Címke: DTM

  • Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    A Williams egykori versenyzője Robert Kubica a BMW színeiben fog majd részt venni a DTM jerezi tesztjén decemberben.

    A lengyel – akinek Nicholas Latifi veszi majd át a helyét a grovei istállónál a kihívással teli visszatérését követően – már korábban is elmondta, hogy a Forma-1-es tesztversenyzői szerepét mellett szívesen versenyezne is.

    A korábbiakban arról szóltak a hírek, hogy Kubica menedzserei az Audival tárgyaltak egy lehetséges DTM-es versenyzői ülésről, azonban a német gyártó vezető főnöke, Dieter Gass jelezte, hogy nem terveznek változtatni a jelenlegi pilótafelállásukon.

    Azonban a BMW- akik az idei évben csúnyán alulmaradtak az Audival szemben a bajnokságokban – szeretne változtatni a versenyzőinek kilétén. Ez megnyithatja Kubica előtt a DTM kapuját, amit sokan kész kényként kezeltek a szingapúri bejelentése után, miszerint az idei szezon végén el fogja hagyni a Williams csapatát.

    A lengyel a korábbiakban már vezethetett DTM autót, igaz, hogy az hat éve volt és akkor még V8-as motorok dolgoztak a német túraautó bajnokság autóiban. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a BMW Motorsportnak, hogy pályára vihetem majd a BMW M4-est Jerezben,” – mondta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese. „Alig várom már a tesztet és hogy jobban megismerhessem az autót.

    „Egy új kihívásra vágyok és lényegében a DTM tökéletesen eleget tesz ennek. Top kategóriás versenyzőkből áll a mezőny és a sorozat színvonala is elég nagy. Azonban először meg kell néznünk, hogy miként fogok majd teljesíteni a tesztem.”

    A BMW csapatfőnöke Jens Marquardt hozzátette: „Robert egy hatalmas név az autosport világában, ugyanis egy rendkívül tapasztalt versenyzőről van szó, aki a Forma-1-ben is megfordult már. Kíváncsian várjuk már, hogy miként fog alakulni számára az első tesztje a BMW M4-essel.”

    Az Audi nagyon úgy néz ki, hogy megtartja a korábbi Formula 3-ban versenyző Jonathan Aberdeint, aki ígéretesen teljesített az első DTM-es szezonjában. Azonban Pietro Fittipaldi jövője kérdéses a német márkánál annak ellenére, hogy brazil versenyző nagy érdeklődést mutatott sorozat iránt. Emiatt Kubica akár még az Audi vendég csapatánál is befutó lehet. A privát csapatoknál valós versenyzéshez anyagi keret is szükséges, azonban ez Kubicának nem jelenthet gondot, ugyanis a lengyel olajtársaságnak köszönhetően 15 millió eurót vitt anno a Williamshez.

    A BMW az egyetlen gyártó, akik már bejelentették a tesztfelállásukat az újoncok tesztjére. Kubica mellett Nick Yelloly ülhet majd autóba a jerezi teszten, amit december 10-től 13-ig rendeznek majd.

  • Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Robert Kubica továbbra is azt gondolja, hogy nem bánta meg a visszatérését a Forma-1-be 2019-ben, a sérült karjával. A 34 éves lengyel pilótát azonban az újonc csapattársa, George Russell egész évben felülmúlta, az egyébként csak szenvedő Williams csapatnál. A lengyel TVP-nek nyilatkozott Kubica:

    „Semmit sem tanultam ezen szezonban, csak lett némi információm. Az utolsó helyekért küzdeni teljesen más dolog, mint amit tettem tíz éve.”

    Várhatóan Kubica 2020-ban a DTM-be igazol, miközben fejlesztő pilóta lehet majd a Haasnál vagy a Racing Pointnál. Arról is beszélt, a Przeglad Sportowynak, hogy a Williams egész évben másképp kezelte őt, mint Russellt:

    „Emlékszem, egy időmérőn kiszálltam az autóból, és mondtam egy barátomnak, hogy a BMW fénykorában ilyen vezetéssel az első sorokban lettem volna. Mégis utolsó voltam, fél másodperccel lemaradva az előttem lévőtől.”

