Címke: DTM

  • A DTM olaszországi tesztje is veszélybe kerülhet a koronavírus miatt

    A DTM olaszországi tesztje is veszélybe kerülhet a koronavírus miatt

    A német túraautó bajnokság (DTM) promótere az ITR egy közleményben tudatta, hogy az Olaszország északi részén kirobbant koronavírus járvány miatt folyamatosan figyelemmel követik a helyzetet a márciusi monzai szezon előtti teszt kapcsán.

    Kína után Olaszország északi részén (Milánó és környékén) komoly vészhelyzetet hirdettek, mivel az elmúlt napokban drasztikus mértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma.

    A DTM pedig márciusban pont azon a területen, Monzában készülne a szezonra. A történtek miatt pedig az ITR közleményt adott ki.

    „Tisztában vagyunk az észak-Olaszországban kirobbant koronavírus helyzettel. Kiemelt figyelmet szentelünk a március 16-18.-ai tesztre gyakorolt esetleges hatásának, és együttműködünk a helyi hatóságokkal a helyzet szoros nyomon követése érdekében. A DTM-ben résztvevő összes személy és az ITR partnereinek az egészsége kiemelt prioritást élvez és mihelyst valami változás lép fel a körülményekben azt azonnal tudatni fogjuk” – áll a kiadott közleményben.

    A bajnokság mezőnye a márciusi teszt mellett június közepén versenyez(ne) a legendás olasz pályán.

  • Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Robert Kubica nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a Forma-1-be, de tisztában van vele, hogy előfordulhat, hogy mégsem így lesz.

    A lengyelnek a tavalyi volt az első szezonja a királykategóriában a 2011-es rallybalesete után, mely kis híján az életébe került, ám kis túlzással csak szenvedett a sereghajtó Williams csapatban.

    Idénre tartalékpilótai állást kapott az Alfa Romeónál, de versenyzés nélkül sem marad, hiszen a DTM-ben áll majd rajthoz 2020-ban.

    Neki szegezték a kérdést, hogy láthatjuk-e valamikor újra a Forma-1-ben, ő így válaszolt: „Lehetséges. Ugyanakkor az is benne van, hogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj volt az utolsó versenyem. De a Forma-1 az Forma-1. Őszintén fogok válaszolni, 5-6 éve azt sem hitte volna senki, hogy visszatérhetek, de én sosem csuktam be az ajtót és most itt vagyok.”

    A 35 éves lengyel tudatában van annak, milyen volt a tavalyi éve, de nem bánja, sőt még azzal is viccelődött, hogy egy mozgó sikán volt a lekörözéseknél, és ha már itt tartunk, ezekről is beszélt.

    „Az elején a lehető leghatékonyabban próbálod kivitelezni. Később rájössz, ha vesztesz 1-1,5 másodpercet, az nem változtat semmin. A rajtokkal is ugyanez volt. Vállalhatsz kockázatot és megelőzhetsz egy-két versenytársat, de ekkor is csak annyi lesz a kérdés, hogy pár kanyar vagy pár kör múlva előznek-e vissza. Az élet néha kegyetlen. De összességében úgy gondolom, megérte. Nem volt könnyű, de sokat adott.”

  • Az Audi is kiszállna, 2021-től befellegzett a DTM-nek?!

    Az Audi is kiszállna, 2021-től befellegzett a DTM-nek?!

    Az Audi belsős átstrukturálása akár azt is eredményezheti, hogy kiszállnak a DTM-ből, miközben a Formula E egyre több figyelmet kap házon belül. Az Aston Martin kiszállása után tehát a német túraautós szériának újabb komoly fejtörője tehát az, hogy a jelenlegi bajnok Audi is befejezheti 2020 végén!

    Az ingolstadtiak az elkövetkezendő hónapokban döntenek majd a DTM-es szerepvállalásukról, és nem valószínű az már, hogy párhuzamosan ugyanannyi törődést kap ezen túraautós vállalásuk, valamint a Formula E projekt. Ahhoz, hogy az Audi maradjon a DTM-ben ahol turbós, belsőégésű motorokra alapoznak, azt kellene hogy jelentse, hogy a Formula E-ből kiszállnak. Ennek viszont szögesen ellentmond az, hogy a cég befolyásos értékesítési és marketing igazgatója Hildegard Wortmann már nagyon is elkötelezte magát az elektromos széria mellett.

    Mindemellett az elektromos mobilitás a Volkswagen vezér, Herbert Diess szerint is a konszern kőbe vésett stratégiája, tehát a testvérmárka Audinál is. A VW Motorsport pedig már 2019 novemberében bejelentette, hogy teljesen befejezik a motorsport tevékenységüket a hagyományos belsőégésű motorokkal.

