Címke: DTM

  • Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Gerhard Berger személy szerint úgy gondolja, hogy augusztus vagy szeptember előtt a királykategória nem tud újraindulni. A DTM-es BMW főnök szerint a Forma-1 pedig a koronavírus járvány hatásaként feltehetően nagyot változik majd. A korábbi autóversenyző az Auto Bildnek nyilatkozott, és elmondta, hogy lesz most némi szünet:

    „Fel kell készülnünk a koronavírus pandémia utáni hónapokra, össze kell szednünk magunkat az elkövetkezendő időszakban. Ez ugyan csak a személyes véleményem lesz, de szerintem nem fogunk látni autóversenyeket augusztus vagy szeptember előtt. Még a Forma-1-ben sem.”

    Az összes F1-es csapat most azzal szembesül, hogy a költségeik szinte azonosak, a bevételük azonban jelentősen megcsappant. Ez akár csődöt si jelenthet sok autósportban érdekelt istállónak, különösen azoknak, akik már eddig is csak szenvedtek a királykategóriában. Amikor érdemben is elkezdődik a 2020-as szezon, a Forma-1 egy nagy változáson fog átesni, jósolja a BMW-s Jens Marquardt:

    „Szerintem véget ért az az időszak, amikor elképesztő összegeket fektettek be a motorsportokba. Ugyanakkor az autóversenyzés egy fontos dolog marad. Őtt van példaként a Formula E. Számunkra az a sorozat egy innovációs és technológiai laboratórium. Amikor azt hallom, hogy a Forma-1-ben kétezer ember dolgozik két autóért… Nos, ha minden visszarendeződik, úgy ahogy volt is előtte, az ilyen csillagászati költségeket tiszta lelkiismerettel nem szabad majd elfogadni.”

  • Berger győzködte Buttont, hogy csatlakozzon a DTM mezőnyéhez!

    Berger győzködte Buttont, hogy csatlakozzon a DTM mezőnyéhez!

    Gerhard Berger a DTM vezéreként elárulta, hogy megpróbálta meggyőzni a korábbi Forma-1-es versenyző Jenson Buttont arról, hogy töltsön el egy teljes szezont a német túraautós szériában, de sikertelenül. Tavaly Button a DTM szezonzáróján Hockenheimben egy Super GT-s Hondát vezetve a hétvégén a 9. és a 16. pozícióban futott be. Button ugyan csak az egyik lábát tette be a DTM-be, de Berger nagyon is akarta volna őt egész évre. Button viszont nem akarta elhagyni Los Angelest, ahol a menyasszonyával és fiával lakik. A motorsport-total.com-nak árulta el Berger a tervét vele kapcsolatban:

    „Beszéltem Jenson Buttonnal Hockenheimben, és mondta, hogy érdekelné is a DTM. Késűbb ahogy tovább csevegtünk, az volt az érzésem, hogy inkább továbbra is LA-ben lakna. A DTM azonban egy kemény, abszolút magas színvonalú széria. Ahhoz, hogy itt sikeres legyél, Európában kell élned, és minden nap kapcsolatban kell állnod a csapatoddal. Nem érzem azt, hogy erre készen állna.”

    Berger azonban nem adja fel:

    „Sima rajongóként nagyon is megnézném, hogy mit tud a DTM-ben. Bírom őt, sokat is gondolok rá, de most az életének egy olyan fázisában van, amikor más dolgok érdekelnek minket.”

  • Csak júliusban indul majd a DTM szezon

    Csak júliusban indul majd a DTM szezon

    Alaposan átalakult a DTM idei versenynaptára. Halasztások helyett rögtön egy új tervezettel álltak elő, egyetlen hétvége törlése nélkül.

    Eredetileg április végén indult volna útjára az idény, ehelyett azonban az első öt fordulót (a szezon felét!) áthelyezték az év későbbi szakaszára. Az új szezonnyitó helyszíne így a Norisring lesz, a verseny eredeti időpontjában, július 12-én.