    Ettől függetlenül nem bánta meg Robert a visszatérést:

    „Ha ott állnék a tükör előtt pár évvel később, és mondanám magamnak, hogy lett volna esélyem a visszatérésre, de feladtam, azt magam is nehezen érteném meg. Néha nehéz volt ezt így azonban Forma-1-nek hívnom.”

    Arra kérdésre, hogy nehezebb volt-e Abu Dhabiban versenyeznie, tudván hogy ez az utolsó futama a Forma-1-ben, így felelt:

    „Nem, már jó ideje tudtam, hogy ez lehet az utolsó versenyem, így őszintén szólva nem lett ez érzelmileg nehezebb. Persze amint hazamegyek, lesz időm ezt feldolgozni, de még mindig jobb itt lenni, mint otthon ülni a tévé előtt, és onnan nézni a versenyeket. Eredmények tekintetében csalódás volt ez az év, de ha mélyebben a dolgok után nézünk, akkor nem is tűnik annyira rossznak, mint az esetlegesen kívülről látszik. Sok tekintetben, ez egy hasznos szezon volt nekem. Még motiváltabb lettem, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy nem voltam ezen sportágban jó ideig, még mindig versenyképes tudok lenni, magas szinten. Jövőre azonban remélem, hogy már új kihívások után nézhetek.”

    Végül megkérdezték arról is Kubicát, hogy a Williams megoldja-e szerinte a problémáit 2020-ra, mire így válaszolt:

    „Nem tudom. Van erről véleménem, de megtartom magamnak.”

  • Kubica: A Williams nem használta fel a tapasztalatomat

    Kubica: A Williams nem használta fel a tapasztalatomat

    Robert Kubica elmondása szerint a Williams nem hozta ki a legtöbbet a közreműködésével 2019-ben.

    A lengyel pilóta a GrandPX News-nak beismerte: „valószínűleg” Abu Dhabiban lehet az utolsó Formula 1-es hétvégéje. Hozzátette, jövőre az a célja, hogy a DTM-ben szerezzen ülést és arra törekszik, hogy Forma 1-es tartalékos pilóta legyen, amelyhez a PKN Orlennel már a következő lépést megtette.

    „Még nem mondhatom 100 százalékig, de megpróbálok még néhány emberrel egyeztetni a dologgal kapcsolatban, hogy működjön.” – fogalmazott Kubica. – „Látni szeretnénk, hogy minden passzoljon, de ez néha sokkal több időt vesz igényben, mint meghozni egy döntést.”

    Kubica hamarosan tölti a 35. életévét, így számára a Racing Point és a Haas lehet a cél. A Haas különösen gyors döntéshozatalra sarkallja a lengyel pilótát.

    A hétvége során Kubicát az idei évről és a Williamsről is kérdezték és elmondta, az idei év legnagyobb csalódása az volt, hogy mindössze a megérzéseinek a 10 százalékát használták fel, amiben változtatni kellett volna. Arra a kérdésre, miszerint mi a legjobb emlékei az idei szezonról szemtelenül azt válaszolta, hogy még csak most jön: a hazaút.

    (Szerző: Gajáta Fanni)

  • Kubica döntött a jövőről, Steiner a válaszára vár

    Kubica döntött a jövőről, Steiner a válaszára vár

    Robert Kubica azt mondja, már döntést hozott jövő évi terveiről, Günther Steiner is választ vár a lengyeltől.

    Amióta bejelentette, hogy elmegy a Williamstől, az egyszeres futamgyőztest sok mindennel hírbe hozták, egy esetleges DTM-üléstől a tesztpilótai szerepkörig. Múlt héten szárnyra kapott, hogy az utóbbit illetően nem a Haas, hanem a Racing Point lehet a lengyel célja.

