Címke: DRS-zóna

  • Több helyszínen is változtatnak a DRS-zónákon

    Több helyszínen is változtatnak a DRS-zónákon

    Nem kevesebb, mint öt pályán is módosításokat eszközöl a DRS-zónákon az FIA a még izgalmasabb versenyek érdekében.

    Egy év telt el az új szabályok óta, így ezt kiértékelve jutott a módosításokra az FIA. A végső konklúzió az volt, hogy egyes helyeken túl könnyen lehetett előzni, míg máshol túl rövid volt a DRS-zóna. Ennek következtében Bahereinben, Jeddah-ban, Melbourne-ben, Bakuban és Miamiban is finomhangolják a zónákat. Azt pontosan nem ismertették, hogy milyen módosításokat fognak végre hajtani, de Ausztráliában vélhetően egy negyedik DRS-zónát is kijelölnek majd.

    Ezen kívül az megerősítették, hogy Bakuban és Miamiban aszfaltozási munkákat végeznek, Jeddah-ban pedig a pálya vonalvezetésén finomítanak majd.

  • Egyes DRS zónák meg fognak változni a 2023-ra

    Egyes DRS zónák meg fognak változni a 2023-ra

    Az FIA készen áll arra, hogy lerövidítse a DRS zónákat egyes helyszíneken. A változásra már csak azért is szükség lesz, mert a hosszú egyenesekben már túl könnyű volt végrehajtani egy-egy előzést.

    Az új generációs, ground effectre épülő Forma-1-es autók az idei szezonban mutatkoztak be. A királykategória vezetőinek az volt a célja, hogy az új szabályok látványosabb versenyzést és több előzést eredményezzenek. Ez végül be is jött, azonban az új reguláknak árnyoldalai is lettek.

    A DRS használata ugyanis olyan erős lett, hogy a kialakuló óriási sebességkülönbség miatt a védekező fél esélytelenné vált a támadóval szemben. Az előbb említett jelenség pedig sok kikerüléses előzést eredményezett és az FIA ezért szeretne a 2023-as szezonban rövidíteni a hosszabb DRS zónákon.

    A Forma-1 hamarosan távozó sportszakmai igazgatója, Ross Brawn nemrégiben azt üzente a kollégáinak, hogy ne féljenek megnehezíteni a pilóták dolgát, ami az állítható hátsó szárnyas előzéseket illeti.

    „Mindannyian tudjuk, hogy senki sem szereti a könnyű, DRS-sal való előzéseket. A folyamat egyszerű: a pilóta megpróbál közel kerülni a másikhoz, majd ezután előz a DRS segítségével és megpróbál gyorsan eltávolodni a másiktól, hogy ne előzzék vissza őt.”

    „Egy ideális világban a DRS-t arra használnák, hogy közel maradjanak a másikhoz. Nem kellene félni a DRS hatékonyságának csökkentésétől. Monzában például ezt kellene csinálni, mert ott az állítható hátsó szárnyat nem arra használják, hogy közel maradhassanak az előttük autózóhoz.”

  • Három kijelölt DRS zóna lesz Szingapúrban

    Három kijelölt DRS zóna lesz Szingapúrban

    A Forma-1 mezőnye két év kihagyást követően fog visszatérni Szingapúrba. A Marina Bayben található utcai pályán rendkívül nehéz előzni, ezért az FIA három DRS zónát is kijelölt, hogy megpróbáljanak valamilyen szinten könnyíteni a versenyzők dolgán.

    Szingapúr utoljára még 2019-ben adott otthont Forma-1-es versenynek és a 3. DRS zónát pont abban az évben használták először a 13-as kanyart követő hosszabb egyenesben. Ezen kívül még a célegyenesben, valamint az 5-ös kanyart követő egyenesben lehet majd használni az állítható hátsó szárnyat.

    Ugyan Szingapúr a második leglassabb átlagtempójú verseny Monaco után, a Ferrari mérései szerint az autók akár a 310 kilométer/órás sebességet is elérhetik majd az egyenesekben a DRS-nek köszönhetően.

    A távol-keleti országban rendezett futam óriási fizikai kihívás a pilóták számára a nagy meleg és az óriási páratartalom miatt. A 61 körös versenytáv alatt akár 3 kilogrammtól is megszabadulnak a versenyzők, akik hűtőfürdővel, szaunázással és extra edzésekkel hangolódtak a versenyre.

