Címke: DRS problémák

  • Hamilton ezért nem tudta tartani a lépést Russell-lel

    Hamilton ezért nem tudta tartani a lépést Russell-lel

    A Mercedes pilótáinak időmérő edzése a Hungaroringen olyan volt, mint a szinusz függvény: az egyik fent, a másik lent. Ezúttal George Russell volt fent, aki óriási meglepetésre tudta megszerezni karrierje első pole-pozícióját, amíg Lewis Hamiltonnak az utolsó gyorskörén nem működött a DRS-e, ami miatt holnap csak a 7. rajtkockát foglalgatja majd el a Magyar Nagydíj startjánál.

    Miután Russell megnyerte az időmérőt, Toto Wolff arcára is kiült a derűs mosoly, ugyanis régóta érezhette magát ebben a helyzetben. Hamilton azonban még a rossz eredménye ellenére is örülni tudott a csapata sikerének.

    „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak George-nak” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok brit a kvalifikációt követően. – Figyelembe véve azt, hogy min mentünk keresztül, ez egy óriási eredmény a számunkra.”

    „Az utolsó körömön próbáltam nyitni a hátsó szárnyamat, azonban az nem működött. Sajnálatos, pedig akár én is ott lehetnék az első sorban, de sajnos az ilyen dolgok néha megtörténnek.”

    Hiába a 7. rajthely, ha a Mercedesnek jó lesz a versenytempója, akkor Hamilton könnyen átrághatja magát az előtte haladókon és csatlakozhat a csapattársához és a két Ferrarihoz az élmezőnyben.

  • A Red Bull még mindig nem oldotta meg a hátsó szárny gondjait

    A Red Bull még mindig nem oldotta meg a hátsó szárny gondjait

    A Red Bull elismerte, hogy még mindig keresik a megoldást a rejtélyes hátsó szárny problémájukra, ami az utóbbi futamokon már-már rendszeressé vált a Bikáknál.

    A Milton Keynes-i istálló nem várt problémákba ütközött a Sao Pauló-i és a Katari Nagydíj során. Mindkét helyszínen a közepes leszorítóerejű csomagját vetette be a Red Bull és amikor Max Verstappen a pénteki gyakorlásokon használta a DRS-ét, a hátsó szárny felső eleme váratlanul elkezdett rezonálni. A jelenség még a televízió képernyőin is jól kivehető volt és az energiaitalosok csakis úgy tudták megoldani a problémát, hogy kicserélték a hátsó szárnyat a magasabb leszorítóerős specifikációra.

    Mivel a soron következő két helyszínen (Dzsidda. Abu Dhabi) is nagy valószínűséggel az alacsony vagy a közepes leszorítóerős alkatrészeket fogják használni az F1 csapati, így a Red Bullnak gyorsan megoldást kell találnia a problémára, azonban erre még mindig nem voltak képesek.

    A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint a hátsó szárny váltás Katarban tervezett volt, azonban tudatában van annak, hogy a hátralevő két futamon még elő fog kerülni a problémás szárny.

    „A nagyobb hátsó szárny passzolt a beállításunkhoz, végül ezért cseréltünk” – árulta el a brit szakember. „Ha Dzsiddában és Abu Dhabiban is használunk kell majd ezt a szárnyat, akkor meg kell oldanunk ezt a problémát és szilárddá kell tennünk a DRS működését.”

    Horner reméli, hogy a problémát gyorsan képes lesz majd megoldani a csapata. „A megbízhatóság szempontjából nagyon fontos lesz, hogy a megjavítsuk a működtetőt, hogy újra normálisan funkcionáljon. Már évek óta ezt a technológiát használjuk, szóval ennek nem kellene, hogy problémát okozzon a számunkra.”