    „Az utóbbi két hétben nincs új fejlemény.” – tért a tárgyra rögtön Steiner – „Ez inkább rajta áll, el kell döntenie, mit szeretne jövőre csinálni. Mi türelmesen várunk, mi lesz. Ez egy nagy döntés, ezt pedig tiszteletben tartjuk.”

    Kubica minden bizonnyal pénteki szabadedzéseken is szeretne majd vezetni, ez pedig a Haas szerint amúgy is szükséges lenne. De nem csak ez, hanem vélhetően egy 2021-es versenyülés is szerepel a követelései között.

    „Még senki sem biztos benne, hogy itt lesz két év múlva, még minden nagyon képlékeny. Mi sem írtunk még alá senkivel. Ez az egész egy nagy játék.” – mondta Steiner.

    A Williams lengyel pilótája sem fedte fel még a kártyáit, de azt mondja, már megvan, mit szeretne tenni. Terveiről azonban csak sejtelmesen nyilatkozott.

    „Nem akarok részletekbe menni, de szerintem döntöttem. Komplikált az ügy, és sok mindent kell még tisztázni. Remélhetően ez hamarosan meg is történik. Optimista vagyok, bár nem minden rajtam múlik, mert több programot kell összeegyeztetni, az pedig kompromisszumokat jelent.”

    Kubica azt is elhintette, a versenyzés elsőbbséget élvez számára, és egyre valószínűbb, hogy ez a DTM-ben lesz.

    „Kihívást keresek, és sanszos, hogy a DTM-ben megyek majd. Végtére is ez a Forma-1 után a második legkeményebb európai sorozat. Ha ott kötök ki, boldog leszek. Remélem, még sikerül majd mást mellészervezni úgy, hogy mindenki boldog legyen, erre nyitott vagyok.”

    Az Audi úgy tűnik, megtartja a pilótáit, így ott nem lesz hely. Tehát Kubica a BMW-nél vagy a gyári támogatás nélküli WRT-nél (Aston Martin) köthet ki.

  • Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Dieter Gass, az Audi Motorsport főnöke azt nyilatkozta, közös – saját motorjukon alapuló – motortervezetet nyújtottak be, hogy tovább csökkentsék a DTM költségeit.

    Gerhard Berger, amióta 2017-ben átvette a német túraautó bajnokság vezetését, a költségcsökkentésre törekszik, például a közös aerodinamikai csomaggal.

    Az Audi és a BMW is elmondta már idén, hogy a további csökkentés nehéz lesz, miután a négyhengeres turbómotor 2019-es bevezetésével jelentősen nőttek a költségek.

    „Nem kapott nagy figyelmet, de vannak egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy a DTM egyenmotorokat használjon.” – kezdte Gass.

    „Támogatjuk ezt a projektet, fel is ajánlottuk, hogy a motorunkat adnánk ehhez. Szóval nyitottak vagyunk erre a lehetőségre. Itt a DTM-ben egy olyan koncepció szerint versenyzünk, ami a közös alkatrészeken alapul.”

    „Ennek ellenére a legdrágább alkatrészt még mindig külön fejlesztik a gyártók. Ha még egy lépést akarunk tenni a jelentős költségcsökkenés felé, ez az egyetlen lehetőség.”

    A javaslat már tavaly felmerült, ám akkor nem nyert nagyobb teret, ugyanis a BMW vélhetően ellenezte a dolgot.

    Amikor Gass szavaival szembesítették, BMW-s kollégája, Jens Marquardt a következőket reagálta:

    „Igen, voltak egyeztetések arról, hogy közös motorunk legyen, bárki is szolgáltatja majd azt. Ám előtte alaposan meg kell vizsgálnunk, mik lehetnek az előnyei, illetve a hátrányai egy ilyen döntésnek.”