    A kevés előzés pedig abból is látszódik, hogy az eddigi Szingapúri Nagydíjak folyamán átlagosan 25 előzés történt csak versenyenként. A harmadik DRS zóna azonban bevált, mert a tavalyi futamon – amit Sebastian Vettel nyert meg – 59 pozíciócsere történt. A negatív csúcs ebből a szempontból a 2009-es verseny volt, ahol mindössze 3 (!) előzés történt a pályán a 61 körös versenytáv alatt.

  • A zandvoorti döntöttben is tesztelik a DRS-használatot

    A zandvoorti döntöttben is tesztelik a DRS-használatot

    A Forma-1 a hétvégi Holland Nagydíj első szabadedzésén, a zandvoorti utolsó kanyarban használható lesz a DRS.

    Max Verstappen népszerűsége nyomán a Forma-1 tavaly tért vissza Zandvoortba, 1985 óta először.

    Az F1-es igényeknek megfelelő átalakítás részeként Zandvoort utolsó kanyarja – a Arie Luyendyk Bocht – 18 fokos dőlésszöget kapott a kanyarsebesség növelése érdekében.

    Eredetileg úgy tervezték, hogy Zandvoort második DRS-zónája a sík jobbos kanyar előtt kezdődik, hogy növeljék az előzési lehetőségeket a fő egyenesben, de a biztonsági óvintézkedések miatt az FIA úgy döntött, hogy a zónát a döntött kanyar utánra rövidíti.

    Az F1 ezen a héten újra előveszi az ötletet, és a pénteki edzésen egy teljes hosszúságú DRS-zónát tesztelnek majd.

    „A jelenlegi álláspont az, hogy a DRS-t az utolsó kanyar előtt, tehát a kanyar elején fogjuk alkalmazni, hogy egy kicsit javítsunk a zandvoorti versenyzésen” – mondta Nikolas Tombazis, az FIA együléses technikai igazgatója a Viaplay-nek.

    „De nyitottan állunk hozzá, és megkérdezzük a csapatokat, hogy mi a véleményük. A szimulációk során már megkérdeztük őket, de az FP1 után is megkérdezzük a csapatokat a visszajelzéseikről.”

    „És ha úgy érezzük, hogy bármilyen, akár csak távoli kockázatot is jelenthet a biztonságra nézve, akkor egyértelműen lépnünk kell, és változtatnunk kell az FP1 után.”

    Kihívás a Pirellinek

    A Pirelli motorsport-igazgatója, Mario Isola szerint a lépés megváltoztatja a gumik terhelését, de úgy vélte, túl korai lenne megjósolni, hogy az Arie Luyendyk Bochton keresztül történő DRS-használat milyen hatással lesz a gumik állapotára.

    „Általában, amikor kinyitod a DRS-t, a terhelést az előre helyezed át, így sokkal jobban terheled az első abroncsokat, mint a hátsókat” – mondta Isola a Motorsport.comnak.

    „Aztán a teszt után meg kell néznünk az adatokat, hogy megértsük, hogy ebben az állapotban csúsznak-e például a hátsó kerekek.”

    „Lehet például némi felületi túlmelegedés, de jelenleg egy kicsit nehéz megfelelő előrejelzést készíteni.”

    Isola úgy gondolja, hogy a Pirelli legkeményebb, C1-es keverékének tapadáshiánya a verseny során a közepes és a lágy keverékek felé tereli majd a csapatokat.

    „Remélhetőleg a Zandvoortra tervezett szelekcióval egy kicsit több akciót és több előzést fogunk látni” – tette hozzá. „Arra számítok, hogy a C1 és a C2 közötti delta köridő sokkal nagyobb lesz, mint a C2 és a C3 között.”

    „Ha ez egy olyan rövid körön, mint amilyen a zandvoorti, ami hasonló ahhoz, ami Budapesten volt, akkor lehet, hogy a kemény nem lesz megfelelő választás a versenyre, és a csapatok a közepes és a lágy gumikra fognak koncentrálni. Ez a stratégiát a kétkiállásos irányba terelné.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A post shared by WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu)

  • Rekordszámú DRS-zóna lesz Melbourne-ben

    Rekordszámú DRS-zóna lesz Melbourne-ben

    Két kihagyott év után teljesen megújulva tér vissza a Forma-1-be az Ausztrál Nagydíjnak helyszínt adó Albert Park. A módosított vonalvezetés miatt a pálya sokkal gyorsabb lett, ráadásul alkalmas lett arra, hogy egy újabb DRS-zónát is kijelöljenek rajta.

