Címke: DS Techeetah

  • Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Immáron hivatalos, hogy Antonio Felix da Costa veszi majd át André Lotterer helyét a DS Techeetahnál. A portugál futamgyőztesnek a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne lesz a csapattársa az elektromos széria hatodik szezonjában.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Da Costa hat év versenyzés után hagyta el a BMW-t, akikkel futamot tudott nyerni a Formula E előző kiírásában Szaúd-Arábiában. Azonban a portugál hivatalosan csak október elsejétől kezdi majd meg a munkát az új csapatánál, ahol versenyzett már korábban, csak akkor a csapatot még Agurinak hívták.

    A 28 éves Da Costa nem fog lemaradni sok mindenről, ugyanis az elektromos széria bajnok istállója csak október vége felé fogja megkezdeni a privát tesztelést nem sokkal a szezonközi tesztek kezdete előtt.

    A portugál elmondta, hogy nem volt nehéz váltania, ugyanis egy olyan csapattal sikerült megállapodnia, akik nem csak versenyeket, hanem két egyéni és egy konstruktőri bajnokságot is sikerült már bezsebelniük. „Már versenyeztem itt korábban, csak akkor a csapat még Aguri néven futott,” – mesélte da Costa. „Amióta Techeetah a csapat neve, hatalmasat fejlődtek, ami JEV-nek (Vergne) is köszönhető. Kezdetben a Renault hajtásláncaival, és amióta a DS csatlakozott hozzájuk, gyári csapat lett belőlük és még erősebbek lettek, szóval nagyon könnyű volt meghoznom a döntést.

    „Nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz volt rávennem magam arra, hogy elhagyjam a BMW-t, akik befogadtak a családjukba, miután lemaradtam a Forma-1-es ülésről. (Da Costa korábban a Red Bull pilótaakadémiájának volt a tagja.) A Red Bull-lal közösen csatlakoztam anno a BMW-hez a DTM-be még 2014-ben és számos mérföldkövet sikerült elérnünk együtt: DTM győzelmek, pole pozíciók, győzelem a Formula E-ben és a BMW Gt autóinak fejlesztéseben is nagy szerepet vállaltam. Szóval rengeteg mindent köszönhetek nekik, amiért nagyon halás is vagyok nekik.

    „Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, azonban ha adódik egy olyan lehetőséged, hogy a DS Techeetahnál versenyezhetsz, akkor arra azonnal le kell csapnod. Jelenleg ők a legerősebb csapat a szériában, őket kell legyőzniük a többieknek, szóval nagyon boldog vagyok, hogy náluk folytathatom a versenyzői pályafutásomat.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston – aki korábban annak az Agurinak volt a csapatfőnöke, ahol da Costa élete első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában még a 2015-ös Buenos Aires ePrix-n – nagyon örül a portugál érkezésének. „Nagyon jó barátok vagyunk, szóval alig várom már, hogy üdvözölhessük őt és felvegye a fekete-arany színű versenyzői overált. Antonio egy remek, gyors versenyző és biztos vagyok benne, hogy tökéletes része lesz majd a csapatunknak. Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy Jean-Eric és Antonio mire mennek majd egymással az elkövetkező szezonokban.”

    A bejelentésről készült videót pedig itt megtekinthetitek:

  • Da Costa a több szabadságot akart, ezért szakított a BMW-vel

    Da Costa a több szabadságot akart, ezért szakított a BMW-vel

    Antonio Felix da Costa elmondta, hogy azért hagyta el a BMW csapatát, mert profi versenyzőként több szabadidőt szeretett volna kapni a német gyártótól.

    A portugál versenyző – aki először nyilatkozott a BMW-s szakítása óta – elárulta, hogy a vágy, hogy rugalmasabb legyen a helyzete, kulcsszerepet játszott a döntésében. A 28 éves versenyző rengeteget tett a német gyártóért, azonban miután bejelentették, hogy kiszállnak a WEC-ből, befejezve ezzel az M8 GTE programjukat, a portugál versenyző úgy érezte, hogy korlátozottak lesznek a lehetőségei.