    „Ha a DTM teljesen egy egyenautót alkalmaz, nem lesz, ami a gyártóra emlékeztessen. Ezt nehéz azzal összeegyeztetni, amit közvetíteni szeretnénk [a sorozaton keresztül].”

    Jövőre azonban így is olcsóbb lehet a részvétel, ugyanis a motorfejlesztésre korlátozásokat vezetnek majd be.

    A sorozat vezetője, Gerhard Berger szerint viszont nem reális az egységes motor bevezetése.

    „Maga a versenyzés egy marketing eszköz is, itt mindenki a saját technológiáját akarja megmutatni. Ez része a motorsportnak.”

    „Egyetértek a költségcsökkentéssel, ha csak arról az oldalról nézzünk a dolgokat, ez tényleg a legjobb ötlet. De már így is sok egységes alkatrészünk van. Motor pedig mindig más egy kicsit, az a legérzékenyebb ebből a szempontból.”

  • Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Robert Kubica feltehetően a Racing Pointnál lesz teszt- és tartalékpilóta, tudta meg a GPToday.net. A lengyel már korábban bejelentette azt, hogy távozik a Williams csapatától 2019 végén, miután elég nehéz éve volt velük. A visszatérése ugyan sikeresnek is mondható, hiszen 8 évet kihagyott a 2011-es rali balesete után, de Kubica egész évben a mezőny végén kullogott. A brit istálló nem volt képes felvenni a versenyt a többi csapattal, még ha Robert pontot is szerzett nekik, a Német Nagydíjon.

    2019 után a karrierje bizonytalannak tűnt, de a lengyel versenyző többször is kijelentette, hogy maradna jövőre is a Forma-1-ben. A legfrissebb információk szerint Kubica most már közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Racing Pointhoz. A silverstone-i csapatnál jövőre Sergio Perez és Lance Stroll versenyeznek, de Kubicával kiegészülve dolgoznának az autójuk fejlesztésén.

    A Haas is próbálta megszerezni a lengyelt, Günther Steiner csapatfőnökkel az élen, és megerősítették, hogy ők is tárgyalásban álltak a 34 éves pilótával. A versenyt azonban úgy tűnik, hogy a Racing Point nyeri.

    Természetesen Kubica szerződtetésével a Racing Point nyer egy új támogatót is, a PKN Orlent. A lengyel olajcég idén a Williams szponzora volt, de feltehetően ők is távoznak a hazai versenyzőjükkel egyetemben a csapattól. A vállalat kifejezte azon igényét, hogy mindenképp maradnának a száguldó cirkuszban.

    Miközben Kubica fő célja az, hogy maradjon szerepe a Forma-1-ben, azon igényét is kifejezte, hogy versenyezni is szeretne jövőre, egy versenyképes mezőnyben. A pletykák szerint 2020-ban a DTM-ben láthatjuk majd, egy ottani informátor szerint a BMW-nél.

  • Magyar bajnokok az újító szellemű Extreme E off-road versenysorozatban

    Magyar bajnokok az újító szellemű Extreme E off-road versenysorozatban

    Újabb nevezők névsorát közölte az Extreme E, melyben a számos világbajnok között két magyar pilóta neve is felbukkant; a HELL-szponzorált Bessenyey Zoltán, és Szabó Krisztián rallycross versenyző képviselheti hazánkat a klímaváltozás ellen fellépő, különleges off-road versenyen.

    Bessenyey Zoltán, kétszeres Európa-rally-bajnokot 2017-es balesete sem tántoríthatja el céljai elérésétől, de a versenypályáktól még kevésbé. Habár, a sokak által csak BZ-ként ismert autóversenyző, mozgásában korlátozottá vált, idén egy speciális gokart segítségével – és a HELL ENERGY támogatásával – újra pályára állt a Handikart International Trophy versenyen, Le Mans-ban, ahol dobogós helyezést ért el. Bessenyey kitartása és lelkiereje példaértékű, nem véletlen, hogy idén az FIA Disability and Accessibility bizottság tagjának is beválasztották.