    Két dátumhoz még nem rendeltek hozzá helyszínt: a sorozatba visszatérő Anderstorp, illetve a nemzetközi porondon bemutatkozására váró vadonatúj Igora Drive nem rendelkezik még dátummal.

    Mind a 10 forduló megmaradt, bár ennek a nyári szünet áldozatául esett. A szezonzárás is kitolódott novemberre, ráadásul nem Hockenheimben, a megszokott helyen, hanem kivételesen Monzában zár majd a mezőny.

    Az átrendeződés megoldja a problémát, miszerint az anderstorpi hétvége ütközött volna a Le Mans-i 24 órás időpontjával. Ez az audis Mike Rockenfellernek jó hír, aki a Corvette miatt kényszerült volna kihagyni egy fordulót.

    Az előszezoni tesztről nem érkezett hír azóta, hogy Monzából Hockenheimbe tették át a helyszínt, majd végleg törölték az eseményt.

    Az új betétfutam, a DTM Trophy helyzete is átalakult, a sorozat promóterei azt a menetrendet is közzétették. Eközben a W Series felől még nincs hír.

    Íme a 2020-as megújult DTM naptár:

    Eredeti naptár Új naptár
    04.26. ?? Zolder
    05.17. ?? Lausitzring
    05.31. ?? Igora Drive
    06.14. ?? Anderstorp
    06.28. ?? Monza
    07.12. ?? Norisring 07.12. ?? Norisring
    nyári szünet 08.02. ?? Igora Drive/?? Anderstorp
    08.09. ?? Zolder
    08.23. ?? Brands Hatch 08.23. ?? Brands Hatch
    09.06. ?? Assen 09.06. ?? Assen
    09.13. ?? Nürburgring 09.13. ?? Nürburgring
    10.04. ?? Hockenheimring 10.04. ?? Igora Drive/?? Anderstorp
    10.18. ?? Lausitzring
    11.08. ?? Hockenheimring
    11.15. ?? Monza

     

  • Bemutatta az idei DTM-es gyári autóinak a festését az Audi

    Bemutatta az idei DTM-es gyári autóinak a festését az Audi

    Az Audi Motorsport bemutatta a hat gyári támogatott autójának az idei festését a DTM-ben. Rast, Green, Rockenfeller, Duval, Müller és Frijns is egytől-egyig egyedi festéssel fog rajthoz állni, ami a különféle szponzoroknak köszönhető.

    A címvédő René Rast piros-fehér Audit fog vezetni köszönhetően a porta Möbel támogatásának, míg a csapattársa Jamie Green – aki egyébként a legrégebb óta tagja a mezőnynek – fekete-szürke autót fog vezetni az Akrapovic jóvoltából.

    Rockenfeller kék-sárga autója a TWIN Busch-nak köszönhető, míg Duval piros-szürkéje a BMC Air Filter-nek.

    Müller és Frijns pedig idén is a Castrol EDGE és a ARAL festéseivel fog rajthoz állni.

    Az Audi a hat gyári autó mellett, három privátot is indít a WRT csapattal, náluk Habsburg Ferdinand, Ed Jones és Fabio Scherer fog versenyezni.

     

  • Habsburg: Rast nem tehetségesebb nálam

    Habsburg: Rast nem tehetségesebb nálam

    Igen kettős véleménnyel van az újdonsült márka társáról és a címvédő René Rastról Habsburg Ferdinand. Az osztrák pilóta nem tekinti példaképének a jelenkor legsikeresebbjét, ám csodálja őt.

    Második idényére készül a 22 éves pilóta a DTM-ben, ahol a bajnok autóban mutathatja meg a tudását. Ám nem aggódik, hogy a címvédőjéhez hasonló képességű autó lesz alatta.