    Da Costa valószínűleg a DS Techeetah versenyzője lesz majd, amit akár már a hónap végén is bejelenthetnek. Szinte borítékolható, hogy egy olyan szerződést kötött a kínai istállóval, ami lehetővé teszi a számára, hogy a WEC-ben is versenyezzen az LMP2-es kategóriában Anthony Davidson és Roberto Gonzalez csapattársaként a Jackie Chan Racingnél.

    Da Costa egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a Formula E-t preferálná, amikor az elektromos széria és a WEC versenyei ütközni fognak. „Most már kellően szabad vagyok ahhoz, hogy az LMP autókkal is versenyezhessek, amit már nagyon várok,” – mondta a portugál. „Már régóta vissza szerettem volna térni a nagyobb leszorító erejű autókhoz és most adódott számomra ez a lehetőség, amit ki is használtam.”

    Da Costával számos alkalommal fordult már elő, hogy hosszú éveken keresztül volt egy adott csapat tagja. Az alsóbb kategóriákban például sok időt töltött el a Carlinnál és a Motoparknál, mielőtt 2014-ben aláírt volna a BMW-vel. A portugál versenyző azt is elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet a BMW-nek, ugyanis az ő színiekben versenyezhetett többek között a Formula E-ben, a WEC-ben és a DTM-ben is.

    „Rendkívül hálás vagyok a BMW-nek, ugyanis számos éven keresztül ők voltak a családom és ők faragtak belőlem profi versenyzőt. Sokkal több pozitív dolog történt velem ebben a kapcsolatban, mint negatív.”

    Azonban da Costa azt is elárulta, hogy nagyon csalódótt volt, amikor megtudta, hogy a német gyártó mindössze egy év után kiszáll a WEC-ből és befejezi az M8 GTE programját, amiben volt potenciál. „Szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy vége lesz a WEC-es programnak, ugyanis a DTM-et pont a WEC-ért hagytam el anno. Ez a projekt egy olyan dolog volt, amiben az elejétől fogva részt vettem, mint versenyző. Azonban ez a projekt mindössze egy évig tartott csupán.”

    Da Costának a júniusi Le Mans-i 24 órás volt az utolsó versenye a hosszútávú szériában, pont egy hónappal az utolsó BMW-s Formula E versenye előtt, amit New Yorkban teljesített.

  • Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    A FIA leleplezte azon 12 csapatból álló listáját, akik a következő szezonban indulnak az ABB FIA Formula E bajnokságban, és ezzel a valaha volt legnagyobb mezőnye lesz az elektromos szériának.

    A hetedik szezon Szaúd-Arábiában indul majd, rögtön két futammal november 22-23-án. Ez lesz az első olyan év is, amikor a Mercedes és a Porsche már gyári csapatként vesz részt a versengésben. A Mercedes tavaly a HWA-n keresztül elfoglalt már egy helyet a rajtrácson. A korábbi mclarenes Forma-1-es versenyző Stoffel Vandoorne már eddig is náluk versenyzett, feltehetően szerdán hivatalosan is bejelentik őt hogy maradhat, ma a Franfurti Autószalonon.

    A Porsche már be is mutatta az első autójukat egy élőben a Twitchen közvetített streamen augusztusban. André Lotterer és Neel Jani lesznek a versenyzőik. A DS Techeetah Formula E csapata is visszatér, hogy megvédjék a bajnoki címüket a szintén egykori F1-es pilóta Jean-Éeix Vergne-nel a fedélzeten, aki az egymást követő harmadik bajnoki címére készül a 2017/18 és 2018/19-es szezonok után.