    Neki azonban még ez sem volt elég. Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy bekerült a Extreme E elektromos SUV off-road sorozat versenyzői programjába. Ennek a különleges versenynek a megálmodója Alejandro Agag volt, akinek célja a versennyel felhívni a figyelmet a klímaváltozás pusztító hatására, és arra buzdítani az embereket, hogy tegyünk Földünkért.  Az éghajlat-védelem iránti elkötelezettség részeként az Extreme E csatlakozott az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményéhez.  A verseny 5 különleges helyszínen zajlik majd, melyek többek között az Északi-sarki jégolvadásra, az amazonasi esőerdő-irtásra, a Csendes-óceán műanyag-szennyezettségére, a Sahara elsivatagodására, a gleccserek olvadására, a Himalája ökoszisztémájának és földünk állatfajainak kipusztulására hívják fel a figyelmet. A három napon át tartó verseny egy nagyjából 10km2 nagyságú területen zajlik majd, melyen a világ számos kiváló autóversenyzői állnak rajthoz, csapatokban. A nevezők között olyan nevekre bukkanhatunk, mint Sebastien Ogier, rally-világbajnok, Timo Scheider, kétszeres DTM bajnok, vagy Nelson Piquet Jr. és Lucas di Grassi, Formula E bajnokok.

    Hazánkat Bessenyey Zoltán és a rallycross versenyző, Szabó Krisztián képviselik majd. A csapatok tesztelése 2020 közepén kezdődik, a verseny kezdésére pedig várhatóan 2021 februárjában kerül sor.

  • Szafnauer is szerződne Kubicával 2020-ra!

    Szafnauer is szerződne Kubicával 2020-ra!

    Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke is megerősítette, hogy szerződnének Robert Kubicával 2020-ra. Egy kissé félresikerült visszatérés után a lengyel elismerte, hogy már nagyon várja a szezonzárót Abu Dhabiban. Megkérdezték tőle, hogy érzi magát a Brazil Nagydíj után:

    „Nagyon jól. Az is jó, hogy már csak az utolsó verseny van hátra. Őszinte leszek, ez egy nagyon hosszú szezon volt.”

    Kubica szponzora, a PKN Orlen is elhagyja a Williams istállót Abu Dhabi után, és a lengyel olajcég feltehetően a Haas és a Racing Point csapataival egyeztet. Feltehetően teszt- és tartalékpilóta lehet belőle jövőre, kombinálva valamilyen más szériás elfoglaltsággal, mint például a DTM. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nyíltan elismerte Brazíliában, hogy alkalmaznák a 34 éves pilótát:

    „Remélem, hogy az elkövetkezendő napokban bejelenthetünk valamit.”

    A Racing Point is ugyanakkor Kubica támogatójára hajt, és ezt el is mondta Szafnauer a lengyel Eleven Sportsnak:

    „Remek lenne Robertet a csapatnál tudni. Nagyra tartjuk, és csodálatos lenne, ha tudna segíteni a csapatunknak.”

  • Habsburg a Remusszal az oldalán vág neki Makaónak

    Habsburg a Remusszal az oldalán vág neki Makaónak

    Habsburg Ferdinánd megérkezett a 66. Makaói Nagydíj helyszínére, és készen áll rá, hogy a REMUS Performance Sport Exhausts támogatásával célba vegye az F3 Világkupa dobogóját.

    A 22 éves pilóta, aki még nem vezette versenykörülmények között a 2019-es Formula 3-as autót, amelyben hamarosan Makaó utcáin köröz majd, kiemelt partnerségi megállapodást kötött az osztrák prémium sportkipufogó-rendszer gyártó vállalattal a Formula 3-as versenynaptár legizgalmasabb és leglátványosabb eseményére, és készen áll rá, hogy szembeszálljon a kihívással.