    Április 1-től már nem Bram Schot, hanem Markus Duesmann lesz az Audi új vezérigazgatója. Ő korábban a BMW-Sauber Forma-1-es csapatnál volt a fejlesztésért felelős. Az 50 éves szakember korábban dolgozott már Diess mellett a BMW-nél. A nagyfőnök támogatása mellett pedig ő is a Formula E-t értékeli pozitívabban. A belső átszervezés pedig problémás lehet az Audi DTM-es elköteleződésének. Július 1-től a gyári csapat már nem a fejlesztési osztályvezető Hans-Joachim Rothenpielerhez tartozik majd, hanem az Audi Sport GmbH-hoz. Azért lényeges kérdés ez, mert Rothenpieler képes ellensúlyozni azon törekvéseket, hogy az Audi kikerüljön a DTM motorsport programból.

    Tény ugyanakkor, hogy a cégnél a motorsport marketingeszköz is, így hatása van az eladásokra. A dízelbotrány után az Audi is rengeteg pénzt fordít az e-tron elektromos flottájának a fejlesztésére. Mindenképp jó eladási számokat kell felmutatni, mert különben számítani lehet EU-s bírságra.

    Amennyiben Ingolstadtban valóban úgy döntenek, hogy elhagyják a DTM-et, akkor az komoly csapás lenne a túraautós szériának, hiszen egyedül maradna a BMW. 2020 végén pedig szinte megállíthatatlan lenne a széria eltűnése, hiszen jelenleg is az Audi 8, a BMW pedig 7 autót állít „hadrendbe”, az előttünk álló szezonra. Az Audi hivatalos válasza jelenleg az, hogy a motorsport programjukat ősszel fogják tárgyalni a jövő évi szezont illetően. Egészen pontosan:

    „A 2020-as év számunkra a DTM-ről és a Formula E-ről szól. Jelenleg nincs további döntés. Ahogy eddig is, nem fogunk helyzetjelentést adni, hanem csak a végleges döntésünket ismertetjük majd. Ennek azonban még idő kell.”

    Az Audi a feltámasztott DTM-ben 2000-től kezdve jelen volt a privát Abt csapattal. 2004-től gyárként is visszatértek. Ők így az egyetlen olyan gyártó, akik indultak ebben a szériában az elmúlt 20 évben. Ezen időszak alatt hétszer márka-, kilenc alkalommal pedig bajnokok lettek a versenyzők között is. A régi DTM korszakban is 1990-ben és 1991-ben is elhódították a versenyzők bajnoki címét. 2019 volt az eddigi legsikeresebb évük a szériában.

  • Rast és Rockenfeller túl van az első 2020-as DTM teszttel az Audival

    Rast és Rockenfeller túl van az első 2020-as DTM teszttel az Audival

    Az Audi Sport szerdától péntekig Vallelungában volt, hogy első alkalommal teszteljenek a 2020-as DTM szezonra a regnáló bajnokukkal René Rasttal és Mike Rockenfellerrel.

    Az ingolstadti központú csapat összesen 451 kört és 1842 kilométert teljesített az olasz pályán, hogy fontos adatokkal vághassanak neki a közelgő szezonnak.

    „Nagyon pozitív volt a DTM számára ez a teszt” – nyilatkozta Andreas Roos, a DTM projekt menedzsere. – „Újra lehetőségünk volt hogy néhány kilométert menjünk, így már csak az adatok kiértékelése van hátra annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészülhessünk az új szezonra.”

    Az Audi Sport teljesen csoportja csatlakozni fog a BMW Motorsporthoz Monzában az ITR hivatalos előszezon tesztjeire, március 16. és 18. között.

  • Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    A DTM-be szerződő lengyel Robert Kubica számára az idei év is igencsak sűrű lesz. Hiszen a német túraautó bajnokság mellett az Alfa Romeo tartalék pilótája is lesz.

    Csütörtökön vált hivatalossá, hogy az ex-Williams pilóta a DTM-ben folytatja pályafutását. Egy, az együléses sorozatokból jól ismert csapat, az ART Grand Prix színeiben.

    „A tavalyi évem nem a tervek szerint alakult, de végül ott tudtam maradni a Forma-1 vérkeringésében emellett pedig még versenyezhetek is. Tisztában vagyok vele, hogy logisztikailag komoly kihívás vár rám azzal, hogy a DTM mellett az F1-ben is lesz feladatom.” – kezdte a 35 éves versenyző.

    „Tíz hétvége van a DTM-ben, és nekem lesz még 18 a Forma-1-ben is, ezen kívül tesztek, szimulátorozások az Alfa Romeoval., míg az Orlennel felkészülés a DTM idényre, illetve marketing és média napok. Ez rengeteg és idegen is lesz a számomra, de a szenvedélyem és az, hogy a legmagasabb szinten versenyezhetek még az plusz energiát ad nekem.” – tette hozzá Kubica.

  • Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben!

    Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben!

    Meg van Robert Kuboca 2020-as versenyzői helye, számolt be róla a TouringCarTimes.

    A lengyel versenyző idén a DTM-ben fog versenyezni, egy BMW M4 DTM volánja mögött, az ART Grand Prix színeiben.

    A cél az lett volna, hogy gyári versenyző legyen, de ott nem maradt hely számára.

    „A DTM-mel már régóta szimpatizáltam, és a decemberi teszt Jerez de la Fronterán egy kis ízelítőt is adott belőle.” – mondta Kubica. „Nagyon várom már, hogy elkezdődjön ez az új fejezet a motorsport karrieremben.”