    Alább olvasható a teljes csapatlista, amelyet már a sportág felügyelő szervezete is megerősített a héten:

    • Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team
    • BMW i Andretti Motorsport
    • DS Techeetah
    • Envision Virgin Racing
    • Geox Dragon
    • Mahindra Racing
    • Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    • NIO 333 FE Team
    • Nissan e.dams
    • Panasonic Jaguar Racing
    • TAG Heuer Porsche Formula E Team
    • Venturi Racing

    Szaúd-Arábián kívül a fentebb felsorolt csapatok versenyeznek majd Santiagóban, Mexikóvárosban, Hong Kongban, Kínában, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban. Szöulban is lesz egy teljesen új verseny május 3-án, a szezon pedig majd újfent Londonban zárul két versennyel, július 25-26-án.

  • Da Costa felbontotta szerződését a BMW-vel, irány a DS Techeetah?

    Da Costa felbontotta szerződését a BMW-vel, irány a DS Techeetah?

    Antonio Felix da Costa több, mint valószínű, hogy a DS Techeetah pilótája lesz a Formula E hatodik szezonjától. A portugál versenyző ugyanis az előző héten felbontotta a szerződését a jelenlegi csapatával, a BMW-vel.

    Da Costa számos tárgyalást követően végül felbontotta szerződését a német gyártóval, ami megnyitja előtte az utat a DS Techeetah csapatához, hogy a regnáló bajnok Jean-Eric Vergne csapattársa legyen és átvegye André Lotterer megüresedett helyét.

    A korábbiakban már beszámoltunk róla, hogy da Costa már a new yorki szezonzárón elkezdte a tárgyalásokat a kínai csapat vezetőivel egy lehetséges szerződésről. A portugál menedzsere, Tiago Monteiro közölte a hírt a BMW csapatfőnökével, Janes Marquardttal, hogy a 28 éves pilóta tovább szeretne lépni és új kihívásokra vágyik.

    Da Costa BMW-s szerződésének részletei ismeretlenek, azonban egyes források szerint rengeteg „változatosságot” tartalmazott. A portugál többek között azért versenyzett a BMW-nél, mert a Formula E mellett a WEC-ben is képviseltette a német gyártó színeit. Azonban a BMW-nek az idei volt az utolsó szezonja a hosszútávú szériában, ugyanis a 2019/2020-as szezonban már nem fognak részt venni. Ez lehet az egyik legfőbb indok, ami komoly szerepet vállalt a portugál pilóta döntésében.

    Da Costa, aki már a BMW privát tesztjén sem csatlakozott Alexander Simshez és Max Güntherhez, továbbra is jó kapcsolatot ápol az Amlin Aguri egykori és a DS Techeetah jelenlegi csapatfőnökével, Mark Prestonnal, ami megnyithatja előtte az utat a kínai istállóhoz. A szerződést, miszerint da Costa lesz majd Vergne csapattársa a DS Techeetahnál, rövid időn belül nyilvánosságra is hozhatják.

    A portugál pilóta már az ötödik szezon első versenyén megszerezte a BMW első, saját maga második sikerét az elektromos szériában Ad-Diriyahban. Sem a BMW, sem pedig da Costa nem kívánt nyilatkozni, amikor a szerződés felbontásáról kérdezték őket.

  • Ocon nem cáfolja a Haas és a Williams körüli pletykákat

    Ocon nem cáfolja a Haas és a Williams körüli pletykákat

    Esteban Ocon nem cáfolja azon értesüléseket, mely szerint a Haas vagy a Williams csapatánál is akár versenyülést kaphat 2020-ban. A franciát nagyon is támogatja a Mercedes, aki tavaly vesztette el a helyét még a Racing Pointnál. Jelenleg ő a csillagos márka tartalékversenyzője, de a németek örülnének neki ha visszatérhetne a mezőnybe jövőre, akár nem Merci motoros csapat tagjaként is.