    „Nem hiszem, hogy tehetségesebb nálam.” – kezdte Habsburg, amikor Rastról kérdezte a motorsport-total.com.

    „Még mindig hiányzik belőlem pár dolog, ami ahhoz kell, hogy az ő szintjén tudjak konstansan teljesíteni, de még csak egy szezonon vagyok túl. Ő a DTM előtt jó pár évet töltött a Porsche Szuperkupában, innen jön az előnye. Jó dolog, hogy van még egy kis időm, de ezen kívül még az autó teljesítménye is fontos szerepet játszik.” – folytatta a WRT pilótája.

    Habsburg arra is felelt, hogy szerinte mi teszi annyira erőssé a Rastot a tapasztalaton kívül.

    „Az a benyomásom, hogy hihetetlenül keményen dolgozik. Nagyon jól bánik a gumikkal is. Egészen mélyről kapaszkodott fel, így a karrierje érdekes és lenyűgöző. Olyan keményen kell dolgoznom, mint René, ha nem keményebben, hogy ha le akarom győzni őt. Nincs más alternatíva.” – folytatta.

    „Korábban teljes mértékben felnéztem rá. De most már ellene versenyzek, ezért ezt nem tehetem. A két bajnoki címével már sokat elért, ami lenyűgöző. Ez az én célom is. Hogy ő lenne-e a legjobb DTM-es pilóta? Egyáltalán nem.” – mondta elmosolyodva.

  • Glock: Nehézkes lenne Hülkenberg visszatérése

    Glock: Nehézkes lenne Hülkenberg visszatérése

    Egy ex-F1-es német beszélt egy másik ex-F1-es németről: Nevezetesen Timo Glock mondta el a véleményét Nico Hülkenberg Forma-1-be való visszatérési esélyeiről.

    „Ha egyszer valaki kiesik, mindig nagyon nehéz visszakerülni” – véli Glock. „Mindig sok a fiatal feltörekvő, ráadásul köztük olyanok is vannak, akik szponzorokat hoznak. Bonyolult a visszatérés a tapasztaltabbak számára.”

    Az utolsó királykategóriás éveit a Marussiánál töltő pilóta szerint a DTM remek opció lenne a honfitársának: „Egy ilyen tapasztalt név, mint ő, remek lenne a DTM-nek. Nagyon szeretném látni Nicót egy DTM autóban.”

  • A DTM törölte előszezoni tesztjét

    A DTM törölte előszezoni tesztjét

    A DTM sorozat rendezője, az ITR is meghozta a döntést, miszerint elmarad a bajnokság előszezoni tesztje.

    A gyakorlást négy naposra tervezték Hockenheimben, március 16. és 19. között rendezték volna. A koronavírus terjedése miatt azonban csak az esemény törlése lehetett megoldás.

    AZ ITR igazgatója, Marcel Mohaupt így kommentálta a döntést: „Az emberek egészsége és biztonsága a legnagyobb prioritás. A jelenlegi helyzet és a koronavírus miatti intézkedések – amiket a német kormány bevezetett – hatására azt a döntést hoztuk, hogy töröljük a tesztet. Természetesen csalódottak vagyunk, hogy a DTM – sok más sport mellett – intézkedéseket kellett tegyen, de ez mind a jó érdekében történt.”

    Az, hogy mi lesz magával a szezonnal, még nem tudni: „Ami a 2020-as szezont illeti, megbeszélések folynak a partnereinkkel, a gyártóinkkal és a versenyrendezőkkel.”

  • A WRT Audijával indul idén Habsburg Ferdinánd a DTM-ben!

    A WRT Audijával indul idén Habsburg Ferdinánd a DTM-ben!

    A WRT csapat egy harmadik autót is indít a 2020-as DTM programjában, miután Habsburg Ferdinánd hozzájuk igazolt. A 22 éves pilóta Ed Jones és Fabio Scherer csapattársa lesz, és Audi RD 5 DTM autóval indulhat, miután az R-Motorsport lelőtte az Aston Martin együttműködést, akikkel tavaly indult.