    „Nem kell bemutatni sem a BMW-t, sem Robert Kubicát, sem a DTM-et!” – mondta az ART Grand Prix csapatfőnöke, Sébastien Philippe. „Ez a projekt fontos számunkra és sok energiát tettünk bele a tél folyamán.”

    „Ez nagyszerű hír a DTM számára.” – mondtaJens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Örömmel üdvözöljük az ART Grand Prix-t a DTM-ben, mint privát csapat.”

    „Robert a tesztek során megmutatta, hogy nagyon jó a DTM autóval. Igazi nyereség ő a széria számára. Szorítunk az ART Grand Prix-nek és Robertnek, és reméljük, hogy sikeres DTM szezonjuk lesz.”

    Kubica és csapata ott lesz Monzában március 16-18-án Monzában, a hivatalos szezon előtti teszten.

  • Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Kubica DTM-es versenyülését hivatalosan csütörtökön jelenthetik be. A remek kapcsolatokkal rendelkező lengyelnek ugyan nem jutott hely a BMW gyári csapatainál, de a korábbi Williams pilóta a német túraautós szériában egy privát BMW-s alakulattal indulhat.

    A 35 éves pilóta mindemellett az alfa Romeo tartalékpilótája is lesz a Forma-1-ben idén, és mindkét szériában a PKN Orlen lesz a fő támogatója. Az informátor szerint a DTM-es bejelentése csütörtökön lesz egy sajtótájékoztatón, ahol ott lesz a lengyel olajcég elnöke, Daniel Obajtek is.

  • Elkelt az utolsó BMW-s hely is a DTM-ben

    Elkelt az utolsó BMW-s hely is a DTM-ben

    A dél-afrikai Jonathan Aberdein kapta meg 2020-ra az utolsó BMW ülését a Német Túraautó Bajnokságban.

    A 21 éves pilóta tavaly mutatkozott be a sorozatban az Audis WRT csapat színeiben. Nyolcszor végzett a top tízben, és a végelszámolásnál is a tizedik lett.

    Aberdein maradhatott volna az Audinál, ám pletykák szerint csak tartalékpilótaként számoltak volna vele idén.

    „A BMW egy remek lehetőséget adott nekem, hogy 2020-ban gyári pilóta lehessek, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Eksztázisban vagyok, hogy egy újabb évet tölthetek a DTM-ben, és a tavalyi erős újonc évemre fogok építeni. Várom már a BMW-s kihívásokat.” – nyilatkozta Aberdein.

    A dél-afrikai mellett a BMW gyári csapatát erősíti majd a visszatérő Lucas Auer, illetve a 2012-es bajnok Bruno Spengler és Joel Eriksson is.

    A DTM idei szezonja Zolderben veszi majd kezdetét április 24. és 26. között.

  • Az Audi változatlan felállással vág neki 2020-as DTM évadnak

    Az Audi változatlan felállással vág neki 2020-as DTM évadnak

    Az Audi hivatalosan is bejelentette, mind a hat pilótájuk marad a csapatnál 2020-ban is.

    Így tehát a felállásuk a következőképpen fog kinézni: René Rast, Jamie Green, Mike Rockenfeller, Nico Müller, Robin Frijns, Loic Duval.

    „Egy ilyen remek idény után bátran mondhatjuk: Sose változtass a győztes csapaton” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport főnöke a bejelentés alkalmával. „Szerintem ennél erősebb csapata még sosem volt az Audinak a DTM-ben. Ezért örülök nagyon, hogy mind a hat pilótával tovább folytathatjuk.”

    Az Audinak valóban kiemelkedő szezonja volt 2019-ben, elhozták az egyéni címet Rast révén, míg a gyártók között 582 pont előnnyel diadalmaskodtak a BMW felett.

  • Aberdeiné lesz az utolsó gyári BMW ülés? Kubica hoppon marad?

    Aberdeiné lesz az utolsó gyári BMW ülés? Kubica hoppon marad?

    Jonathan Aberdein lehet az, aki talán elfoglalhatja a BMW utolsó szabadon maradt helyét 2020-ban a DTM-ben. Amennyiben így lesz, Robert Kubica hoppon marad.

    A 21 éves Aberdein tavaly az Audi színeiben indult a bajnokságban, és a 10. helyen végzett. Eredetileg úgy volt, hogy idén is marad ennél a márkánál, és a DTM mellett a Formula E-ben is indul. De a friss hírek szerint a dél-afrikai versenyző a BMW-nél köthet ki, mivel az Audi Sport Team WRT Ed Jonest és Fabio Scherert indítja majd.

    Viszont épp erre a BMW-s helyre pályázik a Forma-1-ből kiszoruló Robert Kubica is. Ha Aberdein tölti be ezt a helyet, a lengyel versenyző biztosan gyári DTM ülés nélkül marad 2020-ra. Indulásra csak akkor marad esélye, ha a szponzora, a PKN Orlen segítségével egy ügyfélcsapathoz igazol.