    Így merülhetett fel az a pletyka hogy akár a Ferrari motoros Haasnál is kiköthet, Romain Grosjean helyén. Az RMC Sport konkrétan rá is kérdezett Oconnál, hogy érdekelné-e egy lehetőség az amerikai csapatnál, mire így felelt:

    „Ami engem érdekel, hogy újra versenyezhessek a Forma-1-ben. Elég nehéz nekem most, hogy idén nem versenyezhetek. Nem volt jó lenyelni azt tavaly év végén, hogy nem leszek azon 20 versenyző között akik indulhatnak, pláne, ha figyelembe vesszük a teljesítményemet.”

    Megkérdezték tőle persze azt is, hogy esetlegesen beugorhat-e formán kívüli Robert Kubica helyére a Williamsnél:

    „Minden lehetőség nyitott, mert a Mercedes is az. Akár még úgy is, hogy másik motorgyártó által ellátott csapathoz kerülök. Tehát így akár „kölcsönözhető” is vagyok, nem ez a gond. A fő célom azonban az, hogy a gyári Mercedes csapatban versenyezzek, de bármilyen forgatókönyv elképzelhető. Amíg ezek a pletykák rólad szólnak, az jó dolog. Mutatja azt, hogy nem felejtettek el a Forma-1-ben. A menedzsmentem keményen dolgozik azon, hogy megoldást találjanak nekem. Reménykedjünk benne, hogy ez mihamarább bekövetkezik.”

    Az Auto Bild azt állítja, hogyha Grosjeannak mennie kell a Haastól, akkor a francia a Formula E-be igazolhat, a bajnok DS Techeetah csapathoz.

  • Da Costa érkezhet Lotterer helyére a DS Techeetahhoz?

    Da Costa érkezhet Lotterer helyére a DS Techeetahhoz?

    A BMW i Andretti Motorsport versenyzője, Antonio Felix da Costa az egyik legnagyobb esélyes André Lotterer megüresedett versenyzői ülésére. A német versenyző ugyanis két év után hagyta el a kínai istállót az újonnan csatlakozó Porsche kedvéért.

    Állítólag a portugál versenyző és honfitársa, Tiago Monteiro is tárgyaltak a kínai istálló vezetőségével az elektromos széria ötödik szezonjának záróhétvégéjén New Yorkban. Mindkét portugálnak Lotterer megüresedett versenyzői ülésére fáj a foga, akinek a szerződtetését ma reggel jelentette a Porsche.

    Da Costa végül a hatodik helyen zárta a Formula E 2018/2019-es szezonját. A szezonnyitón pedig megszerezte karrierje második győzelmét Ad Diriyahban. A BMW versenyzője sok mindenkit ismer a kínai csapattól, köztük a csapatfőnököt, Mark Prestont is, aki a korábbiakban az Aguri Formula E csapatát vezette, ahol Da Costa is versenyzett. A portugál ezzel a csapattal szerezte meg az első győzelmét az elektromos szériában a 2015-ös Buenos Aires-i ePrix-n.

    Amikor a jövőjéről faggatták da Costát New Yorkban, ezt válaszolta: „Még mindig vannak dolgok, amiket véglegesíteni kell, egyelőre nem igazán szeretnék beszélni róla.

    Sokáig biztosnak tűnt, hogy da Costa maradni fog a BMW-nél, azonban a jelenlegi státusza eléggé bonyolult, ugyanis a német gyártó ki fog szállni a WEC-ből, ahol a portugál pilóta a Formula E mellett versenyzett.

    A BMW csapatfőnöke, Jens Marquardt elmondta, hogy nem kommentálná a jelenlegi helyzetet és a versenyzőik sorsa az adatok elemzése után fog majd kiderülni. „A mi nézőpontunkból sok olyan dolog van, amit elemezni tudunk, szóval meg is fogjuk csinálni,” – mondta Marquardt. „Jelen pillanatban semmit sem zárnék ki, azonban most vannak ennél fontosabb feladatain is, mint például a versenyeken megszerzett adatok elemzése.”