    “Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangos osztrák márka nevét viselhetem a versenyautómon, az overallomon és a sisakomon,” mondta el Habsburg. “A REMUS neve az évek során összeforrt számos top csapat, versenyző és bajnokság nevével , és midig is szerettem volna részese lenni ezen örökségnek”

    A REMUS a DTM versenysorozat főtámogatói közé tartozik, ahol Habsburg az idei év folyamán az R-Motorsport színeiben egy Aston Martin Vantage DTM autóval állt rajthoz.

    Eredményes bemutatkozó szezonja arra enged következtetni, hogy fényes jövő áll előtte a bajnokságban, azonban nem tudta megállni, hogy ne térjen vissza az F3-as futamra melynek megnyeréséhez oly közel került 2017-ben.

    “Amikor karnyújtásnyira kerülsz a győzelemtől, egyszerűen nem tudsz túllépni rajta. Ha nem próbálkozom meg újra, a makaói győzelem örök tüske marad számomra, és nem szeretnék ezzel a tudattal élni. Egy éves kihagyás után van némi pótolnivalóm, elsősorban azért mert az új F3-as autó más mint amivel tavaly versenyeztem, de minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy felkészüljek az előttem álló kihívásra.”

    A 2019-es FIA Formula 3 autó leginkább a korábbi GP3-as autókra hajaz, azonban jóval nehezebb elődjénél, a makaói speciális körülmények miatt megnövekedett leszorítóerő pedig nagyobb tapadást nyújt a versenyzők számára a gyors kanyarokban. Az idei évben bevezetésre került DRS is újdonságnak számít, de az még egyelőre kérdéses, mennyi előnyt jelent ez előzés szempontjából a szűk utcai pályán.

    “A valenciai hivatalos teszten már vezettem az autót, és bár az özönvízszerű esőzés nem könnyítette meg a dolgomat, mégis jó volt valamennyire kiismerni az autót,” magyarázta Habsburg. “Emellett jó volt együtt lenni az ART csapattal – úgy érzem, remek hét áll előttünk. A siker kulcsa a Pirelli gumik kezelésében rejlik. Az időmérő edzés mindig is kulcsszerepet játszott Makaóban, és úgy tűnik idén ez még nagyobb kihívást jelent majd mind a versenyzők, mind a csapatok számára.”

    Habsburg kihasználva másik osztrák partnere, az AVL által nyújtott lehetőséget, annak csúcstechnológiájú szimulátorában, valamint az ART saját szimulátorában készült a versenyre. Itt az adatok elemzése és a szakértő segítségnek köszönhetően még jobban kiismerhette az autót, amellyel hétvégén rajthoz áll majd.

  • Berger Kubicát és Buttont akarja a DTM-be 2020-ra

    Berger Kubicát és Buttont akarja a DTM-be 2020-ra

    Gerhard Berger a DTM főnökeként elismerte, hogy a német prémium túraautós szériában szeretné látni Robert Kubicát 2020-ban. A lengyel idén szenvedett csak a Williams autójával a Forma-1-ben, 2020-ra pedig feltehetően csak tesztpilótai feladatot vállal csak a királykategóriában, így talán versenyezhet is máshol. Ez egykor szintén volt Forma-1-es versenyző Berger erről ennyit mondott:

    „Olyan nagy nevek, mint Robert Kubica mindig a radarjainkon vannak. Jelenleg ez a kérdés több összetevős, de függ a szabad helyek számától és a büdzsétől. Azonban nem is kérdés, hogy szeretnék ilyen neveket látni a DTM-ben.”

    A széria vezére azt is elismerte a SAT1-en, hogy Jenson Button a másik pilóta, akit szívesen látna a DTM-ben:

    „Sport szempontból nézve ő is egyből hozná a jelenlegi DTM versenyzők szintjét, akik a szememben igazi top pilóták. Viszont az ő nevük még nem olyan ismert, mint Kubicáé vagy Jenson Button neve. Jónak kell lennie ilyen szempontból is a mezőny elegyének, de dolgozunk már rajta.”