    A korábban formaautózásban érdekelt pilóta az új csapatával jövő héten mutatkozhat be, Hockenheimben a teszteken. Ferdinánd elégedett:

    „Azt mondják, ha megéled az álmaidat, akkor az soha nem lesz olyan jó, mint azt elképzelted, nos a DTM-ről elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt csalódás. Úgy vélem, hogy jó munkát végeztem tavaly, és erősen fejeztem be az év végét, így eltökélt voltam, hogy visszatérjek és folytathassam, amit elkezdtem. Az Audi RS 5 DTM tavaly lenyűgöző volt, és nagyon várom már, hogy vezethessem, az pedig hogy egy ilyen tiszteletreméltó és presztízs csapat áll mögöttem mint a WRT, még több bizalommal tölt el, hogy az idei a legjobb évem lehet. Köszönöm mindenkinek, akik keményen dolgoztak azon, hogy eljuthassak ide, úgyhogy vágjunk is bele, együtt!”

    A csapatfőnök Vincent Vosse is üdvözli Habsburgot a csapatban, és az ő igazolása is segíthet abban, hogy 2020-ban gyarapodjon a mezőny:

    „Örömmel készítünk fel egy harmadik autót. Amint jött ez a lehetőség, gyorsan reagáltunk rá. A 2017-es Makaói Nagydíjon tűnt fel nekem először Ferdinánd, akkor, amikor remek versenye volt, a győzelemért harcolt az utolsó kanyarig. Lenyűgözött, és azóta kapcsolatban álltunk. Tehetséges, gyors, és egy tiszta versenyző, amit nagyon kedvelek. Biztos vagyok benne, hogy értéket ad a csapatnak, mivel van már egy év tapasztalata a DTM-ben. Eddel és Fabióval trióvá bővül a fiatal srácokból álló csapatunk, ami a célja volt a WRT Team Audi Sportnak.”

  • Videó – Így néz ki Robert Kubica BMW M4 DTM autója!

    Videó – Így néz ki Robert Kubica BMW M4 DTM autója!

    Leleplezte Robert Kubica a BMW M4 DTM autójának a festését, miután idén bemutatkozik a német túraautós bajnokságban is. A lengyel versenyző tavaly a Williams versenyzője volt a Forma-1-ben, de idén azt ART Grand Prix privát csapattal elindul a DTM-ben is.

    Hivatalosan Kubica legelőször Hockenheimben debütál március 16-19 között, a szezon előtti teszteken.

  • A DTM is másik pályára megy tesztelni a koronavírus miatt!

    A DTM is másik pályára megy tesztelni a koronavírus miatt!

    A DTM promótere, az ITR megerősítette, hogy a következő hónapra tervezett monzai előszezoni tesztjük elmarad, mert aggódnak a koronavírus helyzet miatt Észak-Olaszországban. A három napos tesztet eredetileg március 16-18 között akarták itt tartani, helyette most német földön lesz, Hockenheimben, március 16-19 között.

    Mindettől függetlenül a jelenlegi elképzelések szerint a június 26-28. között tervezett futamot megtartanák Monzában. A helyzetről az ITR irányítási igazgatója, Marcel Mohaupt beszélt:

    „Egyre nyilvánvalóbb, hogy a koronavírus terjedése és elszigetelése komolyan érinti a társadalmat, sokféle és mélyreható módon. Elsődlegesen mindenkinek a biztonsága és az egészsége miatt döntöttünk úgy, hogy a szezon előtti tesztünket egy másik pályára helyezzük át. Kifejezetten köszönjük mindenkinek a közreműködését a helyzet miatt Monzában és Hockenheimben is, és nagyon várjuk már, hogy nyáron Olaszországba mehessen a DTM először, erre a legendás pályára.”