    A DS Techeetah számos „top pilótát” is megkeresett már

    A DS Techeetah kiadott egy közleményt, amiben az áll, hogy már számos „jó pilótával” egyeztettek. „Mivel az egyik legjobb csapatnál lett egy szabad ülés, ezért a vezetőségünk már számos magas kvalitású pilótával vettük fel a kapcsolatot. Megpróbáljuk a lehető legjobb csapattársat megtalálni Jean-Eric Vergne-nek a hatodik szezonra. A pilóta kilétét nem most fogjuk felfedni, majd idővel ki fog derülni, hogy ki lesz az.”

    Egyes források szerint a kínai istállónak da Costa az első számú célpontja, akinek a szerződtetéséről már folynak a tárgyalások. A DS Techeetah állítólag a Nissan e.dams újoncát, Oliver Rowlandet is megkereste, azonban úgy hírlik, hogy a brit hosszú időre elkötelezte magát a japán gyártónak.

    Eközben Lotterer megköszönte az együtt töltött éveket nekik és sok szerencsét kívánt nekik a következő szezonokra. „Hihetetlen pillanatokat éltem meg itt a DS Techeetahnál és ezt minden egyes csapattagnak meg szeretném köszönni, hogy részese lehettem ennek és azt is, hogy megbíztak bennem, amikor még újnak számítottam a csapatnál.

    „Két év ittlét után egy olyan kihívást kaptam egy másik csapattól, amire nem mondhattam nemet. Mindenkinek a legjobbakat kívánom, és alig várom majd a csatákat, immáron a másik oldalról.”

  • Hivatalos: André Lotterer megegyezett a Porschéval!

    Hivatalos: André Lotterer megegyezett a Porschéval!

    André Lotterer két szezon után otthagyja a DS Techeetah csapatát a Porsche kedvéért. Így immáron biztos, hogy a német pilóta lesz Neel Jani csapattársa az újonnan csatlakozó német gyártónál.

    Várható volt, hogy a német pilóta váltani fog, ugyanis a korábbi években már versenyzett a Porsche csapatánál a WEC-ben. Igaz, hogy gyári csapatnál versenyzett a korábbiakban, azonban Lotterer az immáron kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne mellett nem igazán tudott érvényesülni.

    Ezzel azonban megüresedett egy hely a bajnokcsapatnál, amire elég sok versenyzőnek fáj a foga. Szerintetek ki lesz majd a regnáló bajnok csapattársa a DS Techeetahnál a hatodik szezonban?

    A német pilóta pedig már az új szerelésében is pózolt, amiről itt láthattok képet:

    https://www.instagram.com/p/B0AtftiF6aS/

  • Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    Vergne még nem mer az újabb bajnoki címre gondolni

    A DS Techeetah versenyzője, Jean-Eric Vergne egyelőre függetleníti magát a bajnoki címvédés gondolatától. A francia pilóta kényelmes előnnyel vezeti a bajnokságot a New York-i duplafutam előtt, még gondolni sem mer arra, hogy ő lesz az első olyan pilóta az elektromos széria történetében, aki képes lenne megvédeni a címét.

    A regnáló bajnok 32 pontos előnnyel vághat majd neki az ötödik szezon utolsó két versenyének New Yorkban. Vergne előnye nagyobb a tavalyi évhez képest, ugyanis akkor 23 ponttal vezetett Sam Birddel szemben az utolsó versenyhétvége előtt. Tavaly már az első verseny után sikerült bebiztosítania a bajnoki címét, ugyanis a Virgin britversenyzőjének közel nem úgy alakult a hétvégéje, ahogy ő azt eltervezte.

    Vergne szerint, ha sikerülne megvédenie a címét, akkor az lenne karrierje legnagyobb eredménye. „Még nem merek a bajnoki címre gondolni,” – jelentette ki a DS Techeetah francia versenyzője. „Egyáltalán nem agyalok azon, hogy „Mi lenne, ha a második címemet is New Yorkban zsebelném be?”

