárási viszonyokat, de a 22 éves osztrák versenyző a körülményektől egy cseppet sem zavartatva, kimagasló teljesítményt nyújtott a szombati időmérő edzésen. Olyannyira, hogy ő bizonyult a leggyorsabbnak az Aston Martin Vantage DTM autóval versenyző pilóták között, és a sikerült a tizenkettedik helyre kvalifikálnia magát. Azonban egy, az időmérőt követően felfedezett motorprobléma miatt a 62-es rajtszámú autó nem tudott felállni a rajtrácsra, a csapat ugyanis minden erejét bevetve azon dolgozott, hogy a második versenynapnak már új motorral vághasson neki.

    ,,Természetesen sajnálom hogy ki kellett hagynom az első futamot, de ennek következtében lehetőségem nyílt rá hogy egy új szemszögből tapasztalhassam meg a csapatot hajtó eltökéltséget, szenvedélyt és emberfeletti teljesítményt.”– magyarázta a Greenstorm által szponzorált versenyző. ,,Amikor az autóban ülsz, olyannyira csak a saját feladatodra koncentrálsz, hogy nem mindig tudod értékelni azt ami a garázsban és a boxfalon történik. Nem mondom hogy örülök annak, hogy így alakult, de az, hogy nem tudtam rajthoz állni a versenyen, új perspektívát nyitott meg számomra, amiért igazán hálás vagyok.”

    A második versenynapon a szombati remek formáját hozva, ezúttal is a tizenkettedik rajtkockából, közvetlenül a DTM futamgyőztes Loic Duval mögül és csapattársa, a vasárnapi időmérőn leggyorsabb Aston Martin pilótának bizonyuló Jake Dennis mellől várhatta a lámpák. kialvását. A kiváló rajt után a heves esőzést és a versenyt megakasztó rövid piros zászlós szakaszt követően Habsburg minden tőle telhetőt beleadva, hiba nélkül teljesítette az egy órás versenyt, és végül a tizenegyedik helyen intette le a kockás zászló

    ,,Őrülten jó verseny volt! “ – mondta el a futamot követően az osztrák autóipari cég, az AVL támogatását élvező Habsburg. ,,Jó móka volt Jake oldalán autózni a rajtnál. Fantasztikus csapattárs volt egész évben, így különösen jó érzés volt együtt nekivágni a végső megmérettetésnek. Onnantól kezdve pedig már csak a sebesség és az autó kontrollálása közötti tökéletes egyensúly megtalálása volt a legfőbb kihívás, valamint az, hogy a szezon összes eddigi versenyéhez hasonlóan ismét sikerüljön egy darabban hazahozni az autót, a pontszerzés lehetőségét is szem előtt tartva. Kár, hogy az utóbbiról pont lecsúsztam, de ennek ellenére rendkívül boldog vagyok.”

    Habsburg a 2019-es szezon kezdetén csatlakozott a DTM mezőnyéhez, az R-Motorsport versenyzőjeként. Az osztrák versenyző többek közt a csapat professzionalizmusa és előremutató jövőképe miatt szavazott bizalmat a 30 éves múltra visszatekintő bajnokságba újonnan becsatlakozó svájci alakulatnak. Kilenc DTM versenyhétvégét és a spái 24 órás futamot követően Ferdinánd teljes mértékben elégedett a döntésével, és büszkén képviseli a csapatot.

    “Az R-Motorsportnál már most otthon érzem magam,“ – folytatta Ferdinánd. “A csapaton belüli egységnek és az általuk nyújtott támogatásnak köszönhetően folyamatos tanulásra és fejlődésre nyílik lehetőséged; a professzionalizmusuk magabiztossággal tölti el az embert, és segít abban, hogy csakis a saját feladatodra kelljen koncentrálnod. A téged körülvevő emberek pozitív mentalitása és a jövőbe tekintő szemlélet miatt folyton azt érzed, hogy nagy dolgokat tartogat számukra a jövő. Nem is kívánhatnék ennél jobb csapatot.”

    “Emellett kívánni sem tudtam volna az enyémnél segítőkészebb családot és személyes csapatot. Ők mindannyian a karrierem kezdete óta velem vannak, amiért mérhetetlenül hálás vagyok.”

    Habár a DTM szezon véget ért, azonban Habsburg számára egy utolsó nagy kihívást még tartogat ez az év. A bejelentésre, hogy hol és milyen autóval gurul majd pályára, a hét folyamán kerül majd sor.