    Ezzel együtt pedig négy DRS-zóna lesz a pályán, amire még sosem volt példa a Forma-1-es naptárban. A korábbi megszokott három zóna mellé csatlakozik az átépített rész is, a 8-as és a 9-es kanyarok között.

    A négy zónához összesen kettő érzékelési pont fog tartozni, az első zóna a rajt-cél egyenese, és a második a 2-es kanyar utáni egyenes, hozzájuk egy érzékelési pont lesz, ami az utolsó előtti kanyart megelőzően lesz.

    A másik érzékelési pont a 6-os kanyar utáni kigyorsításon lesz, aktiválni pedig a 8-as, nyújtott jobb kanyar után lehet. Korábban ezen a részen egy sikán volt, helyére került be a tempós, egyenes, majd a 9-10-es kanyarkombinációk után is még egyszer nyitható lesz az állítható hátsó szárny.

  • Leclerc: a Red Bull rávilágított a Ferrari gyengeségeire

    Leclerc: a Red Bull rávilágított a Ferrari gyengeségeire

    Bár Bahreinben érinthetetlennek tűnt, Charles Leclerc nem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait Jeddah-ban.

    A pályán három egymást követő DRS zóna található, a középső és utolsó szektorokban. Ez jó lehetőséget adott a hátul érkezőnek, hogy közel maradjon a pálya nagy részében. Gyakorlatilag ez választási lehetőséget teremtett, a versenyzőnek, mikor szeretné végrehajtani az előzést.

    A győzelemért folytatott harcban ez kulcsfontosságúnak bizonyult Charles Leclerc és Max Verstappen között.

    „Akkor kezdtünk el igazán küszködni, amikor Max DRS-t szerzett. Onnantól még jobban kiemelkedett a hátrányunk, az egyenesbeli sebesség hiánya. A kanyarokban továbbra is gyorsak voltunk, de nem annyira, hogy kompenzálni tudjuk a különbséget. Úgyhogy onnantól nehéz dolgunk volt.” fejtette ki Leclerc.

    A Ferrari monacói pilótája tagadta, hogy a gumikezelés lett volna a probléma. Pénteken még sokkal nagyobb volt a kopás mértéke, a mezőny mégis az egy kiállás mellett döntött.

    „Nem tettünk semmi rosszat a gumikkal. Nem hiszem, hogy emiatt veszítettük volna el a győzelmet. Ők nagyon kiegyensúlyozottak voltak. Az első etap nehéz volt, nem volt könnyű Checót követni a közepeseken.

    A vége felé azonban jó volt a tempónk a közepesekkel. A keményeken aztán szintén jónak tűnt a dolog, amíg volt egy kis távolság köztem és Max között.”

  • Három DRS-zóna is lesz Jeddah-ban

    Három DRS-zóna is lesz Jeddah-ban

    Az FIA három DRS-zónát is kijelölt a debütáló Szaúd-Arábiai Nagydíjra. A még teljesen el sem készült Jeddah Corniche Circuit a világ leggyorsabb utcai pályájaként tartogathat izgalmakat.

    A jeddah-i aszfaltcsík Spa után a második leghosszabb pálya az idei naptárban a maga 6100 méterével, viszont a kör 80%-ban padlógázon állnak a versenyzők. Noha 27 számozott kanyar található rajta, mégis több olyan hely is van rajta, ahol van értelme a DRS-zóna létesítésének, ellenben a két hete bemutatkozott Katarral.

    Az első ilyen zóna a 19-es és a 22-es kanyarok között lesz, a második a 25-ös és a 27-es között, az utolsó pedig a rajt-cél egyenesben.

    Jól látszik, hogy a pálya utolsó felében található az összes, ám még így is három különböző aktiválási ponttal rendelkeznek. Az első esetében a 17-es kanyar kijárata, a második a 22-es bejárata, az utolsó pedig a 27-es kanyar bejáratán található, ezeken a pontokon kell egy másodpercen belül az üldözőhöz, annak, aki használni is akarja az állítható hátsó szárnyát.

  • Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Először látogat majd a Forma-1 mezőnye a katari Dohában található Losail International Circuit-re. A leginkább a MotoGP által használt aszfaltcsík összességében egy tempós, gyors pálya, ám DRS-zóna csupán egy darab lesz.

    Hiába a 16, rendre tempós kanyarok, mindösszesen egyetlen egy, hosszú egyenes található a pályán, a rajt-cél egyenes, értelemszerűen itt is jelölik ki az egyetlen DRS-zónát.

    Az érzékelési pont 125 méterrel az utolsó kanyar előtt lesz, és a szárnyat pedig 200 méterrel a kanyar után lehet nyitni.

    Ezzel az egy zónával Katar lesz Monaco után a második olyan helyszín a naptárban, ahol nincs több DRS-zóna.

  • Jövőre akár már a zandvoorti döntött kanyarban is használható lehet a DRS

    Jövőre akár már a zandvoorti döntött kanyarban is használható lehet a DRS

    Túl a visszatérés utáni első Holland Nagydíjon az FIA rögtön komoly vizsgálatot és tanulmányt kezdett el folytatni. A Hollandiában kapott adatok alapján annak a lehetőségét vizslatják, hogy 2022-ben már a döntött kanyarban is lehessen használni az állítható hátsószárnyat (DRS).

    A zandvoorti aszfaltcsík szűk és kanyargós jellegéből fakadóan nem sok előzést hozott a Forma-1-ben. A leghosszabb DRS zóna a rajt-cél egyenes volt, ami azonban a döntött kanyar után kezdődött. A futam során számtalanszor tapasztalhattuk, hogy nagyon közel kell lenni az üldözötthöz, ha ebben az egyenesben előzni akar valaki.

    A több előzést pedig hosszabb zóna tenné lehetővé, márpedig Zandvoortban erre lenn egy megoldás. Nevezetesen, hogy már a tempós, döntött kanyarban nyílna a hátsó szárny az autókon. Idén ez még tiltott volt, de jövőre ez változhat.

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi ezt óvatos, biztonsági megfontolásokkal indokolta:

    „Mindig szoktunk a DRS-sel szimulációkat végezni, és mindig csak az lesz a végleges megoldás, ami még a tűréshatáron belül van. Zandvoortban a döntött kanyar viszont teljesen ismeretlen volt a számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy menjen le egy teljes versenyhétvége, legyenek információink időmérőről, futamról és aztán majd a futam után felülvizsgáljuk, mint ahogy minden esetben tenni szoktuk. Megnézhetjük, hogyan tudunk és kell változtatnunk a jövő évre.”

    „Ugyan jövőre teljesen más autók lesznek, de az idei adatok remek támpontot fognak adni arra vonatkozóan, hogy hogyan változtassunk a DRS zónákon.”

  • Portugál Nagydíj: változik a DRS használat az idei versenyre

    Portugál Nagydíj: változik a DRS használat az idei versenyre

    Tavaly egy DRS zónát alakítottak ki a visszatérő Portugál Nagydíj helyszínén, Portimaóban. Idén ezt megváltoztatják, és egy új helyen is előzési lehetőséget hoznak létre.

    A Forma-1 mezőnye tavaly csak a célegyenesben használhatta a DRS-t, most azonban csak egy kicsit később, a boxutca bejárata után nyithatják a versenyzők a hátsó szárnyukat.

    Ezentúl nem a 14-es kijáratánál, hanem 15-ös, nyújtott utolsó kanyar megkezdésél mért különbség lesz a mérvadó. Ez az ív megkezdésétől számítva csak 65 méter, a DRS pedig 245 méterrel nyitható majd. Ezzel 120 métert rövidül a nyitott szárnyas szakasz.

    Az FIA emellett az első és második szektor váltópontjánál, a 4-es és 5-ös kanyar közötti egyenesben kijelölt egy második zónát is.

    Portugál Nagydíj, Portimao, F1, racingline.hu
    Albon és Grosjean az 5-ös kanyar féktávján, Fotó: Jorge Guerrero/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az érzékelési pont 35 méterrel lesz a negyedik kanyar előtt, és utána 180 méterrel jelölték ki az aktiválási pontot.

    A tavalyi Portugál Nagydíj a változó időjárási körülmények, és az új aszfalt miatt nem hozott hiányt a csatákban és előzésekben. Kimi Räikkönen 10 előzést hozó első köre az FIA év végi gáláján díjat is kapott.