    „Remélem emlékeztek, hogy tavaly előtt Sebastien Buemi 10 ponttal vezette a bajnokságot Lucas di Grassi előtt két futammal a bajnokság vége előtt. Lucas nagyszerű eredményeket ért el az utolsó két futamon Montreálban,aminek segítségével meg is nyerte a bajnokságot Sebastien előtt.

    „Még semmi sem biztos, ugyanis a Formula E-ben rendkívül gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Jó érzés, hogy bajnoki éllovasként utazhatok majd New Yorkba. Az idei előnyöm nagyobb, mint tavaly volt, azonban ez lényegtelen. Az eredeti céljaimmal fogok nekivágni a New York-i hétvégének: nyerni akarok és a legjobbamat nyújtani a páláyn.”

    Di Grassinak egy kisebbfajta csodára lenne szüksége ahhoz, hogy bajnok legyen

    A DS Techeetah előny nem csak az egyéni, hanem emellett még a konstruktőri bajnokságot is magabiztos, 43 pontos előnnyel vezetik az Audi előtt, akik tavaly pont őket győzték le a konstruktőri bajnokságért folytatott harcban.

    Di Grassi úgy lett második a tavalyi bajnokságban, hogy az utolsó két futamon már matematikai esélye sem volt esélye az egyéni bajnoki címre, amit Vergne már az első futamon megnyert.

    A harmadik szezon bajnokának idén még van esélye az egyéni bajnoki címre, azonban egy hatalmas fordításra lenne szüksége ahhoz, hogy megszerezze második bajnoki címét a sorozatban.

    „Egy kisebb fajta csodára lenn szükség, azonban a nyomás JEV-en (Vergne) van,” – véli az Audi brazilja. „Nyugodt szívvel fogok vezetni és a célom az, hogy mindkét futamon engem intsenek le először a kockás zászlóval. Soha nem lehet tudni, lehet, hogy Vergne-nyel is történni fog valami, ugyanis a Formula E kiszámíthatatlan. Soha nem tudod megmondani előre, hogy mi fog történni.”

  • Akár ezen a héten eldőlhet Lotterer jövője a Formula E-ben

    Akár ezen a héten eldőlhet Lotterer jövője a Formula E-ben

    Kulcsfontosságú hét előtt állhat a DS Techeetah német versenyzője, André Lotterer, ugyanis akár már ezen a héten eldőlhet, hogy a német melyik Formula E-s csapatot fogja erősíteni a hatodik szezonban.

    A 37 éves Lotterer, aki a negyedik helyen áll az egyéni pontversenyben, szerződése van a DS Techeetah csapatával a 2019/2020-as idényre. Azonban az is benne van a pakliban, hogy a háromszoros Le Mans győztes pilóta otthagyja jelenlegi csapatát az újonnan csatlakozó Porsche kedvéért.

    Lotterer menedzsere ugyanis már Svájci ePrix helyszínén tárgyalt a kínai csapattal a német pilóta jövőjét illetően. „Igen, szerződésem van a DS Techeetah csapatával,” – nyilatkozta Lotterer. „Még zajlanak a tárgyalások, szóval még semmi nincs eldöntve. Normál esetben maradok, azonban bármi megtörténhet még. Nem most szeretnék erről dönteni, ugyanis rengeteg időm van még erre.”

    A Porsche, akik a következő szezontól csatlakoznak az elektromos szériához, már elhasználta az engedélyezett tesztnapok felét. A német gyártó még mindig nem jelentette be, hogy ki lesz a másik versenyzőjük a svájci Neel Jani mellett.

    A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston a Svájci ePrix helyszínén elmondta, hogy szíve szerint nem változtatná meg a csapata jelenlegi pilótapárosát. „Jelen pillanatban nincs okom arra, hogy megváltoztassam a pilótafelállásunkat,”- mondta Preston.

    Lotterer azt is elmondta, hogy még sokáig szeretne profi szinten versenyezni. „Egészen 2025-ig szeretnék aktívan versenyezni, azonban nem biztos, hogy addig a Formula E-ben tudok maradni. Szóval az elkövetkező évek nagyon fontosak lesznek a számomra a Formula E miatt, ráadásul még van egy másik dolog is, ami szintén nagyon fontos. Azonban még nem tudom, meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.”

  • Kiderült, hogy André Lotterernek miért kellett feladnia a Berlin ePrix-t

    Kiderült, hogy André Lotterernek miért kellett feladnia a Berlin ePrix-t

    André Lotterernek túlmelegedett az akkumulátora a Berlin ePrix során, ami miatt a német pilótának idő előtt kellett befejeznie hazai futamát. A problémát az okozta, hogy a német autójában az egyik kábel nem megfelelően volt csatlakoztatva az akkumulátorhoz.

    Lotterer, aki csak a huszonegyedik helyről rajtolhatott, már a tizenegyedik helyen haladt, amikor a probléma felütötte a fejét. A bajnokaspiráns német azt nyilatkozta a versenyt követően, hogy azért kellett kiállnia a versenyből, mert az akkumulátora közel nem az optimális hőmérsékleti tartományban volt. Egyik pillanatról a másikra pedig erőt vesztett és a végén le is állt az akkumulátora.

    „Egyenletesen épült fel az egész. Néha alapján megtörténhet, ha forgalomban autózol hosszabb ideig, de ez teljesen más volt,” – nyilatkozta Lotterer a kiesését követően. „Az egész pályás sárga zászló alatt sikerült csökkentenem a hőmérsékletet, azonban amint megkaptuk a zöld zászlót, a hőmérséklet újra az egekbe szökött. Amikor leálltam, akkor olyan 71.7 – 72 fokos volt. A rendszer azonnal összeomlott, ami miatt az autó is megállt. Kár ezért a technikai hibáért, azonban semmit nem tudunk tenni ellene.”

    A verseny után a DS Techeetah megvizsgálta, hogy mi okozhatta a problémát. Kiderült, hogy nem az akkumulátorral, hanem a hűtéssel akadtak problémák, ugyanis az egyik ilyen kábel nem a megfelelő módon volt csatlakoztatva. Ez az apró hiba pedig tönkretette az egyik hűtőtömlőt. A hűtés mértéke emiatt esett vissza, ami az akkumulátor túlmelegedéséhez vezetett.

    A háromszoros Le Mans győztes emiatt a kiesése miatt 16 pontos hátrányba került csapattársával, Jean-Eric Vergne-nyel szemben. Valószínűleg a Berlinben tapasztalt probléma csak egyszeri eset volt és a német pilóta Bern ePrix-n már zavartalanul versenyezhet majd.

    Az időmérőn pedig túl későn haladt át a célvonalon, ami miatt nem tudta megfutni a valós időmérős körét. Lotterer, Lucas di Grassi és Vergne is két melegítő kört teljesítettek a gyors körük előtt. Di Grassi és Vergne még időben értek át, Lotterer azonban már időn túl ért át a célvonalon.

    Lotterer érezte, hogy a határon táncol, azonban úgy gondolja, hogyha di Grassi nem lassított volna, akkor mindhárman el tudták volna kezdeni a gyors körüket. „Azonban Lucas a vártnál jobban lassított le, ezzel feltartva minket és végül én ittam meg ennek a levét,” – mesélte a német a Motorsport.com-nak. „Konkrétan azt gondolta, hogy még jó vagyok, mert amikor áthaladtam, akkor még zöld volt a lámpa. Azonban, mint kiderült, egy pár tized másodperccel az áthaladásom előtt a lámpák már pirosan világított.

    „Ez már modern versenyzés, a rendszerekkel együtt. Ha egy pályabíró lengette volna a zászlót, akkor még simán elmehettem volna egy gyorskörre. Nem szeretném Lucast hibáztatni a történtek miatt, azonban nem volt előtte senki, szóval nem értem, hogy miért kellett ennyire lassan mennie.”